• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Pintér Bence az SFmag segítségével összerakott egy hosszú, zsánereken átívelő fantasztikus olvasmánylistát kezdő és haladó íróknak és olvasóknak. *** Elindult az SFF Figyelő! A blogon sci-fihez és fantasy-hez kapcsolódó eseményekről adnak hírt, hogy senki se maradjon le az őt érdeklődő programokról. *** Nemere Istvánnal interjúzott a Magyar Nemzet. *** Csak akkor tudod olvasni, ha felgyújtod: különleges ...Tovább

Michael J. Sullivan: A Koronatorony

Közzétette: CaptainV Kelt: 2017. október 23 Szólj hozzá elsőként

Vigyázni kell azokkal a szerzőkkel, akik több megírt kötet után feltűnően képtelenek elengedni a saját maguk által teremtett világukat és szereplőiket, mert nagy szívfájdalmat tudnak okozni, amikor külső nyomás vagy a lassú felismerés miatt kompromisszumokkal teli, harapófogóval kirángatott, tessék-lássék munkával fejeznek be vagy folytatnak klassz történeteket. Az ebben a cikkben ...Tovább

Stephen King életművét olvasva nagyrészt kialakul bennünk egy-két elvárás, ami alapján a könyveit olvassuk, várjuk, értlemezzük. Időnként viszont King érdekes kitérőket tesz, talán még a saját komfortzónáján is túl. Az In the Path of the Eclipse nevű könyvterve ambiciózus vállalkozásnak indult: két nehéz múltú nőt követett, viszont a szálak között ...Tovább

Victor LaValle: Fekete Tom balladája

Közzétette: fbdbh Kelt: 2017. október 16 1 hozzászólás

Mind az irodalomkritikusokat, mind a rajongókat megosztják H. P. Lovecraft időnként igen markáns társadalmi nézetei – az író nem egy alkalommal fogalmazott az elitizmus és a rasszizmus szófordulataival (hol burkoltabban, hol nyíltabban) levelezésében és történeteiben. Ez, szigorúan irodalmi szempontokat tekintve, nem teszi érvénytelenné és értéktelenné az életművet, egyrészt mert élete vége felé ...Tovább

Zsánerirodalmi találkozót szervez a Próza Nostra november végére. *** Neil Gaiman lesz a téma a PopJakon október 24-én. *** Farkas Balázs (író, az SFmag egyik cikkírója) új cikksorozatot indít a blogján Út a publikációig címmel. Az első két rész a novellaírásra és a novellás publikációs lehetőségekrőlszól, de a jövőben várható még néhány érdekesség kezdő (és nem annyira kezdő) írók számára. *** Peter V. Brett ...Tovább

Szárnyas fejvadász 2049 – kibeszélő

Közzétette: cikkbot Kelt: 2017. október 12 12 hozzászólás

Egy hete mutatták be a Szárnyas fejvadász 2049-et (Blade Runner 2049), mostanra már talán a legtöbbekben leülepedett az élmény, úgyhogy élménykibeszélős, közös cikk következik, kinek hogy tetszett a Blade Runner 2049, főleg az 1982-es eredetivel összevetve. Farkas Balázs (fbdbh): Talán generációs dolog, de fuh de irritált engem az első Blade Runner, az ...Tovább

Fantorzio, Fantomatika – irány az újságárus!

Közzétette: Komavary Kelt: 2017. október 11 3 hozzászólás

Most érdemes újságoshoz mennie annak, aki szereti a magyar fantasztikumot – két ígéretes lap is várja leendő gazdáit. Kezdjük az időrendben elsővel: a Fantorzio a nyughatatlan Tálosi András legújabb projektje, egy kéthavi, nyíltan ponyvalap, amely a spekulatív irodalom minden ágával kíván foglalkozni – a science fictiont kivéve. A következetesen hangoztatott „ponyvalap” jelleg ...Tovább

Midnight, Texas

Közzétette: Lxenia Kelt: 2017. október 10 Szólj hozzá elsőként

Charlaine Harris írónő nevét a természetfeletti történetek rajongói leginkább a True Blood: Inni és élni hagyni című könyv- és tévésorozat révén ismerhetik. Van egy másik könyvsorozata, a 2014-ben indult és eddig három kötetből álló Midnight, Texas. Hasonlóan a True Blood történetekhez, ezúttal is egy kisváros és annak különleges természetfeletti képességekkel ...Tovább

Ha eljő a Kaszás – Neal Shusterman: Scythe

Közzétette: sfinsider Kelt: 2017. október 5 1 hozzászólás

Ha ilyen a jó young adult regény, akkor még többet kérek belőle. A számomra eddig ismeretlen brooklyni szerző, Neal Shusterman 2016-ban megjelent regénye, a Scythe nemcsak nekem tetszik: az Universal már a könyv megjelenésekor megvette a trilógiává bővülő sorozat filmjogait. A Scythe története valamikor a jövőben játszódik. Hogy mikor, arra nézve ...Tovább

Star Trek: Discovery – az első három rész

Közzétette: hackett Kelt: 2017. október 3 12 hozzászólás

Kivártam ezzel az ismertetővel, ugyanis az új Star Trek: Discovery első két, egybefüggő dupla epizódja inkább egy felvezetés, amely szépen megalapozza az évad fő konfliktusát, és bemutatja a főszereplő motivációit, viszont az nem igazán derül ki belőle, hogy valójában milyen lesz maga a sorozat. Ellenben a 3. epizóddal már sokkal ...Tovább

A Scarborough-ban tartott FantasyConon osztották ki a British Fantasy Society idei díjait. Ők az idei győztesek a különböző kategóriákat felügyelő zsűrik szerint. A könyvek közül egyelőre csak Victor LaValle kisregénye jelent meg magyarul. * Legjobb fantasy-regény (Robert Holdstock-díj): The Tiger and the Wolf, Adrian Tchaikovsky Legjobb horrorregény (August Derleth-díj): Disappearance at Devil’s Rock, Paul Tremblay Legjobb ...Tovább

Megjelent a Fantorzio, a ponyvalap első száma. *** Megjelent az erdélyi Fantomatika képregény: a Maszol.hu írása az első számról. ***   Indult egy interjú-sorozat a Próza Nostrán Popkultúra a felsőoktatásban címmel, az első darabjában az MA Populáris Kultúra Kutatócsoportjának tagjával, Keserű Józseffel beszélgettek.   ***   Táncoló ipari robot október 5-6-án a Trafó színpadán. A HUANG YI & KUKA című tajvani előadásban egy táncossal tökéletes összhangban mozog ...Tovább

Ira Levin: Rosemary gyermeke

Közzétette: fbdbh Kelt: 2017. szeptember 26 3 hozzászólás

Annak ellenére, hogy rendszeresen olvasok horrort és időközben apa is lettem, most először olvastam a Rosemary gyermeke című regényt. És annak ellenére, hogy kifejezetten figyeltem Polanskira az egyetemi éveim alatt, a filmről sincsenek megbízható, friss élményeim, csak valamiféle távoli, Duna tévés, éjjeli szorongás, megfoghatatlan álomjelenetekkel – amikor még túl fiatal ...Tovább

A Budapest Transzfer a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) nemzetközi irodalmi fesztiválja, amely minden ősszel egy érdekes, aktuális téma, egy művészeti ág vagy tudományterület és az irodalom – elsősorban a kortárs irodalom – kapcsolatát járja körül változatos programokkal, külföldi és hazai írók, művészek, szakértők és tudósok részvételével 2017-ben a Transzfer témája a ...Tovább

Stephen King 70

Közzétette: cikkbot Kelt: 2017. szeptember 21 4 hozzászólás

1947. szeptember 21-én született Stephen King, vagyis ma hetven éves. Életművében több mint ötven regény, tíz gyűjteményes kötet, különféle kollaborációk, megszámlálhatatlan adaptációk szerepelnek, és ha ez nem lenne elég, három gyermeke közül két fia is díjnyertes író lett. Születésnapja alkalmából az SFmag szerkesztői írnak néhány gondolatot a munkásságáról. Kánai András (sfinsider) King ...Tovább

Alastair Reynolds: Blue Remembered Earth

Közzétette: crei Kelt: 2017. szeptember 19 2 hozzászólás

Pár éve az Alexandra kiadó belevágott Alastair Reynolds regényeinek kiadásába, rögtön az egyik legjobb regényével, a Napok házával, valamint a Revelation Space sorozat nyitódarabjával, a Jelenések terével (amely sorozat jelenleg 5 könyvet és számtalan ebben az univerzumban játszódó novellát számlál.) Azonban itt meg is állt a kiadás, és Reynoldstól csak néhány novella jelent meg, többek közt ...Tovább

V.E. Schwabs háromkötetes szerződést írt alá a Torral - tovább kalandozhatunk a szerző magyarul is népszerű világában. *** Sir Terry Pratchett végrendelete értelmében úthengerrel törték ripityára azt a merevlemezt, amelyen befejezetlen regényei kéziratát tárolta. És ha már Sir Terry: szeptemberben nyílt az angliai Salisburyben az életének és munkásságának szentelt kiállítás, a Terry ...Tovább

Rick and Morty

Közzétette: fbdbh Kelt: 2017. szeptember 12 1 hozzászólás

„Let’s go. In and out. 20 minute adventure.” Ritka a jó tudományos-fantasztikus komédia. Akkor működik igazán, ha tényleg érti a nagy ötletek egyszerre komikus és rémisztő távlatait, ha belelát az emberi lélek mélységébe, és tükröt tart felénk, ha képes kellő érzelmi passzivitással, kívülállóként tekinteni az emberiség jelentéktelenségére, és mégis megtalálni a ...Tovább

Teleportálj, ember! – Tal M. Klein: The Punch Escrow

Közzétette: sfinsider Kelt: 2017. szeptember 11 Szólj hozzá elsőként

A 2017 júliusának utolsó hetében, viszonylag ismeretlen kiadónál megjelent The Punch Escrow nagyot megy. A filmjogokat már előre leopciózta a Lionsgate, és úgy hírlik, a keresdedelmileg is sikeres lett a könyv. Láttunk már ilyet, olvastunk ilyet, a kérdés az: a hollywoodi érdeklődés jó vagy rossz jel? Tal M. Klein első regénye ...Tovább

Az – Stephen King’s It (2017)

Közzétette: fbdbh Kelt: 2017. szeptember 6 Szólj hozzá elsőként

Annak ellenére, hogy Stephen King eredeti regénye bőven meghaladja az ezer oldalt, többször is olvastam – most, a filmadaptáció miatt megint rám jött, hogy talán még egyszer jó lenne visszatérni hozzá. Ilyen egy igazi klasszikus. És ezért tartok minden adaptációtól, mert a felszínen az Az horror-regény, vagyis a legkönnyebb út, ...Tovább



Keresés az oldalon