• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Die Audienz

Németországban rengetegen foglalkoznak science fictionnel, mégsincs egy nagy, kizárólag a zsánerrel foglalkozó kiadó, mint idehaza. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy nincs publikációs lehetősége a német sci-fi íróknak. Egyik meghatározó fórumuk a Wurdack Verlag nagyjából évente megjelenő antológiája, melyek közül most a 2010-es Die Audienz (A meghallgatás) című kötetet ...Tovább

Az önmaga istenévé lett ember (1. rész)

Közzétette: orka Kelt: 2011. január 27 10 hozzászólás

Transzhumanizmus és technológiai szingularitás Transzhumanizmus Számos klasszikus science fiction a technológia fejlődéséből kiindulva azt vizsgálja, hogy a megváltozott körülmények között mivé válik, mivé válhat az ember és az emberi társadalom, de mi a helyzet a fikciós irodalmon kívül? A gyors technológia fejlődés messzeható társadalmi következményei ugyanis nem csak az írók fantáziáját mozgatták ...Tovább

Interjú Jakob Schmidt német sci-fi szerzővel

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. január 27 2 hozzászólás
Interjú Jakob Schmidttel

Jakob Schmidt Berlinben élő német sci-fi szerző, fordító, a Schlotzen & Kloben íróközösség alapító tagja. Novelláiban előszeretettel alkalmazza a horror elemeit, számos írást szentelt a Cthulhu-mítosznak. Szüret című novellája az SFmagon olvasható első ízben magyar nyelven. SFmag: Mikor kezdtél el írni és mennyi ideig tartott, míg megjelent egy írásod? Jakob Schmidt: Ha ...Tovább

Alan Moore: Batman – A gyilkos tréfa

Közzétette: hackett Kelt: 2011. január 26 11 hozzászólás

Egy évvel a Watchmen sikere után, amikor a vasfüggönyön innen még szinte senki nem ismerte a nevét, Alan Moore megírta A gyilkos tréfa című kultikus Batman képregényt, ami aztán 1990 elején, a rendszerváltást követő nyugati kulturális áradat első hullámain lovagolva megérkezett hazánkba is. A Tim Burton rendezte első Batman mozifilmet több, ...Tovább

Jakob Schmidt: Szüret (novella)

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. január 26 7 hozzászólás
Ráksejt

Létrejött a régen várt Első Kapcsolat, de természetesen nem úgy, ahogy azt elképzeltük. Az idegeneknek emberi testekre van szükségük, mégpedig a rákos betegekére. A helyzet megoldására a nyilvánvaló ellenállás mellett több más válasz is felmerül. Jakob Schmidt Szüret Amikor Anja már végképp nem bírja elviselni, hogyan békélnek meg a halállal, kilép az erkélyre. ...Tovább

Újabb nyereményjátékunkban egy különleges fantasy könyvvel szeretnénk megajándékozni a leendő szerencsés nyerteseket, mégpedig a tegnap bemutatott Alekszandra és a teremtés növendékeivel. A regény kétszeresen is különleges történet. Egyrészt, mert a toposzok peremén egyensúlyozó panelek a regény előrehaladtával egyedi és új hátteret tárnak fel, amely alapjaiban rengeti meg iskola-fantasyről alkotott elképzeléseinket. Másrészt, ...Tovább

Pandorum avagy láttuk már ezt?

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. január 25 11 hozzászólás

Nincs új a nap alatt. Lassan elmondhatjuk, hogy amit tisztes sci-fi/horror filmes kitalálhat és megcsinálhat azt már elődei megtették. Ezzel persze nem is lenne baj, alapvetően ez egy ilyen műfaj. Nem egy filmet láttunk ebből a kategóriából, ami innen-onnan ismerős ötleteivel és megvalósításával is képes volt szórakoztatni és lekötni a ...Tovább

Kétszeresen is különleges történet az Alekszandra és a teremtés növendékei. Egyrészt, mert a toposzok peremén egyensúlyozó panelek a regény előrehaladtával egyedi és új hátteret tárnak fel, amely alapjaiban rengeti meg iskola-fantasyről alkotott elképzeléseinket. Másrészt, mert az ismerős, gyerekkorunkba kódolt kulturális emlékeket felélesztve olyan varázslatos és lenyűgöző történetet mesél el, amely ...Tovább

Germán sci-fi körkép I.: regényírók

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. január 24 16 hozzászólás
Andreas Eschbach: Ein König für Deutschland

Mint ehavi beköszöntőnkben ígértük, ezentúl igyekszünk havonta egyszer úgynevezett tematikus hetet szervezni, amikor egyegy kiemelt témával foglalkozunk a fantasztikumon belül. A mostani tematikus hetet a német science fictionnak szenteljük, ami azt jelenti, hogy minden napra jut majd egy német sci-fi vonatkozású írás. (Emellett persze más cikkek is lesznek, sőt, újabb nyereményjáték is.) Míg ...Tovább

Hírsaláta, 3. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 21 Szólj hozzá elsőként

Az elmúlt hetek az SF terén a díjakról, jelölésekről szólnak. A szakma a Nebula díjra gyűjt jelölteket, a Hugóra a rajongók jelölhetnek, február közepéig. Lezárult a Science Fiction & Fantasy Translation Award adománnygyűjtése, és kihirdették a BSFA és a Philip K. Dick díj döntőseit, sok ismerős névvel, és izgalmas ...Tovább

Murakami Haruki az egyik legismertebb japán szerző nyugaton, amelyben közrejátszhat, hogy elbeszélésmódban és motívumokban is sűrűn nyúl az európai–amerikai kultúra felé. Szépirodalmi körökben divatos kérdés boncolgatni, hogy ponyvát ír-e vagy csak egy hajszál választja el a Nobel-díjtól, mert a népszerűséggel együtt mintha elkezdett volna tömegcikké válni. Persze a címkék lényegtelenek, ...Tovább

Primer – Időutazás felsőfokon

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 20 2 hozzászólás

Hol vannak már a szép, egyszerűségükben nagyszerű idők, amikor egy időgép feltalálásához még elég volt önkéntelen hátraszaltóval búcsúzni a nedves vécécsészétől, és homlokkal illetni a csempézett padlót? Shane Carruth matematikai, fizikai, mérnöki és függetlenfilmes agytröszt szerint elmúltak, de ez nem jelenti, hogy a tér-idő paradoxonjaival foglalkozó későbbi alkotások ne lehetnének ...Tovább

Jay Lake John W. Campbell-díjas szerző, aki leginkább hihetetlen elkötelezettségéről és pazar ötleteiről ismert, valamint arról, hogy hiába kell napi szinten megküzdenie a rákkal, egy percre sem hagyta abba az írást, és érdekesebbnél érdekesebb világokkal, szereplőkkel és történetekkel rukkol elő. A Trial of Flowers 2006-os könyv, amely egy korábbi novella (The ...Tovább

A nanotechnikát szinte biztosan kizárnám

Közzétette: szs Kelt: 2011. január 19 4 hozzászólás

Dr. Balogh Zoltán anyagmérnök az évezredeken át működő űrhajókról és egyéb SF-s szerkezetekről „– Lazíts, Kovacs – mutatott Vongsavath az egyik pályagörbe-kijelzőre. – Ez csak egy üstököspálya, látod? Wardani ugyanezt olvasta ki a glifákból. Újrajátssza a múltat, kezeli a károkat, utána meg kezdi elölről. – Üstökös? A pilóta széttárta a karját. – Ütközet utáni ...Tovább

DMZ, avagy háború hazai pályán

Közzétette: gaines Kelt: 2011. január 18 1 hozzászólás

Képzeljük magunk elé az alábbi szituációt: lebombázott, szétlőtt, romos városrészben járunk. A lakók közt állandó a létbizonytalanság, félelem. Öngyilkos merénylők robbantanak fel naponta épületeket, járműveket, piacokat; amerikai katonák járőröznek, elvileg fenntartanák a békét, de inkább csak gerjesztik a konfliktusokat. A politikai rendszer szétesett, nincs vezető, dúl az anarchia. Gondolom, mindenki ...Tovább

Kutatjuk a válaszokat

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 17 9 hozzászólás

Az indulás óta majdnem két hónap telt el, rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak és nagyon köszönjük a visszajelzéseket. Szeretnénk, ha az SFmag olyan oldal lenne, ahova szívesen jártok vissza, ezért szeretnénk öt percet kérni az időtökből. Kérünk benneteket, válaszoljatok az alábbi kérdésekre, hogy a véleményetek alapján sokszínűbb, érdekesebb és kiegyenlítettebb lehessen ...Tovább

FlashForward – könyv és tévésorozat

Közzétette: hackett Kelt: 2011. január 17 2 hozzászólás

A Hugo- és Nebula-díjas, kanadai Robert J. Sawyer azon science fiction írók közé tartozik, akik angolszász nyelvterületen hatalmas hírnévnek és ismertségnek örvendenek, idehaza pedig gyakorlatilag ismeretlenek. Ez azonban megváltozott, amikor is Sawyer Flashforward című 1999-es sci-fi regénye alapján 2009-ben egy nagy költségvetésű tévésorozat indult útjára, amely az AXN jóvoltából szinkronizálva eljutott hozzánk ...Tovább

Anne McCaffrey: Sárkányének

Közzétette: wyquin Kelt: 2011. január 15 1 hozzászólás

A Sárkányének Anne McCaffrey harmadik magyarul megjelent regénye, mely a Pernen játszódik. Némiképp kilóg a sorból, másfelől pedig nagyon is beleillik, sőt. Kezdjük ismét az elején. El kell mondanom, hogy bár a szöveggondozás itt is hagy némi kívánnivalót maga után, a borító lényegesen jobban sikerült az előzőeknél. Igaz ugyan, hogy a ...Tovább

Hírsaláta, 2. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 14 Szólj hozzá elsőként

Már elérhető és folyamatosan frissül az idei Eurocon honlapja. A rendezvényt Stockholmban tartják június 17-19. között, a tervek szerint lesz egy egész, nagy terjedelmű angol nyelvű szekció is. Akinek a svéd főváros idén túl messze van, az jövőre eljuthat a hozzánk jóval közelebb eső zágrábi találkozóra, mely szintén igen mozgalmasnak ígérkezik. ...Tovább

Juliet E. McKenna: The Aldabreshin Compass

Közzétette: tapsi Kelt: 2011. január 14 3 hozzászólás

A sorozat első kötete 2004 körül megjelent magyarul is (Déli Tűz 1-2) a Beholder Kft. gondozásában, és nem kedvtelésből kezdtem el olvasni, hanem azért, mert én fordítottam. Az érdeklődés – és az eladások – hiánya miatt azonban a második kötet felénél leállították a munkát (az már meg sem jelent), és ...Tovább



Keresés az oldalon