• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

A lélek bestiái – Nicholas Christopher: Bestiárium

Közzétette: charon_ Kelt: 2011. február 10 3 hozzászólás

Noé bárkáján minden ma élő állatfajból egyetlen pár fért el. De mi történt azokkal, akik lemaradtak róla, vagy esetleg megtiltották nekik, hogy felszálljanak? Nicholas Christopher itthon ismeretlen író, elsőként a Bestiárium jelent meg tőle a Metropolis Media kiadó gondozásában. Majdnem eltántorított tőle a hivalkodó ajánlás a hátoldalon, ami azt próbálta bizonygatni, ...Tovább

Csupor Béla: Kontraszelekció (novella)

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 9 9 hozzászólás

A Kontraszelekció egy végletekig szakosodott világba helyezett disztópia a selejtté vált emberek magányáról. Csupor Béla Kontraszelekció – …csába! Lopva körbenézett, nem hallotta-e valaki. Lev egyes és lev kettes környéken járt. Nem szerette volna felhívni magára a figyelmet. Bosszús volt. Mérges. Dühös. A hangulat, az nem jött be neki. Nem tetszett, hogy meleg, kellemesen meleg az éjszaka, ...Tovább

Az internetes magazinok sokszínű társasága

Közzétette: kury Kelt: 2011. február 9 5 hozzászólás

Tagadhatatlan tény, hogy a novellákat közlő internetes magazinok lassan kiszorítják nyomtatott társaikat. Egyre több az igényes netzine, melyek már nem másod- és harmadrangú íróktól közölnek írásokat, hanem az élbolytól. A Hugo- és Nebula-díjak novella kategóriáiban  lassan túlsúlyba kerülnek a netzine-eken megjelent írások, valamint az évente megjelenő „best of” antológiákban is ...Tovább

A korábban ismertetett Niven-novellagyűjteményhez hasonlóan a Szabó Ervinből származik a Brunner-kötet is. Tulajdonképpen a véletlennek köszönhető, hogy pont ez akadt a kezembe, korábban nem ismertem a művet. Nem volt könnyű olvasmány, de így utólag azt kell mondanom, megérte, és az sem mellékes, hogy az 1968-as mű jóslatai több tekintetben be ...Tovább

Azt hiszem, nincs még egy olyan szubkultúra irányzat, amelyikre többet aggatnák az olcsó szórakoztatás és öncélú szavakat, és nincs még egy olyan szubkultúra irányzat, amelyik ennek ellenére időről időre szeretné elismertetni magát a kortárs, egyre honosodó szóval mainstream alkotókkal, kritikusokkal és közönséggel. Ez az irányzat pedig nem más, mint a fantasztikum, ...Tovább

Az önmaga istenévé lett ember (3. rész)

Közzétette: orka Kelt: 2011. február 7 9 hozzászólás
[orka]_Onmaga_isteneve_Dune_navigator_500300

Transzhumanizmus, technológiai szingularitás és science fiction: A transzhumanista jövőkép gyakorlatilag minden eleme ismert science fiction-toposz is egyben. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy a transzhumanisták egy olyan közeljövő bekövetkeztét valószínűsítik, várják és – amennyire eszközeikből telik – siettetik, amit a science fictionből már ismerhetünk. Fordítva ez azonban nem feltétlenül igaz. A ...Tovább

Kate Elliott: Crown of Stars

Közzétette: tapsi Kelt: 2011. február 7 2 hozzászólás

Helytelen lenne azt állítani, hogy Kate Elliott neve nem cseng túl ismerősen a magyar olvasók számára, mert Kate Elliott neve abszolút és teljesen ismeretlen idehaza – és ez már csak azért is kár, mert ő ellenben azon kevés amerikai szerző közé tartozik, aki nem csak le tudja helyesen írni azt, ...Tovább

Hírsaláta, 5. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 4 17 hozzászólás

Elsőként egy közérdekű és SFmagot érintő változásról szeretnénk beszámolni: legnagyobb meglepetésünkre annyi jó és színvonalas külföldi írást kaptunk (neves íróktól is), hogy a korábban tervezett megjelenési sűrűségen változtatunk. Ezentúl havonta egy külföldi szerző novelláját közöljük az SFmagon (minden második hét szerdáján). Ugyanakkor – bár sok novellát kapunk hazai íróktól is ...Tovább

Peter F. Hamilton: Pandora’s star

Közzétette: hackett Kelt: 2011. február 4 11 hozzászólás

Peter F. Hamilton írói pályáját még a '80-as évek végén kezdte, de igazán ismertté a '90-es évek második felében vált a Night’s Dawn trilógia, más néven a Confederation saga révén. Ez a sok szálon futó, monumentális űropera 3*1200 oldalon át sodorja magával az olvasót, és hozta meg Hamilton számára a ...Tovább

Mindenkinek van egy lelki tyúkszeme, érzékeny pontja, ami ne adj’ Isten kihozza belőle a dühöngő őrültet. Van, akinél ez az esőerdők pusztítása, másoknál az ártatlanok szenvedése, vagy éppenséggel az, ha kedvenc focicsapatuk kikap. Számomra ez a fantasy beskatulyázása, amikor a zsáner alfája és az ómegája A Gyűrűk Ura, holott a műfaj ...Tovább

Régi, visszatérő SF szívfájdalom, hogy a műfajt nem ismerik el szépirodalminak, magas irodalomnak és egyebeknek. Ebbe a kérdésbe nagyon nem mennék bele, véleményem szerint ennek a jelenségnek nem csak kára akad, hanem haszna is; a kérdéskör miatt viszont egyből felkeltette az érdeklődésemet a Jellegzetes napok című kötet. A regény – ha ...Tovább

Az önmaga istenévé lett ember (2. rész)

Közzétette: orka Kelt: 2011. február 2 14 hozzászólás

A transzhumanizmus kritikája és a transzhumanisták válaszai: A transzhumanizmust a technológiai fejlődés pozitív szemlélete és annak határozott támogatása jellemzi. Ezek mindegyike számos kritika tárgya lehet. Vitatható egyfelől a technológiai fejlődés várható menetére és az arra adott pozitív emberi-társadalmi reakciókra tett feltételezés, illetve szkeptikusak lehetünk a felmerülő problémák kezelhetősége tekintetében. Mások etikai ...Tovább

Viktor Juhász: Pixhell

Közzétette: juhaszviktor Kelt: 2011. február 2 3 hozzászólás

You wake up in a strange world. It is, naturally, a land of great adventure, with jungles and lost cities, ruined temples and deep caverns. When you touch your face, it feels strange. You are made of lumpy pixels, just like your surroundings, the ground, the walls, the trees. The ...Tovább

Nyereményjáték eredményhirdetés

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 1 Szólj hozzá elsőként

Végetért a múlt heti nyereményjáték, aminek keretein belül egy Alekszandra és a teremtés növendékei könyveket lehetett nyerni. Megtörtént a sorsolás, alább olvashatjátok a szerencsés nyertesek nevét. A nyerteseket a Facebookon keresztül hamarosan személyesen is értesítjük, viszont a könyvek eljuttatása érdekében kérjük, hogy az sfmaghun@gmail.com emailcímre írjátok meg, hogy személyesen vagy postai úton szeretnétek átvenni ...Tovább

Réges-régen, amikor még nem tudtam semmit George R. R. Martinról, és egy ismerősömet kérdeztem, érdemes-e tőle kézbe venni valamit, úgy válaszolt: „ő az, aki felett már csak az ég van”. Aztán elolvastam a Homokkirályokat előbb magyarul, majd később angolul (Dreamsongs: A Retrospective). Majd egy azóta is íródó regényciklusát, minden idők ...Tovább

Az amerikai horrorfilm a hetvenes években

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 1 16 hozzászólás

Horror. A filmtörténelem talán legvitatottabb irányzata, és ez valószínűleg már így is marad. Sokak szerint itt játssza a leghangsúlyosabb szerepet a vizuális erőszak határainak feszegetése (áttörése), és a kérdés is, miszerint meddig lehet (szabad?) elmenni az erőszak megjelenítésében. Vajon mitől színvonalas egy horrorfilm? Ha minél több az erőszak benne? Vagy ha ...Tovább

Februári előzetes

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 31 5 hozzászólás

Még csak alig két hónap telt el az indulásunk óta, de január közepén már túlhaladtuk a 100. publikált cikket, és mostanra már 120 írást, esszét, ismertetőt olvashattok az oldalon. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a mennyiségre koncentrálunk, a cél továbbra is a minőségi fantasztikum bemutatása, népszerűsítése. Rengeteg könyvet kapunk ...Tovább

Ursula K. Le Guin: The Birthday of the World

Közzétette: kury Kelt: 2011. január 31 1 hozzászólás

Bizonyos írók karrierje során van egy csúcspont, mikor legjobb műveiket alkotják, és utána kiégnek, vagy legalábbis nem tudják már felülmúlni korábbi sikereiket. Más írók művészete idősebb korukra nem romlik, hanem pont ellenkezőleg, kikristályosodik. A The Birthday of the World című novelláskötetet elolvasva biztosan állíthatom, hogy Le Guin a második csoportba ...Tovább

Sorozatunkban természetesen nem vállalkozhatunk a magyar sf történetének felvázolására sem, csupán néhány olyan forrást járunk körül, amiket egy ilyen, valóban átfogó történeti munka megírásához fel lehetne használni. Egy 1978-as angol nyelvű kiadás 1984-ben megjelent magyar fordítása, Sam. J. Lundwall Holnap történt című esszégyűjteményéből kirajzolódik a ...Tovább

Hírsaláta, 4. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 28 Szólj hozzá elsőként

Farsang sci-fi rajongók számára az SFportal.hu szervezésében a Moszkva-téri Trombitás sörözőben február 19-én, szombaton, 20 órától. Február 12-ig lehet jelentkezni. *** A KIMTE megkezdi a leendő hazai fantasy díj odaítélése menetének kidolgozását. Szívesen fogadnak bárkitől javaslatot és észrevételeket a díj hivatalos honlapjának fórumán. *** Az elmúlt két hétben két vendégcikkünk is megjelent az LFG.HU-n. Titokzatos ...Tovább



Keresés az oldalon