• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Peter F. Hamilton: Void-trilógia

Közzétette: crei Kelt: 2011. február 25 14 hozzászólás

A modern brit sci-fi egyik élharcosa ismét enciklopédia méretű regényfolyamot tett le az asztalra. A Commonwealth-saga univerzumában játszódó újabb eposz Hamilton eddigi talán legjobb könyve, és igazi, vérbeli űropera. Pedig legalább a fele fantasy. Amikor másfél évvel ezelőtt beszereztem és elolvastam a ciklus nyitó könyvét, a 2007-ben kiadott Dreaming Void-ot, akkor ...Tovább

Az unaloműző – Iain M. Banks: A száműző

Közzétette: sfinsider Kelt: 2011. február 24 3 hozzászólás

Nincs mese, valahogy túl kell tennünk magunkat azon a tényen, hogy A száműző egy helyenként túlírt, vaskos regény. Csak az 533. oldalon érnek véget a kalandok. Ha ezzel a ténnyel megbarátkoztunk, máris könnyebb felfedezni benne a pozitívumokat. A negatívumokról sezlony már elmondta a véleményét, következzen hát egy barátságosabb megközelítés. Véleményem szerint ...Tovább

Csak egy űropera – Iain M. Banks: A száműző

Közzétette: sezlony Kelt: 2011. február 24 13 hozzászólás

Van itt minden, mint a búcsúban: galaktikus birodalmak évmilliárdokon átívelő történelme, idegen fajok százai, barokkos politikai berendezkedések, csillagflották, egy készülő háború – minden adott egy epikus ívű űroperához. Sajnos nem is lett több, pedig Bankstől több puskaport várna az ember. Iain M. Banks, aki a nevébe illesztett M betűvel jelzi, ha ...Tovább

Interjú a Hyperion fordítóival

Közzétette: szs Kelt: 2011. február 23 8 hozzászólás

Békési József (Béka) és Huszár András (Gaines) a Hyperion újrafordításáról, régi verslistákról és arról, hogy a Google a fordítónak is a barátja. SFmag: Újabban elég ritka itthon, hogy újra kiadjanak egy nem olyan rég megjelent SF-regényt, de az még ritkább, hogy ezt új fordítással tegyék. Lehet tudni valamit arról, hogy a ...Tovább

Metabárók nyereményjáték

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 22 3 hozzászólás

Újabb nyereményjátékunkban egy különleges fantasy könyvvel szeretnénk megajándékozni a leendő szerencsés nyerteseket, mégpedig a Metabárók kasztja című képregénnyel. Olvasd el az ajánlónkat is róla! Jodorowsky és Gimenez alkotása egészen egyedi képi világú alkotás, ha akciódús kalandokra és egész népek sorsát eldöntő csatákra vágysz, akkor a Metabárók egyértelműen a te képregényed. A Delta Vision ...Tovább

Jodorowsky – Gimenez: Metabárók kasztja I.

Közzétette: kury Kelt: 2011. február 22 4 hozzászólás

Földöntúli erejű harcosok, akik inkább ölik meg saját ivadékukat, majd végeznek önmagukkal, semmint hogy hagyják nemes klánjuk elsatnyulását. Pszionikus képességekkel megáldott boszorkányok, akik évszázados lefolyású intrikákat szövögetnek. A technopapok, akik a technikát vallásos áhítattal imádják és őrzik. És a galaktikus birodalom császári párjának gyermeke, a szent a hermafrodita. Üdvözöllek a ...Tovább

The editors of the Hungarian science fiction magazine Galaktika were ambitious enough to show concisely and plainly the birth, development, present, and possible future of Hungarian science fiction.  The contributors managed to put together an informative and interesting issue that is not drowned in scholarly terms yet  academic in depth. ...Tovább

Mint a februári beköszöntőben ígértük, a januári német sci-fivel foglalkozó tematikus hét után az ehavi tematikus hét az űropera lesz, ami azt jelenti, hogy a hét minden napjára jut majd egy űroperákkal kapcsolatos cikk, és ismét lesz nyereményjáték is, ezúttal a tematikus héthez kapcsolódóan. Az űropera manapság egészen mást jelent, mint évtizedekkel korábban, ...Tovább

Hírsaláta, 7. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 18 4 hozzászólás

Megjelent a 2011-es Hungarocon programterve. A salgótarjáni találkozón több olyan előadás is várható, amit SFmag-os szerkesztő tart. *** Miért gyenge a szerepjáték-irodalom? Jon Sprunk erre keresi a választ a Tor.com-on. A szerző a szerepjáték-irodalom gyengeségéért több tényezőt okol: egyrészt a világ kötöttségét, hiszen szerinte a karakterek tulajdonságainak számszerűsítése, a kasztok ...Tovább

Művészet, kultúrtörténeti érdekesség vagy giccs? IV/IV. rész

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2011. február 18 3 hozzászólás

„Nem művészet; amit én csinálok, az semmiképpen nem az. (…) A kedvenc hasonlatom erre az, hogy én széklábfaragó vagyok (…) A tömegtermelő és a művész között van valami olyan kategória, hogy tisztes iparos. Én büszkén vallom magam ezen kategória képviselőjének”. (Kornya Zsolt) Matt Stevens a sorozatunk előző részében hivatkozott cikkében rámutatott, hogy ...Tovább

Az antihős: Melnibonéi Elric

Közzétette: raves Kelt: 2011. február 17 13 hozzászólás

Ha azt mondom: hős, a legtöbbünknek egy erőtől duzzadó, erényes férfi képe ugrik be, aki a helyes oldalon áll, a magasabb rendű jóért, a világbékéért cselekszik. Még akkor is, ha eredetileg nem ilyen céllal indult el az úton. Igen, a legtöbb hős valóban ilyen. 1961 júniusában a Science Fantasy magazin 47. számában ...Tovább

C.C. Finlay: Lábjegyzetek (novella)

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 16 12 hozzászólás

1 A Közös Vizsgálóbizottság jelentése (Washington DC, 2027), 2–3. old. 2 De az is lehet, hogy január 6-án. Mivel számos bizonyítékot megsemmisítettek, a bizonyítás lehetetlenné vált. Lásd: Jelentés, 342–64. old. 3 Willem Redmond e-mailje Stephanie Werks részére, 2019. január 8. 11:07, nyugati parti idő (PST) szerint. Tárgy: még egy dolog. A levelezést ...Tovább

Ha a barátom az összesen kb. két éves ismeretségünk ideje alatt legalább százszor ki nem fejezte abbéli véleményét, hogy Trenka Csaba Gábor Egyenlítői Magyar Afrika című regénye milyen zseniális, lehet, hogy hazudok. Az ítéletében bízva vettem magam is kezembe a könyvet egy budapesti vonatút alatt, ami végül is ugyanolyan különcnek ...Tovább

Mi teszi a művészetet, kérdezhetnénk az első két rész ismeretében (is), és a legsablonosabb válasz rá az, hogy az idő(tlenség). Iszonyatos nagy műveket elfelejthettünk, amelyek a maguk korában a csúcsot jelentették (kézfeltartással jelezze, akinek tetszett pl. a Szigeti veszedelem), vagy annak tartották, mára azonban valamiért nem bírnak különösebb jelentőséggel a ...Tovább

Szoukian visszatérése – Peter S. Beagle: Return

Közzétette: hanna Kelt: 2011. február 14 3 hozzászólás

Peter S. Beagle  a világhírű Az utolsó egyszarvú után majd’ húsz évig nem írt regényeket, csupán novellái és tényirodalmi munkái jelentek meg, illetve forgatókönyvíróként és újságíróként dolgozott. A hosszú szünet után először a The Folk of the Air című könyvvel rukkolt elő, majd ezt követte bevallottan legkedvesebb munkája, A fogadós ...Tovább

Hackeld a tested – David Louis Edelman: Infoquake

Közzétette: sfinsider Kelt: 2011. február 14 1 hozzászólás

Zombik márpedig léteznek. Nemcsak egykor élő emberek lehetnek, hanem irodalmi alzsánerek, amelyek a holtak senkiföldjéről, elfeledett kripták sötétjéből másznak elő, hogy lerázzák magukról a pókhálót és a dohos szagot, hogy megmosakodjanak, hogy új ruhát öltsenek. A cyberpunk is ilyen. Valamikor a science fiction megújítását jelentette, friss szelet vetett, és meglehetős vihart ...Tovább

Anne McCaffrey: Sárkánydalnok

Közzétette: wyquin Kelt: 2011. február 12 1 hozzászólás

Amikor a Sárkánydalnokról ír kritikát az ember, nehéz megállnia, hogy ne úgy kezdje: „És akkor Menolli eljutott végre a…” Mert hát a Sárkánydalnok úgy folytatása a Sárkányéneknek, mintha annak második kötete lenne. Azok számára, aki nem olvasták, feltétlenül ajánlom, hogy ismerkedjenek meg a könyvvel, mielőtt ebbe kezdenének, mert a Sárkánydalnok kritikája ...Tovább

Hírsaláta, 6. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 11 16 hozzászólás

Megjelent az Apentúra magazin téli száma. Az online film- és vizualitáselméleti lap fókuszában a fantasztikum. *** A Galaktika magazin tovább bővíti e-könyvei kínálatát; Brandon Hackett Isten gépei című regénye után nemrég megjelent Lovas Lajos: Agydobás című műve és Bogáti Péter: Az utolsó ember című klasszikusa is. A regények epub és prc formátumban is ...Tovább

Ha már egységes fogalomrendszert felállítani nem tudunk, amely mentén határozottan kijelenthetnénk, művészet-e a sci-fi vagy a fantasy, inkább fordítsuk meg a „bizonyítást”. Ha azt nem tudjuk meghatározni, mitől lesz jó, mitől lesz művészi egy alkotófolyamat produktuma, de azt biztosan átlátjuk, mitől nem az, talán közelebb jutunk a megoldáshoz. Kanyarodjunk is vissza ...Tovább

Idegenek a hátsó kertben – Monsters

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. február 10 4 hozzászólás

Milyen az a sci-fi film, amelyet mindössze 15 ezer dollárból (kb. hárommillió forint, gyakorlatilag „zsebpénz” a filmvilágban) hoztak össze? Pont olyan, mint amilyen a sokak által csak a 2010-es év District 9-jaként emlegetett Monsters című film. A produkció magán viseli a kis költségvetésű sci-fik minden sajátos jegyét, a legtöbb persze ...Tovább



Keresés az oldalon