• Kezdjük egy kis kronológiával, hogy megértsük, hol helyezkedik el a Search for Vengeance anime a Hegylakó univerzumban. Az első, kultikussá vált film az 1986-os Highlander volt Christopher Lambert főszereplésével, erről ...

  • Három hónap telt el koncertek nélkül, és hiába szabad most már kisebb bulikra elmenni, egyelőre még óvatos vagyok. Sarah Pinsker mintha csak megszimatolta volna, mit hoz 2020, mert A Song for the New ...

  • Az itthon is fogható Sundance TV jóvoltából láthattam – igaz, már nem először – a 2004-ben készült bravúros áldokumentumfilmet, a C. S. A.: The Confederate States of Americát. Valahogy így képzelem ...

  • A The Last of Us a Sony egyik, ha nem a legjobb játékfejlesztő cégének, a Naughty Dog történetközpontú, posztapokaliptikus videojátéka. 2013-as megjelenése óta hatalmas siker lett, és annak ellenére, hogy csak PlayStationön ...

  • Az SFF Vektor még a moly.hu közösségeként 5 éve tűzte ki céljául, hogy minden évben szemlézi a magyarul megjelenő zsánerregényeket.  Íme a 2019. évi ajánlólistájuk science fiction és fantasy zsánerekre bontva: Olvasunk, ...

  • A The Last of Us sokak szerint (szerintem is) az egyik legjobb történetközpontú videojáték. Június 19-én pedig megjelenik a folytatása, a The Last of Us Part II., ami pedig nem meglepő ...

  • Ha hihetünk az urban fantasy regényeknek, akkor London sokkal több annál, mint aminek elsőre látszik, és a hétköznapi város ráncaiban, repedéseiben, árnyékos zugai között természetfeletti lények, varázslók, hősök, szörnyek, esetleg ...

  • Annyira megszoktuk már, hogy az idegen civilizációk mind kapcsolatfelvétel, mind invázió szempontjából a nyugati világot részesítik előnyben, hogy Okorafor sci-fi regénye már pusztán témaválasztása révén is egyedi. Lagosban egy idegen ...

  • Hrímland vulkánokkal és gleccserekkel borított sziget a fagyos északi tengerben. A völgyekben erőművek hasznosítják a talajban szunnyadó veszélyes varázserőt, a kopár vadonban szörnyetegek kóborolnak, az egyetlen védett településen, Reykjavíkban pedig ...

  • Az USA-ban hivatalosan 40 éve, 1980. május 21-én mutatták be a második Star Wars-filmet, A BIRODALOM VISSZAVÁGot. Hozzánk másfél évvel később érkezett először, és akadt, aki moziban izgulta végig, van, aki ...

  • [Megj. ez az írás a Dűne-ciklus első három kötetét tárgyalja részleteiben.] Több mint tíz évvel ezelőtt, egyetemistaként olvastam először A Dűné-t – nem is szaporítom a szót, imádtam, pedig nagyon nehezen ...

  • Az ismertető elején jöjjön a verdikt: nagyon is megéri az árát a GABO Könyvkiadó gondozásában megjelent monstre kötet, A Legjobbak legjobbjai 1. A legendás, néhai szerkesztő, Gardner Dozois közel 900 ...

  • A történetünk ezúttal a Dél-kínai-tenger egyik eldugott, egzotikus szigetén játszódik, amit egy ex-vörös khmer ezredes, Rath Preap működtett gazdagok számára fenntartott vadászterületként, a magánhadserege kíséretében. A legkülönfélébb látogatók érkeznek a ...

  • Soha nem értettem azokat, akik a sci-fi irodalom biztosan bekövetkező végét, megszűnését prófétálták. Mint minden irodalom, a science fiction is a konfliktusokról szól. A közepes vagy rosszabb írók azt hiszik, ...

  • Ma kiemelt irodalomtörténelmi pillanatként tekintünk 1937. szeptember 21-re, amikor is először megjelent J. R. R. Tolkien elsősorban fiatal olvasóknak szánt regénye, A hobbit. Ezzel a regénnyel kezdődik Középfölde történelmének és ...

  • A zsánerben kevés az igazi okosnak mondható író. Nem olyanra gondolok, aki jól ír vagy ügyesen találja el a divatos témát, hanem például Cory Doctorowra (és ez még akkor is ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telt, ez itt az ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – a elmúlt és következő napok a múltidézés, az 1990-ben készült filmek felidézésével telik. Időnként megéri ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elkövetkező egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek ...

  • Immár hagyományosnak mondható sorozatunk folytatódik. 1984, 1987, 1988 és 1989 kiválasztott fantasztikus filmjeihez hasonlóan cikkíróink idén is megemlékeznek az idei harmincévesekről – az elmúlt egy hét a múltidézés, az 1990-ben készült filmek ...

Az egy hete meghirdetett nyereményjátékunk véget ért, gyorsan meg is ejtettük a sorsolást, mégpedig egy egyszerű véletlenszám generátor segítségével. A nyeremény Neil Gaiman és Terry Pratchett által közösen írt Elveszett próféciák három példánya. A nyerteseket a Facebookon keresztül hamarosan személyesen is értesítjük, viszont a könyvek eljuttatása érdekében kérjük, hogy az sfmaghun@gmail.com emailcímre írjátok meg, ...Tovább

Sci-fi elemek Stephen King műveiben

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. január 13 14 hozzászólás

Stephen Kinget nem véletlenül nevezik a horror királyának: nemcsak nagyságában, minőségében is párját ritkítja életműve, még ha ez a minőség nem is egyenletes. Kingre a fantasztikum más területei is nagy hatást gyakoroltak, így a sci-fi és a fantasy is. Az alábbiakban arra igyekszem választ keresni, mely műveiben és hogyan jelennek ...Tovább

Poszt e-pokaliptikus SF magyar módra

Közzétette: szs Kelt: 2011. január 12 2 hozzászólás

Gondolatjátékunk első részében (E-könyv, a magyar SF gyilkosa) egy olyan fiktív világ felvázolását kezdtük el, ahol a papíralapú SF-kiadás összeomlott és átadta a helyét az e-könyveknek, legyenek azok legálisok vagy kevésbé azok. A hazai SF kiadás már előtte is számos sebből vérzett, de a végső lökést az e-könyvek elterjedése jelentette, ...Tovább

Visszatekintés: 2010 fantasztikus filmjei

Közzétette: raves Kelt: 2011. január 11 24 hozzászólás

A fantasztikus filmek területén 2010-ben az Eredet kapta meg mind a sajtó, mind a közönség elismerését, habár az anyagi siker nem volt olyan átütő, mint tavaly az Avatar esetében. Idén is a remake-ek, a folytatások és az ifjúsági filmek arattak, kevés hely maradt az egyéni alkotásoknak. Nézzük sorjában, mit is láthattunk 2010-ben! Adás Rendezte: ...Tovább

Raana Raas: Wondertimes (excerpt)

Közzétette: szs Kelt: 2011. január 11 Szólj hozzá elsőként

Wondertimes (Csodaidők) is a combination of science fiction and family saga. The first two volumes were published by a publishing house (Animus), the last two by the author's small press company specially founded for these books—economically based on the readers who subscribed the long waited final parts after the original ...Tovább

“Wonders are many, and none is more wonderful than man;” (Sophocles) A typical sci-fi hero is a strong man with no family, thus being free to travel across the galaxy and having adventures on a legendary scale. (At least Orson Scott Card suggests this image in his foreword to Speaker for the ...Tovább

A Galaktika Fantasztikus Könyvek dicséretes feladatba kezdett, amikor nekilátott kiadni az orosz szerzőpáros műveit. Mert bár idehaza se kell szégyenkeznünk az eddig megjelent Sztrugackij-kötetek számát nézve, azok mégiscsak régiségek, ráadásul némelyik kötet megnyirbálva jelent meg nálunk (ill. a Szovjetunióban is). Azokról nem is beszélve, amik meg sem jelenhettek. A Menekülési kísérlet ...Tovább

A jövő házastársa

Közzétette: galantai Kelt: 2011. január 8 26 hozzászólás

A házasság jelenleg átalakulóban van, és a jövőben még nagyobb változások várhatóak – vagy legalábbis képzelhetőek el. Ma ugyan a „biológiailag adottból”, vagyis az emberi testből és lehetőségeiből indulunk ki, de eközben a szaporodás egyáltalán nem feltétlenül elsődleges (ellentétben az emberiség korábbi történelmével). Az azonos neműek közötti házasság például nyilvánvalóan nem ...Tovább

Hírsaláta, 1. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 7 Szólj hozzá elsőként

Egy rég várt ünnepély – minden, ami Tolkien a szerző születésnapja alkalmából: előadások, bemutatók, jelmezek és rajongóhegyek. Az MTT immár hagyományos rendezvénye január 8-án várja az érdeklődőket a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium épületében. *** Szerepjáték készült Charles Stross „Laundry” univerzumából, melyben az emberiségre leselkedő túlvilági borzalmakat csak a „Mosoda” fedőnéven futó brit ...Tovább

Borítófestők két tűz között

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2011. január 7 12 hozzászólás

Még 2008-ban az egyik külföldi, sci-fivel foglalkozó honlap megkérdezett néhány ismert borítófestőt, mit tartanak szem előtt munka közben: minél pontosabban visszatükrözni a könyv történetét, vagy éppen eladni azt? A kérdés jóval összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk (a két szempont talán nem is választható el egymástól). Esetleg van bennünk némi idealizmus, ...Tovább

Neil Gaiman és Terry Pratchett nyereményjáték!

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 6 4 hozzászólás

Neil Gaiman az az író, akit muszáj megismerni és olvasni, mert szimplán egy zseni, és szerencsére a műveivel mostanában magyar nyelven is el vagyunk kényeztetve. Igaz, két évtized késéssel, de 2009-ben elkezdődött a Sandman képregénysorozat hazai megjelenése is a Cartaphilus kiadó jóvoltából, emellett az Agave folyamatosan jelenteti meg Gaiman regényeit, legutóbb a ...Tovább

Az álom maga – Sandman (vol. 1-2)

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. január 6 5 hozzászólás

Mindannyian szoktunk álmodni. Mikor elalszunk, belépünk egy különös és misztikus világba, amely a fejünkben létezik, mi adjuk hozzá az alkotórészeket. Az álomban minden lehetséges, megváltozik a fizika, halottak térnek vissza, a legbizarrabb és legcsodálatosabb dolgok eshetnek meg. Az emberiséget ez a belső űr azóta foglalkoztatja, hogy megtanult gondolkodni. A legnagyobb ...Tovább

Így neveld a sárkányodat

Közzétette: tapsi Kelt: 2011. január 5 6 hozzászólás

Az elmúlt időszak egyik legbájosabb mesefilmjét minden fantasyrajongónak érdemes megnéznie, már csak azért is, mert - mint azt a cím is sugallja - sárkányok vannak benne. Méghozzá nevelhető sárkányok, és azt legkésőbb az első Dragonlance-trilógiánál felmérte minden valamirevaló fantaszta, hogy sárkányháton repülni a világ egyik leglazább dolga lehet. Mert ki ...Tovább

Vernor Vinge: A Fire Upon the Deep

Közzétette: hackett Kelt: 2011. január 4 10 hozzászólás

Vernor Vinge különös sci-fi író. Évtizedek óta ír, ehhez képest mindössze néhány regény és pár tucat novella áll a bibliográfiájában, néha hét-nyolc év is eltelik két regénye megjelenése között. Nem lehet tehát azt mondani, hogy futószalagon gyártja a regényeket. Viszont amit ír, azon nagyon meglátszik a befektetett munka, az átgondoltság. Ezt igazolja, ...Tovább

Lehetetlen? Utazás a csillagok között

Közzétette: hanna Kelt: 2011. január 3 9 hozzászólás

Napunk ötmilliárd év múlva vörös óriássá válik és elemészti Földünket. Legkésőbb addig találnunk kell valami módot a Naprendszer elhagyására, ha nem akarjuk, hogy civilizációnk a lángok martaléka legyen1. Egyelőre nem sürgető probléma (bár egy üstökös vagy aszteroida bármikor belénk ütközhet, nem is beszélve az emberiség saját önpusztító törekvéseiről), az embert ...Tovább

Januári előzetes

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. január 2 11 hozzászólás

Az SFmag 2010 novemberében indult, és azóta több mint nyolcvan ismertetőt, esszét és egyéb cikket közöltünk, a stáb tovább bővült, és számos terv alakult ki a jövőre nézve, amelyek közül néhányat szeretnénk megosztani veletek. Minden hónapban fogunk novellákat közölni, mind magyar fantasztikus szerzőktől (folyamatos pályázatunkat itt találjátok), mind kéthavonta egy-egy külföldi ...Tovább

Hírsaláta, 52. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2010. december 31 Szólj hozzá elsőként

P. K. Dick rajongói gyűjtik a szerző bármely nyelven kiadott regényeinek borítóit. Minden elfogulatlanság nélkül a magyar címlaptervek a nemzetközi mezőnyt elnézve nem is akárhogy teljesítenek. *** Mi kéne ahhoz, hogy a főgonoszok felrobbantsák a Földet? Nathan Bergey tudományos ismeretterjesztője szerint az összes atombombánk és még vagy kétmilliárdszor ennyi talán elég lenne ...Tovább

2010 legjobb olvasmányai

Közzétette: cikkbot Kelt: 2010. december 31 Szólj hozzá elsőként

Év végén hagyományosan elszámolunk, fogadalmakat teszünk (még több cikket írunk még érdekesebb könyvekről, filmekről, alkotásokról), és visszatekintünk az elmúlt tizenkét hónapra. Ilyenkor tisztul le, az olvasmányaink közül melyik volt maradandó élmény, melyikre emlékszünk vissza szívesen, melyik hagyott a többinél jóval mélyebb nyomot bennünk. Szeretnénk megosztani veletek a 2010-ben olvasott, általunk legjobbnak ...Tovább

Quim Monzó: Guadalajara – A világ megfordítva

Közzétette: sfinsider Kelt: 2010. december 30 2 hozzászólás

A spekulatív fikció világa elég nagy ahhoz, hogy számunkra ismeretlenebb alkotókat is bátran fölfedezhessünk. A katalán Quim Monzó novelláskötete, a Guadalajara több írásában is a fantasztikum eszközeit használja. Miért dönt így egy szerző? Mi az a mondanivaló, látásmód, ami elengedhetetlenné teszi a speculative fiction használatát? Monzó esetében nem arról van szó, hogy ...Tovább

GDP-vel a Holdra

Közzétette: galantai Kelt: 2010. december 30 15 hozzászólás

A több, mint 50 éve tartó „űrkorszak” kevesebb, mint egytizedére volt igaz, hogy az ember legalább a hozzánk legközelebbi égitestre, a Holdra képes eljutni. Az azóta eltelt közel negyven évben viszont még csak komolyabb kísérlet sem történt holdutazásra. A kérdés, hogy mi tette lehetővé akkor, és miért nem megyünk most, két részre bontható. ...Tovább



Keresés az oldalon