• Elhanyagolt, de azért sorstársaival szemben mégis snájdig és jóképű csavargó sétál be egy pláza étkező részlegébe, hogy ott aztán az egyik vendég becsmérelni kezdje a helyet, amiért nem dobják ki ...

  • „Inkább vagyok disznó, mint fasiszta!” Valahol az Adriai-tenger egy apró szigetén magányos pilóta szunyókál a mediterrán délutánban, összecsukható strandszéken, arcát világi dámákról szóló magazinnal eltakarva, mellette kis asztalon rádió és egy ...

  • Lehet, hogy nem Jack Burton a létező legnagyobb hős, elvégre kicsit faragatlan, kicsit bumfordi, és azt sem veszi észre, hogy a saját filmjében ő a szárnysegéd. Igazából nem is akarja ...

  • Vízmágusok a sivatagban. Első hallásra szokatlannak tűnhet a gondolat, pedig könnyű megtalálni mögötte a logikát. Ehhez persze el kell szakadni a süveges-köpönyeges varázsló archetípusától, és úgy gondolni a mágiára, mint ...

  • A 2011-ben elhunyt Anne McCaffrey az egyik legtermékenyebb és leghíresebb sci-fi írónők egyike, aki nem csupán a sci-fi, de a fantasy és a romantika területén is nevet szerzett. Számos nagy ...

  • Philip K. Dick regényeit tulajdonképpen mindig egy fél centi választja el attól, hogy teljesen trash kategória legyen, és a nemrég elhunyt Ray Nelsonnal közösen írt A ganümédeszi hatalomátvétel gyakorlatilag meg ...

  • Végre valami irodalomtörténeti kuriózumot is kapunk a Philip K. Dick-életmű magyar sorozatában – ami már így is nagyon sok érdekes, kevésbé ismert kötetet tartalmaz. Na most, a Kamu Rt. egyszerre ...

  • Sam Lowry olyan szokványos figura, hogy be sem kellene őt mutatnom, hiszen ülhetne akár mellettünk kollégaként a munkahelyünkön. Nincsenek túlzott ambíciói, jelenlegi feladatait kompetensen, de nem túl nagy szorgalommal látja ...

  • Már a regény nyitómondata („Egyre melegebb lett.) nagyjából kijelöli azt, amit kapunk: egy hosszabb, nem szokványos könyvet a témával már korábban is foglalkozó „Master of Disaster” címet kiérdemlő amerikai írótól. ...

  • A szimpatikus, már az első, 2016-os gyűjteményével tehetséget mutató Makai Máté egy teljes egészében sci-fi novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett, a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával, a neves Kalligram szépirodalmi kiadó gondozásában. ...

  • Igen, így emlékeztem erre a kötetre: eredeti, pontos és hatásos, és ami még fontosabb, hogy végre, végre magyarul is kézbevehető. De ha már kézbevesszük, akkor könnyű átfutni a képzelet alig ...

  • Az eddig tíz filmet magában foglaló Hellraiser-sorozat központi alakja Pinhead, egy fekete ruhás, szadista démon, aki horrorikonok magasságába emelkedett az idők folyamán. Jellegzetes megjelenéséhez hozzátartozik, hogy szögek állnak ki a ...

  • Kevés film hagy az emberben annyira zsigeri érzéseket maga után, hogy még évekkel később is emlékszik az első megtekintésre. A dolog (The Thing, 1982) abszolút ilyen élmény volt számomra, de ...

  • Valahol az Arklay-hegységben áll egy ódon, hatalmas kúria. Ajtaja zárt, odakint veszett kutyák acsarkodnak, odabent nyugtalanító a csend, az sem sejtet semmi jót. A maroknyi túlélő, aki idetévedt – a ...

  • 2022 a fantasztikus zsánerbe tartozó filmek terén sok kerek évfordulóval ajándékoz meg minket. Szokásos Retromozi sorozatunkban éppen emiatt ezúttal nem egy esztendőre koncentrálunk, hanem a 30, 40, 50 éves mozikra. Annak ...

  • Az Agave Könyvek legfrissebb antológiája ízig-vérig kortárs történeteket tartalmaz. Úgy értem, a témaválasztás, a bemutatott technológiák, a társadalmi problémák egyike sem rezonálna úgy, mintha mondjuk 10 éve születtek volna meg ...

  • Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepét hozza el a Cinema MOM-ba - az április 20-i Ellenpont minifesztiválon a szakmai beszélgetések és filmvetítések mellett az író emlékére alapított díj ...

  • Az elmúlt években több csúnya lebőgés is volt a játékpiacon, amikor a játékosok nem egészen olyan terméket kaptak, amit a fejlesztők megígértek. Néhány esetben a kiadók azonban leszegték a fejüket, ...

  • Az egyik legbámulatosabb tulajdonsága Philip K. Dick írói tehetségének (kiváltképp karrierje kezdetén), hogy milyen gyorsan tud bemutatni nyüzsgő, komplex, de ami még fontosabb, fatális hibával működő bürokráciákat. A Vulcanus kalapácsa ...

  • Az idő múlásának szimbóluma a Gran Turismo – a PlayStation minden generációját képviselte már, és mindig a technológia élvonalában mutatta meg, mit tud ez a kis gép. Nem véletlen, hogy ...

Daniel Abraham: The Long Price Quartet

Közzétette: jakirte_jak_cyr Kelt: 2011. március 11 Szólj hozzá elsőként

  Az itt olvasható írás nem egy regénnyel, hanem mindjárt néggyel kívánja megismertetni a magyar közönséget. Daniel Abraham első önálló regényei ezek, melyek egyedi, keleties hangulatú fantasy világon játszódnak. Az egykori, keleti kontinensen elterülő császárság helyén már csak pusztaság terül el. A lakói által megidézett erők döntötték őket romlásba, egy háború, melyre ...Tovább

Sci-fi és videoklip II/II.

Közzétette: gaines Kelt: 2011. március 10 15 hozzászólás

A science fiction és a videoklipek kapcsolatáról szóló cikk első része itt olvasható; most pedig folytatjuk a témák és variációk taglalását. A poszt-apokaliptikus téma nem akaródzik kimenni a divatból, sőt, újabban ismét reneszánszát éli, és a videoklipek között is találunk az alzsánerbe sorolható darabokat. A The Postal Service We Will Become ...Tovább

Sci-fi és videoklip I/II.

Közzétette: gaines Kelt: 2011. március 10 Szólj hozzá elsőként

A nyolcvanas években az MTV berobbanásával hódító útjára indult egy új műfaj, a videoklipek műfaja. Az addig csak lemezről, rádióból hallgatott zenék beköltöztek a tévéképernyőre, hogy aztán az ezredfordulót követően még szélesebb rétegek számára váljanak elérhetővé a különböző videomegosztók segítségével. A dalok promóciója mellett a művészek hamar felismerték a klipekben ...Tovább

Cat Rambo: Eyes Like Sky and Coal and Moonlight

Közzétette: hanna Kelt: 2011. március 9 2 hozzászólás

Cat Rambo az elmúlt évtizedben egyre több SF magazinban (Clarkesworld, Realms of Fantasy, Fantasy Magazine, Asimov's valamint sok másik) antológiában bukkant fel novelláival, amelyek közül egy immár – először magyarul – az SFmagon is olvasható. A sci-fi, a fantasy és a horror területén egyaránt otthon van, és leginkább a toposzok ...Tovább

Egy emberi küzdelem története az erőszak és a múlt árnyai egy olyan jövőben, ahol a genetikai módosítások és a mesterséges intelligencia mindennaposak. A novella először a Clarkesworld 38. számában jelent meg. Cat Rambo A szirének nékem már nem énekelnek Niko behajolt mögöttem a kabinba, hangját fölemelte, hogy a motor és a víz zúgásán ...Tovább

Az Éhezők viadala – nyereményjáték

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. március 8 1 hozzászólás

Suzanne Collins Az éhezők viadala című regénye az USA-ban már legalább akkora siker, mint a Twilight, és már készül belőle a film (2012. márciusban lesz a bemutatója). Szerintünk is jó könyv, még decemberben írtunk róla (és a Futótűz címmel megjelent folytatásról). Collins regénye tanít, szórakoztat és megindít egyszerre, és csaknem mindent tud, ...Tovább

Az első ízig-vérig női szemszöget képviselő science fiction regények egyike a Herland, amelyben három amerikai fiatalember egy csak nők által lakott országba vetődik, és ott a hagyományos értékrendjük ütközésbe kerül a helyi utópiával. A feminista nézetekre érzékeny olvasóknak ajánljuk a cikk mellőzését, akik viszont kíváncsiak erre a sci-fi történeti kuriózumra, ...Tovább

A hetvenes évek Európájának legjobb horrorfilmjei

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. március 7 1 hozzászólás

Hogy milyen gyűjtőnévvel illetném a hetvenes évek európai horrorfilmjeit? Kincsesbánya, azt hiszem. Talán nincs még egy olyan évtized, ahol több, klasszikusnak nevezhető művet lehet találni. És ez a kincsesbánya sokszínű is volt olyan 30-40 évvel ezelőtt: vámpírok, kannibálok, zombik, boszorkányok és sok más egyéb mind-mind a legszínvonalasabb tálalásban jutott el ...Tovább

Hírsaláta, 9. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. március 4 33 hozzászólás

Eheti SF hírek itthonról és a nagyvilágból: A Tor.com olvasói megválasztották az elmúlt tíz év legjobb sci-fi és fantasy regényeit. Az első helyezést John Scalzi Old Man's War című műve érte el, amiről hamarosan mi is írunk majd, mert valóban zseniális könyv, mely újraértelmezi a Heinlein és Haldeman féle military sci-fit. *** A Galaktika ...Tovább

A nulla-A világa

Az Agave Kiadó 2009-ben indította el Sci-fi Klasszikusok című sorozatát, amelyben nevéhez méltóan régi, de nagy hatású science fiction műveket jelentettek meg. Itt látott napvilágot Roger Zelaznytól A Fény Ura és A. E. Van Vogttól A nulla-A világa, aztán valamilyen oknál fogva megtorpant a kiadó lelkesedése, és a rendkívül értékesnek ígérkező ...Tovább

Alak a sötétben – Nocturne

Közzétette: _acelpatkany_ Kelt: 2011. március 3 29 hozzászólás

Lassan elmondhatjuk, hogy a hazai képregénypiac kezd felzárkózni a tőlünk nyugatabbra lévő más országokéhoz – persze nem számokban, hanem arányaiban. Ez nemcsak azt jelenti, hogy klasszikus külföldi munkák jelennek meg magyarul, hanem hazai alkotók, rajzolók, írók képregényei is eljutnak a boltokba. Nem azt mondom, hogy szakajtónyi magyar képregény születik, de ...Tovább

Gaál Viktor: Arche I. Boszorkányszerelem

Közzétette: hanna Kelt: 2011. március 3 4 hozzászólás

Gaál Viktor egyike a magyar városi (urban) fantasy íróknak, érdekes módon mégsem a zsáneren belül, hanem azon kívül hallani róla a legtöbbet, könyveit sokan dicsérik, a Varázserdőhöz maga Szepes Mária írt ajánlást. Fantasy körökön kívülisége miatt csak most, az Arche második kötetének megjelenése kapcsán került a kezembe, pedig már évek ...Tovább

Emberrablók az űrből – Taken „retró” ismertető

Közzétette: lorinczy_judit Kelt: 2011. március 2 3 hozzászólás

Sokáig halogattam, hogy megnézzem ezt a sorozatot, mivel mindig borsódzott a hátam az „elvittek az UFO-k, és megvizsgáltak a testnyílásaimon át, aztán valamit az agyamba ültettek” jellegű történetektől. Mert mindenkiben ott motoszkál, hogy mi van, ha tényleg? Hiszem, ha látom! Na igen, és aztán? Kinek mondod el? Hogyan bizonyítod be? ...Tovább

I woke suddenly. At one moment I was still sleeping the dream of the waters, swimming in and out of wakefulness like a sluggish fish, and then suddenly I was there in the lakebed, aware of the taste of the earth, the touch of the rough stones and the tickly ...Tovább

Metabárók nyereményjáték – eredményhirdetés

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. március 1 4 hozzászólás

Végetért a múlt heti nyereményjáték, aminek keretein belül három A Metabárók kasztja képregénykötetet lehetett nyerni. Megtörtént a sorsolás, alább olvashatjátok a szerencsés nyertesek nevét. A nyerteseket a Facebookon keresztül hamarosan személyesen is értesítjük. A könyvek mielőbbi eljuttatása érdekében kérjük, hogy az sfmaghun@gmail.com emailcímre írjátok meg, hogy személyesen vagy postai úton szeretnétek átvenni a nyereménykönyvet, utóbbi ...Tovább

N.K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms

Közzétette: jakirte_jak_cyr Kelt: 2011. március 1 1 hozzászólás

Istenek. Elképesztő hatalommal bíró entitások, a fantasy zsánerének szinte elmaradhatatlan alakjai. Hol segítik a „hősöket”, hol ellenük vannak, sőt egyes művekben már az is előfordult, hogy egy-egy legendás alaknak sikerült megölnie egy istent vagy akár a helyére állnia. De mi történne akkor, ha egy birodalomnak sikerülne szolgaságban tartania néhányukat, és ...Tovább

Márciusi beköszöntő

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 28 Szólj hozzá elsőként

Újabb hónap telt el, és remélhetőleg hamarosan a tavasz is megérkezik. Az SFmag.hu továbbra is hű marad az induló koncepciójához, és nem csak reklámjellegű cikkeket közlünk, hanem a megjelent könyveket el is olvassuk, a filmeket és akár a fantasztikus vonatkozású színdarabokat megnézzük, és elmondjuk róluk a véleményünket. A sci-fi és fantasy bulvárt pedig ...Tovább

Fahrenheit 451 – könyvégetés a Bárka Színházban

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 28 7 hozzászólás

2011. február 25-én mutatták be a budapesti Bárka Színházban a Ray Bradbury klasszikusából készült Fahrenheit 451 című darabot. Az SFmag néhány szerzője a második előadást tekintette meg, a következőkben az ő benyomásaik következnek. adeptus Arra számítottam, hogy Anger Zsolt rendező számos aktuálpolitikai utalást helyez el a darabban, hiszen sokan félnek napjainkban attól, ...Tovább

Helyőrség a világ végén – Hász Róbert: Végvár

Közzétette: adeptus Kelt: 2011. február 26 1 hozzászólás

Livius hadnagynak két hete van hátra sorkatonai szolgálatából, amikor egy Isten háta mögötti helyőrségbe rendelik. Ez az alapszituációja Hász Róbert 2001-es regényének. A Vajdaságból 1991-ben Magyarországra áttelepült szerzőnek ezidáig öt kötete jelent meg, 1995 óta a Tiszatáj irodalmi folyóirat prózaszerkesztője. Bár a Végvár története Jugoszlávia felbomlása idején játszódik, egyáltalán nem ...Tovább

Hírsaláta, 8. hét

Közzétette: cikkbot Kelt: 2011. február 25 2 hozzászólás

Lezárult a Zsoldos Péter-díj nevezési időszaka. Mivel nem érkezett elegendő számú érvényes nevezés regény kategóriában, az idei jelöltek a következői évi mezőnyt gyarapítják. Az új szabályok szerint egy kategóriában csak akkor értékelnek, ha legalább öt érvénes nevezés érkezik. Új kategóriaként viszont idén debütálnak a kisregények. *** Kihirdették a Nebula díj, az amerikai ...Tovább



Keresés az oldalon