SFmag

Vernon Vinge egyike az SF világ legjobb regényíróinak. Könyveivel nyert már Nebulát, Hugót, Locust, bármit is jelentsenek egy adott mű értékítélete kapcsán ezek a díjak. 1993-ban született nagy hatású futurológiai esszéje nyomán a technológiai szingularitás fogalma bekerült a közgondolkodásba, és SF szerzők hosszú sorát ihlette meg Karl Schroedertől Charles Strossig. Sok tekintetben legfontosabb és legnagyobb hatású műve viszont nem egy regény, hanem egy némiképp rövidebb terjedelmű írás, a True Names című kisregény. Az egykor szebb napokat látott kiberpunk első manifesztációja, látnoki tehetséggel megírt előfutára ez a mű.

Kevés nagyobb áldás van az internet előtt pár percet elütni vágyók számára, mint a TED konferenciák előadásaiból készült videók megtekintése. A legújabb macskás videó vagy a huszadszorra hallgatott sláger helyett most tanulhatunk valamit, sugallja az oldal, és ebben még akkor is van valami, hogyha a csillogó szemű előadók sokszor magyar nyelvű felirattal is elérhető prezentációi csak felvillantanak egy-egy ötletet.

Jared Diamond amerikai tudós, polihisztor magyarul 2007-ben megjelent Összeomlás c. könyvében alaposan körbejárja, miért nem fenntartható a világ mai berendezkedése, és ha életmódján nem változtat az emberiség egésze (de legalábbis a döntő része), milyen súlyos gazdasági, társadalmi és környezeti problémákkal kell szembenéznünk egyszerre, még a mi életünkben.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét szeretnénk veletek megosztani, hogy az SFmag szerkesztőinek, cikkíróinak melyek voltak idén a legkedvesebb olvasmányai. Most ráadásul bővítettünk, úgyhogy filmes toplistákkal is találkozhattok. Ha kedvet éreztek megírni a ti kedvenceiteket, várjuk hozzászólásban a listátokat! Négyrészes sorozatunk második részét olvashatjátok.

Az, hogy a hitet irodalmi alapanyagként használják, egyáltalán nem új keletű dolog. Sőt, az sem, hogy magáról a vallásról írjanak, vagy megjelenjen a vallás a művekben. A sci-fi és a fantasy művekben is – bár előbbinél igyekeznek ezt sokan cáfolni – fontos szerepet kap a vallás. Rengeteg olyan művet tudnánk felsorolni, amelyekben megjelenik. De vajon a fordítottjával mi a helyzet? Léteznek-e olyan vallások, hitrendszerek, amik a fantasztikum területéről származnak, abból merítenek?

Lovecraft néhány művében felsejlik egy nagyjából azonos háttér, egy kvázi-mitológia. Bár találunk ellentmondásokat ennek a mitológiának bizonyos jellemzőire vonatkozóan, illetve maga a mitológia is igen homályos és töredezett, mégis a szerzői fogásoknak köszönhetően egy hatalmas egész látszatát keltik. Ez a kvázi-mitológia a XX. század folyamán több új vallási irányzat számára szolgált hitbéli alapnak, útmutatónak, ill. a mitológia bizonyos elemei beépültek csoportok és egyének vallásos világképébe.

Nem csak sci-fi rajongók álma, hogy néha vissza lehessen forgatni az időt. Az idő természete és ezáltal az időutazás problematikája a hétköznapi embereken túl a természettudósokat is izgatja. Többségük azonban nem megy olyan messzire, mint Ronald Mallett, aki kész tervekkel rendelkezik egy időgép megépítéséhez.

A transzhumanista jövőkép gyakorlatilag minden eleme ismert science fiction-toposz is egyben. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy a transzhumanisták egy olyan közeljövő bekövetkeztét valószínűsítik, várják és – amennyire eszközeikből telik – siettetik, amit a science fictionből már ismerhetünk. Fordítva ez azonban nem feltétlenül igaz. A közeljövőben játszódó, az említett technológiákat tartalmazó novellák, regények filozófiája ettől még nem címkézhető automatikusan transzhumanistának. Sőt, a science fiction – ha úgy tetszik – élen jár a lehetséges kedvezőtlen következmények feltárásában. A magyarul megjelent science fiction művek között is találunk mind pozitív, mind inkább negatív végkicsengésűeket.

R. Kurzweil, a technológiai szingularitás ideájának egyik korai kidolgozója összegyűjtötte az emberiség technológiai találmányait, és azt találta, hogy a hasonló mértékű technológiai újítások között eltelt idő egyre rövidül. A gondolat alapja a Moore-törvény, azaz hogy a legalacsonyabb árú processzorok teljesítményének megduplázódásához szükséges idő közel állandó. Kurzweil ezt általánosította az egységnyi költségű számolási teljesítmény tekintetében a múltra és a jövőre is. Ehhez szükséges volt egy további hipotézis bevezetése, mely szerint amikor az egyik technológia eléri a fizikailag lehetséges határt (pl. mechanikus számológépek, elektro-mechanikus számítógépek, stb.), akkor már rendelkezésre áll a következő technológia (vákuumcsövek, tranzisztorok), ami átveszi az előző helyét, így biztosítva, hogy a fejlődés töretlen (és töretlenül gyorsuló) lehessen. Ma még nem tudjuk, hogy milyen technológia veszi át a jelenlegi helyét a számítástechnikában: lehetséges, bár egzotikusan hangzó jelöltek a fotonikus vagy a kvantumszámítógépek, míg mások a biológiai rendszerek lemásolásában látják a jövőt.

A transzhumanista jövőkép kiindulópontja szerint a közeljövő technológiai környezetét a ma emergens technológiáknak tartott informatikai és mesterségesintelligencia-kutatások, robotika, nanotechnológia, genetika és biotechnológia, valamint a kognitív tudományok alakítják ki. A fúziós erőművek (vagy még egzotikusabb energiaforrások), a molekuláris nanotechnológia és a génmérnökség elterjedése, valamint az űrbéli gyarmatosítás az energetikai és termelési technológiák gyökeres átalakulásával jár, a jelenlegi pénzügyi és gazdasági berendezkedés gyökeresen átalakul. A termelési lehetőségek korlátai lecsökkennek vagy eltűnnek, új fogyasztói igények és új gazdasági ágak jelennek meg. A lehetséges technológiai változások és következményeik már ma is beláthatatlanok. Akár egyetlen nagy jelentőségű találmány elég ahhoz, hogy érvénytelenítse világunk ortodox jövőképeit, együttes bekövetkeztük pedig felismerhetetlen és megjósolhatatlan jövőt jelent.

Dr. Balogh Zoltán anyagmérnök az évezredeken át működő űrhajókról és egyéb sci-fi szerkezetekről

A házasság jelenleg átalakulóban van, és a jövőben még nagyobb változások várhatóak – vagy legalábbis képzelhetőek el…

Napunk ötmilliárd év múlva vörös óriássá válik és elemészti Földünket. Legkésőbb addig találnunk kell valami módot a Naprendszer elhagyására, ha nem akarjuk, hogy civilizációnk a lángok martaléka legyen1. Egyelőre nem sürgető probléma (bár egy üstökös vagy aszteroida bármikor belénk ütközhet, nem is beszélve az emberiség saját önpusztító törekvéseiről), az embert azonban vonzza az ismeretlen, és akkor is a végtelen felé nyújtózik, ha az nem létkérdés. Képzeletben ezerszer is benépesítettük már a környező naprendszereket, galaxisokat; csillagközi birodalmakat építettünk és taszítottunk ismét a barbárság korába – és mindennek a kulcsa az űrutazás fejlődése.

A több, mint 50 éve tartó „űrkorszak” kevesebb, mint egytizedére volt igaz, hogy az ember legalább a hozzánk legközelebbi égitestre: Holdra képes eljutni. Az azóta eltelt közel negyven évben viszont még csak komolyabb kísérlet sem történt holdutazásra. A kérdés, hogy mi tette lehetővé akkor, és miért nem megyünk most, két részre bontható…

  Villanások és pszichohistória Barabási Albert-László Villanások – A jövő kiszámítható c. könyvében (Nyitott Könyvműhely, 2010) megmutatja, hogy az emberi viselkedés – minden ember viselkedése – matematikai módszerekkel leírható sémát követ. A múltbéli cselekedetekre vonatkozó adatokra alapozva előrejelzések tehetők a jövőbeli viselkedésre, ezen előrejelzések azonban sosem lehetnek egzaktak, csak valamekkora valószínűséggel becsülhetők. Az, hogy mennyire  [ Bővebben ]

Cory Doctorow most megjelent Kis testvér című regényében Marcussal, a jóeszű, de kissé különc, a fegyelmet rosszul tűrő, az iskolai biztonsági rendszereket rutinszerűen hekkelő kamasz srác nagy bajba kerül, mikor ellóg az iskolából, hogy barátaival egy részben on-line, részben valós világba helyezett játékban vegyen részt. Pechjére rosszkor van rossz helyen – San Franciscót terrortámadás éri, ő pedig barátaival a közelben tartózkodik –, az elvárt mintázattól eltérő viselkedése pedig elég ok arra, hogy az USA belbiztonsági szolgálata terrorgyanúval fogva tartsa. Marcust börtönbe zárják, megkínozzák, nem kap ügyvédet, szülei pedig halottnak hiszik. A kínzások hatására teljes hozzáférést ad jelszavakkal védett kamaszos titkaihoz, és miután kiderül, hogy korántsem terrorista, elengedik.

Hollandiában klingon nyelvű operát mutattak be nemrég. Ez nem csupán azt jelenti, hogy a Star Trek mesterséges nyelve sokak számára érdekes, de azt is, hogy általában véve a mesterséges nyelvek is egzotikusnak számítanak. De vajon érdemes-e manapság mesterséges nyelveket tanulni?

Barabási Albert-László nem csak kiváló kutató és tudós, de túlzás nélkül állítható, hogy remek tollú ismeretterjesztő író is. Behálózva című könyvében (Magyar Könyvklub, 2003) az önszerveződő hálózatok matematikai jellegzetességeit írta le (hogy ti. az ilyen hálózatok kapcsolódásai skálafüggetlen elosztást mutatnak), megmutatva, hogy a biológiai rendszerektől az egymásra hivatkozó internetes oldalakon keresztül az emberek személyes kapcsolataiig terjedően mindenhol ilyen hálózatokat találunk. Megmutatta azt is, hogy az önszerveződő hálózatok matematikai tulajdonságai miként alkalmazhatók sikeresebb üzleti kapcsolatok, jobb mobiltelefon-szolgáltatások vagy éppen hatékonyabb járványvédelmi intézkedések érdekében. A Behálózva alcíme „A hálózatok tudománya” jól kifejezi, hogy a téma egészen új paradigmájáról van szó. A most megjelent Villanások című könyvének (Nyitott Könyvműhely, 2010) alcíme még ambiciózusabb: „A jövő kiszámítható”.

Már néhány nappal korábban elkezdődött a találgatás, hogy a NASA magyar idő szerint csütörtökön, este nyolcra időzített sajtótájékoztatóján mit fognak bejelenteni, ami az ígéretek szerint alapvető fontosságú lesz a földönkívüli élet kutatásának szempontjából. Az első, végül hibásnak bizonyuló tippek a Titánnal, a Szaturnusz egyik holdjával és az esetleg ott található élettel voltak kapcsolatosak, azonban a tényleges eredmények is igen izgalmasak és fontosak, habár az űrkutatáshoz közvetlenül nem kapcsolódnak.

Vajon képesek leszünk egy napon fénynél gyorsabb űrhajókkal utazni? Lebegő taxit hívunk, ha haza akarunk menni egy buli után? Véd-e majd bennünket személyes erőtér, mint Asimov Alapítványában? Ezek a sci-fi toposzok egyszerre fantasztikusak, mivel lehetetlennek gondoljuk őket, és közönségesek, mivel már visszaköszöntek ezer meg ezer sci-fi könyvben és filmben. Ám ismét érdekessé válnának, ha tudnánk, mi és miként működteti őket.