Archívum: Képregény kategória

Négy éve írtunk a Sagáról az SFmagon, amikor a képregény első kötete már megnyerte a 2013. évi Hugo-díj képregényes díját, és éppen a második kötet szállt ringbe egy újabb elismerésért (amit aztán elhappolt előle Randall Munroe Time című stripje), és akkor azt gondoltuk, talán sosem jelenik meg magyarul. A napokban azonban mégis megtörtént, a Pesti Könyv  [ More ]

Nézd, lent a porban: Ha/Ver

Küldte archnihil - Kategória: Képregény - 0 Comment

Mi történne, ha valaki egy nap elhatározná, hogy szuperhősmaskarában üldözné a bűnt? Ezt a kérdést már Alan Moore is megválaszolta a Watchmenben, ugyanakkor tíz éve Mark Millar is feltette a pracliját, hogy rendben, de mi lenne, ha napjainkban kezdené el és ezúttal egy fia szuperképesség se lenne, de még tévedésből sem? Ezt a koncepciót pedig  [ More ]

Komoly mocorgás indult el az utóbbi másfél évben idehaza képregényfronton, mint megtudtam, idén több mint háromszáz képregényes kiadvány jelent meg, ami egészen elképesztő a korábbi volumenhez képest. Ilyen kínálat mellett már egészen változatos körből lehet válogatni, és ez olyan kultikus, különlegesebb kiadványokat is magával hozott, mint  Takarók, Neil Gaiman Halála, az Incal vagy éppen az  [ More ]

Nemrég újra megjelent magyarul Alan Moore és Brian Bolland kultikus és idén 30 éves Batman-sztorija, A gyilkos tréfa (Kingpin, 2018), úgyhogy előástuk egy korábbi írásunkat erről a zseniális képregényről. „Mostanában sokat gondolkodom magáról meg rólam. Arról, hogy mi fog történni velünk a legvégén. Ugye meg fogjuk ölni egymást?” Batman Jokerhez Életem első Batman képregényét hét  [ More ]

SFmag-mix 4.

Küldte cikkbot - Kategória: film, irodalom, Képregény - 0 Comment

Nemrég új cikksorozatba kezdtünk, időszaki rendszerességgel néhányan a szerkesztőségből írunk arról, hogy mi érdekeset, vagy gondolkodni valót találtunk a fantasztikumon belül, milyen említésre méltó élmények értek bennünket, legyen az film, könyv, képregény, videojáték. Ezúttal Watchmen, Horgonyhely, Uzumaki, Dozois vs Strahan, Resident Evil, Kameron Hurley az íróságról, Deadly Class képregény és még sok minden más dióhéjban.  [ More ]

Nem tudom, mikor fordult velem utoljára elő, hogy egy könyv elolvasása után a szerző összes elérhető művét azonnal megrendeltem. Talán soha. Junji Ito, japán horror-mangaszerző viszont egy ilyen alkotó. A horror és a weird sosem volt a kedvenc zsánerem, ugyanis ezeken a történeteken csak mérsékelten szoktam csak szórakozni, esetleg elborzadni, általában sokkal elmebajosabb és főleg  [ More ]

A Fumax kiadó idén alaposan megrengette a hazai képregénypiacot: szerződés a DC/Vertigóval, aztán a Conan brand tulajdonosával, nemrég pedig a Marvel felnőtt képregényeket megjelentető Max alkiadójával. Nyár elején kiadták Neil Gaimantől a Sandman – Death deluxe változatát, most itt van Alan Moore A teljes Watchmenje, ősszel jön az első Conan képregény, sőt nemrég bejelentésre került a  [ More ]

Nemrég új cikksorozatba kezdtünk, időszaki rendszerességgel néhányan a szerkesztőségből írunk arról, hogy mi érdekeset, vagy gondolkodni valót találtunk a fantasztikumon belül, milyen említésre méltó élmények értek bennünket, legyen az film, könyv, képregény, videojáték. A 3. SFmag-mixben többek közt Fanboys, Star Trek, Altered Carbon, Stranger Things, Gravity Falls, V for vendetta magyar megjelenés és a vasárnapi  [ More ]

SFmag-mix 2.

Küldte cikkbot - Kategória: irodalom, Képregény, tévésorozat - 9 hozzászólás

Nemrég új cikksorozatba kezdtünk, kísérleti jelleggel, és a kísérlet még zajlik, ezért most kicsit változtatunk a formátumon és a címen is. Időszaki rendszerességgel néhányan a szerkesztőségből írunk arról, hogy mi érdekeset, vagy gondolkodni valót találtunk a fantasztikumon belül, milyen említésre méltó élmények értek bennünket, legyen az film, könyv, képregény, videojáték. Ez pedig itt a második  [ More ]

A Neil Gaiman és számos kiváló rajzoló által jegyzett legendás Sandman képregénysorozat 2009-es magyar kiadásának kezdete a hazai képregénykiadás egyik mérföldköve, négy kötet utáni félbeszakadása pedig a legfájdalmasabb sebek egyike. A Fumax kiadó pedig most elhozza magyar nyelven a Sandman világának legnépszerűbb karakterének, Halálnak a történeteit egy gyönyörű, méltó kiadásban. Van az úgy, hogy egy történetből nem a  [ More ]

A korábbi évekhez hasonlóan idén is összegyűjtöttük, mely fantasztikus könyvek, képregények, filmek, videojátékok vagy más fantasztikumba tartozó alkotások nyerték el tetszésüket. Találhattok itt ezévi megjelenéseket, de régebbi műveket is. Természetesen mindez a személyes véleményünket tükrözi, még az SFmagon belül is sokféléket olvasunk és kedvelünk. És kíváncsiak vagyunk a Ti Fantasztikus évetekre is: Nektek mi volt  [ More ]

A ’80-as évek egyik meghatározó, felnőtteknek szóló, sci-fi képregénye A The Incal egy sokrétű, helyenként metaforikus űropera, a képregényirodalom megkerülhetetlen klasszikusa, és most a Blacksadet magyarul megjelentető Pesti Könyv kiadó 6 kötetben elkezdi kiadni magyarul is. 4 évvel ezelőtti cikkemben azt írtam, hogy valószínűleg sosem fog idehaza megjelenni, de szerencsére ennél nagyobbat nem is tévedhettem  [ More ]

Most érdemes újságoshoz mennie annak, aki szereti a magyar fantasztikumot – két ígéretes lap is várja leendő gazdáit. Kezdjük az időrendben elsővel: a Fantorzio a nyughatatlan Tálosi András legújabb projektje, egy kéthavi, nyíltan ponyvalap, amely a spekulatív irodalom minden ágával kíván foglalkozni – a science fictiont kivéve. A következetesen hangoztatott „ponyvalap” jelleg ellenére az első  [ More ]

A héten érkezik a mozikba Luc Besson méregdrága sci-fije, a Valerian és az ezer bolygó városa, Hackett pedig egy két részes cikkben foglalja össze a Valerian képregények világát, valamint azt, hogy maga a film milyen módon kapcsolódik a képregényekhez, illetve, az évtizedek folyamán hány ismert mozifilm merített, másolt, ihletődött meg Pierre Christin és Jean-Claude Mézières  [ More ]

A héten érkezik a mozikba Luc Besson méregdrága sci-fije, a Valerian és az ezer bolygó városa, e kapcsán Hackett két részes cikkben bemutatja a Valerian képregények világát, valamint azt, hogy maga a film milyen módon kapcsolódik a képregényekhez, illetve, az évtizedek folyamán hány ismert mozifilm merített, másolt, ihletődött meg Pierre Christin és Jean-Claude Mézières kultikus  [ More ]

Alejandro Jodorowsky, az öntörvényű polihisztor művész, szürreális filmek rendezője, aki majdnem filmet forgatott a Dűnéből (hozzá egy akkora gigafilmprojektet és félelmetes alkotógárdát szervezett maga köré, hogy maga a projekt a forgatás előtti összeomlása ellenére is kultikus státuszba emelkedett). Emellett elborult képregényalkotó is, akire olyan nagy hatással volt Frank Herbert Dűnéje és a saját filmprojektje, hogy az  [ More ]

Körkérdés: Wonder Woman

Küldte cikkbot - Kategória: film, Képregény - 0 Comment

E cikk megjelenésének idejére már tudjuk: a Wonder Woman többé vált egy sokadik univerzum sokadik építőeleménél. DC-Comics rajongók, DC-Marvel versenyt figyelemmel kísérők, női szuperhősökre vágyók – mind megkaptuk a magunk csomagját, amit a moziból hazavihetünk, amivel bekapcsolódhatunk abba a globális párbeszédbe, amit a film indított a premierje pillanatában. Íme az SFmag tagjainak gondolatai a Wonder  [ More ]

25 éves az Image Comics

Küldte cikkbot - Kategória: Képregény - 2 hozzászólás

Az Image Comics képregénykiadót azok a képregényrajzolók alapították 25 éve, akiknek elegük lett abból, hogy a Marvel nem honorálja őket kellőképpen a munkájukért.  Az Image féle üzleti modell nagyban különbözött a Marvel és a DC-képregényektől, ők ugyanis a két  nagy kiadóval szemben nem akarták maguk alá söpörni a szerzői jogokat, hanem ezeket meghagyták az alkotóknál. Ez  [ More ]

Itt a tavasz, tessék kiülni a szabadba egy jó könyvvel! Ajánlónk a márciusban megjelenő magyar és angolszász könyvekből válogat a teljesség igénye nélkül. Magyar megjelenések MegaMarvel: Logan – Kíméletlen jövő Rozsomák fél évszázada visszavonult, ám Sólyomszem felkeresi, hogy egy veszélyes melóra vegye rá. Át kell utazniuk fél Amerikán, amelyet már minden államban szuperbűnözők uralnak. A  [ More ]

Még egy utolsó pillantást vetünk 2016-ra, és a google analyticsből kigyűjtöttük, hogy mely SFmag-os írásokra kattintottatok a legtöbben a tavalyi év folyamán, ezekből olvashattok egy rövid blokkokból álló összefoglalót: A 2016-os legolvasottabb cikkünk a SyFy Expanse tévésorozatának első évadáról írt ismertetőnk volt,  The Expanse – az utóbbi évek legjobb sci-fi sorozata (ami dicséret és kritika is  [ More ]



Keresés az oldalon