Archívum

Pár éve az Alexandra kiadó belevágott Alastair Reynolds regényeinek kiadásába, rögtön az egyik legjobb regényével, a Napok házával, valamint a Revelation Space sorozat nyitódarabjával, a Jelenések terével, de itt abba is maradt a kiadás. 2017. ősszel még a Gabo megjelentette a Lassú lövedékek című, Locus-díjas kisregényét, azonban most végre úgy tűnik, a Delta Vision kiadó valóban felkarolta Reynold életművét, elsőként a 2019-ben megjelent Kék emlékezetű  [ More ]

Az IDW  kiadó által jegyzett Locke and Key természetfeletti, horror, családi dráma képregény, amelyet Joe Hill írt és Gabriel Rodriguez rajzolt, angolul az elmúlt években hatalmas sikert futott be, és nemrég végre megjelent magyarul is a Fumax kiadó jóvoltából a teljes történet (3 részben, keménytáblás kiadásban), sőt, a mai naptól a Netflixen elérhető a sorozat adaptáció is.  [ More ]

Pár éve az Alexandra kiadó belevágott Alastair Reynolds regényeinek kiadásába, rögtön az egyik legjobb regényével, a Napok házával, valamint a Revelation Space sorozat nyitódarabjával, a Jelenések terével, de itt abba is maradt a kiadás. 2017. ősszel még a Gabo megjelentette a Lassú lövedékek című, Locus-díjas kisregényét, azonban most végre úgy tűnik, a Delta Vision kiadó valóban felkarolta Reynold életművét, elsőként a Kék emlékezetű Földdel  [ More ]

A modern brit sci-fi egyik élharcosa ismét enciklopédia méretű regénytrilógiát tett le az asztalra. A Nemzetközösség-univerzumban játszódó újabb eposz Peter F. Hamilton eddigi talán legjobb történetfolyama, és igazi, vérbeli űropera. Pedig legalább a fele fantasy. A ciklus nyitó könyve, a 2007-ben kiadott Álmodó üresség 2019 tavaszán végre magyarul is megjelent a Delta Vision kiadónál. A második  [ More ]

Pár éve az Alexandra kiadó belevágott Alastair Reynolds regényeinek kiadásába, rögtön az egyik legjobb regényével, a Napok házával, valamint a Revelation Space sorozat nyitódarabjával, a Jelenések terével (amely sorozat jelenleg 5 könyvet és számtalan ebben az univerzumban játszódó novellát számlál.) Azonban itt meg is állt a kiadás, és Reynoldstól csak néhány novella jelent meg, többek közt 2016-os Az év legjobb science  [ More ]

A magyar fantasztikus könyvkiadás egyik nagy mostohagyereke Paul McAuley. A spekulatív irodalom számos alzsánerét felfedező, és mindenhol emlékezeteset alkotó brit szerző igazán megérdemelné, hogy végre valaki átültesse magyarra valamelyik művét. A választék széles, de pár héttel ezelőtt én valószínűleg a Quiet War univerzum nyitódarabját ajánlottam volna, ha bárki megkérdez. (A Fairyland pedig szoros második lett volna…) Azóta viszont elolvastam a  [ More ]

Ha brit science fiction és űropera, akkor általában Iain M. Banks, Hamilton, Alastair Reynolds esetleg Ken MacLeod jut a zsáner kedvelőinek eszébe.  A hazai könyvkiadás mára eljutott odáig, hogy mindegyik említett szerzőtől van lehetőségünk magyarul is olvasni, de kevésbé vagyunk szerencsések Paul J. McAuley esetében, akitől egy novellán kívül semmi nem jelent meg itthon, holott a nyolcvanas évek vége  [ More ]

Kilenc regény, jópár novella és egy terjedelmes esszé. Negyed század. Több százezer eladott könyv, sok száz internetes oldal, népes rajongói bázis, és egy megújított, felfrissült irodalmi zsáner. Ez Iain M. Banks (1954-2013) Kultúra-sorozata, az egyik legérdekesebb, legjellegzetesebb és legmegosztóbb sci-fi univerzum. (Hogy mi a Kultúra-univerzum, arról itt olvashattok egy hosszabb áttekintést.) A nagyszerű Nézz a  [ More ]

Chris Beckett: Sötét Éden

Küldte crei - Kategória: irodalom - 0 Comment

A Sötét Éden egy csillagától elszakadt kóbor bolygó, mely a világűr ismeretlen szegleteit járja, távol szülő napja éltető melegétől. Ennek ellenére mégsem halott világ, sajátos flórát és faunát hordoz, melyek a bolygómag hőjéből táplálkoznak. Ezen a rendhagyó világon szenved hajótörést egy emberpár, kiknek leszármazottai lesznek százötven évvel később a regény főhősei. A 2013. évi BSFA-jelölésig  [ More ]

China Miéville egyik novellájából készülő filmre gyűjtenek a Kickstarteren: fontos szempont, hogy a megfelelő hangulat érdekében digitális trükkök helyett hagyományos bábokat és megoldásokat akarnak használni. *** Spanyolajkú női szerzők angol nyelven – Kickstarteres gyűjtés. *** Kábítószerhasználat a fantasztikumban. *** A futurista, a sci-fi író és az űrhajós bemegy a stúdióba – és optimistán tekintenek a jövőre.  [ More ]

Iain M. Banks: Közelkép

Küldte crei - Kategória: irodalom - 0 Comment

Kilenc regény, jópár novella és egy terjedelmes esszé. Negyed század. Több százezer eladott könyv, sok száz internetes oldal, népes rajongói bázis, és egy megújított, felfrissült irodalmi zsáner. Ez nem más, mint Iain M. Banks Kultúra-sorozata, az egyik legérdekesebb, legjellegzetesebb és legmegosztóbb sci-fi univerzum… Nemrég az Agave Kiadónál megjelent magyarul az utolsó előtti Kultúra-regény, a Közelkép  [ More ]

Az elmúlt/elkövetkező héten egyszerre három SFmagos szerkesztőnknek is jelenik meg sci-fi/fantasy regénye, amiket a következő napokban bemutatunk Nektek: Kleinheincz Csillától az Ólomerdő (Gabo Kiadó) és Moskát Anitától a Bábel fiai (Gabo Kiadó) a Könyvfesztiválra érkezik, Brandon Hackett: Az időutazás napja (Agave Kiadó) pedig néhány napja kapható. Elsőként ez utóbbiról olvashattok ismertetőt. A sci-fi tematikán belül  [ More ]

Nem is volt olyan régen, hogy az akkor aktuális KSR regényről, a 2312-ről írtunk. Azóta a regény bezsebelt egy Nebulát és egy pár egyéb jelölést, és az íróval készült múlt heti interjúból az is kiderült, hogy most fejezett be egy generációs hajós scifit. A kettő között viszont egészen más irányba küldte teremtő képzeletetét, hisz az  [ More ]

Ha létezik még napjainkban klasszikus értelemben befutott sci-fi író, akkor Alastair Reynolds az. Pár éve kötött egy gigaszerződést a Gollancz-cel, mely tíz év alatt tíz regényre kötelezi őt, és amiért cserébe egymillió angol font ütheti a markát. Egy ilyen elköteleződés egyrészt megadja azt az anyagi biztonságot, melynek birtokában nyugodtan dolgozhat az író. Másrészről nyomás alá is kerül a szerző, ihletre nem várhat, terméketlen időszakokat nem engedhet meg magának. Kicsit aggódtam hátReynoldsért, mert a szerződés aláírása óta azt a minőséget nem tapasztaltam Tőle, amit korábban néhány regényével produkált. Tavalyelőtt aztán elkezdett egy új regényciklust, a Poseidon’s Childrent, melynek nyitódarabjáról nem olyan régen írtunk. A világűrbe kilépő, és azt lassan meghódító emberiség története egy afrikai eredetű család sorsán keresztül.

Idén ötödik alkalommal osztják ki a The Kitschies díjat, amellyel a progresszív SF műveket tüntetik ki. Fiatal kora ellenére figyelemreméltó díjról van szó, zsűritagjai a szakma kiválóságai közül kerülnek ki, ugyanakkor nem veszi magát véresen komolyan (a díj többek között némi rummal jár). Tegnap este kiosztották a díjakat, a győztesek: Red Tentacle (regény kategória: Ruth  [ More ]

A spekulatív fikció egyre táguló univerzumában csupán két olyan műfaj létezik, melyektől általában tiszteletteljes távolságot tartok. Tartalmi szempontból a horror, formai szempontból pedig a képregény. Ezért aztán nem kis meglepetésemre az elmúlt időszak egyik legjobb olvasási élménye számomra egy olyan képregény, szép magyar kifejezéssel graphic novel volt, amit leginkább természetfeletti horrorként tudnék besorolni. Az IDW kiadó által jegyzett Locke and Key egy egészen friss sorozat, mely három éve indult, és a közeljövőben jelenik meg utolsó száma.

Nem túl gyakori, hogy egy elismert és sikeres író, ahelyett, hogy saját egyedi műveit csiszolgatná vagy az általa teremtett univerzumokat töltené meg újabb történetekkel, inkább egy létező franchise felé forduljon. Biztos vannak ellenpéldák, de saját tapasztalatom szerint ezekben általában nincs sok köszönet. Így hát volt bennem némi szkepszis, amikor hírét vettem, hogy egyik kedvenc szerzőm, (Reynolds) egy általam kedvelt világban (Whoverse) is kipróbálja tollát. alkalmi frigy gyermeke azóta megszületett, és a Harvest of Time, azaz az Idő aratása címre hallgat. (Amúgy volt már erre példa, pl. Baxter és Moorcock is elkövetett már Doktor Who regényt, de valahogy semmi nem motivált eddig, hogy kézbe vegyem őket. Mármint a regényeket.)

Alastair Reynolds leginkább ismert és talán legnépszerűbb műve a Revelation Space sorozat (melynek nyitódarabja Jelenések tere címmel itthon is megjelent), ami jelenleg 5 könyvet és számtalan ebben az univerzumban játszódó novellát számlál. Személy szerint nagyon szeretem Reynolds egyedi regényeit is, pl. a Pushing Ice véleményem szerint az egyik legjobb hard SF-űropera mezsgyén egyensúlyozó mű, a Napok házáról pedig itt már írtunk. De azért egy hard SF junkie számára Reynolds mégiscsak az univerzumépítésben a legjobb. Így hát nagy örömmel vettem tavalyelőtt, mikor bejelentette, hogy egy új trilógiát tervez a future history alzsánerben.

A magyar fantasztikus könyvkiadás egyik nagy mostohagyereke Paul McAuley. A spekulatív irodalom számos alzsánerét felfedező, és mindenhol emlékezeteset alkotó brit szerző igazán megérdemelné, hogy végre valaki átültesse magyarra valamelyik művét. A választék széles, de pár héttel ezelőtt én valószínűleg a Quiet War univerzum nyitódarabját ajánlottam volna, ha bárki megkérdez. (A Fairyland pedig szoros második lett volna…) Azóta viszont elolvastam a már régóta tervezett Confluence – könyveket, és ez némiképp megváltoztatta a véleményemet.

It was 2008 when Botond Markovics, AKA Brandon Hackett published his last book Machines of God. It was high time that he would make the fans of his works and the critics of the Hungarian sci-fi scene happy again. As an individual who fits into both of these categories, I was immensely pleased after reading his new novel, Book of Men, which was recently published by Agave Publishing House.



Keresés az oldalon