SFmag

A tavalyi év végének – a Hobbit mellett – a legjobban várt filmje kétségkívül a David Mitchell azonos című regényéből készült Felhőatlasz (Cloud Atlas) volt. A mozibarátok a szereplőgárdára és a rendezőkre – Lana és Andy Watchowsky és Tom Tykwer – kaphatták fel a fejüket, míg a (brit) kortárs irodalom kedvelői Mitchell miatt lehettek kíváncsiak a filmre. Szerencsére a Szellemíró című könyve után a Cartaphilus kiadó jóvoltából a Felhőatlasz regényeredetije is megérkezett hozzánk, és ezzel egy nagyon különleges művet adott az olvasók kezébe.

Robert J. Sawyer nevéről a Flash Forward című sorozat vagy az eredeti regény juthat az eszünkbe, ez tette ismertté idehaza. Holott hazájának, Kanadának az egyik első számú sci-fi szerzője, aki nem csak a hazai díjakat söpörte már be, de még Hugóval, Nebulával és Campbel-díjjal is büszkélkedhet. A Galaktika Fantasztikus Könyvek között ugyanis megjelent legutóbbi trilógiájának, a WWW-nek első, Világtalan (eredetiben Wake) című kötete, sokan pedig ezt a sorozatot tartják az eddigi legjobb munkájának.

Tolkien grandiózus opusa tele van varázslatos, mágikus, végső soron vallási elemekkel. Varázslók, istenek, misztikus jelenségek sorjáznak a lapjain, amelyekkel számos Tolkien-szakértő foglalkozik. Az elmúlt években indult vizsgálat, hogy a populáris kultúra egyes művei vagy elemei hogyan jelennek meg a különféle új vallási csoportok között, és ide kapcsolódik az ún. tolkieni miliő kutatása. Ebben a cikkben Markus Davidsen munkája alapján igyekszem röviden bemutatni a közösségeket, amelyek Tolkien műveire hivatkoznak.

2006-ban A szivárvány tövében (Rainbows End) című regény egy olyan jövőt vizionált, ahol ez a fajta világ, az augmented reality, vagyis a kiterjesztett valóság már teljesen az emberi élet része, legalább is a világ fejlettebb felén. Egy (vagy több) réteg a valóságon. A technológiai szingularitás egyik ma is kézzelfogható jele ez, nem csoda hát, ha pont Vernor Vingenek jutott az eszébe, aki a nyolcvanas évektől kezdve erről prédikál.

November 19-én este elhunyt Borisz Sztrugackij. A „fiatalabb” Sztrugackij, aki maga is 79 éves volt. Sorolhatnánk a száraz adatokat, végzettséget, első megjelent írást, és így tovább. De felesleges. Egy íróról a művei beszélnek. Beszéljünk hát mi is erről.

Idén a Typotex Kiadó jóvoltából idehaza is megismerkedhettünk a kortárs lengyel science fiction talán legnagyobb alakjával, Jacek Dukajjal. Zuzanna Klajn átlagos fiatal. A T-generáció tagjaként már régóta nagykorúnak számít, barátaival bármikor találkozhat a svíziókban, meg nem született unokahúgával cseverészik, régen halott dédnagyanyja látogatja meg, különös architektúrájú utcákon sétál, egyszóval átlagos életet él a XXI. századi Krakkóban, felhőkarcolók és végtelen számú virtuális valóságréteg között.

Az embernek az lehet az érzése, hogy a hetvenes évek science fictionjében virágkorukat élték a hatalmas mesterséges objektumok – avagy Big Dumb Objectek –, ugyanis ha átfutjuk ennek az évtizednek a fontosabb sci-fi díjait, jó pár olyan művet találunk, amelyekben főszerepet kapnak. Ebbe a sorba illik John Varley Titán című regénye, ami Hugo és Nebula jelölt is volt, 1980-ban pedig elnyerte a Locus magazin olvasóinak díját.

nehéz megítélni Dan Simmons 1996-os Endymion című regényét, ami a nagy sikerű Hyperion-ciklus harmadik darabja – ugyanis a két Hyperion regénnyel és a folytatással, a The Rise of Endymionnal valójában egy nagy történetet kapunk. Az Endymion egyszerre új regény és folytatás, ismerős és ismeretlen komponensekkel. Ráadásul az események nem kapnak lezárást a kötet végén, csak a folytatással együtt lesz kerek Raul Endymion története.

Harry Harrison science fiction író augusztus 15-én elhunyt. A nekrológok általában ilyen prózaiak, egy név, egy pár szavas jellemzés és maga a halálhír. Egyetlen nekrológ sem tudja visszaadni az elhunyt személyiségét, ráadásul mindenki számára másmilyen volt az elhunyt. „Harry az ismert univerzumok tekintélyromboló alakja.” (Philip K. Dick)

A science fiction – és a fantasztikum többi, „kommersz” formája – mindig is igyekezett kitörni a részben a külvilág, részben a saját maga által létrehozott gettóból. Ez a hatvanas években csúcsosodott ki. A sci-fi irodalom új hangjai rámutattak, hogy a zsáner jegyei kopottak és cseppet sem méltóak a szépirodalomhoz. Igyekeztek az irodalmiságot bevinni a sci-fibe, ez volt a New Wave mozgalma. Ilyen regény Piers Anthony első könyve, a Khton (Chthon) is.

Korunk élő klasszikusának, Ursula K. Le Guinnek a Szigetvilág (Earthsea) történetei mellett leghíresebb fiktív világa az ún. Hainish Cycle. Magyarul a haini történetekből eddig két regény és néhány novella jelent meg. 2011-ben a Delta Vision kiadta a harmadikat, a 2000-es, Locus-díjas A rege (The Telling) című könyvet.

Zsoldos Péter munkásságát egyöntetűen elismeri mindenki, aki idehaza a sci-fivel foglalkozik. Első regényével, A Viking visszatérrel már 1963-ban megmutatta, hogy egyedi hangot képvisel, mély, emberi történeteiben olyan kérdéseket boncolgatott, melyek minden korban aktuálisak voltak, és mind kortársait, mind a ma emberét meg tudták fogni. Negyedik regénye, az Ellenpont szintén ilyen munka, ami azon túl, hogy korának magyar sci-fijének csúcsteljesítménye – ahogy a legtöbb zsoldosi mű – máig szórakoztató és emlékezetes írás.

1973, Nebula és Brit Science Fiction Award. 1974, Hugo, Locus, Jupiter és John W. Campbell Memorial Award. Már ez a felsorolás felkelti az ember érdeklődését az iránt a könyv iránt, ami megkapta a díjakat. Pláne akkor, ha azt is hozzátesszük, hogy a sci-fi egyik legnagyobb ászának a könyve, aki 4 hosszú év után tért vissza a regényíráshoz. Gondolom páran már kitalálták, hogy Arthur C. Clarke-ról van szó (aki ekkor még nem Sir, az majd csak 1998-ban lesz), a regény pedig az 1972-es Randevú a Rámával (Rendezvous with Rama).

1995-ben a Móra sci-fi vonala a végét járja, hamarosan megszűnik a Galaktika, és a Galaktika Baráti Kör sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ez utóbbi sorozatban jelent meg Frank Herbert Halandók és halhatatlanok című könyve (eredetileg The Heaven Makers), amit ugyan a fülszövegben tévesen Nebula-díjasként tüntetnek fel (vélhetően az első amerikai borító fülszövege zavarhatta meg a kiadó munkatársát), az eredetileg 1968-as történet mindenképpen figyelemre érdemes.

Az 1972-ben útjára indult antológia-sorozat, a Galaktika – amely csak jóval később, 1985-ben vált havi folyóirattá – gyakran a véletlenszerű novellaválogatások mellett tematikus számokkal is előrukkolt. Mivel kezdetben leggyakrabban egy-egy nemzet sci-fi világának bemutatása volt a szervező el, érthető, ha nem is egy szám foglalkozott a hazai science fictionnel. Ezek közül a 35-ös számot Kuczkáék a magyar sci-fi előfutárainak szentelték, novellákkal és néhány elméleti írással.

Nem csak ez a világ létezik, nem csak ez a hely. Létezik még sok más. Létezik az Álmok Birodalma, ahol Morpheusz, az Álmok Fejedelme uralkodik. Itt ő bármit megtehet. Azonban léteznek más Birodalmak. Olyanok is, ahol az Álomúr nem szívesen látott vendég. Mindhez közük van az embereknek, de szinte egyiket sem ismerik igazán. Talán tudják, hogy léteznek, valahol, valamilyen formában, de az igazságot róluk, ezen Birodalmak igazi természetét nem fogják fel. Pedig lehet, hogy az egész igazság ott van előttük.

A Frank Herbert életmű jelen darabja először 1966-ban jelent meg, a Dűne sikere után. Ebben az időszakban Herbertnek több könyve is napvilágot látott, ezek közül pár magyarul is megjelent az elmúlt évtizedekben. A Szukits kiadó eddig magyarul meg nem jelent könyveket kezdett el most kiadni. Ezek változatos témákat boncolgatnak, jelen regény például egy genetikus disztópia.

Tavaly novemberi indulás óta az SFmag.hu-n a mostanival együtt kereken 400 cikket, ismertetőt, esszét és hírt olvashattok. A Mesék az archívumban sorozatban időnként kutakodunk egy kicsit az archívumunkban, és felelevenítjük néhány régebbi, érdekes cikkünket, akár valamilyen aktualitás miatt, akár csak azért, mert szerintünk több figyelmet érdemel.

Ezúttal többünk kedvencére, a tavaly novemberben közölt Dan Simmons: Hyperionjáról írt cikkre a esett a választásunk, mégpedig annak apropóján, hogy a múlt héten megjelent a folytatás, a Hyperion bukása.

Az, hogy a hitet irodalmi alapanyagként használják, egyáltalán nem új keletű dolog. Sőt, az sem, hogy magáról a vallásról írjanak, vagy megjelenjen a vallás a művekben. A sci-fi és a fantasy művekben is – bár előbbinél igyekeznek ezt sokan cáfolni – fontos szerepet kap a vallás. Rengeteg olyan művet tudnánk felsorolni, amelyekben megjelenik. De vajon a fordítottjával mi a helyzet? Léteznek-e olyan vallások, hitrendszerek, amik a fantasztikum területéről származnak, abból merítenek?

Lovecraft néhány művében felsejlik egy nagyjából azonos háttér, egy kvázi-mitológia. Bár találunk ellentmondásokat ennek a mitológiának bizonyos jellemzőire vonatkozóan, illetve maga a mitológia is igen homályos és töredezett, mégis a szerzői fogásoknak köszönhetően egy hatalmas egész látszatát keltik. Ez a kvázi-mitológia a XX. század folyamán több új vallási irányzat számára szolgált hitbéli alapnak, útmutatónak, ill. a mitológia bizonyos elemei beépültek csoportok és egyének vallásos világképébe.