• Aranyszabály, hogy ha valami sikeres lesz, rögtön megjelennek a követői. Nem történt ez másképpen a Watchmennel sem, mely sokak szerint újradefiniálta a szuperhősök szerepét, nem egy tabut döntve le a műfaj világában. Alan ...

  • Az idén debütáló, kitűnő című Famous Men Who Never Lived kitűnő példázata két jelenségnek is. Az első, hogy a science fiction zsánerben mennyiféle regény fér bele, esetünkben egy nem a ...

  • Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy elmegyek futni. Ekkor már egy ideje nem sportoltam semmit, még csak nem is sétáltam nagyobb távolságokat, éreztem, hogy a testem... egyáltalán létezik, pedig tulajdonképpen gondolnom ...

  • Adrian Tchaikovsky már több, mint egy évtizede publikál, de az igazi, átütő sikert végül az angolul 2015-ben megjelent Az idő gyermekei című regénye hozta meg számára, ami egy klasszikus űropera - pókokkal. A ...

  • A legendás science fiction művek sorsa az, hogy minden korban olvassák őket. A legendás science fiction szerzők utóélete pedig az, hogy nevük fogalommá válik. Isaac Asimov és Alapítvány – ebben az ...

  • Az itthon alulreprezentált, s mégis jelentős szerzők iránt komolyabban érdeklődő olvasónak előbb-utóbb feltűnhet Samuel R. Delany, aki bár karrierjét Ace-szerzőként kezdte, mégis az egyik legösszetettebb és legmeghökkentőbb jelenség az amerikai ...

  • A Star Wars olyan popkulturális darab, amelynek nemcsak a megvalósult formája – a Szent Trilógia – legendás, hanem az elkészülte is. Kezdettől fogva körülvette az eredetmítosz: a hangeffektek sztorija, a ...

  • A Marvel-Disney első női szuperhősfilmjét hatalmas várakozás, na meg frusztráció és gyűlölethullám is kísérte részben félresikerült és félremagyarázott nyilatkozatok miatt, és mert hát mi az már, hogy ilyen női főhősöket ...

  • Eh. Nem akarok erről a könyvről írni. Gondolom, érthető. Ez egy olyan könyv. Felér egy kegyetlen szociális kísérlettel. Egy egyszemélyes, senkire nem tartozó szellemi gyakorlattal. Kezdjük eleve ott, hogy erre a könyvre ...

  • 2019. február 15-én startolt a Netflixen a szuperhősös képregény filmadaptáció, a The Umbrella Academy. Ezzel szinte egy időben jött a hír, hogy a Marvel szuperhős sorozatoknak búcsút mondanak, szóval ez ...

  • Kevesebb, mint egy éve kezdtem el olvasni a Yukito Kishiro által megalkotott Battle Angel: Alita sci-fi manga-sorozatot, és elég gyorsan a rajongójává váltam, azóta több, mint 4000 oldalnyi kalandon vagyok ...

  • Az az igazság, hogy nehéz bármi olyat megfogalmazni a Szürke nővérről, amit az előzményéről, a Vörös nővérről nem mondtunk el. Ez felemás érzés, de igaz, az is hozadéka, hogy a ...

  • Jack Campbell military sci-fi sorozata a flottakapitányok világába vezeti az olvasót: John “Black Jack” Geary, a Szövetség katonai hőse száz évvel ezelőtt halt meg egy csatában, és egy évszázad alatt ...

  • A Rendszerújra kollekcióhoz nem szabad a megszokott zsánerhozzáállással közelítenünk. Szimpatikus szerzője, Dragomán György ugyanis elsősorban és mindenekelőtt – még a nagy siker, a disztópikus A fehér király ellenére is – szépíró. ...

  • A csillagvonatok világában a naprendszereket vasútvonalak kötik össze, amelyeken a vonatok a fényéveket pillanatok alatt teszik meg. Egy dzsungelállomást cyberpunk gettó követ, vagy éppen űrállomás, megavállalatok által uralt kereskedelmi gócpontok és paloták, amelyek ...

  • Tessék, itt vagyunk, kiszolgáltatva egy mindent tudó, mindent felzabáló struktúrának, amely a legmocskosabb titkainkat is kitanulmányozza, a leggyengébb pillanatainkban kínál fel valamit, amitől még tovább csúszunk le a spirális alakzatban ...

  • Brian McClellanben lassan jobban megbízom, mint a kedvenc szerzőimben. Úgy érzem, sosem fog átverni – ha az ő neve áll a borítón, pontosan meg tudom határozni, mit várok a könyvtől, ...

  • Idén is összegyűjtöttük, mely fantasztikus könyvek, képregények, filmek, videojátékok vagy más fantasztikumba tartozó alkotások nyerték el tetszésüket. Találhattok itt ezévi megjelenéseket, de régebbi műveket is. Természetesen mindez a személyes véleményünket ...

  • Bár az Egyesült Államok csak 1917-ben lépett be az első világháborúba, az öldöklés utolsó egy éve alatt épp elég amerikai szembesült a franciaországi lövészárkok iszonyatával. Fiatal főhősünk, az amúgy sem ...

  • Hiába írunk többen is az SFmag-ra, képtelenség minden fontos megjelenésről írnunk. Ebben a hazai kiadók is ludasok, hiszen rendkívül elkényeztetik a fantasztikus zsáner olvasóit. Így eshetett meg, hogy a Fumax ...

Mark Waid-Alex Ross: Kingdome Come – A te országod

Közzétette: archnihil Kelt: 2019. április 12 2 hozzászólás

Aranyszabály, hogy ha valami sikeres lesz, rögtön megjelennek a követői. Nem történt ez másképpen a Watchmennel sem, mely sokak szerint újradefiniálta a szuperhősök szerepét, nem egy tabut döntve le a műfaj világában. Alan Moore művének hatása tagadhatatlan, mérföldkőnek számít, mely magasabbra tette a lécet a szuperhősös képregények számára, bebizonyítva, hogy álarcos igazságosztókkal is lehet ...Tovább

Az idén debütáló, kitűnő című Famous Men Who Never Lived kitűnő példázata két jelenségnek is. Az első, hogy a science fiction zsánerben mennyiféle regény fér bele, esetünkben egy nem a technológiára fókuszáló. A másik tanulság, hogy még a legjobb ötletet is el tudja téríteni a megírás módja attól, hogy instant ...Tovább

The OA (1-2. évad)

Közzétette: fbdbh Kelt: 2019. április 8 Szólj hozzá elsőként

Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy elmegyek futni. Ekkor már egy ideje nem sportoltam semmit, még csak nem is sétáltam nagyobb távolságokat, éreztem, hogy a testem... egyáltalán létezik, pedig tulajdonképpen gondolnom sem kellett volna rá. Szóval elővettem egy olyan susogós melegítőnadrágot, egy fehér pólót, meg egy nagyjából ezer forintos tornacipőt, és ...Tovább

Adrian Tchaikovsky: Hadállat

Közzétette: hackett Kelt: 2019. április 5 1 hozzászólás

Adrian Tchaikovsky már több, mint egy évtizede publikál, de az igazi, átütő sikert végül az angolul 2015-ben megjelent Az idő gyermekei című regénye hozta meg számára, ami egy klasszikus űropera - pókokkal. A regény megnyerte az Arthur C. Clarke-díjat is, és itthon is jókora sikert és rajongótábort tudott szerezni magának. Fura módon nekem ...Tovább

Isaac Asimov: Az Alapítvány-trilógia

Közzétette: sfinsider Kelt: 2019. április 4 8 hozzászólás

A legendás science fiction művek sorsa az, hogy minden korban olvassák őket. A legendás science fiction szerzők utóélete pedig az, hogy nevük fogalommá válik. Isaac Asimov és Alapítvány – ebben az esetben mindkét jelenségről szó van. Az ok prózai: e híres regényfolyam első trilógiája minden gyengeségével együtt még mindig hatással van ...Tovább

Samuel R. Delany: Babel-17

Közzétette: fbdbh Kelt: 2019. március 28 6 hozzászólás

Az itthon alulreprezentált, s mégis jelentős szerzők iránt komolyabban érdeklődő olvasónak előbb-utóbb feltűnhet Samuel R. Delany, aki bár karrierjét Ace-szerzőként kezdte, mégis az egyik legösszetettebb és legmeghökkentőbb jelenség az amerikai SF-irodalomban. A költő-író-professzor akadémiai és irodalmi szinten is egyszerre küzd a faji és szexuális megkülönböztetés ellen (ti. mindkettőből kijutott neki), ...Tovább

Brian Jay Jones: George Lucas – galaxisokon innen és túl

Közzétette: sfinsider Kelt: 2019. március 13 2 hozzászólás

A Star Wars olyan popkulturális darab, amelynek nemcsak a megvalósult formája – a Szent Trilógia – legendás, hanem az elkészülte is. Kezdettől fogva körülvette az eredetmítosz: a hangeffektek sztorija, a rendező látnoki megérzése a későbbi játékjogokkal kapcsolatban, vagy akár az első film egyetlen igazán nagy nevének, Sir Alec Guinessnek az ...Tovább

Marvel kapitány – A megkésett szuperhős

Közzétette: hackett Kelt: 2019. március 11 6 hozzászólás

A Marvel-Disney első női szuperhősfilmjét hatalmas várakozás, na meg frusztráció és gyűlölethullám is kísérte részben félresikerült és félremagyarázott nyilatkozatok miatt, és mert hát mi az már, hogy ilyen női főhősöket erőltetnek a világra. Szerencsére mindenki megnyugodhat, a Marvel kapitányt bemutatták, az első hétvége a valaha volt hatodik legnagyobb világszintű bevételt érte el, ...Tovább

David Foster Wallace: Végtelen tréfa

Közzétette: fbdbh Kelt: 2019. február 27 5 hozzászólás

Eh. Nem akarok erről a könyvről írni. Gondolom, érthető. Ez egy olyan könyv. Felér egy kegyetlen szociális kísérlettel. Egy egyszemélyes, senkire nem tartozó szellemi gyakorlattal. Kezdjük eleve ott, hogy erre a könyvre nem lehet csak úgy véletlenül rátalálni. Több mint két évtizede volt arra, hogy hírhedtsége elérje a hazánkat, hogy aztán legyintsünk, ...Tovább

The Umbrella Academy

Közzétette: Kemese Fanni Kelt: 2019. február 25 Szólj hozzá elsőként

2019. február 15-én startolt a Netflixen a szuperhősös képregény filmadaptáció, a The Umbrella Academy. Ezzel szinte egy időben jött a hír, hogy a Marvel szuperhős sorozatoknak búcsút mondanak, szóval ez valami új trendnek lenne a kezdete? Remélem igen, ha hasonló minőségű és komplexitású sztorikat tesznek le az asztalra. A történet szerint ...Tovább

Alita, a harc angyala

Közzétette: hackett Kelt: 2019. február 12 2 hozzászólás

Kevesebb, mint egy éve kezdtem el olvasni a Yukito Kishiro által megalkotott Battle Angel: Alita sci-fi manga-sorozatot, és elég gyorsan a rajongójává váltam, azóta több, mint 4000 oldalnyi kalandon vagyok túl. Így felfokozott érdeklődéssel vártam a James Cameron által több, mint két évtizede dédelgetett moziváltozatot, ami úgy tudott végül csak elkészülni, ...Tovább

Mark Lawrence: Szürke nővér

Közzétette: CaptainV Kelt: 2019. február 11 Szólj hozzá elsőként

Az az igazság, hogy nehéz bármi olyat megfogalmazni a Szürke nővérről, amit az előzményéről, a Vörös nővérről nem mondtunk el. Ez felemás érzés, de igaz, az is hozadéka, hogy a pozitív állítások is átemelhetők. Ha visszagondolok Mark Lawrence eddigi írói munkásságára, nem is nagyon szabadna meglepődnöm; ha megtalált egy irányt, ...Tovább

Jack Campbell: Merész (Az elveszett flotta 3.)

Közzétette: hackett Kelt: 2019. február 6 2 hozzászólás

Jack Campbell military sci-fi sorozata a flottakapitányok világába vezeti az olvasót: John “Black Jack” Geary, a Szövetség katonai hőse száz évvel ezelőtt halt meg egy csatában, és egy évszázad alatt a háború ikonikus hősévé vált, akinek nevét áhítattal rebegik a modern idők kapitányai. A Szövetség tönkrevert és bekerített flottája aztán ...Tovább

Dragomán György: Rendszerújra

Közzétette: sfinsider Kelt: 2019. február 4 Szólj hozzá elsőként

A Rendszerújra kollekcióhoz nem szabad a megszokott zsánerhozzáállással közelítenünk. Szimpatikus szerzője, Dragomán György ugyanis elsősorban és mindenekelőtt – még a nagy siker, a disztópikus A fehér király ellenére is – szépíró. Fantasztikus elbeszélései nem a zsáner logikájának megfelelően kerekednek történetté a szemünk előtt. Mégis, érdekesek és helyenként elég izgalmasak ahhoz, hogy ...Tovább

Philip Reeve: Csillagvonatok

Közzétette: hanna Kelt: 2019. február 1 Szólj hozzá elsőként

A csillagvonatok világában a naprendszereket vasútvonalak kötik össze, amelyeken a vonatok a fényéveket pillanatok alatt teszik meg. Egy dzsungelállomást cyberpunk gettó követ, vagy éppen űrállomás, megavállalatok által uralt kereskedelmi gócpontok és paloták, amelyek fölött mindenhatónak tűnő mesterséges intelligenciák, az Őrzők felügyelnek. Ebben a világban él Zen Starling, aki rajong a titkon graffitikről álmodozó, személyiséggel rendelkező ...Tovább

Dempow Torishima: Sisyphean

Közzétette: fbdbh Kelt: 2019. január 15 Szólj hozzá elsőként

Tessék, itt vagyunk, kiszolgáltatva egy mindent tudó, mindent felzabáló struktúrának, amely a legmocskosabb titkainkat is kitanulmányozza, a leggyengébb pillanatainkban kínál fel valamit, amitől még tovább csúszunk le a spirális alakzatban alátekeredő úton, egyenesen a szubhumán fogyasztóiság pöcegödrébe – böngészem az Amazont, és valahogy tudja – tudja, hogy hányszor nézek utána ...Tovább

Brian McClellan: A birodalom bűnei

Közzétette: CaptainV Kelt: 2019. január 14 Szólj hozzá elsőként

Brian McClellanben lassan jobban megbízom, mint a kedvenc szerzőimben. Úgy érzem, sosem fog átverni – ha az ő neve áll a borítón, pontosan meg tudom határozni, mit várok a könyvtől, ő meg hajszálpontosan azt fogja nyújtani. Ez a szimbiózis persze azzal jár, hogy azt is tudom, mit nem fog nyújtani, ...Tovább

Az SFmag kedvencei 2018-ban

Közzétette: cikkbot Kelt: 2019. január 9 5 hozzászólás

Idén is összegyűjtöttük, mely fantasztikus könyvek, képregények, filmek, videojátékok vagy más fantasztikumba tartozó alkotások nyerték el tetszésüket. Találhattok itt ezévi megjelenéseket, de régebbi műveket is. Természetesen mindez a személyes véleményünket tükrözi, még az SFmagon belül is sokféléket olvasunk és kedvelünk. És kíváncsiak vagyunk a Ti Fantasztikus évetekre is: Nektek mi ...Tovább

Josh Ritter: Bright’s passage

Közzétette: tapsi Kelt: 2018. december 27 Szólj hozzá elsőként

Bár az Egyesült Államok csak 1917-ben lépett be az első világháborúba, az öldöklés utolsó egy éve alatt épp elég amerikai szembesült a franciaországi lövészárkok iszonyatával. Fiatal főhősünk, az amúgy sem kifejezetten eszesnek tűnő Bright jóval kevesebbet lát a földi pokolból, mint európai fegyvertársai, de ez is elég ahhoz, hogy még ...Tovább

Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei

Közzétette: sfinsider Kelt: 2018. december 20 2 hozzászólás

Hiába írunk többen is az SFmag-ra, képtelenség minden fontos megjelenésről írnunk. Ebben a hazai kiadók is ludasok, hiszen rendkívül elkényeztetik a fantasztikus zsáner olvasóit. Így eshetett meg, hogy a Fumax kiadó jóvoltából a 2017-ben megjelent Az idő gyermekei valahogyan kimaradt. Pedig kár lett volna nem elmondani, leírni: Adrian Tchaikovsky 2016-ban ...Tovább



Keresés az oldalon