SFmag

Hamarosan megjelenik magyarul is a Gabo kiadó jóvoltából Jonathan Strahan Best of sorozatának 2020-as kötete, mostantól csak science fiction novellákkal.

Az ég áldja, Mr. Strahan, hogy új felállásban már csak SF-et válogatott idei, aktuális antológiájába! A magamfajta „scifit kérek, nem fantasyt” mentalitású, alzsáner-válogatós olvasónak végre nem kell minden egyes novellába belekezdenie, hogy azután pár bekezdés (oldal) után kiderüljön: a tündéreket bizony komolyan és szó szerint gondolta az a fránya szerző.

De félre a gazdag nyugati ember problémájával, és koncentráljunk a kötetre! A borító lenyűgöző. Nem is a megszokott, sablonos sci-fi tematikát ígérő kép, hanem a nevek miatt: Ted Chiang, Greg Egan, hogy csak a legendákat említsem – és később kiderül, hogy nem az ő írásaik tetszenek a legjobban. Az ausztrál szerkesztő koncepcióváltása szerencsére nem érintette a magyar kiadást: továbbra is a GABO gondozásában jelent meg az éves bestof.

Egy alapos, részletes összefoglalóval indít a kötet, megint csak aláhúzva, hogy a fantasztikus zsáner évről évre izgalmasabb címeket, írói megközelítéseket ígér. A kérdés az, hogy ezeket, például az antológiába beválogatott novellák vajon valóra váltják-e?

Először röviden a szubjektív toplistámról, azután némi tanulság.

Charlie Jane Anders: Könyvesbolt Amerika legvégén

Gyönyörű, okos, kortárs társadalmi novella az USA-t jelenleg is, egyelőre csak világnézetileg kettészakító eszmék extrapolálásáról. A sztoriban már két részre esett szét az egykori egyetlen szuperhatalom. A konzervatív Amerika és a liberális Kalifornia határmezsgyéjén azonban ott ez a könyvtár, és azzal kecsegtet, hogy az egymástól messze sodródott polgárokat az olvasás (a fikció, a vízió) erejével pár órára egységesítse. Anders nem foglal állást, nagyon pontosan, elfogulatlanul bemutatja mindkét oldalt, és a reménysugarat.

Tobias S. Buckell: A galaktikus idegenforgalmi húzóágazat

Ó, ilyen az, amikor a Földünket ellepik a homo sapiens furcsa szokásait, életterét kíváncsian bebarangoló idegenek. Az idegenforgalom a csúcson, főhősünk a maga repülő taxijával pedig önhibáján kívül elég mulatságos kalandokba sodródik. Jó egy másik lény szemével látni fajunkat. Megintcsak.

Karin Tidbeck: A Sklidbladnir utolsó útja

A svéd furcsasággyáros dolgozatában hatalmas, irodaszerű épületek az űrhajók, amelyekbe a nem kevésbé furcsa lények költöznek be, hogy az embereket más dimenziókon keresztül repítsék. A szokásos olvashatóság sokat segít, hogy a weird kalandot átéljük, és külön pluszpont jár az egyes részeket elválasztó, fergeteges tévésorozat-szinopszisokhoz.

Rich Larson: Járványeste a Holdkóros-házban

A szupertermékeny, szemtelenül fiatal szerző újabb szösszenete a klímaválságba süllyedt világ romjait meghódító, transzhumán-szerű emberek egy furcsa rítusáról szól. Ez az a fajta írás, amely egy novellában minimum egy tetralógiára való, hihetetlenül gazdag és kegyetlen világot villant fel.

Peter Watts: Cyclopterus

Itt már bekövetkezett a klímakatasztrófa, és a többnyire halott óceánmélybe kirándulunk egy titkos küldetésben. Nyers, kegyetlen, és éppen ezért igaz írás.

Tegan Moore: A farkasok

Ilyen az, amikor valaki jól használja regényében a kutyaszereplőt, jelen esetben a mesterségesen felturbózott keresőkutyát. A nagy kérdés a kiberpunkos jövőben persze ugyanaz, mint Petőfi híres versében: farkas vagy kutya akarsz inkább lenni?

A kötet magasan legjobb írása szerintem N. K. Jemisin káprázatos stílusban megírt látomása az utópisztikus jövőről. A Szükségbőr elbeszélése nem szokványos, és ügyesen szembesít a (mostani) emberiség korlátaival, tanmese az übermensch elgondolásról, és nem prédikálósan antirasszista üzenetet nem csak nyomokban tartalmaz.

Ken Liu egyszerűen nem tud hibázni. Az Áldozatok a digitális világ egyik leküzdhetetlen melléktermékére, a trolljelenségre kíván technológiai választ adni. Azt már viszont az 1818-as Frankenstein óta tudjuk, hogy a technikai vívmányok csak újabb szenvedést és bajt hoznak a fejünkre. Érzelmes, okos történet.

E. Lily Yu: Zöld üveg – szerelmes történet

Micsoda fricska ez a novella a pocsékolást kedvelő gazdagok világáról! Egy esküvő, ahol nem számít a pénz, hiába pusztul a világ már ezerrel.

Sofia Rhei: Rejtett ajtók titkos meséi

Végre egy európai sci-fi. A spanyol szerzőnő disztópikus, gutenberg-galaxisos sztorija az írás és olvasás erejéről szól egy – szó szerint! – függönyök nélküli, megfigyelésben erős világban.

Milyen metszetet lehetne megállapítani az olvasottak alapján? Mi lehet a közös a hardcore science fiction magazintól (Analog) kezdve a kínai antológiában át (Broken Stars) a gyűjteményes kötetekig (New Suns: Original Speculative Fiction by People of Color) megjelent írásokban?

Először is: a jövőt elszúrtuk. Nem kicsit, nagyon, és az írók kiáltásai alapján már talán semmit sem tehetünk, csak a puszta túlélésért küzdhetünk: cinikusan, keservesen, beletörődve, vagy épp észre sem véve az írást a falon. A második tanulság, hogy a korszellemnek és a jó írásoknak köszönhetően Jonathan Strahan a legkülönbözőbb kultúrkörökből származó science fiction történeteket emelte be a kötetébe. (A straight white male írók itt amúgy is kevésbé rúgtak labdába.) Nekem nagyon hiányoztak a súlyosabban hard SF megközelítések, a könyvben szereplő, egytől egyig jól megírt sztorik lágyak, a sci-fi sablonkészletétől nem mozdulnak messzire. Az űropera sem kapott nagy teret, Greg Egan elbeszélése is olyan, mintha egy imposztor írta volna a nevét felhasználva (értsd: emberi sztori, sehol egy ötdimenzós tárgy vagy fénysebességgel távolodó Univerzum).

De jó volt ezeket olvasni, kimondottan erős a válogatás, megkockáztatom, hogy jobb, mint az előzőek még a vegyes SF-fantasy érából. Az év legjobb science fiction elbeszélései egy most induló sorozat a neves ausztrál szerkesztőtől. Remélem, lesz folytatása.

Hozzászólások

hozzászólás