Három hónap telt el koncertek nélkül, és hiába szabad most már kisebb bulikra elmenni, egyelőre még óvatos vagyok. Sarah Pinsker mintha csak megszimatolta volna, mit hoz 2020, mert A Song for the New Day című
regénye nem is lehetne aktuálisabb.

A belföldi terrorizmus elharapózása és a rendkívül fertőző új himlő terjedése a teljes társadalom viselkedését megváltoztatja. Lazítások helyett Pinsker világában azonban éveken át érvényben maradnak a gyülekezést tiltó és nagyobb biztonsági ellenőrzést előíró törvények, és a társadalom egyre nagyobb mértékben bezárkózik, ami magával vonja az olyan szolgáltatások és technológiák fejlődését, amik direkt az elszigeteltség elviselhetőségét és fenntartását szolgálják. Az ellenőrzött forrásból származó készételeket drónok szállítják ki, a társasági élet virtuális terekbe terelődik át, és aki csak teheti, távolságot tart mindenki mástól. Kicsi, hihető változások ezek – Pinsker nagyon óvatosan jósol a technológiákkal kapcsolatban, és ettől még életszerűbb az egész miliője.

Az is világos, hogy ez az állapot sokáig nem fenntartható, mert rajta hagyja a lenyomatát az emberek lelkivilágán. Az ember társas lény, de nem csupán egymáshoz, hanem közös élményekhez is kapcsolódni vágyik – a művészet pedig egyike azoknak a dolgoknak, amik ezt a közös élményt meg tudják adni.

Luce Cannon, az A Song for the New Day egyik főszereplője zeneszerző és zenész, akit leginkább egy toplistás korai számáról ismernek az emberek – nem nagyágyú, de nem is teljesen ismeretlen. Éppen a nagy áttörése után turnézik, amikor bombák robbannak szerte az országban, és az övé lesz a legutolsó könnyűzenei koncert, mielőtt a világ lekapcsolná a lámpát, mert nem sokkal ezután kitör a járvány is. Évekkel később pedig már mindenkibe beleégett a félelem, koncerteket csak hangszigetelt pincékben, elhagyott hangárokban tartanak, a rendőrséget kijátszva, az underground így nyer egészen új értelmet.

Kivéve persze a nagy, virtuális térben megtartott megakoncerteket, amiket egyetlen cég monopolizál. Rosemaryre, a lényegében már a gyülekezést tiltó törvény után felnőtt fiatal lányra ez a virtuális koncertélmény is elképesztően nagy hatást gyakorol, és a StageHolo scoutja lesz, akinek feladata kiszagolni a rejtett zenei klubokat és leszerződtetni a sztárpotenciállal rendelkező zenészeket – azt viszont már nem tudja, hogy milyen hatással van ez a learatott zenei szcénára. Rosemary és Luce személyén keresztül az új és régi világ és két markánsan eltérő értékrend ütközik egymással, amit Pinsker szerencsére nem egyszerűsít le a garázszenekar versus megacég dichotómiára, hanem árnyalja a zenészek és a zenére vágyó hallgatóság törekvéseit, megküzdési stratégiáit és lehetőségeit.

Zenei témáról nem könnyű írni, elvégre az olvasó nem hallja a zenét, őt a szavakkal kell meggyőzni, hogy elhiggye: tényleg átütő erejű produkciót mutatnak be neki. A naiv Rosemary épp ez az ideális hallgatóság, akin keresztül átérezhetővé válnak a leírt koncertek, de bevallom, számomra helyenként már kicsit túlzásba esett a szerző. “Ott kell lenned, hogy elhidd” – nos, én is szívesebben lettem volna ott egy kis pinceklubban félprofi és profi zenekarokat hallgatva, mint pusztán olvasni róluk.

Nehéz volt elképzelni a – kissé hosszúra nyújtott és túlrészletezett – bevezetés után, hogy a könyv végére a zene szó szerint megváltoztatja a világot, annyira kis léptékűnek tűnt a történet és annyira apró szeletével foglalkoztak a szereplők a megváltozott világrendnek, de ennyi naiv vágybeteljesítést még éppen el lehet viselni. Az A Song for a New Day-t leginkább azok élvezhetik, akik nem csupán a divatos, többezres közönséget vonzó gigafesztiválokra és koncertekre járnak, de tudják értékelni az alig harminc-negyven fős bulikat is a megjegyezhetetlen és furcsa nevű bandákkal, amik felbomlanak, majd más néven állnak össze újra, keresgélve a hangjukat, de beleadva mindent az akármilyen rossz akusztikájú pincékben is.

Rétegregény, de jókor jelent meg, és jól megjósolta – nem is kimondottan a járványt, mert arra nem sok oldalt veszteget -, hanem annak hosszú távú, lelki hatásait, amikor már nemcsak a törvények, hanem az emberek maguk tartják bezárva magukat a fizikai és képletes falak mögött. Sarah Pinsker azt üzeni: gyertek elő, mert így nem lehet élni. Gyertek elő és nyíljatok meg a zene előtt.

A Song for a New Day megkapta idén a Nebula-díjat.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. ice99 szerint:

    Ha fizetnének sem olvasnám 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon