Soha nem értettem azokat, akik a sci-fi irodalom biztosan bekövetkező végét, megszűnését prófétálták. Mint minden irodalom, a science fiction is a konfliktusokról szól. A közepes vagy rosszabb írók azt hiszik, a sci-fi lényege a sablonok illedelmes felköhögése. A zsáner mesterei szerint viszont minden kornak megvannak a maga konfliktusai, szürke zónái, a társadalom és a technológia nem valami megcsontosodott emlékmű, hanem dinamikusan változó, egymással szimbiózisban élő entitások. A jó írók észreveszik ezt, és ebből dolgoznak.

Alexander Weinstein jó író. 2016 decemberében már lelkesedtem egy sort első novelláskötetéért. Úgy látszik, más is látott benne fantáziát, hiszen a Saying Goodbye to Yang című elbeszéléséből épp Colin Farell főszereplésével készítenek filmet ebben az évben, de a kötet címadó novelláját, a Children of the New Worldöt is filmre viszik. Nem kis teljesítmény egy olyan írótól, aki még nem írt regényt. De ha olyan novellásköteteket tesz le az asztalra, mint például a 2020 februárjában megjelent Universal Love-ot, akkor egyelőre mi se zaklassuk hosszabb prózát számonkérve.

Az új kötet ugyanott folytatja, ahol Weinstein előzőleg abbahagyta: a közeljövő technológiájának és körülményének hatásait vizsgálja egyszerre sötét és némi feloldással kecsegtető írásaiban.

A The Year of Nostalgia azt mutatja be, hogy a közösségi médiában élő személyiségünk nem ugyanaz, mint a valóságos. Ebben az elbeszélésben a halott anyát annak digitális és papír lábnyomai alapján keltik hologram formájában életre – csakhogy vágyaiban a családcentrikusnak hitt anya sokkal vadabb volt. A technológia hihető és a Black Mirror sorozat második évadának Be Right Back című részére hasonlít, csak itt a konfliktus érdekesebbnek tűnik. A technológia nem hagyja, hogy egy ember akár a halála után titkokat hordozzon, ez elég félelmetes következmény.

A Comfort Porn olyan világban játszódik, ahol a címbeli videók a lelkünknek kedves pillanatokkal ajándékoznak meg. Az egyik ilyenben például egy társaság várja, hogy végre közöttük legyünk – kedvesek, elfogadóak hozzánk. Szükség is van erre a műfajra, hiszen az elbeszélés világában a férfiakból kiveszett minden lovagiasság, a nőknek nem marad más státusz az elbeszélésben, csak az alkalmi, elég alantasnak tűnő szexpartner szerepköre. A Comfort Porn nagyon okosan mutatja be, hogy hova vezethet a könnyen elérhető, digitálisan serkentett kielégülés, és hogy a férfiak után hogyan teszi ez tönkre a nők világát is.

A Purple Heart egy Call of Duty-szerű játék: utcai harcviselés, FPS. A belső nézetű játék csavarja, hogy a játékban jól harcolók számára felkínálja a Combat Mode lehetőségét, és akkor élesben, drónokat irányítva lehet részt venni igazi, halottakat eredményező háborúban. Persze, hogy a főszereplő apuka nem szeretné, ha a gyereke bekapcsolná ezt a funkciót! Persze, hogy ő maga pedig, amikor egyszer egyedül játszik, bekapcsolja –a következmények pedig kiszámíthatóak és szomorúak.

A Childhood-ban két gyerekrobot kérdőjelezi meg emberi szülei szándékát, és ismerik meg a lázadások és hazugságok emberi világát. Jaj, ez is nagyon szomorú írás – gondoljon a kedves olvasó Spielberg filmjére, a Mesterséges értelemre, csak kevesebb csöpögős érzelemmel. Nagyon hihető a szcenárió.

Igazi science fiction ötlet a Sanctuary: a rovarszerű idegenek a virtuális világainkban, játékokban, közösségi felületeken jelennek meg, de mi nem akarjuk őket szívesen látni. Inváziót kiáltunk. Ez egy metaforikus mese a menekültválságról, kissé didaktikusan egyoldalú megjelenítéssel, de maximálisan profi sci-fis hozzáállással.

A nem túl cicomás címet kapott Infinite Realities főhőse egy programozó, aki tulajdonképpen kezelőfelületet ír barátja párhuzamos univerzumos találmányához. Ez egy olyan különleges szerelmi történet, amelyben az elhidegülőfélben lévő férfi a párjával csalja meg a párját, felváltva élve két, párhuzamos univerzumban. (Ízlelgessük a kifejezést: kvantum emberrablás). A konfliktus garantált és jól kijátszott.

Az Islanders egy víz alá került világban játszódik, ahol az egyedül maradt apa és fia igyekeznek életben maradni. A klímakatasztrófa sötét világába egy új asszony hozhat némi fényt, de természetesen nem ez történik.

Nagyon erősek a rövidségük ellenére ügyesen végigvitt írások. Talán egyhangúnak tűnhet, hogy az emberiség technológiai változása szinte minden írásban negatív társadalmi változással jár Weinstein szerint. Ebben a kötetében is próbálja a család, az emberi kapcsolatok fontosságát körüljárni, de erre kevés esélyt ad az évezredes szokásainkat villámgyorsan felülíró technológiai lehetőségek árnyékában. A gyerekek a közeljövő világában felnőttként viselkednek, csak a felnőttek maradnak gyerekesek, felborult itt a világ menete, minden egész eltörött.

Az Universal Love (micsoda cím!) írásait szeretik néha a Black Mirror esztétikájához hasonlítani, itt azonban nagyobb szerepet kap a technológia. Ezért science fiction értelemben is érettebb az egyébként kiváló sorozatnál. Alexander Weinstein fontos erénye, hogy nem prédikál, csak bemutat. Hihetően, és ez a legtöbb, amit a jól megírt sci-fi irodalomtól (és szerzőktől) elvárhatunk ezekben a sablonokban, lerágott csontoktól hemzsegő korban.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon