A Septerra Core: Legacy of the Creator egy nagyon egyedi hangulatú és ötletes PC-játék 1999-ből, amelyet a Valkyrie Studios fejlesztett és a Monolith Productions adott ki. Műfaját tekintve JRPG, japán stílusú szerepjáték, sokan az akkoriban megjelenő Final Fantasy VII-hez is hasonlították ezért, de a játékok univerzumai merőben különböznek.

Amit mindenképpen érdemes kiemelni, az az, hogy a Septerra Core világépítése egyedülálló. Egy olyan bolygón játszódik, ami egymás mellett keringő gömbhéjakból áll, melyeket egy biomechanikus gerinc és egy mag kapcsol össze. A hét gömbhéj vagy réteg (angolul shell-ként emlegetik) rotációját az előbb említett gerinc és a mag szabályozza, olyan módon, hogy az egymás felett lebegő kontinensek száz éven keresztül eltakarják a magot a napsugaraktól. A csak Teremtőként megnevezett isteni alkotó lény egy két részből álló kulcsot rejtett el ebben a titokzatos magban, amit mágikus erőket szabadít fel használatakor. Az introvideóból megtudhatjuk, hogy az ősi időkben a démoni Gemma megszerezte ezt az ereklyét, mire válaszul a Teremtő elküldte egyetlen fiát, Mardukot, aki egy száz napos ütközetben végül legyőzte a démont, és a világ érdekében elrejtette a mag kulcsát, mert tudta, hogy az emberiség még nem érett meg a használatára. Marduk (az ókori Babilon főistenét hívták így) leszármazottai lettek a kiválasztottak, akik a legkülső héjon laknak az első rétegen (mint az ábra is mutatja a maghoz legközelebbi héj a hetes, a legtávolabbi az egyes). A főhősünk, Maya a másodikon lakik, ideje nagy részében a kiválasztottak által lehajított szemétben guberált. A világépítés különlegességéhez hozzátartozik, hogy prehisztorikus szörnyek, lézersugárral ellátott robotok, élőhalottak, cyberpunk stíluselemek egyaránt megtalálhatóak a Septerra Core-ban, amik furcsamód nem zavarják egymást, hanem egy egyedi hangulatú mixben egyesülnek, egyszóval jól ötvözi a fantasyt és a sci-fit. A történet szerint a bonyodalmat a kiválasztott kaszt egyik tagja okozza, aki úgy gondolja, hogy neki mindenáron fel kell nyitnia a magot a teremtők hagyatékával, a fent említett mágikus kulccsal, nem törődve azzal, hogy pont ezzel a cselekedetével sodorja veszélybe Septerra lakóit.

Mindegyik szint másmilyen földrajzi, biológiai és társadalmi helyzettel rendelkezik, ami nagyfokú kidolgozottságot jelent, a játékosnak élmény felderíteni az összes gömbhéjat. A játékmenet egy mai, szabadsághoz szokott játékos számára viszont zavaró lehet, mivel kötött a cselekmény, lineáris a történet, sok pályán – és a küldetésekben is – ki van jelölve az irány, amitől csak ritka esetekben térhetünk el. A történet vége felé kapunk majd egy hajót, amivel tetszőleges sorrendben visszamehetünk a szintekre (az elsőtől a hetedikig), de a játékidő nagy részében inkább a kötöttség az uralkodó, hozzáteszem abban korban még másmilyen volt a gamerek igénye, talán kevésbé vágytak a kötetlenségre, mint a maiak. Még a párbeszédeknél is sok esetben csak a sorrendet választhatjuk ki, ez is a linearitást biztosítja, mivel itt még nem ágazik el a cselekmény aszerint, hogy kinek mit válaszolunk; egy beszélgetés végére mindig ugyanoda lyukadunk ki.

A kalandozásaink során többféle nézetben szemlélhetjük a világot, többnyire valós időben; a kontinenseken, a városok közötti területen óriásokként járhatunk (ahonnan lenézve a belsőbb héjakat is megpillanthatjuk), a településeken belül már normális méretarányokra váltunk. A csata az utóbb említett képarányban zajlik, de körökre osztott menetben, megfűszerezve a karakterek mozgásának, valamint a kártyákkal megvalósított varázslatok érdekes animációjával. A főhőst kísérő segítőket mi választhatjuk ki, akik egyszerre mozognak Mayával, libasorban követik őt, külön irányításukra nincsen lehetőség. A játszható karakterek is rendkívül változatosak, sőt mondhatni furák; lesz itt duplapengés gyíkember, rakétás-robotkarú ember, mechanikusnő, egy punk és még sokan mások.

A legtöbb kritikus jó véleménnyel volt a Septerra Core-ról, bár sokan a negatívumok közé sorolták a harci jeleneteket, mivel a hosszas animációk lassúvá tették a küzdelmeket, amiket mindig ki kellett várni, sosem lehetett felgyorsítani. Nekem az is furcsa volt, hogy az összecsapás kezdetén, valami érdekes koreográfiával – és irreálisan nagy ugrásokkal – vették fel a karaktereink és az ellenfelek a pozícióikat, valamint nem tartottam indokoltnak azt sem, hogy a csaták körökre osztottak, míg a játékmenet többi része valós idejű maradt.

Összességében minden kalandjáték és sc-fi/fantasy fannak tudom ajánlani a Septerra Core-t, kellemes kikapcsolódást fog nekik nyújtani. Az évek során egy kis rajongótábora is kialakult a játéknak, már elérte a retró klasszikus státuszt is, még saját fandom.wiki oldala is van.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: játék, videójáték

Eddig 2 hozzászólás.

  1. sichetti szerint:

    Kösz a cikket!

    Humble Bundle-on most akciós a játék, mindjárt be is zsákolom.

  2. solymosgyu szerint:

    2 -ds nem jó. Akkor már a sundered jobb.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon