Pár éve az Alexandra kiadó belevágott Alastair Reynolds regényeinek kiadásába, rögtön az egyik legjobb regényével, a Napok házával, valamint a Revelation Space sorozat nyitódarabjával, a Jelenések terével, de itt abba is maradt a kiadás. 2017. ősszel még a Gabo megjelentette a Lassú lövedékek című, Locus-díjas kisregényét, azonban most végre úgy tűnik, a Delta Vision kiadó valóban felkarolta Reynold életművét, elsőként a Kék emlékezetű Földdel (de jön majd állítólag a Jelenések tere-ciklus is az elejétől).

alastair-reynolds-science-001Poszeidon gyermekei-trilógia munkacíme eredetileg 11k trilógia volt, nem véletlenül. Az emberi faj eljövendő 11 000 évét mutatja be egy afrikai család nézőpontján keresztül, a Naprendszer felfedezésétől a környező csillagrendszerek kolonizálásáig és azon is túl. Ez egyrészt örömteli, hisz Reynolds mer számára ismeretlen területekre tévedni (Eddig pl. egy Reynolds regénynek sem voltak jelenetei a Földön), másrészt némi hiányérzetet is hagy, hisz nélkülöznünk kell – legalábbis az első kötetben –, azokat a stílusjegyeket, amikben annyira erős a brit szerző. Nincsenek egzotikus, de hihető technológiák, BDO-k, észbontó időbeli távlatok sem.

A Kék emlékezetű Föld eleinte a Földön játszódik, a 22. században. Főhősünk és elsődleges nézőpont karakterünk Geoffrey Akinya, zoológus és az afrikai elefántok szerelmese. Emellett pedig a Föld egyik legnagyobb hatalmú családjának egyik sarja. A 2100-as évek közepére a Föld már túl van a klímakatasztrófán és az azt követő társadalmi-politikai káoszon, háborúkon. A világ immár sokkal békésebb, a sebek gyógyulófélben. A Mechanizmusnak nevezett jóindulatú fél-MI igazgatja a Földet, mindent látva és hallva. Megfigyelt Világ Reynolds módra.

Afrika az új berendezkedés első számú technológiai és politikai hatalma, a fejlődés letéteményese. Ennek az Afrikának a legfontosabb családja az Akinya família, mely két fekete báránnyal is rendelkezik. Geoffrey, aki az afrikai szavannákon az elefántok gondolati folyamatait tanulmányozza, és nővére, Sunday, aki a Holdon él, a Megfigyelés-mentes zónában, az új rendszert tagadó anarchisták és számkivetettek szűk kis enklávéjában.  Mindketten a családi örökség elől menekültek mostani életükbe, amit a családfő – nagyanyjuk  – halála fenekestül felforgat. Az idős hölgy hátrahagyott valamit, amit a család minden tagja, többek közt az Akinya Vállalatot vezető ikrek, Lucas és Hector, mindenáron meg akarnak szerezni. A történet addigi tempója felgyorsul, és kezdetét veszi egy bolygóközi kincskereső sztori…

Érdekes módon a regény első, ráérősebb harmadát élveztem a legjobban, mivel itt volt igazán lehetőség felfedezni ezt az újabb világot, amit Reynolds teremtett. Mert bár, ahogy említettem, a nagy távlatok és nagy ötletek itt hiányoznak, az író 22. századi Naprendszere nagyon érdekes és igazán hihető világ lett. A gólem-technológia, vagy a félintelligens gépek marsi tenyészrezervátuma pedig igazi reynoldsi gondolatkísérletek, amelyek a trilógia elkövetkező részeiben teljesedhetnek majd ki igazán. Az erős atmoszférát tovább mélyíti a közelmúlt – a mi jövőnk – megjelenítése a regényben. A gyermek Geoffreynek elmesélt történetektől a  pusztító háborúkból hátramaradt hadigépezet maradványaiba botló főszereplőig.

Elgondolkodtató színfoltja a regénynek az emberi és ember alatti törzsfejlődéssel foglalkozó részei. Szembeállít két jövőbeli berendezkedést: egyrészről a regény Megfigyelt Világát, ahol az emberi tevékenység következtében tulajdonképpen leállt az evolúció. Másrészről a holdi pánspermisták „tanait”, akik az űrben való utazásra készítik fel  a földi organizmusokat, hogy azok más világokon újraindíthassák evolúciójukat.

Az elmúlt pár évben nem egy értékes közeljövőben játszódó történet született, többek között Brin Existence-e, Kim Stanley Robinsontól a 2312, McAuleytól a Silent War. Valami lehet a levegőben, mert ezek a könyvek mind nagyjából egy időben születtek és meglehetően sok hasonló témát és ötletet dolgoznak fel. (Naprendszer benépesítése, „bekamerázott” világ, poszthumanizmus vagy éppen pánspermia) Érdekes lenne összehasonlítani őket, mindenesetre és meglepetésemre Reynolds könyve a leginkább optimista mind közül.

Ez az optimizmus tetten érhető a regény befejezésében is, ami úgy eredményez egy szépen lezárt és kerek történetet, hogy közben nagyszerűen megágyaz a családregény folytatásainak.

(A második kötet On the Steel Breeze, a harmadik, Poseidon’s Wake címmel jelent meg angolul, és remélhetőleg hamarosan érkeznek magyar kiadásban is.)

Delta Vision, 2018

678 oldal, fordította: Telegdi Tamás

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. Ice99 szerint:

    A Revelation Space sorozat további részeiről tudunk valamit?

  2. hackett szerint:

    Én annyit, hogy az első kötet van újrafordítás alatt, illetve, lehet, hogy már készen van, gondolom, idővel elindul az is. Főleg azért lenne jó, mert az utána következő Chasm city (ami amúgy önálló cucc, bármikor kiadható), valamint a Redemption ark szerintem sokkal jobb is, mint a Jelenések tere.

  3. Crei szerint:

    Reynoldstól továbbra is teljes szívemből ajánlom az angolul tudóknak a Pushing Ice-ot.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon