SFmag

Kezdetben – évezredekkel ezelőtt, úgy az 1990-es évek első felében – voltak a kínai textiláruk, az édes-csípős levesek, az olcsóbb, de megbízhatatlanabb elektronikai termékek és lassan hozzászoktunk a kínai kultúra, termelés realitásához. Kicsit le is sajnáltuk őket. Azután jött a mobiltelefonok és a hozzájuk kapcsolódó fejlesztések, most pedig ott tartunk, hogy Kína egymaga több tudományos publikációt mondhat magáénak, mint az USA-ban dolgozó tudóskollégái. Sőt, az igazi, jövőt befolyásoló területeken – mint például a big data vagy a mesterséges intelligencia – előnyre tett szert a kormány támogatása és az emberi jogi aggályok kikerülése miatt.

Ez csak alig háromévtized története. Nem véletlen, hogy a történelmet író kínaiak épp ahhoz a művészeti formához nyúlnak, amely víziót ad, utat mutat és inspirálja az újabb generációkat, hogy betöltse küldetését és a Föld legerősebb, legfejletteb nemzetévé tegye a Kínai Népköztársaságot.

A science fiction irodalomról van szó.

Bejegyzésem apropója, hogy mostanában jobban elmélyedtem a kínai sci-fi legjobbnak tartott alkotásaiban: írtam az általam kimagasló minőségűnek tartott Háromtest-probléma trilógia második és harmadik kötetéről, megnéztem a The Wandering Earth című science fiction filmet, és még a Láthatatlan bolygók kínai sci-fi novellásköteten is átrágtam magam. Már az, hogy ezt megtehettem, új jelenség: a kínai sci-fi importképességét bizonyítja – nem véletlen, hogy első kínaiként a Háromtest-probléma első kötete 2015-ben elnyerte a rangos Hugo-díjat, amelyet a saját jogán is kiváló amerikai-kínai író, Ken Liu vett át.

Mi ez a hirtelen támadt kínai érdeklődés az európaiak által megalapozott és amerikaiak által piaci tökélyre fejlesztett tematika iránt?

A válasz Neil Gaiman egyik esszékötetében, a The View from the Cheap Seats-ben található. A brit fantasy író ugyanis résztvett 2007-ben egy kínai sci-fi / fantasy rajongói találkozón. Egy kommunista párttag vendéglátója elmagyarázta neki, hogy a kínaiak már régóta gyártják az amerikai termékeket, például az iPhone-t, és képesek jobban is megcsinálni, mint a nyugatiak – ám nem tudtak előállni új ötletekkel. Felkerekedtek hát, és meg sem álltak az USA-ig, ahol rengeteg emberrel beszélgettek olyan vállalatoknál, mint a Google, az Apple vagy a Microsoft. és rájöttek: az amerikai mérnökök, fejlesztők mind olvasnak science fictiont. A SF tehát jó, támogatásra való dolog, ezt írni és olvasni szinte hazafias tett. Bátorítani kezdték és támogatták a kínai nyelvű sci-fi újbóli kibontakozását. (A zsáner nagyon hasonló helyzetben volt, mint nálunk vagy az egész szocialista blokkban ‘45 és ‘89 között: sokszor tiltották, hogy ilyen jellegű művek egyáltalán megjelenjenek, máskor csak a tudományos propaganda eszközét látták benne.)

Elképesztő dolog zajlik a szemünk előtt: egy villámgyorsan fejlődő, technológiailag az élre törő országban az irodalom, a kultúra követi a fejleményeket. A science fiction egyszerre lenyomata és víziója ennek. A kínai sci-fi tele vannak egy nagy cél érdekében meghozott kollektív erőfeszítéssel, mérnöki tudományok alkalmazásával és persze Kína által dominált világgal (ékes bizonyíték erre a rekordokat döntögető The Wandering Earth).

Persze jogosan adódik ez a kérdés, hogy ha az amerikai science fiction irodalom Aranykora egybeesett az ország világhatalommá válásával, akkor milyen a kínai SF mostani aranykora?

Nekem úgy tűnik, hogy nagyon hasonlít az amerikaira. Kínai sci-fi olvasása közben legtöbbször az 1950-60-as évek amerikai átlag SF-jei jutottak eszembe, ahol az esztétika a következő volt:

• az ember minden problémán felülkerekedik,
• lényeges a mérnöki tudományok szerepe,
• férfiközpontú,
• kevés volt az igazán eredeti ötlet (egy idő után, persze), önismétlővé vált,
• a szöveg kevésbé fontos, mint a tartalom.

Ami hiányzik, az az amerikai sci-fi irodalom következő, máig tartó hatású korszaka: az Új Hullám. Amiről tehát most nem olvashatunk a kínai sci-fikben:

• kisebbségek helyzete,
• női szempontú történetek,
• soft SF, vagyis társadalomtudományokra építő történetek (ezt némileg ellensúlyozzák a kínai misztikum beemelésével készült írások, de ez utóbbi meg nem “tiszta sci-fi),
• erős kortársi reflexió a (kínai) társadalom feszültségeire.

Egyszerre felemelő és kihívásokkal teli lehet a mai Kínai Népköztársaságban science fiction írónak lenni. A nagy pénz, állami támogatás és érdeklődés és a világ talán legnagyobb science fiction piacának ellenére meg van kötve az alkotók keze. Ez nekünk ismerős lehet: Magyarországon egészen a nyolcvanas évek végéig nem találhatunk a nagy tabutémákról (kommunista párt egyeduralma, 1956, szovjet csapatok magyarországi jelenléte) science fiction jellegű említést, feldolgozást. De még a korabeli társadalom nyűgeit sem jelenítették meg, kivételt talán a humorba menekülő Dévényi Tibor volt.

A kínai sci-fi írók pedig nem kritizálják a saját kommunista pártjukat, nem említhetik meg az 1989-es, tienanment téri eseményeket, nem eshet szó ujgurokról, Tibet függetlenségéről vagy a párt vezetőjéről sem. Jellemző, hogy a már említett Láthatatlan bolygók kötetben található egy díjnyertes írás, Ma-Po Jung disztópiája, A csend városa. Egyrészt nagyon erősen épít az orwelli világra, másrészt pedig pengeélen táncolva mutat be egy másik országban lévő diktatúrát. Ennél tovább nem lehet, össze kell kacsintani az olvasókkal, akik maguk is a Kínai Nagy Tűzfalon belül élnek, ahol még a TikTokot is cenzúrázzák. Érzésem szerint a világ figyelmére ilyen helyzetben csak a zsenik tarthatnak igényt, akik a kínai ÉS az amerikai sci-fin nevelkedett olvasók számára is képesek újszerűt mutatni. Ez nagyon nagy és ritka teljesítmény.

A másik érdekes csoport azoké a kínai SF-íróké lesz, akik – a szocialista fantasztikus irodalom mintájára – még a cenzúra falain belül, de képesek lesznek kikacsintani, ügyesen alkalmazni a metaforikusságot (mint például a Sztrugackij-testvérek).

A kínai science fiction irodalom – és nemsokára a film is – éppen ezért rendkívül figyelemreméltó jelenség. A szemünk láttára ugrik át évtizedeket az ottani irodalomtörténet, hogy az amerikai (világ) sci-fi irodalmától eltérően minél gyorsabban lehessen krónikása és ihletője egy sok problémával tarkított, hihetetlen tempójú társadalmi átalakulásnak.

Paradox módon a már említett Cixin Liu-t leszámítva a két legragyogóbb kínai science fiction szerző a már Amerikában született Ted Chiang, és a Kínában született, de gyerekkorában az USA-ba került Ken Liu. Utóbbi fordítói munkásságának köszönhetjük, hogy ezt az érdekes világot megismerhetjük.

Hozzászólások

hozzászólás