A Könyvhétre jelenik meg első fantasy regényed, a Tündöklő. Akik azonban követik a zsánert, találkozhattak már a neveddel akár Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 antológiában (Égigérő), akár a Próza Nostra csapatában, akár irodalmárként. Milyen út előzte meg az első regényedet?

Akkor most kellene azt mondanom, hogy azóta írok, mióta csak emlékezem? Különben tényleg így van. Bár az nagy szerencse, hogy a publikálásra való igény ennél jóval később alakult ki bennem, és még felnőttként is hosszan érleltem, bétáztattam és javítgattam a szövegeimet, mielőtt először kiadóhoz kerültem velük. A regény alapkoncepciója egyébként az európai sárkányalakokkal foglalkozó szakdolgozatom írása során született. A 2015-ös Fantasztikus kéziratok éjszakája után kezdtem el komolyabb szándékkal dolgozni a történeten, miután az akkor meglévő egyetlen fejezetre pozitív visszajelzéseket kaptam. Innentől azonban még hosszú út vezetett a regény elkészültéig. Nagyon hálás vagyok Gaura Ágnesnek, hogy mentoromként rámutatott a szöveg kezdeti esetlenségeire, és Kleinheincz Csillának, hogy végig bízott a szövegben (és a szerzőben), és figyelemmel kísérte az újabb változatok elkészültét.

Kutatóként is fantasyvel foglalkozol. Jelenleg mi a kutatási területed? Hogyan befolyásol maga a kutatás, az elemző szemlélet a saját regényed írásakor?

Kortárs fantasyvel foglalkozom, jelenleg a fő kutatási területem Robert Holdstock Mitágó-ciklusa, de szívesen elemzek magyar szerzőket is, a Próza Nostra májusi konferenciáján például a Kleinheincz Csilla és Gaura Ágnes regényeiben megjelenő tündérerdőkről tartottam előadást. Összességében úgy gondolom, hogy a kutatói munkám sokat segít az írásban. Sokféle szöveggel és nézőponttal találkozom, amelyekből inspirációt meríthetek, az elemző szemléletet pedig többnyire sikerül kikapcsolnom írás közben. A szerkesztés során ez már kevésbé működik, de igyekszem nem túlelemezni a szövegeimet.

A Tündöklő egy klasszikus fantasy regény, ennek megfelelően találunk benne ehhez illő toposzokat, de ezek friss újraértelmezéseit is. Mit gondolsz, mennyire kőbevésett a klasszikus fantasy? Egy ilyen régen gyökerező zsánernél talán még nagyobb kihívás újítani; te honnan közelítetted meg ezt a kérdést?

Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a könyvpiac szinte már dobozokként tekint a fantasy alzsánereire, amelyekbe gondosan összeválogatott olvasói elvárásokat csomagolnak, hogy aztán szépen felcímkézhessék őket az éppen hódító trendeknek megfelelően. A legrégebbi elvárások pedig kétségkívül a klasszikus fantasyhez tapadnak (bár meggyőződésem, hogy ha ezt a terminust megkapargatnánk, akkor valójában megdöbbentően sokféle szöveget és elvárást találnánk mögötte). És hogy mit lehet kezdeni ezekkel a „kőbe vésett” elemekkel? Voltak már néhányan, akik kőtörő kalapáccsal estek neki, de én nem vagyok a drasztikus megoldások híve. Csupán a faragáson változtattam azáltal, hogy itt-ott feltettem azokat a kérdéseket, amelyek megingatják, illetve más megvilágításba helyezik az alapvetőnek gondolt toposzokat. Úgy tapasztalom, akadnak még olyan olvasók, akik jobb szeretik, ha az író kicsalja őket a komfortzónájukból, mint ha kíméletlenül kitaszítja őket. Én legalábbis az előbbivel próbálkozom.

A Tündöklő mintha szöges ellentéte lenne a jelenleg divatos grimdark irányzatnak, nyoma sincs az amorális hősöknek vagy a térdig gázolásnak a kiontott belekben, de ez nem jelenti azt, hogy finomkodó lenne: konfliktusai nagyon is súlyosak, és a szereplőknek nagyon is komoly döntéseket kell meghozniuk. Szándékosan fordultál más utak felé?

Igen, tudatosan választottam az irányt. Meggyőződésem, hogy van az a pont, amelyen túl a kiontott belekben gázolás ugyanúgy önmaga paródiájává válik, mint a klasszikus fantasy időnként túljátszott pátosza. Amit én kerestem, az a klasszikus, tolkieni fantasyből táplálkozik, de igyekeztem emberközelibbé, reálisabbá tenni a világot, szürkítettem a karaktereket anélkül, hogy amorálissá tettem volna őket, és megkérdőjeleztem pár dolgot, amelyet a hagyományosabb irány megingathatatlannak ábrázol. Ha úgy tetszik, mozdultam a grimdark irányába, de megálltam félúton. Innen pedig mindkét irányban jó a kilátás, és ez számomra egy rendkívül érdekes szerzői pozíció.

Erthol, a regény főszereplője egy fiatal lovászfiú, a történet az ő felnőtté érése is. Ugyanakkor kirajzolódik egy birodalom sorsa, egy menekült nép története, akiknek szembe kell nézniük a múltbeli tetteikkel, és ebbe a történetbe Erthol majdnem kívülállóként csöppen bele. Hogyan vált ő a regényed főszereplőjévé? Szándékosan mentél szembe az elvárással, hogy egy fantasy főhőse legalább herceg vagy kardforgató legyen?

Erthol nem főszereplőként indult, és bizonyos értelemben még most sem tartom annak. Dramaturgiai szempontból a regényt a Viharhozó karaktere tartja össze, hiszen a múltbeli és jelenbeli szálak az ő narratívájában kapcsolódnak egymáshoz, az ő döntései a leginkább meghatározók a cselekmény egésze felől nézve. Az ő ábrázolását szerettem volna árnyaltabbá tenni azzal, hogy egy lényegesen fiatalabb, más társadalmi státuszú szereplő szemszögéből írom meg a történetét. Így lett Ertholból nézőpont karakter, én pedig nagyon élveztem, hogy vele együtt fedezhettem fel Tengermellék múltját és hiedelemvilágát, és miközben ő egyre érettebb és aktívabb karakterré vált, engem is arra késztetett, hogy átlépjem saját írói és emberi korlátaimat. Megalkotásánál ugyanakkor végig törekedtem arra, hogy kreatívan kezeljem a zsánerelvárásokat, alkalmazzam, de valamilyen módon meg is haladjam őket. Erthol lovász – úgy gondolom, a kovács mellett ez a leggyakoribb szakma, amelyet a klasszikus fantasyk ifjú hősjelöltjei űznek. Csakhogy a legtöbb ilyen történetben a leendő hős azonnal elfeledkezik mesterségbeli tudásáról, amint a mentora kardot nyom a kezébe. Számomra mindebből logikusan következett a kérdés: mi lenne, ha a szereplő a történet végéig erősen kötődne kezdeti mesterségéhez? Mi lenne, ha folyamatosan erre a tudásra szorulna ahelyett, hogy új, mágikus képességekre tesz szert? Egyáltalán lehet még cél a hőssé válás a kortárs fantasyben? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ Erthol karakterén keresztül.

A regényben szereplő sárkánykígyók fontos szimbólummá válnak, ugyanakkor fizikai fenyegetést is jelentenek. Miért pont sárkányokat választottál? Miben hasonlítanak a sárkányaid a különböző ábrázolásokra, és miben térnek el tőlük?

Úgy gondolom, a fantasy zsáner egyik nagy előnye, hogy olyan dolgokat is megjeleníthetünk fizikai formában, amelyek a mi világunkban csak a tudatunkban léteznek. A Tündöklő – az én szándékom szerint legalábbis – a múlthoz való viszonyulásunkról szól, társadalmi és egyéni szinten. Ennek bemutatására pedig kiváló lehetőséget kínált egy olyan összetett szimbólum, mint a kígyó (és a sárkány). A hüllők egyszerre generálnak bennünk félelmet és kíváncsiságot, és bár testi formájukban távol állnak az embertől, a különböző népek hiedelemvilága nyugtalanítóan közel hozza őket hozzánk: a kígyó a folklórban ugyanúgy lélekállat, mint a Tündöklőben megjelenő madarak. A regényben szereplő sárkánykígyók legfontosabb tulajdonsága, hogy különféle hüllők eltorzulásából jönnek létre. Szárnyuk nincs, lábuk sem mindig nő és tüzet sem fújnak – ebből a szempontból tehát nem hasonlítanak a napjainkban leginkább elfogadott sárkányképre. A történet nagybetűs Sárkánya pedig egészen másfajta lény, róla nem szeretnék többet elárulni annál, hogy a viharhoz kötődik.

Mik a jövőbeni terveid, készülsz már új történettel? Maradsz a fantasy terepén, vagy vannak terveid más zsánerekkel?

Szerzőként a folyamatos kísérletezésben hiszek, és szeretnék minél változatosabb regénystruktúrákat kipróbálni, minél többféle szöveget létrehozni. Éppen ezért – bár néhány novellát leszámítva szeretnék a fantasy terepén maradni –, több klasszikus, középkori fantasyt nem tervezek írni. Jelenleg egy újabb regény előkészítésén dolgozom, amelynek középpontjában egy sajátos másvilág-értelmezésen alapuló, női pokoljárás áll. Égigérő című novellámhoz hasonlóan ezúttal is a magyar hiedelemvilág elemeit fogom egy viszonylag sötétebb tónusú történetben kiforgatni, a mitológiai tér mellett azonban modernkori magyarországi helyszínek is megjelennek majd – azt viszont ennek ellenére sem ígérhetem, hogy sárkánymentes lesz.

A regény 30% kedvezménnyel előrendelhető a kiadó oldalán, a könyvbemutatója pedig június 12-én lesz a ViTa-estek keretében.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: interjú, irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon