Adrian Tchaikovsky már több, mint egy évtizede publikál, de az igazi, átütő sikert végül az angolul 2015-ben megjelent Az idő gyermekei című regénye hozta meg számára, ami egy klasszikus űropera – pókokkal. A regény megnyerte az Arthur C. Clarke-díjat is, és itthon is jókora sikert és rajongótábort tudott szerezni magának. Fura módon nekem ez a regénye mégsem tetszett igazán, mert ugyan a pókcivilizáció történetét imádtam, de emellett a párhuzamos történetszálban a szerző az emberi űrhajót a pókok evolúciójához szükséges időugrások miatt önkényesen ide-oda rángatta csillagrendszerek között, és eközben a nem túl izgalmas humán karakterek nem sok mindent csináltak. Ez pedig a könyv felét tette ki.

Viszont, 2018 végén a Fumax kiadónál magyarul megjelent Tchaikovsky-regényben, a Hadállatban megtaláltam mindazt, ami Az idő gyermekeiben is nagyon tetszett (remek ötletek, sodró sztori, érdekes állat nézőpontok), és egyáltalán nem találtam meg azt, ami nem tetszett (túlírtság, felesleges szálak, időhúzás, lapos karakterek).

„Egy nap a világ kész lesz, hogy elfogadja, hogy embernek lenni nemcsak a bőrszíntől nemi jellegtől és kulturális hovatartozástól független minőség, de egyetlen konkrét formára sem korlátozható.”

A Hadállatot nehéz kategorizálni. Military sci-fibe oltott transzhumanista regény? Társadalmi sci-fi? Cyber/biopunk? Állatos scifi? Valahol mindegyik egyszerre. A történet főhőse Rex, a kutyaszerű biomorf, egy féli élő, félig mesterséges harci „eszköz”, aki egy négyfős osztag parancsnoka, akiket különböző bevetésekre küldenek, ha kell, ölnek, mert ez az utasítás. Rex csapatába tartozik Brumi, a nagyon okos harci medve, Sárkány, az álcázóművész mesterlövész, és Raj, aki… Raj, ahogy Rex mondaná, egy méh-botokból álló rajtudat. Rex főnöke a Gazdi, és Gazdi a legfontosabb, Gazdi az isten, mert Gazdi mondja meg, mikor mit csináljanak, és Gazdinak feltétlen engedelmességgel tartoznak. Rex alapvető gondolkodását a Gazdi feedback chipjének Jó Kutya/Rossz Kutya ingerei határozzák meg.

A Gazdi, avagy Murray ezredes a Redmark nevű hadi ipari cégnek dolgozik, és Mexikó dzsungelvilágában hajtanak végre véres kísérleti küldetéseket, amely során a biomorfokat tesztelik, tökéletesítik. Rexnek vannak humán barátai is, például Hart, a karbantartó mérnöke, akit parancs nélkül is kedvel, mert jó humánnak tartja, ellenben ha a Gazdi valakire azt mondja Rossz Humán és ellenség, akkor Rex megy, és megöli. Aztán a barát és az ellenség fogalmak összekavarodnak, és Rex csapata hirtelen a parancsnoki lánc nélkül találja magát a dzsungel közepén, ahol egyedül kell boldogulniuk.

A  regény sokkal komplexebb, mint elsőre látszik, Rex nézőpontja mellett számos más emberi karakter is felbukkan, árnyalják Rex és társainak sorsát, és dolgoznak a gyilkolásra kényszerített bioformok élhető jövőjéért. A szöveg pont annyira feszes, pont annyira húz magával, ami miatt nehéz letenni a könyvet, Rexen keresztül pedig érzelmileg is nagyon könnyű bevonódni bárkinek. A titok talán mégis a történet egyszerűségében rejlik, mert a legtöbbször Rex nyiladozó, fejlődő kutyaintelligenciája által tárul elénk a világ, és maximálisan átérezhető Rex panaszos szűkölése, amikor megpróbálta felfogni a háttérben zajló manipulációkat, vállalati érdekeket, és próbál eligazodni a világban, ami sokkal zűrösebb, mint a Gazdi, a falka és falkahierarchia egyszerű szabályrendszere.

Eközben Tchaikovsky olyan kérdéseken mereng el, hogy mi az értelem, mitől lesz valaki emberi, játszhatunk-e istent, ki felel a teremtményeinkért, mi van, ha a katonai fegyver önálló értelemmel bír, vannak-e jogai, és egy sor hasonló, érdekes téma van még belezsúfolva ebbe a 340 oldalba. A Hadállat a látszólagos egyszerűsége ellenére egy nagyon szórakoztató és érdekes regény, emellett még izgalmas is, úgyhogy ne hagyjátok ki.

Rex Jó Kutya, a Hadállat Jó Sci-fi.

Fumax kiadó, 2018 |340 oldal |Fordította: Kodaj Dániel

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. solymosgyu szerint:

    Nekem mind a kettő tetszett.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon