A Rendszerújra kollekcióhoz nem szabad a megszokott zsánerhozzáállással közelítenünk. Szimpatikus szerzője, Dragomán György ugyanis elsősorban és mindenekelőtt – még a nagy siker, a disztópikus A fehér király ellenére is – szépíró. Fantasztikus elbeszélései nem a zsáner logikájának megfelelően kerekednek történetté a szemünk előtt. Mégis, érdekesek és helyenként elég izgalmasak ahhoz, hogy fantasztikumba hajló sztorijai ajánlójának itt, az SFmagon legyen a helye.

A „szabadulástörténetek” alcím kijelöli a legtöbb írás értelmezési terét is. Dragomán nem önmagukban az extrapolációkra teszi a hangsúlyt, nem érdeklik túlságosan a technikai találmányok, és még inkább látszik, hogy nem a zsáner elvárásai szerint játszik. Írásai ugyanis inkább alárendelő szerkezetűek. A zsáner nem teljesen ilyen: A pontból megyünk B pontba, a történés alakítja a főhőst, aki erre másfelé viszi a történetet, ennek hatására a főhős megint csak máshogy dönt, és a folyamatos változások hajtják a történetet. A Rendszerújrában mellérendelő jellegűek a történetek: az író egymás mellé rendelt szövegrészekben árnyalja ugyanazt a pillanatot, jelenetet, inkább freskót mutat be svenkeléssel, mintsem hogy képregénykockákat villantana fel egymás után.

A világ, amelyben az elbeszélések játszódnak, nem példa nélküliek a magyar irodalomban. Nekem leginkább a másik híres erdélyi író, Bodor Ádám, és talán magyar nyelven a legszebben megírt regények egyike, Az érsek látogatása jutott eszembe: a hely fikcionális, mégis, kelet-európai; szürreális és/vagy abszurd, de érezzük, hogy nem idegen tőlünk. A helyen lévő rendszer megfoghatatlan, de kelet-európaiként vagy Kafka olvasójaként sajnos gombóc nő a tokunkban, mert minden ismerős.

Mindezekből az is következik, hogy ez a világ, Dragomán mininovelláinak helyszíne nem megismerhető teljesen, az egyszerű ember csak hangya benne, aki reménykedik, hogy a hatóság, a hivatalos emberek csizmája nem tapos rá.

Dragomán, aki nem a magyar irodalom jelenlegi legjobb stilisztája – ezt a címet szívem szerint Darvasi Lászlónak meg mondjuk Rakovszky Zsuzsának adnám – bravúrja az, hogy nagyon rövid szövegekben idézi fel ezeket a furcsa világokat. A furcsa világok furcsa szereplőit és cselekedeteit.

Amikor színtiszta science fiction területre merészkednek a történetek, azokat valahogy már olvasottnak érezzük, az ötlet, ami különösen a sci-fi elbeszélések sava-borsa, az itt kisebb súllyal esik latba. Ez történik, amikor nem zsánerírók által írt fantasztikus történeteket olvasok: értem, hogy a szépirodalmi olvasóknak ezek újdonságok lehetnek, de egy átlagos science fiction olvasónak nem tartalmaznak sok nóvumot. Marad a stílus, a fókusz, a mondatszintű stilisztika, amellyel már számomra is érdekes lehet. A kötetben összegyűjtött írások egy része a szerző Qubiten futó sorozatából ismerős, a Döghecc novellaciklus pedig a Galaktikában jelent meg. Ennek ellenére jó volt újra találkozni velük.

Talán érthető, hogy számomra ambivalens az élmény: mint science fiction olvasó, nem nyűgöztek le az ötletek, mint szépirodalmat olvasót viszont erősen érdekeltek. Mindenesetre jó látni, hogy egy fiatalabb, X generációs, nem zsánerben publikáló embert is ennyire izgatnak a sci-fisebb témák, és helyenként érdekfeszítően áll hozzájuk. Remélem, ez folytatódni fog a jövőben is, a hazai SF-irodalomnak nagyon jól jön a vérfrissítés.

Ezek a mininovellák tetszettek legjobban:

Rámen: hogyan mondja meg a jövőt egy csak polipos ráment evő időutazó?

Szakadás: egyszerű jelenet egy italokat vásárló, vodkaszagú angyalról (a szituáció kicsit a Michael című filmre emlékeztet).

Cigiszünet: a Johnny Mnemmonicra hajazó rövid sztoriban az agy memóriatárolóként történő használata mellékhatásokkal jár, akárcsak a kilencvenes évek filmjében (mely William Gibson 1981-es novellája alapján született).

Rendszerújra: a Black Mirror-szerű, de már az épülő kínai tech-disztópia eddigi eredményeit továbbgondoló írás hőse a rendszer előli végső menekülést választja.

Vattacukor: rövid bosszútörténet, melynek középpontjában az önvezető járművek mostanában sokat idézett baleseti döntéshozatala áll.

Kosár: ez az írás rendkívül szellemesen mutatja be, hogy a technológiához történő hozzáférés nem mindenki számára jelenti ugyanazt a kényelmet és sorsot.

Valhalla: a virtuális valóság történetet más oldalról mutatja meg, és így izgalmas. A ki nem mondott dolgok lesznek igazán érdekesek.

Ezüst: ez olyan, mintha Bradbury egyik novelláját áttettük volna a kevésbé optimista, csonkacsaládos Kelet-Európába – és épp ezért egyedi.

Vér: állatmese, amely természetesen rólunk szól, hogy a nagy ellenségeskedésünk közben mindent elpusztítunk magunk körül.

Átváltozás: Gregor Samsa világhírű története a diktatúrában is más színezetű. (Ha az eredeti nem lett volna elég nyomorúságos…)

Sztázisszekvencia: az elbeszélés stílusa miatt jó olvasni az ötletében nem túl erős írást.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon