SFmag

Egy októberi reggelen, éppen amikor Adolfo Biay Casares biblográfiáján dolgoztam, becsöngettek hozzám. Kézzel írott levelet kaptam a Jelenkor kiadótól, a postás viszont sietősen távozott, mielőtt egy kérdést is feltehettem volna. Amikor megnéztem a dátumozást, megértettem, hogy fontos dologról lehet szó. A levelet 1983 augusztus huszonötödikén adták fel egy Baranya megyei faluban, amelynek most nem emlékszem a nevére. A Jelenkor kiadó kapcsolattartója írt, hogy Jorge Luis Borges összes novellájának 2018-as kiadását kellene megvizsgálnom, hogy nincs-e vele gond, és hogy magyar olvasók számára is elfogadható-e.

Elrendeztem dolgaimat, és másnap Buenos Airesbe repültem, itt kellett megkeresnem a könyvesboltot, amelynek a portájára letették a kötetet egy zárt, barna borítékban. Az épületet végül egy kis utca sarkán találtam meg (az utcán átsétálva a föníciai Türosz városába lehetett eljutni), de sokáig tétováztam a bejáratnál, mert a komor fekete háznak egy ablaka sem volt, ezért azt sem tudtam megállapítani, hány emeletes.

Bent tájékoztattak, hogy az épületnek van ablaka, de csak az üveg egyoldalú, kifelé lehet látni, befelé nem. Felnéztem a hatszög alakú galériákra, és valóban ott voltak az ablakok, de mindegyik más kinti világot mutatott. Átvettem a csomagomat, a dolgozók pedig látszólag megkönnyebbültek, hogy megszabadulhatnak tőle.

A könyv sajnos módfelett problémásnak bizonyult. Amikor hazaértem, kinyitottam, és félve vettem észre, hogy az oldalak számozása nem egymás után következik. Orvosi szikét vettem elő, hogy kivágjam a nem megfelelő helyre kötött lapokat. Mintegy hét órán keresztül vágtam ki a papírt a könyvből, de a lapok nem akartak elfogyni. Jelen pillanatban nagyjából tizenhétezer oldalnyi szöveg tornyosul az íróasztalomon, de a könyv vastagsága és épsége semennyit nem változott. Mi több, az oldalszámok hexadecimális rendszerben folytatódnak, amelyet már nem tudok követni.

Felhívtam a Jelenkor kiadó szerkesztőségét, ahol közölték, hogy sajnos nem áll módjukban kicserélni a példányomat, viszont banketett rendeznek Eudoro Acevedo tiszteletére, amelyre szeretettel meghívnak. Mondták, hogy kiküldenek egy fésűt is, és amikor megkérdeztem, minek, elmagyarázták, hogy a mennydörgés miatt. Lecsaptam a telefont, és hosszú órákig nem voltam hajlandó felkelni a székből. Végül nekifeküdtem ennek a recenziónak, az Ezeregyéjszaka irgalmasságából.

*

Borges ínyenc stílusával minden bizonnyal találkoztak azok, akik nem csak az irodalom felszínét kapargatják, hanem, mondjuk úgy, másféllel vagy kettővel beljebb lépnek. Pozicionálták már fantasztikus irodalmi szektorba (Kozmosz Fantasztikus Könyvek), de a legnívósabb világirodalom részlegébe is (az Európa novella- és esszéválogatásai keménykötésben jelentek meg, de klasszikussá is avatták a Diákkönyvtár-sorozatban), mégis, alapvetően nem egy széleskörben olvasott szerzőről van szó.

Részben az lehet az oka, hogy nem regényeket írt, részben az, hogy argentin irodalomhoz tartozik. Ennél nyilván sokkal szélesebb hálót vet, amelyben sem az idő, sem a tér, sem a valóság határai nem számítanak, de mégicsak többnyire nagyon személyes és nagyon helyi prózadarabok ezek, amelyek sokszor alig értelmezhetőek anélkül, hogy az átlagolvasó utánaolvasna. Nem segít ezen az sem, ahogy az irodalom- és társadalomtörténetet, vagy azok kritikáját élményszerűen viszi be a hagyományos értelemben vett novellák textúrájába, és sosem tudjuk igazán, hol kezdődik a narrátor, és hol végződik a szerző.

Borges novellái csemegék, desszertek, néha aprólékosan realisták, esszészerűek, néha felfoghatatlan és lehetetlen terekben, időkben bolyonganak. Az utóbbiak a kedvenceim, mint a minden létező szövegpermutációt gyűjtő végtelen könyvtár leírása, vagy a halála előtti pillanatban hosszú belső életet nyerő költő utolsó erőfeszítésének története, esetleg a korong, amelynek csak egy oldala van. Ezek nem összetett és nem szórakoztató fantasztikumot kínálnak, hanem valamiféle hűvös, tárgyilagos felismerést, hogy néha a világ dolgai hibásak, hiányosak, és csodái is rejtettek.

Ugyanakkor Borges nem is zárkózik el deklaráltan a szórakoztató irodalomtól, van itt például egy remek kis pastiche, amelyet H. P. Lovecraft emlékére írt, emellett látszólag felmérhetetlen ismerete volt az irodalomtörténet kitaszított, el nem ismert és sokszor lenézett szubzsánereiről, és ilyen szempontból Umberto Eco életművével is rokonságot mutat. Gyakran a novellák komolyabb vallási, történelmi, filozófiai mozzanatok meditatív elemzései, megjelenik a detektívtörténet eszköztára, sajátos narrátor-megoldások, de matematikai koncepciók is. Nem egyszerű kategorizálni, vagyis inkább ez a kategorizálhatatlanság adja Borges életművének a lényegét.

Mit nyújt a Jól fésült mennydörgés? Összegyűjtött novellák – ez az alcím, tehát nem keveset, esetleg a régi rajongóknak valamivel kevesebbet (az 1986-ban kiadott A titkos csoda alig vékonyabb néhány novellával), friss érdeklődőknek és teljességre törekvő irodalomkedvelőknek viszont biztosan definitív próza-gyűjtést, külön öröm, hogy az eredeti novelláskötetek szerint, kronológiai sorrendben, mindegyikhez saját elő- vagy utószóval, mindezt kiegészítve Borges legfontosabb önéletrajzi írásával. A teljes próza-panoráma, mondhatni.

Hogy ez ténylegesen mennyi nóvumot tartalmaz, komolyabb bibliográfiai összevetés nélkül nehéz megítélni, de az eddigi legteljesebb magyar kiadások nagyjából lefedték már ezt az életművet, és amit nem (most csak néhányat azonosítva, legfeljebb talán tucatnyi?), azok között sem találtam kihagyhatatlanul erős darabot. Viszont az egyes kötetek így együtt már egészen másfajta értelmezést adhatnak a már ismert novelláknak is. Láthatjuk a szerzői pálya ívét, ahogy a következő kötetek mindig magabiztosabban vittek tovább valamit, ami az előzőben még csak kibontakozóban volt.

Akárhogy is, a Jól fésült mennydörgés kétségkívül zárójelbe tesz minden korábbi magyar kiadást, impozáns mérete, elegáns keményfedeles kivitelezése, hófehér papírlapjai igazi gyűjtői kiadást takarnak, az eredeti kiadások sorrendjét követő struktúra pedig mind az egyszeri olvasónak, mind az irodalomtörténészeknek ideális lehet. Azt is nehezen hiszem, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott olvasó ne találna szintén véletlenszerűen benne olyan novellát, aminek hatására majd meg sem tud szólalni napokig, szóval melegen ajánlom az esetlegesen kibontakozó karácsonyi viták előestjére, a fa alá, Argentínából, szeretettel.

Hozzászólások

hozzászólás