2018. szeptember 8-án lezajlott a nyolcadik Fantasztikus kéziratok éjszakája, amelyen idén 31 író vett részt. Bár a rendezvény elsődleges célja a visszajelzés, minden évben meghirdetünk három nyertest is, akik közül az első részt vehet a következő évi Írótáborban, valamint novellája felkerül a későbbiekben az SFmagra is.

Az idei díjazottak (a három csoport egy-egy legjobbja, amelyek között felállítottunk egy közös rangsort):

1. helyezett: Kiss Gabriella: Nem igaz
2. helyezett: Láng Alex: Kintlévőség
3. helyezett: Somogyi Gyula: A vak olvasó

Mindenkinek köszönjük, hogy elolvashattuk az írását, és reméljük, az asztal másik felén is legalább annyira hasznosnak és jó hangulatúnak éreztétek a rendezvényt, mint mi a zsűri oldalán.

Minden írással foglalkozó számára ajánljuk Az olvasás, az írók titkos fegyvere, valamint a Problémás kézirattípusok című írásunkat, amelyekben Juhász Viktor és Farkas Balázs ad hasznos tanácsokat, valamint tavaly óta szintén zsűritagunk, Pintér Bence, a Spekulatív Zóna szerkesztője 5+1 tanácsát kezdő íróknak, továbbá egy ajánlott, alapvető regényeket tartalmazó olvasmánylistát, amelyek segítenek eligazodni a fantasztikus zsánerben.

Jövőre ismét találkozunk!

Az SFMAG Szerkesztősége

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: hírek, irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon