SFmag-mix 4.

Közzétette: cikkbot Szólj hozzá elsőként!

Nemrég új cikksorozatba kezdtünk, időszaki rendszerességgel néhányan a szerkesztőségből írunk arról, hogy mi érdekeset, vagy gondolkodni valót találtunk a fantasztikumon belül, milyen említésre méltó élmények értek bennünket, legyen az film, könyv, képregény, videojáték. Ezúttal Watchmen, Horgonyhely, Uzumaki, Dozois vs Strahan, Resident Evil, Kameron Hurley az íróságról, Deadly Class képregény és még sok minden más dióhéjban.

Kleinheincz Csilla (Hanna)

A júliust egyértelműen a szokásos nyári írótábor határozta meg a számomra, ahol szakítva az elmúlt évek gyakorlatával nem teljes novellákat írtunk, hanem ismét egy írástechnikai könyv köré csoportosítottuk a munkát. Donald Maas az egyik nagy irodalmi ügynökség vezetője, aki 30 éves tapasztalatait összegzi Fire in Fiction című könyvében. A jól megválasztott példák és a témakörökhöz kapcsolódó gyakorlatok hatását egyelőre csak a kidobott jelenetek számában érzem, de így van ez jól. Utóbb a Writing the Breakout Novel elolvasása pedig ahhoz vezetett, hogy mindent kitöröltem, amit eddig írtam, és elölről újra felépítettem a regény szerkezetét. Mostanság főleg történelmi krimit (Robert R. McCammon: Speaks the Nightbird) és ifjúsági könyvet (David Almond: Colour of the Sun) olvastam, de elkezdtem a nemrég elhunyt Gardner Dozois utolsó Best SF of the Year antológiáját is (ami a 35.) – különös összevetni Jonathan Strahan válogatásával (amivel egyébként nagy átfedést mutat). Mindig nagyon várom a kötetet, mert bár nem teljesen fedi az ízlésem Gardnerét, nagyon kevés az olyan novella, ami ne adna valamit, akár a téma, akár a hangulat, akár a narratív megoldások terén.

Farkas Balázs (fdbdh)

Mostanában nem vagyok túl aktív. Varázsütésre kitöröltem mindent, amit Moly-on megjelöltem, hogy olvasok, csak egyet hagytam bent, ez pedig a Horgonyhely, ami egyébként is régi adósságom. Mondjuk talán jobb is, hogy kicsit késve, immár apaként olvasom. Vagyis te jó ég, dehogy jobb, legalábbis nem abban az értelemben, hogy kellemesebb. Inkább jobban üt, néha meg is visel. Még nem értem a végére, de erősen gyanítom, hogy ha a jövőben valaki megkérdezi tőlem, mi a legjobb spekulatív regény itthon, instant rávágom, hogy ez.

Más médiumokban csak apróságokat tudok felhozni. A Glass-ra készülve végre megnéztem a Split-et. McAvoy egy zseni és Shyamalan is végre visszatért, jó volt látni a manírjait. Aztán végigcsapattam a Resident Evil 4-et másodszor is, nagyon precíz, tanulmányokat érdemelne, hogyan egyensúlyozik a történet horror, akció és humor között, ráadásul milliméter-pontosan. Rögtön utána elkezdtem a Resident Evil Code: Veronicát, és a visszalépés, a kontraszt riasztóan nagy volt, úgyhogy inkább óvatosan kiléptem, de abban a tudatban, hogy visszatérek, mert nagyon megszerettem a sorozatot és karaktereit. Még a legrosszabb rész is nagyságrendekkel minőségibb, mint az említésre sem méltó filmadaptációk.

Horváth Vivien (CaptainV)

Az elmúlt egy-két hétben két rendkívül népszerű szerzővel ismerkedtem: most vettem a kezembe először Scalzit (Vének háborúja 1.), utána pedig – és jelenleg is – Brandon Sandersont (Ködszerzet 1.) olvastam. Egy jó alap szinten mindkettő szórakoztat, de Sandersonon meg vagyok lepődve. Szerintem nagyon éretlen módon kezeli és írja a karaktereit, legalábbis ahhoz képest, hogy a mágiarendszer részletezésében vagy a lázadás szervezésében hogy lubickol, mindenképpen. De feltétlenül folytatom a második kötettel (igen, az első rész második kötetével… ó, hogy mennyire gyűlölöm ezt a megoldást…), már csak azért is, mert átejtést és fejlődési lehetőséget érzek a történetben. Meg, mint mondtam, szórakoztat. A könyveken kívül nem fogyasztottam fantasztikumot, mármint a kötelező A Hangya és a Darázs persze megvolt, de nagy felfedezéseket nem tettem, mindennel (pl. Punisher sorozat, Ghost in the Shell film) elégedetlen voltam, míg a nem fantasztikumhoz kapcsolódó próbálkozásaim rendre jól sültek el. Leginkább klassz fantasy sorozatot szeretnék most már találni, az az igazság. Ez nem is tudatosult bennem egészen addig, amíg meg nem láttam a Castlevania ComiConon bemutatott, második évadhoz kapcsolódó trailerét. Teljesen felpezsdített, de hát az október. Tök jó lenne még azelőtt találni valami érdekeset.

Markovics Botond (Hackett)

Mindig izgalmas időszak, amikor felfedezek valami új területet a fantasztikumon belől, és elkezdek a mélyére ásni. Évek óta kerülgetem a manga-világot, de felületes próbálkozásaim rendre kudarcba fulladtak, nem nekem akartak mesélni azok a sztorik, amik a kezembe kerültek.

Most azonban alapos kutatást végeztem, amelynek eredményeként hirtelen a nyakamba borult egy halom science fiction és horror manga, amelyek miatt most úgy érzem magam, mint amikor Dagobert bácsi a páncéltermében úszkál a pénzkupacai között. Elkezdtem a Battle Angel: Alitát, Junji Ito az Uzumakival pedig meggyőzött, hogy mindent el akarok olvasni, amit ír és rajzol. Lassan megérkezik Naoki Urasawa két mangájának, a Plutónak és a Monsternek az első kötete is (felkészül még a 20th Century Boys), ezentúl itt van még Tsutomu Nihei Blame! című sötét sci-fi mangája, ahol néha 50 oldalon keresztül nincs szöveg, és az emberi faj maradványa egy lenyűgözően nyomasztó, sok ezer szintes épületben nagyon fura és nagyon riasztó lények között tengeti az életét.

Ezentúl elkezdtem várni a PlayStation 4 exkluzív Spider-man videojátékot, ugyanis az utóbbi napokban kijött új játékmenetek nagyon-nagyon meggyőzőek. Fantasztikus a nyílt világú hálóhintázás New Yorkban, viszont nem ez győzött meg, hanem az, hogy elég komolynak tűnik a sztori, ráadásul Peter Parkert láthatóan nagyon eltalálták, az eddigiek alapján sokkal jobban, mint az eddigi Pókember filmekben. Meglátjuk, szeptember 7-én már meg is jelenik végre.

Oroszlány Balázs (Komavary)

Mostanában szuperhősözök, két oldalról. Folytatva a strandolvasmány-vonalat, Andrea Vernon & the Corporation for Ultrahuman Protection, Alexander C. Kane-től, ahogy a címe is sejteti, nem akar túl komoly lenni: címszereplőnket felveszik egy szuperhősöket irányító/lízingelő céghez. Vicces szuperhős-könyvet írni nem könnyű, de szerencsére Kane majdnem mindig megáll ott, hogy túlírja a dolgot. Találjátok ki: vajon Andrea sikeresen teljesíti-e a próbaidőt, és a CUP megmenti-e a világot?

Ami meg pont az ellentéte a strandolvasmánynak, az a Watchmen új kiadása. Ezt is szépen lassan, csepegtetve olvasom, mert megérdemli.

Kánai András (SFinsider)

Végre befejeztem a magyar Korcsok című regényt és cikk is született róla. Ezzel ellentétben az idei Hugo-díjas kisregénybe, a Kritikus rendszerhibába beletörött a bicskám: már a negyedénél járok, de még mindig nem indult el igazán a történet, azt hiszem, ebből ennyi elég volt. Az augusztusi Locus magazinban Kameron Hurley brutálisan őszinte és realista írása tetszett nagyon, amelyben leírja, mit jelent, mivel jár az írói lét. Írónak lenni egy életforma, egy álom hajszolása, és Hurley kőkeményen szembesíti a főállású íróságra vágyókat a valósággal.

Juhász Viktor

Némi kényszerkihagyás után sikerült folytatnom a „Deadly Class” című képregénysorozatot a negyedik kötettel. Rick Remender (író) és Wesley Craig (rajz) teljesen túltolt történetfolyama olyan brutális hullámvasútra ültette fel az olvasókat még az első epizódban, hogy a negyedik kötetre már senki sem lehetett biztonságban a szereplők közül. A nyolcvanas évek San Franciscójában járunk, ahol Marcus Lopez, az utcán tengődő kamaszfiú bekerül titkos iskolába – a helyzet különlegessége, hogy az intézményben Lin mester vezénylete alatt orgyilkosokat képeznek a világ legnagyobb bűnszövetkezeteiből és erőszakszervezeteiből delegált ifjakból. A „Deadly Class” egyik legnagyobb erénye, hogy ezt a hihetetlenül videófilmes felütést mind történetben, mind látványban sikerül fantasztikusan kibontania. A karakterek működnek, az akció brutális, a nyolcvanas évek nem csak odakent háttér, és Remender a leggonoszabb fordulatoktól sem riad vissza. A negyedik kötet („Die for Me”) cliffhangeres befejezés után alig várom, hogy folytassam a történetet, 2019-ben pedig érkezik az élőszereplős tévésorozat-feldolgozás, ami trailerje alapján akár jó is lehet, de félek, hogy visszavesz a már-már szürreális hangulatból és brutalitásból (illetve remélhetőleg egyszer abban is szerepelni fog kedvencem, a D&D-rajongó, metálos és természetesen fejszével dolgozó NDK-s gyilkospalánta, Helmut).

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film, irodalom, Képregény

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon