Múlt héten elhunyt Harlan Ellison, a science fiction irodalom egyik nagy öregje, megannyi emlékezetes novella és regény szerzője, Star Trek epizód írója, a botrányhős, aki előszeretettel perelte be azokat, akik szerinte engedély nélkül merítettek az írásaiból, és aki még James Cameronnal is copyright háborúba keveredett a Terminator miatt.

Ellison számtalan Hugo- és Nebula-díjat nyert, 2017-ben a Wired magazin a science fiction irodalom legellentmondásosabb figurájának nevezte.

Néhányan az SFmagból külön is szeretnénk  megemlékezni Ellisonról:

Pusztai Dániel (Archnihil)

Töredelmesen bevallom, fiatal srác révén Harlan Ellisonról elsősorban az öregkori botrányai ugranak be, amikor 2006-ban, a Hugo-díj átadási ceremónián megfogta Connie Willis mellét,  és a perpatvara az Én, a robot adaptációja és más Hollywoodi filmek kapcsán.

Illetve bocsánat, nem, ez nem igaz. Mert bár tényleg az utóbbi időben a botrányaitól volt hangos a média – amit ő maga is büszkén vállalt, mint “a legzsémbesebb ember a Földön” -, de ő írta többek között a Szája sincsen, úgy üvölt novellát. Zsengekoromban olvastam, amikor a zsáner nagy öregjei érdekeltek – Wells, Bradbury, Simak, Clarke, Anderson, kicsit Asimov -, és egyből magával ragadott. Elborult egy ötlet volt az isteni erővel felruházott számítógép, aki – igen, aki – kiirtotta az emberiséget, és létrehozta a Poklot öt ember számára, mégis zsigeri volt, és az emberi gyarlóságról és korlátokról ugyanúgy szólt, mint az áthárított felelősség következményeiről. Ugyan az öntudatra ébredt szuperszámítógépekkel Dunát lehet rekeszteni – nem is OK volt az első, egyik kollégája, a szintén híres Kolosszus egy évvel megelőzte -, de valahogy mégis ő lett a legmarkánsabb és legijesztőbb, talán a kezébe adott hatalom miatt is. Nem kellenek gonosz idegenek, hogy leigázzanak és kísérletezzenek rajtunk, elég, ha gondolkodó gépeket építünk saját magunk elpusztítására, aztán csodálkozzunk, hogy túl jól működnek.

És bár nem vagyok egy nagy Star Trek rajongó, a Város az örökkévalóság peremén az egyik legzseniálisabb, legszívfacsaróbb időutazó történet.

Benkő Marianna

Ha Ellison, akkor Szája sincsen, úgy üvölt. Életem egyik első sci-fi novellája volt az Ötvenedik antológiakötetben, és megfagyott bennem a vér. Nem emlékszem minden részletére, csak arra, hogy átéltem az igazi horrort: egzisztenciális szorongást, zsigeri félelmet és valódi gondolatokat. Ezek megélése életem egyik meghatározó irodalmi élménye, amit a mai napig fel tudok idézni.

És az már csak hab a tortán, hogy a Terminátort is részben neki köszönhetem, ami mai napig egyik kedvenc sci-fi (és romantikus!) filmem.

Kánai András

Sok úriembert ismer a sci-fi irodalomtörténet, és ott volt ellenpéldának Harlan Ellison.

Ő egy igazi provakatőr, egy ízig-vérig balhés figura volt. És pont ilyenekre van szükség ma is a science fiction irodalomban. Akik megkérdőjelezik a status quo-t, kiállnak az érdekeikért, akik új utakat szeretnének bejárni. Novelláit ez a dühösség, ez az akaratosság járja át, még az olyan kései, letisztultabbnak ható darabnál is, mint a Tiny Man. Ellison kreatív showman volt és extrovertált művész, de mindenekelőtt író, aki jó mókának tartotta, hogy megfogja kolléganője mellét a díjkiosztón.

De. Az a néhány sor a Szája sincsen, úgy üvölt vége felé (…És áthaladtunk…)… a legtöbb író egész életében nem ír le ennyi jó mondatot.

László Zoltán

Harlan Ellisonnal kamaszkorom álmos nyarain találkoztam először, amikor minden kölcsönözhető sci-fit hazahordtam a könyvtárból. Vezekelj, Harlekin! – szólt a Tiktak-ember, Szája sincsen, úgy üvölt, a Sheckley-vel közösen írt Látok egy embert ülni a széken, és a szék harapdálja a lábát, meg még egy seregnyi novellája Galaktikákból és más antológiákból… Ellison írásai az Aranykor szerzőitől tovább löktek az Újhullám sokkal izgalmasabb világába. Ráébresztettek, hogy a világegyetem legalább olyan mélyre nyúlik az emberi elmében, mint odakint a csillagok közt, meg hogy színtiszta költészet is lehet a sci-fi, és hogy utolsó sorokba olyan erőt lehet belepréselni, ami nagyon kevés írónak adatik meg.

Úgyhogy mi mással búcsúzhatnék, mint egy borzongató utolsó mondattal:

„Leszállt az éj a magános földre; az éj, ám nem a sötétség.”

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. setni szerint:

    Nem tudom lenne-e igény a művei újabb kiadására?
    Rengeteg novellája van….Egy gyűjteményes kötet…

  2. kwindu szerint:

    Boziny megéren egy novellás kötetett a mester magyarul.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon