SFmag

Ken Liu írásait két tényező teszi naggyá: a gyönyörű, csipesszel összerakott szövegtest, és a fantasztikus zsánerbe beemelt kínai tematika. Mindkettőre bőségesen találunk példát az Agave Könyvek sorozatában megjelent, A papírsereglet és más történetek című gyűjteményes kötetében, amely 15 elbeszélést tartalmaz.

Nagyon változatos a felhozatal, miközben végig ugyanazt a lágyan, szelíden mesélő hangot halljuk. A legelső írás, a Bizonyos fajok könyvgyártási szokásai csak címében rendhagyó, valójában egy könnyed ujjgyakorlatot olvashatunk, miközben tudatosulhat bennünk, hogy a könyv, a gondolatok megőrzésének és továbbadásának általunk jól ismert, hétköznapi eszköze mennyire fontos saját civilizációnk szempontjából.

Az Állapotváltozás egy olyan fantasy, amelynek világában minden embernek egy tárgyhoz hasonlít a lelke. Gyönyörű és hatásos metafora az alapötletből kibomló történet.

A Tökéletes párosítás már sötéten realista sci-fi arról, hogy miért nem tudunk elmenekülni a prediktív algoritmusok szép új világától. A Googlera hajazó Centillion nevű cégről megtudjuk, hogy nem gonosz, amikor mindent tudni akar és tud rólunk, hanem segítőkész Nagy Testvér, ami nem elveszi a szabadságunkat, hanem megteremti. Nagyon hatásosan mutatja be Liu, hogy a gonosz megacégnek hátha igaza van. A Körhöz hasonlóan a jó szándék itt sem kétséges, de ebből a digitális utópiából a kitörés esélye zérus. Az ellenállás hasztalan.

A jó vadászatot! kínai mitológiába oltott steampunk történet, erős antikolonista éllel – de ez nem prédikál a gonosz fehér emberről, hanem csak hidegen megmutatja az eseményeket, és egy alternatív hongkongot, ahonnan majd a lázadás kisarjad.

A Szimulákrum egy jövőbeli emlékrögzítési technológiát mutat be, annak legfontosabb, az emberi kapcsolatokra hatásával együtt.

Az egyik legjobb történet a Visszatérő vendég, ahol egy gátlástalan gyilkos nyomába ered a hagyományos hősöktől eltérően idősebb nő szerepére osztott igazságtevő. Az enyhe cyberpunk jelleg és az izgalmas nyomozás teszi egyedivé a sztorit.

A címadó elbeszélés, A papírsereglet nem véletlenül lett Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjas. Torokszorító fantasy történet ez az elfojtott identitásról, és arról, mit jelent az USA-ban kínaiként élni, a gyökereket megtagadni és megőrizni. Aki nem rendül meg a végére, annak nincs is szíve.

A Mono No Aware esetében nagyon helyes, hogy a fordító megtartotta az eredeti, japán címet. Igen, ez egy japán elbeszélés, de nemcsak azért, mert a hősei japánok, hanem mert a címbeli állapotot, az elmúlás szomorúságát és az abba történő beletörődést mutatja be egy vulágvégi apokalipszis és az után történtekben. A legjobb fantasztikus írások – és ez azok közé tartozik – átadnak egy teljesen más életérzést, amellyel ha még nem is értünk egyet, de mivel átéljük, megértjük. Itt megtörténik ez a csoda, ráadásul egy kínai szerző tünteti fel pozitív fényben a japánokat, és ez külön elismerésre méltó cselekedet.

A Csendes-óceáni-alagút rövid története egy alternatív történelmi írás: ebben Japán már az 1930-as évekre beteljesíti gyarmatosító szándékait, és uralma alá hajtja tajvant, Koreát és Mandzsúriát. Ezután a felvilágosult gyarmatosítók már békésebb vizekre eveznek, és gigászi tervet találnak ki, melyben a címbeli, a kontinenseket az óceánok alatt összekötő alagútrendszert építenek. Ezzel egycsapással túléli a világ a nagy gazdasági világválságot, és a II. Világháború sohasem tör ki. A főszereplő egy óceán alatti városban él, és az elbeszélés végére kiderül, hogy nincs ingyenebéd: bár a világháborút elkerülték, sokaknak mégis szenvedniük kellett a békésebb világ fennmaradásáért.

De nem minden japán filantróp, sajnos ez már a valóság a kötetet lezáró sztoriban. Az Aki lezárta a történelmet: dokumentumfilm a japánok második világháborús gyomorforgató kegyetlenkedésének történetét nem hagyja elhanyványulni egy sci-fis találmánynak köszönhetően. A kérdés csak az: a világ emlékezni akar-e vagy felejteni? Mi a viszonyunk a teljesen meg nem ismerhető, az átlagember sokféle igazságát megjelenítő történelmi narratívákhoz?

Ken Liu igazi történetmesélő. Még a viszonylag rövidebb darabjaiban is egymást követik a sztorik, a mesélés egy percre nem áll le. Nincsenek üresjáratok és fecsegősebb részek, mintha egy már száz éve csak mesemondással foglalkozó kínai öregember lábánál ülnénk. Mert a történetek mélyen a kínai, néha a magyarnál is gyalázatosabb, elkeserítőbb történelembe nyúlnak vissza. A hatalmaskodók, az elnyomó rendszerek igájában élő kínaiak (és japánok és magyarok) csak az emlékezésben, a reményben és a történetek hatalmában bízhatnak. Olyan történetekben, amilyeneket Ken Liu is ír, amelyek nemzedékről nemzedékre morális tanulsággal szolgálnak.

Hozzászólások

hozzászólás