Az igazi jó ötlet tömören megfogalmazható, mint például Charles Soule elsőkötetes szerző regényében. A The Oracle Years ugyanis arról szól, hogy az igazán senkinek számító manhattani Will Dando basszusgitáros egy szép nap a fejében 108, jövőre vonatkozó információval ébred. Mivel fogalma sincs, hogy mihez is kezdjen a hirtelen támadt jövőlátási képességével, egy feltörhetetlen weboldalon kezdi azokat publikálni.
A világ felbolydul. Az embereket elkezdi hevesen foglalkoztatni a magát Orákulumnak hívó titokzatos személy kiléte, az amerikai kormány nyomozást indít utána, egy hitét vesztett, befolyásos vallási vezető pedig a szervezett hit ellenségének titulálja a jövőt prédikáló Orákulumot. Eközben a határozatlan Will barátja, Hamza egy vakmerő, kettejük hihetetlen meggazdagodását előidéző tervet kovácsol össze: a látszólag összevissza területeket érintő információkat dollárszázmilliókért értékesíti olyan cégeknek, akik profitálni tudnak a nyilvánosságra még nem hozott hírekből. De az amerikai kormány egy Coach nevű, nagyhatalmú idősebb nő segítségével egyre közelebb jutt Willhez, Hanzához és feleségéhez, miközben Will egyre inkább azt érzi, a 108 predikció egy rendszerszerűségbe illeszkedik, és egy nagy, végső célhoz közeleg.
A regény két részből áll, és emiatt izgalmas dinamikájú: az elsőben látjuk a százszázalékban beteljesedő jövendölések következményeit, a felbolydult világot, igaz, ez lehetett volna még kaotikusabb körkép is. A második részben nekilódul a cselekmény, feltűnik Coach, és hőseink igazi, halálos csávába kerülnek – a világ pedig az összeomlás és egy csinos nukleáris, eszkalálódással fenyegető konfliktus szélére. A kérdés az, hogy a 108 predikció ismerete elég lesz-e Willnek, hogy megmentsen mindent, és felnő-e az embert próbáló feladathoz, ami nem épp egy basszusgitárosnak való?
Mitől működik egy regény, miért nem teszem le, mint megannyi más spekulatív prózát? A The Oracle Years esetében ez a tényező a kiszámíthatatlanság, hogy a sztori érdekesen kanyarog, nem süpped a filmes sablonok szintjére. Érdekes az alapkonfliktus, és nagyon izgalmas az, amit magyarázatként kapunk a végén. A szereplők jól megformáltak: a főszereplő fejlődése hihető, Hamza nagyon karakteres, de a legjobb kétségkívül a Coach figurája, aki nem a hagyományos főgonosz, egyszerre mindenható, de emberi.
Ha hozzáteszem, hogy a regény jogászként dolgozó írója, Charles Soule a Marvel írója is, aki például a She-Hulk, The Death of Wolverine és Daredevil füzetekért felelős, és még az Image Comics is foglalkoztatja, akkor érthető a gördülékenység.
Akárhogy is nézzük, ez egy jó ötlet jól kivitelezve, amely a nyögvenyelős regények korában kiemelkedik a tömegből.
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
„egy feltörhetetlen weboldalon” — Íme, SciFi elem a spekulatív prózában. ;b