A GABO kiadó idén is gondolt a novellarajongókra, így 2016 és 2017 után idén is megjelent magyarul az angol nyelven már szinte intézménynek számító válogatás. Az ausztrál szerkesztő, Jonathan Strahan által összeállított, 2018 legjobb rövid prózáit tartalmazó kötetet ismét két részben mutatjuk be. Először SFinsider írását olvashattátok a kötet sci-fi novelláiról.

Most pedig Farkas Balázs ír a fantasy termésről.

Bevallom, nem nagyon követem a fantasynovellák piacát, ami persze súlyos hiányosság, de valahogy mindig úgy vagyok vele, hogy adjátok neki a terjedelmet!, talán ez még érthető. Ha már kimegyek a valóság ajtaján, hadd menjek egy hétre. Szóval némi távolságtartással, de mindenképpen izgatott várakozással műtöttem ki Az év legjobb science fiction és fantasynovellái antológiasorozat legújabb számából a nekem valót (flancos űrhajós borítók mindig, menjetek már, az izmos meztelen felsőtest a tuti, karddal meg prémmel meg minden).

Mindenki másért megy a képzelt világok után, én elsősorban a felfedezésük miatt, azért, hogy minden lépés után összezavarjanak, de felfedezzem a belső logikájukat, hogy elmerüljek a tiszta nonszenszben.

Rögtön sikerült is ezzel szembemenni Kelly Barnhill: Alighanem még mindig kiválasztott című novellájával, ez szándékosan tartja távol hősét és olvasóját a fantasztikus tértől. A történet egészen úgy indult, hogy azt hittem, paródia lesz (készen is álltam esszésen fejtegetni, hogy hát itt tart a képzelet zsánere?). A Narnia-toposz egyfajta kiforgatásaként kezdődik, egy lányt látogat meg egy fantasy-göncökben feszítő főpap, hogy felkészítse egy másik világ fantasztikus harcaira, aztán egyszer csak… nem jön többé. Le lehet élni egy életet egy másik világ tudatában úgy, hogy csak várunk és várunk? Atyaég, story of my life.

Caroline M. Yoachim Kilences Karnevál-ja meglepő, bájos clockpunk Szekrényvárosról, karneválokról, kicsi történet nagy témákkal, mint a múlandóság és a felelősség. Kevésbé bájos Kathleen Kayembe tündérmeséje, A tündérfa, sőt kifejezetten nyugtalanító, ahogy azt a tündérmeséktől megszokhattuk, a dolgoknak ára van, és nem mindig szép.

Úgy tűnik, a sword & sorcery a légy hátán is megél (vagy hogy is mondják), Daniel Abraham és Scott Lynch is olyan igazi echte Weird Tales-es / Fritz Leiberes kincssóvár cuccal jött (mindketten egyébként a The Book of Swords antológiából néztek át). A csúfos torony érdekesen indul egy idős nő szemszögéből, aztán teljesen váratlanul kanyarodik a tolvaj küldetésére, ami miatt csalódtam, gondoltam, hátha, de hát nem. Az arany füstje a dicsőség jobb, de nem érdekesebb, a lehető legtradicionálisabb fantasy-kaland sztori, de olyan szeretettel és egyenességgel megírva, mint a ponyvamagazinok idejében (pont a Republic of Thieves most a fő féltéglám).

R. S. Benedict és Max Crispin a kozmikus weird felé hajlanak, de temperamentumuk más: Benedict története, az Angol nevem nagyon földközeli, annak ellenére, hogy egy idegen entitás járja a világot (egyébként menő kínai helyszíneken) emberi álcában. Időnként új emberi testbe kell költöznie, szóval komplikálja a dolgokat, hogy belebonyolódik egy románcba. A Crispin modellje viszont szinte teljesen Lovecraft-féle weird, legalábbis aki emlékszik a Pickman modellje és az Erich Zann muzsikája kulcsmozzanataira, nagy meglepetést nem fog kiszedni Gladstone novellájából, de üdítő a modell nézőpontja és a festmények leírása is kellemesen kozmikus.

Khaalidah Muhammad-Ali Alku című novellája már egészen érdekes, teremt egy nagyon ismerős, mégis egyedi világot a Hitháború után, amelyben mágia és technológia, tudomány és vallás is megjelenik (különböző hitközösségek szét vannak szakadva), narrátora pedig egy terhes nő, és itt a terhesség problémák sokaságát hozza magával.

Komolyan azt hittem Kai Ashante Wilson novellája címe alapján, hogy valami inverz sword & sorcery lesz: Asszonyaik jajveszékelése, nyílt Conan-utalás, ugye, de nem. Ez talán a legdühösebb, nyíltan társadalmi kritikával megpakolt kortárs novella a Trump-éráról, rendőri brutalitásról, önbíráskodásról, az emberekben lakozó indulatról, igazságtalanságról, szóval kemény anyag.

Mielőtt teljesen földhöz vágnánk magunkat, C. S. E. Cooney rögtön visszarántja az embert egy bájos, vicces kis történettel, ami a „…nagyon erős tud lenni, bár kicsiny címet kapta. Könnyed kis írás, de azért a Galoppozó Ember ráhozza az olvasóra a frászt, ha beleéli magát a cselekménybe.

Mary Robinette Kowal története, A kesztyűkészítők tiszteletre méltó társasága egy valós, tizennegyedik században létezett társaság ötlete alapján íródott, és hát ja, fashionpunk a köbön. Ha valakit érdekel egyébként, hogyan jött létre a sztori, van róla egy alapos blogbejegyzés (Maryt egyébként is érdemes hallgatni a Writing Excuses podcastban).

A Jöjjenek, lássanak eleven driádot! cím már magában is értelmezhető történetként, de Theodora Goss szinte minden bekezdéssel csavar egyet, egy évszázados gyilkossági ügy, tizenkilencedik századi „freak show”-k… szörnyeket és mitikus lényeket látunk, szórakozásból, felszínes figyelemmel, de látjuk őket igazán? Látszik, hogy a témát alaposan körbejárta, nagyon erős novella.

Caitlín R. Kiernan összezavart, de ezt már megszoktam tőle. Az Esti mese a Wood Street-ről sötét, furcsa, de az intimitás egyik legszebb ábrázolása is itt van.

Egy amolyan urban fantasy-be oltott disztópiában Saad Z. Hossain zárja a kötet fantasy-hez közelebb álló részét, az Alku-hoz hasonlóan mondjuk ez a novella sem könnyíti meg a könnyű besorolást (dzsinnek? drónok?), de ha már itt tartunk, Alastair Reynolds novellája, a Szépasszonyfüves éjszakák se menne át egy keményvonalas sci-fi szűrésen (van annyira „soft”, hogy a bolygók lényegtelenek).

Szóval… igen. Van itt minden, mindenféle, és nomen est omen, jók. Az egyes szerzőktől olvastam jobbat is, némelyik meglepett, némelyik kevésbé, de erős válogatás. Olyannyira, hogy ha tényleg csak az általunk preferált zsánert szedjük ki belőle, akkor is tartalmas, változatos anyagot kapunk. Ami a fantasy részét illeti, hiányolom az igazán innovatív, tisztán szekundér világokat, de ahogy az elején is jeleztem, valószínű, hogy ezek inkább regényekké válnak. A képzelet azonban rövidprózában sem állt meg szerencsére, valahogy így kell kinéznie egy éves válogatásnak, ami lefedi a teljes spektrumot.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. solymosgyu szerint:

    Vakmerőnek mikor lesz folytatása?

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon