Dan Simmonst idehaza nem kell bemutatni, a Hyperion-ciklus és az Ilium-Olümpusz duológia science fiction regényei, valamint a Káli dala című horrorja után végre újabb könyve jelent meg pár  napja magyarul az Agave kiadónál: ezúttal egy történelmi elemeken alapuló természetfeletti horror, a The Terror. A regény angol nyelven 2007-ben jelent meg, és az AMC csatorna most 10 részes tévésorozatot is készített belőle, amelyet március 27-étől kezdenek el vetíteni.

A The Terror Sir John Franklin kapitány  1845-1848 közötti sarkköri expedíciójának története, amely során a kor két legjobban felszerelt gőzhajóján, az Erebuson és a Terroron elindul Angliából, hogy felkutassák a legendás északnyugati átjárót, amely egy jóval rövidebb kereskedelmi utat jelentett volna Kína és Ázsia felé, mint az ismert hajózási útvonal Afrika megkerülésével. Ehhez Grönland mellett elhajózva, az Északi-sarkkörön túlra kellett merészkedni, hogy aztán Kanada felett, kisebb-nagyobb szigetek között áthajózva Alaszkánál forduljanak csak újra délnek. Errefelé már nyáron is fagypont alatt van a hőmérséklet, a vízen jégtáblák úsznak, és a nyár nagyon gyorsan véget ér, és a jég könnyen összefüggő mezővé állhat össze.

Amikor Simmons a regényt írta, csak annyit lehetett tudni, hogy a két hajónak nyoma veszett, és a legénység minden bizonnyal meghalt. Számtalan expedíció próbált meg azóta a két hajó nyomára bukkanni, de arról, hogy mi történt velük, kevés információt találtak: néhány sírt, néhány zavaros történetet a helyi inuit őslakóktól, valamint pár feljegyzést. A két hajót végül 2014-ben és 2016-ban találták meg a jégbe fagyva.

Simmons és a sorozat a történelmi tényekből kiindulva egy vérfagyasztó horrortörténetet tár elénk, amelyben a jégbe fagyott expedíció tagjait hamarosan egy természetfeletti lény kezdi el tizedelni. Simmons regényéről is hamarosan írunk, most elöljáróban a tévésorozatról lesz szó, amelynek első epizódját az AMC jóvoltából nemrég láthattam.

Az AMC nevéhez fűződik többek közt a Mad Men – Reklámőrültek, a The Walking Dead,  Breaking Bad vagy pl. az idén bemutatott, szintén megtörtént eseményeken alapuló minisorozat, a Waco, amelyet szintén ajánlok mindenkinek, számomra az utóbbi idő egyik legjobb sorozatélménye volt.

Engem egy eltalált, erős hangulattal könnyen meg tud nyerni magának egy film/sorozat, és itt is ez történt (ehhez elég sokat hozzátett a zene is). Ugyanis a The Terror első epizódja félelmetesen erős atmoszférával rendelkezik, a rész felénél már rám telepedett a jégtáblákkal, majd jégmezővel borított, kifakult táj, a dermesztő hideg, az üresség. A semmi. A rész végére megismerjük a főbb karaktereket, a híres, de sarki expedíciókban nem túl jártas Sir Franklint (Ciaran Hinds), az Erebus és Francis Croziert (Jared Harris), a Terror kapitányait, és elkezd kibontakozni a közöttük – valamint az első tisztjeik között – feszülő ellentét is. A látszólag lassú építkezés viszont nem is olyan lassú, mert egyetlen epizód alatt így is rengeteg dráma történik, pedig még csak éppen elkezdődik a két legénység igazi küzdelme.

A sorozatok egyértelműen eljutottak a mozifilmes minőségig, a The Terror is gyönyörűen néz ki, egyszerűen beszippant a sarkvidéki táj végtelen nyugalma, csendje, fenyegetése. A sajtóvetítésen történelmi kitekintésen túl a magyarországi forgatásban résztvevő készítők – köztük Gulyás Buda operatőr és Pohárnok Iván maszkmester, utóbbi többek közt a Blade Runner: 2049-ben is dolgozott – néhány kulisszatitkot is elmeséltek. Ők maguk is az első rész levetítésekor csodálkoztak rá arra, hogy az utómunkák során az eredetileg egy stúdióban, szárazon álló, mozgatható, dönthető hajómodell köré mennyire élethű sarkvidéket varázsoltak, merthogy a forgatás során valódi jeget alig láttak.

Összesen négy helyszínen/stúdióban forgattak, az egyikben épült fel a hajó méretarányos modellje, és mind a Terroron, mind az Erebuson játszódó jelenteket ezen a hajón, átépített fedélzeti díszletek között forgatták. Egy másik stúdióban az összes hajóbelső díszlete épült fel, egy harmadikban pedig egy jégmező – zömében ipari sóból -, a negyedikben pedig egy árboc-jelenetekhez épített díszlet. Egészen lenyűgöző, hogy a végeredmény tényleg olyan, mintha végig a sarkvidéken forgattak volna. Pohárnok Iván számos állatot, fantasztikusan élethű fókákat, jegesmedve tetemet készített el a sorozat számára, de a rögtön az első epizódban is látható a munkája, egy boncolási jelenet során.

Azt sejtettem, hogy a The Terror minőségi és igényes sorozat lesz, az első epizód mégis meglepett: ugyanis alaposan berántott, és sokkal-sokkal jobban tetszett, mint amire előzetesen számítottam. Nagyon várom már a bemutatót és a folytatásokat, mert ez egy Simmons regényéhez méltó adaptációnak ígérkezik, nyugtalanítóan szép sarkvidéki tájakkal, kiváló színészekkel és fantasztikus hangulattal. Remélem, végig fenn tudja tartani ezt a fajta, karakterközpontú feszültséget, ezt megerősítendő, az is elhangzott a beszélgetések során, hogy az első rész valójában kedves családi vígjáték a többi epizódhoz képest.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom, tévésorozat

Eddig 3 hozzászólás.

  1. Gyökér szerint:

    Uh, erre már vártam. Az első két rész alapján a látványvilág nagyon megfogott.

  2. tlinger szerint:

    A sorozat végét kicsit elkapkodták, kértem is, hogy aki olvasta a könyvet, magyarázza el.
    Ezt leszámítva nagyon ütős cucc. 🙂

  3. Hackett szerint:

    Alapvetően nekem is tetszett. Néha nagyon jó volt, néha nagyon nyomasztó, néha kicsit leült. Több kép mélyen beleégett az agyamba.:)
    Azért a CGI medvéért kár volt, meg sajnáltam, hogy amint elhagyták a hajót, sokszor nem működött a sarkvidéki hangulat.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon