SFmag

Mark Lawrence hat könyv után elhagyta a Széthullott Birodalmat, és egy új világban, Abeth-ben nyitotta meg harmadik trilógiáját. Az Ős könyvének első része tavaly évvégén került a magyar olvasók elé, és a borítón használt, vészjósló idézet („GYILKOLÁSRA ​SZÜLETTEM – AZ ŐS IS ROMBOLÁSRA TEREMTETT”) alapján okkal várhattunk valami kemény tétekben játszó, mozgalmas, sötét és letaglózó történetet – de igazunk volt? Nem. De valami azt súgja, ez csak a vihar előtti csend.

Nona, a főszereplő kislány a történet kezdetén alig élt egy évtizedet, mégis számtalan meredek helyzet van már mögötte. Introvertált, bizalmatlan, de eszes és jóra fogékony gyerek, akinek a személyiségében el van hintve az antihős karakterekre jellemző összes elem. Most még csak meg-megvillan benne, de valószínűleg minden résszel egyre hangsúlyosabb lesz. Ebből a szempontból a lehető legjobb helyre kerül, a Kegyes Irgalom Kolostorába, ahol a nővérek nemcsak lelki gyakorlatokkal és szolgálattal foglalkoznak, hanem harcolni, mérget keverni és mágikus erőket megidézni is megtanulnak. Hogy mi ellen kell ennyire fegyverkezni, az még ködös, mindenesetre istenségüket, az Őst mindenki a maga módján szolgálja, valaki azzal, hogy elmetszi másnak a torkát, hát rendben.

A regény 98%-ban azt dolgozza fel, ahogy Nona a kolostorba kerül, megkezdi tanulmányait és próbál eligazodni a többi lányból és a tanárokból álló közösségben. Felemás érzésem van ezzel kapcsolatban: gyönyörű, ahogy a szerző sztereotípiáktól mentesen és természetesen volt képes ábrázolni a tinédzser éveik elején járó lányokat és a köztük lévő viszonyokat. Az, hogy nem tudta le annyival őket, hogy legyen köztük egy okos, egy cuki meg egy cserfes, mint a Pindúr Pandúrokban, szép és időigényes vállalás, és el tudok képzelni a későbbiekben olyan felállást, amikor megköszönjük majd ezt a lassú, aprólékos tempót, amivel az alapokat lefektette – ettől még most, a jelenben nem tudtam nem úgy érezni, hogy csak toporgunk. Ez egyébként Lawrence könyveiben eddig is elő tudott fordulni, de óriási különbség azok meg a Vörös Nővér között, hogy korábban E/1-es elbeszélőt választott, és a gazdag belső világú, szubjektív narrációt akkor is jó volt olvasni, ha a karakter maga épp semmi érdekeset nem csinált.

98%-ot mondtam. A maradék 2%-kal a prológusra és az epilógusra céloztam. Ezek megelőlegeznek valamit abból, ami a köztük elnyúló kb. 550 oldal cselekménye után történik, és aki azt nem érezte elég meggyőzőnek, annak szerintem ebbe a keretbe érdemes kapaszkodnia, én legalábbis ezt teszem. A Vörös Nővér, pontosabban Nona harcai most még személyesek, kisszabásúak, legfeljebb a barátaira, a szűk közegére terjednek ki, de már lebegtetve van, hogy az itt megismert problémák egy globálisabb konfliktus részei, és ebből az epikusságból csillant meg egy keveset az első és az utolsó jelenet.

És hogy mi a globális konfliktus? Összefüggésben lehet azzal, hogy a bolygót hamarosan teljesen beborítja majd a jég. Meg azzal, hogy van egy prófécia is, amit egyszer komolyan vesznek, egyszer nem, de ennél többet mondani spoiler lenne. Már most, ebben a könyvben megismerjük a világgal kapcsolatos alaptudnivalókat, bizonyára azért, mert van rá direkt módszer, hiszen Nonáék nonstop tanórákon ülnek, így szívbaj nélkül el lehet meséltetni valakivel, mi folyik ott Gyöngyösön, és ahogy olvastam mások véleményét, sokakat lenyűgözött Lawrence új világépítő ötlete. Engem nem csavart egyelőre az ujja köré vele, de ha valami, hát az világos, hogy még bármi megtörténhet, így türelmes vagyok.

Tehát van egy iszonyú sok potenciált rejtő történetünk egy nagyon az útja elején járó, de érdekes főszereplővel, és a szerző a mellékszereplőket is úgy közelíti meg, hogy a maga módján mindegyikük érdekessé váljon. Ehhez kapcsolódik egy átgondolt világ, egy (vélhetőleg ezzel összefüggő) konfliktus, ami csak arra vár, hogy ügyesen kihasználják. Ha kitörően lelkesedni nem is tudok, ezek alapján a Vörös Nővér mérlege az olvasmányos, de nem különösebben megkapó fogalmazásmóddal együtt is pozitív, de titokban azt remélem, ha másban nem is, egyetlen dologban utánozza majd a Széthullott Birodalom-trilógiát: legyen az első a leggyengébb, és innen már csak felfele vezessen az Út (sic!).

Hozzászólások

hozzászólás