Nemrégiben rendezték meg az első Világok Találkozása rendezvényt, ahol többek között egy sci-fi irodalommal foglakozó kerekasztal-beszélgetésre is sor került, Kánai András, Kleinheincz Csilla, Takács Gábor és Markovics Botond részvételével. Itt hangzott el az a kérdés Nyerges Csaba moderátortól, hogy az elmúlt évek nagyszámú sci-fi adaptációja és filmje milyen hatással van az irodalomra – amire a beszélgetők részéről az a válasz érkezett, hogy itt bizony nincs érdemi erősítő kapcsolat, a sci-fi mozik előretörése után nincs igazán több sci-fi olvasó, legfeljebb az adaptációk növelik az eredeti mű olvasótáborát.

Hol vagytok, sci-fi olvasók? – hallom eközben magamban a kissé elkeseredett kérdést, amit mostanság egyre többször tesznek fel így vagy úgy, valahol teljesen jogosan. Hiszen ha a 2010-es években meginduló sci-fi „mainstreamizálódás” (vagy általában: a fantasztikumé) nem volt elég a megjelenésükhöz, akkor már tényleg csak a csoda segíthet. Ám míg a legtöbbször az a végkövetkeztetés, hogy ezek az olvasók márpedig nem léteznek, én ezzel a legkevésbé sem értek egyet.

Van ugyanis egy teóriám. Úgy gondolom, hogy ezek az olvasók nagyon is itt vannak, a sci-fi és a tágabb értelemben a fantasztikum, nevezzük így, „mainstreamizálódása” rengeteg olvasót becsábított a zsánerbe. Csak nem vesszük észre őket.

Azt talán mindannyian látjuk, hogy a sci-firől teljesen más kép él az emberekben manapság, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. Rengeteget változott a világ – lassan közhelyszintű az a kijelentés, hogy sci-fi valóságban élünk, és a technikai változások egyre befogadóbbá teszik az embereket a tudományos-fantasztikus ötletekre is. Manapság egy Holdra vagy Marsra telepített kolónia sokkal inkább elképzelhető, mint amikor még a Holdra szállás is friss élménynek számított; egy mesterséges intelligenciában semmi megdöbbentő nincs, elvégre sokak szerint már csak alig egy-két lépésnyire vagyunk tőlük. Az internet megjelenésével minden korábbinál közelebb kerültek hozzánk a friss gondolatok, az okostelefonok által pedig mintha csak valami futurista sci-fiben találtuk volna magunkat…

Ez a hatás pedig a popkultúrán is rajta hagyta a nyomát. Az, hogy egyre-másra készülnek a nagyköltségvetésű fantasztikus produkciók, hogy a fantasztikus elemeket bátran használó young adult mozik és szuperhősfilmek trendje ennyire kiterjedtté tudott válni, hogy újabban népszerűnek számítanak olyan sorozatok, mint a Black Mirror vagy a Trónok harca, vagy hogy újabban geeknek lenni menő – ezek mind olyan változások, melyek elég pontosan mutatják, hogy az emberek befogadóbbak a fantasztikummal szemben, és nagyon is van igényük arra, hogy ilyesmit fogyasszanak.

Miért pont a sci-fi irodalom maradna ki? Ezek az olvasók már rég itt vannak – csak szerintem rossz helyen keresgélünk, ők ugyanis nem azt olvassák, amit mi szeretnénk.

A sci-fi szubkultúrának mintha lenne egy kimondott-kimondatlan elvárása a friss olvasókkal szemben: azt szeretnénk, ha a lelkes érdeklődő az Avatar vagy A marsi megtekintése után rögtön belevetné magát a zsáner mélyére. A Scalzival való ismerkedés után lehetőleg meg se álljon, amíg nem abszolválta a Peter F. Hamilton életművet, és a hét végére azért jó lenne, ha a keblére ölelné Dan Simmons és Greg Egan munkásságát is. Reális ez az elvárás? Nyilván nem, és persze sarkítok is, de trendszinten mégis mintha ez a kép alakulna ki. Mintha hajlamosak lennénk elfelejteni, hogy azért elég hosszú út vezet A holnap határától a New York 2140-ig, és közel sem biztos, hogy valaki végigjárja…

Aki úgy érkezik a zsánerbe, hogy a filmek stílusában, tempójában ismerkedett meg sci-fi ötletekkel és koncepciókkal, annak nem az Ílion fülszövege lesz a csábító – hanem azoké a sci-fiké, amik egy filmes jellegű, izgalmasnak és érdekesnek tűnő, de könnyen befogadható koncepcióval rendelkeznek. Az ún. entry level, vagyis belépőszintű könyveké.

A skála széles a science fiction díszletek között játszódó thrillerektől az egy-két izgalmasabb alapötletre épülő, rejtélyes-akciódús sci-fiken át a társadalmi kérdéseket boncolgató disztópiákig, az viszont közös bennük, hogy az is meg tudja bennük találni a számítását, aki most kezdi a zsánerrel való ismerkedést. A fülszövegek nincsenek furcsa terminusokkal tele, az olvasásuk közben nem azt érzi az ember, hogy jó lett volna mondjuk elméleti fizikából diplomáznia, különben esélye sincs megérteni – vagyis az olvasó tud a filmes és valós életbeli élményeire támaszkodni, aminek köszönhetően a könyv célközönsége is sokkal nagyobb lesz.

Goodreads Choice Awards, 2016.

Itt kell keresni az okát, hogy mondjuk a közönségszavazásos Goodreads Choice Awards-on miért nem jutnak előre igazán Kim Stanley Robinsonok vagy Ian McDonaldek. Ez a szélesebb olvasótáborral rendelkező Sylvain Neuvel, Pierce Brown, Blake Crouch vagy John Scalzi terepe: ők azok, akik meg tudnak szólítani olyan olvasókat is, akik még nem mély ismerői a zsánernek. És persze mindez fordítva is igaz: nem véletlen, hogy ezeket a szerzőket hiába keressük a szubkultúra díjain, elvégre azok, jellegükből adódóan, olyan műveket emelnek ki, melyek a zsánerben jártasabb olvasók számára nyújtanak eredetit vagy kiemelkedőt.

Tudom, hogy nem mondok mindezzel újdonságot, de úgy érzem, mintha egyes mozzanatok között nem mindig látnánk az összefüggést. Szerintem ideje, hogy elengedjünk bizonyos illúziókat, amelyek mintha valahogy mindig ott lennének a vágyak között. A szubkultúra magja által nagyra tartott könyvek pont attól lesznek azok, amik, hogy nem fognak széles körben elterjedni – pont az adja a lényegüket, a zamatukat, az egyedülálló izgalmukat, hogy elsősorban azoknak szólnak, akik bizonyos témák, gondolatok iránt lelkesedni képesek, akik már elmélyedtek egyes koncepciókban, és azokra építve keresnek újabb és újabb műveket. És el kell fogadnunk: nem érez mindenki olthatatlan vágyat, hogy felfedezze a Diaszpóra tizenhat dimenzióját vagy a Konzulváros lingvisztikai agymenését, függetlenül attól, hogy egyébként jól szórakozik egy Vének háborúján. A belépőszintű olvasóból még nem biztos, hogy valaha „sci-fi savvy” lesz.

De ez szerintem pont így van jól. Különbözőek vagyunk, különböző igényekkel, és mást keresünk egy jó könyvben. Az teljesen természetes, hogy aki mondjuk a Lunát tekinti etalonnak, az nem fog különösebben lelkesedni az Artemisért vagy A sötét oldalért, hiszen utóbbiak valószínűleg nem neki szólnak. De az entry level könyvek sem kevesebbek attól, hogy nem a szubkultúra magját célozzák meg – egyszerűen csak egy teljesen más közönség jelentősen eltérő ismereteit, elvárásait, érdeklődését veszik alapul (ami persze nem azt jelenti, hogy a szubkultúrában jártasabb olvasó ne élvezhetné).

És ennek a folyamatnak még csak az elején tartunk. Az már most látványos, hogy egyre több belépőszintű fantasztikus könyv (sci-fi és fantasy egyaránt) jelenik meg, de én azt várom, hogy ez a jövőben is csak erősödni fog. Ahogy a sci-fi még inkább elfogadott lesz a mainstreamben, ahogy a young adult nemzedék már ki-kikacsint a YA-könyvek közül (és velük együtt újabb generációk nőnek fel más hatások alatt), ahogy a valóságunkba is több és több science fictionnek tűnő elem épül be, úgy fognak egyre nagyobb számmal megjelenni azok az olvasók, akiknek teljesen más igényeik vannak egy sci-fivel szemben.

Biztos vagyok abban, hogy ez a trend valamilyen módon megváltoztatja a sci-fi irodalomról és a sci-fi szubkultúráról alkotott képünket, és tíz év múlva teljesen máshogy fogunk beszélni róluk. Nem árt, ha felkészülünk erre.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 15 hozzászólás.

  1. solymosgyu szerint:

    Nem terjed ki elég sok mindenre az sf.

  2. Belánszky István szerint:

    Ha valaki Kim Stanley Robinson egy egészen meglepő írói oldalára is kíváncsi, bizalommal vágjon bele a The Blind Geometer című novellájába.
    A Viktória-korabeli detektívregények ismerői értékelni fogják a Max Carrados homage-t is.

  3. Balfake szerint:

    Ez a „sci-fiben élünk” becsípődés nem tudom, honnan ered, de ritka felszínes, összetéveszt pár kényelmi fejlesztést a valós, átfogó változásokkal, nagyjából a nagy transzhumánfuturista Ray Kurzweil mélyenszántásával egyenértékű, hogy nyakunkon a szingularitás (tök jó szó ez a szingularitás, majdnem olyan jó, mint a fluxuskondenzátor, továbbá arról nevezetes, hogy mindig pont 10 év múlva fog eljönni). Ember lassan 50 éve járt a Holdon utoljára, a tudományos költségvetéseket nyirbálják, az újabbnál is újabb lájkgyűjtögető alkalmazásokat meg ne keverjük már össze a haladással. Még kiberpunknak is gagyi ez a húgylangyos, ostobaság és lusta hatalomvágy uralta jövő, kiborgok meg céges ninnyák sehol, van helyettük Facebook vicces macskás képekhez meg a prolik hülyítéséhez világszerte. Talán ezért is ábrándultak ki a népek a tu-fa képeiből és tértek vissza az ötévesek szintjére szabott vágybeteljesítő képzelgésekhez, vessük össze mondjuk a ’60-as évek világlátását a maival – Amerika és a béketábor egyaránt biztosra vette a dicső űrkorszakot, ehhez képest ma mindenki az aktuális világvégétől retteg, a túlnépesedéssel és a profithajhászás döglött súlyával se vagyunk képesek megbirkózni, az emberiség legjobbjai pedig a klikkvadász appok optimalizálásán rugóznak. Erre szokták mondani, hogy sok sikert.

  4. Belánszky István szerint:

    @Balfake: Napnyugatról vesdd napkeletre tekinteted. Az orientálódás — minden értelemben az a meghatározó.

  5. Balfake szerint:

    Odavetettem, Kínában mit csinálnak? Hamis cipőket, bitcoint meg környezetszennyezést. Az irodalmukkal nem vagyok képben, de azzal szerintem kb. senki errefelé.

  6. Attila szerint:

    „ahogy a valóságunkba is több és több science fictionnek tűnő elem épül be, úgy fognak egyre nagyobb számmal megjelenni azok az olvasók, akiknek teljesen más igényeik vannak egy sci-fivel szemben”

    Ezen az alapon mára már mindenkinek scifi olvasónak kéne lennie, hiszen mai világunk tiszta egy szájenszfiksön mondjuk 1900-hoz képest.

    A scifi elvárások attól lesznek mások a közeljövőben, mert a köldöknézős, az olvasót nevelni vágyó de amúgy eladhatatlan könyveket erőltető kiadók/szerkesztők mögül előbb-utóbb elfogy az utolsó Róbert bácsi is, és az egész megy a levesbe.

    Itthon például már nem nagyon lesz feltámadás, de a hullamerev állapot pár évig még megadhatja a stabilitás érzését…

  7. e(x) szerint:

    Scifiben élünk, csak nem az ötvenes-hetvenes években megírtakban, hanem egy unalmasabb, másfajta scifiben, amely a jövőt tekintve jót nem ígér.

    Pár éve futott egy cikk, ami a hatvanas-hetvenes évek pezsgő, optimista korához hasonlította jelenünket, a konklúzió a fejlődés megtorpanása és az elért eredmények leépülése volt. (Linkelném, de nem találom.)

    Objektíven: fejlődés van. De, az más, kevésbé látványos irányt vett, mint arról álmodtak.

    Egyfelől, a huszadik század elejét-közepét megcsináló technológiákban nem volt benne a mai elvárásoknak megfelelően gazdaságosan és üzembiztosan az, amiről a kor álmodott, a Hold bázis, a repülő autó, vagy, ami benne volt – lásd Spacex által megvalósított, de valójában már vagy harminc éve lehető újrafelhasználás – az sokáig gődeli jószágnak bizonyult, és nem tudott létrejönni.

    Az aranykor reménykedő kor volt, kétpólusú világrenddel, lehetett a szebb jövőt várni, ahol majd az ember a körülmények javulásával nemesedik. Helyette, bár a volt keleti blokkban is jöttek a többé-kevésbé demokratikus átalakulások, a néplélek sok helyen addig nem nyugodott, míg más formában, de helyreállította a lágy diktatúra belterjes ólmelegét.

    A jóslatokról részint kiderült, senki sem fizeti meg az árukat, részint naívnak bizonyultak, és kihagyták az emberi természetet. A reményteli csodaváráshoz képest valóban félresiklott jövőben élünk, ha úgy tetszik, egy disztrópiában, amit elsősorban nem a körülmények tesznek disztrópiává, hanem az elképzelt, de talán sosem valós lehetőségek kihagyása miatti keserűség, és a kilátásaink. Jól élünk, de, a háború utáni aranykor konjuktúra várásával ellentétben reálisan a jelen helyzetből semmilyen csodálatos felívelésben nem bízhatunk. Jól élünk, de a jövőben nem látjuk meg, hogyan élhetnénk jobban. Túl jól élünk, túlszaladtunk a fenntartható lehetőségeken, s innen reálisan nem az emberiség nagyszerű és nemes felívelése, egy újabb aranykora valószínű, innen a jó ideje már valós alap nélküli felívelés letörése várható.

    Emellett, ha benne élünk egy forradalomban, azt könnyű lagymatagnak, langymelegnek látni, s a korábbi átalakulások időszakát már történelmi távlatból szemlélve rövidebbnek sejteni, mint amilyen az volt.

    Nem lett bolyógközi repülés, az irányítópultnál rettenthetetlen, acélos tekintetű kapitányokkal. Lett helyette mobiltelefon, műholdas navigáció, egyre okosabb alkalmazások, autók, amelyekből egy harminc évvel ezelőtt katasztrófális baleset után is sértetlenül lehet kiszállni. Nincs Concorde, van helyette videókonferencia. Nincs kommunizmuson túlmutató kommunizmus, van helyette közösségi média által ismeretlen irányba terelt tömegek.

    Lesz nanotechnológia, lesz valami előrelépés a téridőfizikában, és ezek majd kiváltanak egy újabb forradalmat.

  8. Balfake szerint:

    A „disztrópia” gondolom elgépelés, de jól hangzik.

  9. e(x) szerint:

    Freudi.:)

  10. SFmag Szerk. szerint:

    „Ez a “sci-fiben élünk” becsípődés nem tudom, honnan ered”
    Nem a Facebookról, ez tény. Egyébként mindenkinek joga és lehetősége az, hogy tájékozódjon, és annyit lásson meg a világból, amennyit akar.;)

  11. Balfake szerint:

    Ha nem csalódom, a találkozón hangzott el az is, hogy nem az a kérdés, elérjük-e a csillagokat… Ne röhögtessük már egymást, elképesztő erőfeszítés és pénz árán keringtetünk Föld körüli pályán egy maroknyi embert, minden bizonnyal ez fogja megoldani a tömegek gondját itt lent, akik írni-olvasni se tudnak, csak szaporodni évente tízmilliószámra. Persze lehet ábrándozni féregjáratokról meg hasonló nagyon tudományos dolgokról, meg arról is, hogy én vagyok a Szuperman és putty-putty lézersugarat tudok lőni a szememből, csak kissé komolytalan.

  12. glix szerint:

    A scifi-ha valóság tényleg elképesztő túlzás. A technológia fejlődés semmit sem ér, mivel az emberi viselkedés semmivel sem változott. Önzők, kapzsik, lusták, kegyetlenek, most is mint régen, legfeljebb jobban tudják palástolni, és szalonképesebben eladni mint a jelenlegi social justice warriorok.Tíz év múlva valszeg egy globális rendőrállam lesz, nem jobb világ.

  13. tapsi szerint:

    Hasonló téma, érdekes meglátások: http://www.antipope.org/charlie/blog-static/2018/02/why-i-barely-read-sf-these-day.html

    Balfake, persze, persze, és még csak egy igazán összeszedett cyberpunk disztópiát sem hoztunk össze, tök ciki, nem?

  14. TLINGER szerint:

    „Odavetettem, Kínában mit csinálnak? Hamis cipőket, bitcoint meg környezetszennyezést. Az irodalmukkal nem vagyok képben, de azzal szerintem kb. senki errefelé.”

    Háromtest probléma (kínai SF) díjat nyert. Még nem olvastam, de az alapján amit írtak róla, nem az adja az értékét, hogy hú milyen bátor, hogy legyen mindenki she.

    Amúgy Kína tényleg jól halad kiberpunk disztópia fele.

  15. Balfake szerint:

    Hát tényleg elég szar, tapsi, hogy mindenből csak a leglaposabb ólmeleg semmilyen takony proli verzióra futja az emberiségnek.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon