Elment a legnagyobb.

Ursula K. Le Guin alighanem vitatkozna velem ebben, zavarta, ha zseniként hivatkoztak rá, miközben olyan kertet ültetett, ahonnan kitörtek és az egész világot beborították gondolatainak indái. Vitathatatlan szerepe volt abban, hogy a sci-fi-t komoly irodalomként ismerjék el, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom tudománya a társadalmi tudományágakra is kiterjedjen, hogy az elképzelt jövők ne ragadjanak meg a technológiák és világok szintjén, hanem családok, egyének életét felbolygatón jelenjenek meg.

Fotó © Eileen Gunn

Gondolkodott és játszott. Képzeletét, párját ritkító stílusérzékét, emberi érzékenységét, határozottságát, humorát és keménységét arra használta, hogy teljesen új társadalmakat, emberi viszonyulásokat vizsgáljon meg, és ezeken keresztül kutassa az örök emberit – mindazt, amiért az emberekre föl lehet nézni és mindazt, amit egy felvilágosult társadalomnak el kell vetnie. Haini ciklusának Ekumenje idealista megfigyelő, a változásokat a csöpögő víz türelmével elhozó képe annak az értékrendszernek, amit egész életében képviselt. Amikor kritikát fogalmazott meg, azt megértéssel, árnyaltan tette, és elvetette a radikalizmus minden formáját, akár A rege haladáshívő társadalmának képében, akár a rabszolgaság intézményében (Werel-Yeowe elbeszélések a Haini cikluson belül) testesült meg. A taoizmus és az ökofeminizmus majd minden írását áthatja, sokszor hangsúlyozta a felelős élet fontosságát, megszólalt társadalmi kérdésekben és több írógenerációnak nyitott utat, akik már egy egészen másfajta sci-fit írtak, mint ami Le Guin előtt divatban volt.

Hitvallása volt, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a némáknak, az irodalom tükrén keresztül fényre hozza a legintimebb és legfájdalmasabb tapasztalásokat. Ahogy egyik 1991-es versében írja:

„Így hát figyelek
a nőkre és a gyerekeinkre
és a hatalom nélküli férfiakra,
a népemre. És csak a népemet
tisztelem majd, a tehetetleneket.”

Rengeteget köszönhetünk neki, elég, ha csak a magyarul megjelent műveire gondolok, pedig annyi van még, amit itthon soha nem adtak ki. Szigetvilág-regényei és A sötétség balkeze meghatározóak voltak az életemben, és ezek adták az alapot, amelyre azóta is építkezem. Az írást és a művészetet a szabadság eszközének tartotta, a regényt pedig a kreatív írói kurzusok tanácsaival ellentétben nem kilőtt nyílvesszőnek, mely ívet leírva eltalálja a célt, hanem egy zsáknak, amelybe mindenféle fontos és csip-csup dolgokat összeszedeget, hogy biztonságban hazavigye az övéinek. Nagy eszmék és a mindennapi élet kis kincsei keverednek az írásaiban, amelyeket újra meg újra előveszek, néha pusztán azért, hogy dallamukban, gondolatainak tisztaságában gyönyörködjek. „A költő versmértéke anarchista öröm / A mesélő egy történetet mesél: a szabadságot.”

Nyolcvannyolc éves volt, amikor elhunyt, teljes, nehéz és szép életet élt, és rengeteg ajándékot hagyott nekünk, mégis nehéz elképzelni a világot, amiben ő már nincsen, és nem születik több Lavinia, A sötétség balkeze vagy Akik elhagyják Omelast.

2014-ben, amikor megkapta a National Book Foundation érdemérmét, a beszédében a következőket mondta:

„Nehéz idők jönnek, amikor olyan írók hangjára lesz szükségünk, akik alternatívákat látnak arra, ahogyan most élünk, akik félelemmel átitatott társadalmunkon és technológiai megszállottságán túl meglátják a létezés egyéb útjait, és akár még a remény valódi alapjait is el tudják képzelni. Olyan írókra van szükségünk, akik emlékeznek a szabadságra – költőkre, látnokokra – egy nagyobb valóság realistáira.”

Másoknak kell folytatniuk a munkát, amit ő elkezdett. Új hangok szólalnak meg, akiket ő tanított meg beszélni.

Egyik versében figyelmeztet arra, hogy vigyázzunk a női művészek dicséretével, mert (utalva írásai visszatérő  és jellegzetes állatalakjaira) beengedjük a háziasszonnyal együtt az oroszlánt is, a nagyanyával a medvéket, vadlovakat, baglyokat és prérifarkasokat is. Hadd jöjjenek.

Photo by Dan Tuffs/Getty Images Getty Images

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. Olman szerint:

    Szép búcsúírás! Én most ismerkedem a művei világával, viszonylag új vagyok a témában, de már az első szemre vétellel is kitűnik a csodálatos változatosságuk. Szellemi ékkőként ragyognak. A hír hallatán még jobban megbecsülöm a köteteit.

  2. kwindu szerint:

    A szigetvilág történeteit imádom de „a sötétség bal keze is zseniális könyv. A novellás könyveit ép most szerzem be. Valóban egy író zseni volt, teli humanizmussal. Köszönöm a cikket,méltó megemlékezés egy ilyen nagy formátumú ember előtt.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon