Egy hete mutatták be a VIII-as Star Wars filmet, Az utolsó Jediket, mostanra már elég sokan láttuk és láttátok ahhoz, hogy egy kicsit spoileresen beszéljünk róla, úgyhogy az SFmag több szerkesztője, cikkírója is elmondja a tömör véleményét maximálisan spoilerezve. Ti pedig a kommentek közt szintén megtehetitek ugyanezt!
Pusztai Dániel (Arhnihil)
Nekem kifejezetten tetszett. Ugyan felróhatunk neki kisebb döccenőket – például, hogy a kaszinóbolygó egy kicsit kilóg, a sóbolygó egy félpillanatig úgy érződik, hogy csak azért került be a végső csata után, mert az előzetesekben is szerepelt -, de igazából ezek is erőteljesek és ötletesek, és Trónok harca/A Gyűrűk Ura/bármelyik ezer szálon futó high fantasy után szerintem teljesen beleférnek.
Emellett kifejezetten működtek az olyan elemek, mint a háború mindkét oldalának számító, a pénzt elherdáló fegyverkereskedők, a valóban simlis technikus életszemlélete (és az utolsó szóváltása Finnel), a fénysebesség hadászati célokra történő felhasználása, Kylo Ren választása mestere, Rey és a Sötét oldal között, Luke és Kylo párbaja, az önkritikus beszólások, valamint az, hogy sokszor tényleg nem használ, ha idealista fenegyerekként megkérdőjelezzük felettesünk döntését. És a kiégett Luke mellé visszatér Yoda, aki régi önmaga, és nem azért, mert bábú, hanem mert képes szerethető csipkelődéssel tanítani más Jedi mestereket (az előzményekben szereplő Yoda ennek a 180 fokos ellentéte, aki arrogáns és vak).
A legtöbb Star Wars film szemére vetik, hogy túlságosan idealista. Tetszik, hogy ezt Az utolsó jedik elkerüli, de nem úgy, hogy a manapság divatos másik végletbe, a grim dark cinizmusba menekül, hanem elismeri a naivitását, szembesíti magát a valósággal, de azért nem ad alább optimizmusából és idealizmusából.
És igen, az új generációs birodalmiak túl impulzívak, de ebben benne van az is, hogy míg az eredeti trilógiában mind egy idősebb generáció tagjai a fiatalokkal szemben, addig itt a legtöbbjük (Hux, Kylo) bizonyítani vágyó ifjú titán, akárcsak hőseink.
Szabó Dominik
Amikor kiértem a moziteremből, elsőre azt fogalmaztam meg, hogy talán még sosem volt ennyire értelmezhetetlen, mit is jelent a Star Wars. Persze ez talán épp annyira így volt A Birodalom visszavág vagy a Baljós árnyak megjelenésekor, de az azóta eltelt évek viszont mégis egyfajta stabil hivatkozási alappá tették, mit is jelent a Csillagok háborúja. És hiába jelent mindenkinek mást, mégis értelmezhetőek és érthetőek ezek a nézőpontok – ebbe körbe Az ébredő Erő magabiztosan, a Zsivány Egyes pedig valamivel bátrabban tudott beilleszkedni, de egyik sem kívánt olyan gyökeres szemléletváltást, mint amit Az utolsó Jedik magával hoz.
Leszámolni a múlttal persze sosem egyszerű. Leszámolni a múlttal egy olyan óriási rajongótáborral és sokrétű hagyományokkal rendelkező saga esetében, mint a Star Wars, pedig extrán nehéz feladat. Ráadásul Rian Johnsonnak annyi mindennel kellett leszámolnia, hogy a végeredményt látva komoly kihívás kitalálni, pontosan mi is volt ebből a szándékos.
A Marvel által népszerűvé tett humort központi szervező erővé emelni a múlt patetikus komolyságával való leszámolás vagy csak egy lépés a még nagyobb tömegek meghódítása felé? A nosztalgiával való kérlelhetetlen leszámolás célkitűzés vagy a Marvel-filmes jelleg következménye? Az „öreg” generációval való leszámolás kudarca szándékos erény vagy csupán véletlen kudarc? Az ébredő Erő által feldobott labdákkal való leszámolás forgatókönyvi koncepció vagy hibás dramaturgia?
Kényelmesnek tűnik a koncepció felé haladnom minden esetben, a Star Wars jelenségként való értelmezése kapcsán ugyanis az ezen való elmélkedést borzasztóan élvezem, de talán túl kényelmes is egyben. Mert valahogy mégsem áll össze, mert ha lemegyünk a jelenetek szintjére, mintha maga sem tudná, merre akarna haladni. Mert folyton megdöccen, mert önellentmondásba keveredik, mert túl komolyan veszi magát, és sok ponton olyan üresnek érzem, hogy a nagyobb képet sem hiszem el neki. És ez még a valódi erényeire is rányomja a bélyegét.
Hihetetlenül kíváncsi vagyok arra, hogy tíz év múlva mit fogunk látni Az utolsó Jedikben. Az egyik legbátrabb Star Wars mű? Újabb meghódítása a népléleknek, akárcsak az előtte lévő nyolc? Remek trollkodás a nézők megosztására? Felejthető állomás a kilencedik rész előtt? Már most kíváncsibb vagyok a trilógia zárására, mint bármely korábbi Star Wars film előtt.
Pintér Bence
Még mindig mélységes zavarban vagyok, ha Az utolsó Jedik eszembe jut: mintha két filmre emlékeznék. Nem vagyok olyan hatalmas SW-rajongó, de az egyik film, amire emlékszem, azt az énemet simán kielégítette. Ez az a film, amiben régi kedvenc és új kedvenc karaktereink folyamatosan nyomás alá kerülnek, döntésekre kényszerülnek, végül változásokon mennek keresztül. Az a film, amelyben néha egészen meglepő fordulatok történnek (nem a hotshot rebellis pilótának van igaza, mikor zendülésbe kezd; a rossz útra tévedt bárány nem tér meg a jók kebelére; a szürke zónába eső karakter sem a jók mellett köt ki végül, stb.). Kifejezetten tetszett Kylo Ren és Rey története, Rose újonc karaktere, Mark Hamill és meglepő módon Adam Driver játéka, sőt, még Yoda teljesen váratlan megjelenése is. A humor is egészen elviselhető volt a legtöbb helyen, csak néha fordult át idiotizmusba.
De ott van egy másik film is, ami kicsit rátelepszik az emlékeimre. Az a film, ami kicsit zsúfolt, amiben vannak egészen felesleges részek (Canto Bight és Benicio Del Toro egy az egyben repülhetne); vannak elképesztő, üvöltő következetlenségek; ügyetlen logikátlanságok; túlontúl csodás véletlenek és események; meg egy nem igazán működő idővonal. Meg az a film, amiben a két évvel ezelőtti rész után ismét semmit sem tudtunk meg arról, hogy mi is a két fél (jó és rossz) küzdelmének tétje a galaxis szempontjából. Melyik oldalt hányan támogatják? Kik állnak mögöttük? Van-e egyáltalán valaki, akit zavarna az Első Rend uralma? És ugyan Kylo Ren az a főgonosz, aki talán legjobban leképezi korunk gyarlóságait, mégis teljesen hihetetlen, hogy csak még egy hozzá hasonlóan dühös kisfiút kapunk a gonosz oldalon Hux személyében, miután Snoke-ot teljesen váratlanul kicsinálják a mozi végén-közepén úgy, hogy semmit sem tudtunk meg róla.
Az utolsó Jedik mind a két fent leírt film egyszerre. Biztonsági játék: látvány, humor, dráma, egy levegővétellel előadott akció két és fél órában; megállások, magyarázatok, igazán átgondolható-átérezhető problémák nélkül. Másrészt viszi előre a két éve elkezdett sztorit: nem a rejtélyek, hanem a karakterek szintjén Nekem mégis kicsit kevés, illetve nagyon nagy súllyal kell latba vetnem a karakterek iránt érzett elkötelezettségemet, hogy egálban érezzem az egészet. Hamarosan megnézem másodszor is az öcsémmel, és akkor kiderül, melyik oldala domborodik ki leginkább.
Az a fajta ősrajongó vagyok, aki sok mindent képes megemészteni, pontosabban fogalmazva, ki tudom szűrni a levesből a nekem való falatokat, és nem kezdek fuldokolni a mócsingtól, lenyelem, és élvezem tovább. Egyik Star Wars film sem tökéletes, van, amelyik egy az egyben feltálalható bármilyen étteremben, de van olyan, amelyikben turkálni kell rendesen. Például A baljós árnyakban azért rendesen keresni kell az élvezhető jeleneteket, szerencsére akad benne. Szóval a nagy kérdés az volt számomra Az utolsó Jedik kapcsán, hogy mennyire lesz fogyasztható, mert hát Az ébredő erő úgy sikerült, mint egy jó kis vasárnapi húsleves-rántott hús kombó: rendben volt, de már hetedszerre kicsit unalmas.
Szerencsére Rian Johnson egy kísérletezőbb kedvű séf, aki nem fukarkodik az új, meglepő fűszerekkel, gondolok itt a néha Monty Pythonos poénokra, a burleszk elemekre, vagy a meglepő kamerabeállításokra, és attól sem riad vissza, hogy olykor egyenesen megriadjon a fogyasztó, annyira mást ízt kap, mint amire számított. Számomra ezek a film pozitívumai, amikor az író-rendező direkt szembeszáll a rajongói várakozásokkal: kik Rey szülei? Senkik, haha! Luke kemény Jedi harcos? Francokat, haha! Kicsoda Snoke? Ki lenne? Senki, haha! Szeretitek a cuki porgokat? Nem? Itt egy rakás, éppen fészket raknak a Falconban, haha!
És mindezek mellett olyan mélységeket ismerünk meg az Erőről, amelyet Star Wars film még nem mutatott meg. Utoljára Obi-Wan és Yoda mesélt Luke-nak az Erő természetéről, és Az utolsó Jedikben is elhangzanak az ismerős szófordulatok, hogy aztán új ismeretekkel bővíthessük a tudásunkat. A két főszereplőn, Reyen és Kylo-n keresztól pedig a világos és a sötét oldal soha nem került még ennyire közel egymáshoz. Már-már összemosódni látszanak, ahogy kiderül, miként is hagyta ott Ben Solo a mesterét. Ezek azok a pillanatok, amelyek miatt azt kell mondanom, hogy ez a film jóval felülmúlta a várakozásaimat. Míg gyerekkoromban untam Yoda és Luke szálát, itt a Luke-Rey-Kylo jelenetek a legjobbak.
Sajnos nem minden fogás sikerült tökéletesre, sőt, némelyik íztelen, rágós lett, mint a sokak által szidott Canto Bight, vagy az Ellenállásos jelenetek nagyobb része. Persze Poe laza, Finn meg kezd rátalálni a saját gerincére, és az új szereplő, Rose is szimpatikus, ám a cselekmény lapos, és mondjuk ki, néha egyáltalán nem izgalmas. Amúgy is gond van az akciójelenetekkel, valahogy Johnson nem érzi, hol kell gyorsítani, kivárni, felpörgetni, sőt, a színészek mozgása mintha nem lenne elég gördülékeny.
Számomra a film legvége elhozta a katartikus pillanatot, ahogy Luke a két napra tekint, és hiába sajnálja az egyik felem, a másik megérti, hogy ennek így kell lennie. Ahogy Kylo Ren mondta, a múltat el kell pusztítani. A tudást, a tapasztalást pedig – a kudarcokkal együtt – tovább kell adni. Ezekkel a gondolatokkal kellett volna megszületnie ennek az új trilógiának, és eléggé sajnálatos, hogy ehhez a második résszel jutottunk csak el. Mindig is úgy éreztem, hogy rossz pillanatban léptünk be a sztoriba, hogy arról kellene szólnia az új filmeknek, miképpen bukik meg Luke, miképpen születik meg az új fenyegetés, az Új Rend. Az utolsó Jedik új alapokat tesz le, új irányba tereli a főhősöket és a nézőket egyaránt, és emiatt a bátorsága miatt lesz még sokáig emlékezetes. Pincér, fizetek! (És sok borravalót adok)
László Zoltán
Egy SW-film esetében el kell fogadnunk, hogy mesével van dolgunk, amelyben mindenki fejjel fölfelé repül az űrben és minden bolygó egyhelyszínes. Pont. Vagyis a scifista énem hiába méltatlankodik, elő lesz rángatva a kisfiú-énem, aki az izgalomtól elszorult torokkal ült be a moziba az eredeti trilógia soron következő epizódjára.Az Utolsó jediknél a kisfiúnak nem könnyű áhítattal néznie, a scifistának pedig befogni a száját. Egyes jelenetek, poénok, utalások, érzelmek szintjén nagyon a helyén van, de mint egész, valahogy nem áll össze.
Horváth Vivien (CaptainV)
Leia űrrepülésétől kivert a víz. A zárójelenettől kivert a víz. Canto Bightot untam, mindössze annyit láttam benne, hogy kell egy helyszín, ahol el kell mondani, hogy mint minden háborúban, itt is van egy elit, akire lehet haragudni, mert nyerészkedik a kisember nyomorán. A darabosságot sem tudtam nem észrevenni, hogy milyen szervetlenül kapcsolódik egyik jelenet a másikhoz, ezzel mintegy agyonvágva azt, amelyikben addig voltunk. Ez van az egyik oldalon – némi technikai probléma és személyes, ízlésbeli sirám.
A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van, hogy egyszerűen nem tudok nem kiugrani a bőrömből, amiért egy szuper, nem csak nosztalgiára épülő, vagány levezető kört adtak Luke-nak, és ezzel kihúzták a szent tehén státuszból. Vele párhuzamosan a fiatal szereplők mozgása is tetszett – nagy örömömre most Poe-ra szántak annyit időt, mint Az ébredő Erőben Finnre. Rey és Kylo Ren egymásból hoznak ki többet, így önmagukban és egymáshoz viszonyítva is még érdekesebbé válnak, és a történet fényében még inkább úgy gondolom, hogy Kylo Ren hatalmas színfoltja ennek a trilógiának, és ha csak az ő történetét kellene végigkísérnem, akkor is boldog lennék és jól szórakoznék.
A természetes biztonsági játék ellenére képes volt meglepni a film egy-két húzással, olyanokkal, amikről azt hittem, ha meg is történnek, biztosan csak a 9. epizódban játsszák meg, ilyen volt például Snoke kiiktatása. Ezzel együtt azonban egy lyuk is keletkezett: ha nem tudunk meg a következőkben többet arról, ki volt ő és hogy emelkedett ilyen magasra, az elég botrányos lenne, és jelentéktelenítene mindent, amit valaha mondott vagy tett, beleérte Kylo átcsalogatását a sötét oldalra, márpedig ez így visszamenőleg mindent megmérgezne. Szeretem, hogy nem tudok hinni Kylo Rennek, amikor azt mondja, Rey szülei niemandok, de az a gondolat is bejön, hogy Rey szülei esetleg tényleg niemandok. Sok-sok mondat vagy nézés van, amiben keményen belekapaszkodtam, amikben látom a potenciált egy brutálisan izgalmas befejezésre.
Ja, és hát az űrcsaták látványa. Az Űrcsaták Látványa. Azért az… na. Számomra most voltak a legesztétikusabbak, és hiába nem vagyok 3D-rajongó, most tényleg ki akartam nyújtani a kezem, és megtaperolni azokat a hajókat.
Megértem, miért tudnak sok helyen belekötni Az utolsó jedikbe, de nekem nagy élmény volt, és tetszik az a pont, ahova megérkezett vele a trilógia.
Markovics Botond (Hackett)
Ugyan a bemutató hetében én írtam az SFmagra a kritikát, de akkor spoilermentesen nem tudtam mindenről beszélni, úgyhogy még pár gondolatot hozzáteszek az akkori kritikához, valamivel kevésbé visszafogottan.
Rian Johnson az egyik legjobban megrendezett Star Warst csinálta meg, de sajnos egy számos helyen félelmetesen csapnivaló és átgondolatlan történetet írt hozzá. Az utolsó Jedik sokszor egy közepes, tét nélküli kalandfilm szintjén mozgott, helyenként átment Űrgolyhók 2-be, és csak néha tudott igazi drámát, igazi téteket felsorakoztatni, ez utóbbiak Luke, Kylo vagy Rei közös jelenetei voltak. Ekkor a film tényleg működött. És ezek miatt ott volt a lehetőség az egyik legjobb Star Wars mozira.
Ehelyett, ahogy sok helyen leírták már, ha a filmet egy szóval kellene jellemezni, az a pazarlás. Finn, Poe, Rose, az egész, didaktikus és rém kínos párbeszédekkel teli Canto Bight, a teljes Ellenállásos üldözéses rész, Phasma kapitány újabb, még kínosabb nevetségessé tétele, Hux/Hugs tábornok bármely jelenete, az öncélú, oda nem illő humor-bonbonok, a szupercsillagrombolóra belopakodós jelenet Benicio del Toro-stól mind-mind rosszul megírt, helyenként félelmetesen ostoba. És ráadásul a nézőket is hülyének nézi. A film időkezelése szintén szörnyű: néhány óra üzemanyag van hátra, de Finn és Rose átugrik a galaxis másik felére egy kódtörőért? Végül itt van Snoke fővezér. Egy karakter, aki maga a rejtély. Ki ő? Honnan jött egy ekkora erő használó? Mi köze a Skywalkerekhez, Solókhoz, mert mindkét oldal folyamatosan egymásra hivatkozik? Nagyon nem jelentéktelen figura, mert ez a 8 filmnyi múlttal rendelkező Star Wars, ahol egy ilyen erőhasználó fickót, aki úgy törli fel a padlót Kylo Rennel, ahogy akarja, nem lehet félúton félrepöckölni. Két film óta nem sikerült az Első Rend céljait, eredetét és az Ellenállással való viszonyát felvázolni. Miért érdekel egy ilyen hadigépezetet pár száz emberke? Mi van a galaxisban úgy egyébként?
Kifejezetten zavaró, hogy nincs egy jól látható, a trilógián átívelő dramaturgiai koncepció, és valahol ijesztő belegondolni, hogy Az utolsó Jedik egyben számomra kezdi felértékelni az előzmény-trilógiát, amely most már egy sajátos, de átgondolt alkotói víziónak tűnik. Hogy az új trilógia mi akar lenni, azt egyre kevésbé tudom.
Remélem, hogy a IX. epizódban azért kiderül.
És Nektek mi a véleményetek? Milyen volt Az utolsó Jedik?
Hozzászólások
[cikkbot további írásai]
Felemások az érzéseim, meglátásaim a filmmel kapcsolatban. Részben ollózok máshova írt hozzászólásaimból, ha nem gond. 🙂
Kezdem azzal, ami tetszett:
– Rey útja, az előző részt is elsősorban ezért szerettem. Ő a modernizált felhangok ellenére a Hős Útját járja be, vagyis aki számára meglepő, hogyan képes ilyen sok mindent elsajátítani, az nem értette meg és élte át ezt a toposzt sosem, vagyis úgy, ahogy a Delta Vision Műhelyének egyik embere megjegyezte: „a mitikus léptékű karakterek a mítosz törvényszerűségei szerint fejlődnek – vagyis hirtelen, átütő erejű metamorfózisokban, nem pedig lassú, fokozatos átmenetben, mint a polgári fejlődésregények hősei”.
Az előzetesek azt sugallták, hogy megkísérti a sötét oldal, holott az én olvasatomban ez nem történt meg. Szembesült ugyan önmagával, a fájdalmával, a félelmeivel (ráadásul zseniális, hogy ezt a tükör-szimbólumon keresztül tették meg), de a döntő pillanatokban megmaradt önmaga, és ahol Anakin elbukott, ő nem, miközben még nem tisztázban magában az ezzel kapcsolatos érzéseit.
Roppantul örültem, hogy Luke karakterén az előzetes -és ebben benne vannak a saját számításaim is- várakozások ellenére csavartak egyet és az elvonult, békés, de még a megfáradt mester képén is. Az, hogy az egyik ikonikus szereplőt merték árnyalni, más szemszögből megközelíti, azt valóban zseniális húzásnak tartom – hogy Lukeban egy kósza gondolat erejéig megfordult, hogy megöli az unokaöccsét, és az, hogy ez mennyire nem illik magához a Jedi mítoszhoz és felfogáshoz, és hogy a Jedik története bizonyos szempontból a kudarcok, az arrogancia és a bukások története. Sőt, megmutatták Kylo nézőpontját, hogyan élte meg ezt.
Talán ez a legszemélyesebb része a filmeknek mind a nyolc rész közül.
– Az új trilógia kardpárbajai a saga legjobbjai között vannak. Itt érezni lehetett, hogy van súlya a fegyvernek és nem legyőzhetetlen szuperkatonákká teszi a használóit, viszont nem is egyszerű gyalogok (ebben Lucas túllőtt a célon, nagyon táposnak akarta bemutatni a Köztársaságbeli Jediket). Az erdőbeli jelenet az előző részben és itt a Snoke halála utáni párbaj annyira szikár, annyira brutális, annyira nyers, hogy éppen ez illik ehhez a fegyvernemhez.
Amik viszont nem tetszettek, és ezek vannak többségében:
– Nincs univerzumépítés, bővítés. Ez még az eredeti trilógiánál elfogadható volt, de azóta nemcsak az előzménytrilógiának köszönhetően az egész egy élő, lélegző univerzummá vált. A leegyszerűsített ellenfelek küzdelme viszont inkább tűnik egy helyi torzsalkodásnak.
– A kaszinószálat teljesen kihagytam volna.
– Noha a térkezelési problémák a korábbi részekben is megvoltak, szerintem hiba volt „erre” felhúzni egy filmet. Főleg úgy, hogy egy hipertér-bemérő technológiát alkalmaznak, de nem tudják őket utolérni, beérni, „eléjük” ugrani (Snoke hajója is a flottájuk mögé esik be), de közben a „lázadók” elmennek egy teljes küldetésszálra, majd a megfelelő rendbeli hajóhoz térnek vissza. Nem a tengeren vagyunk, ez pedig teljesen olyan hatást kellett. A szememben ez a nézők ostobának nézése.
– Az új trilógia a számomra arról szól, és a címeik is ezt sugallnák, hogy a világ rendjében egyfajta változás van bekövetkezőben.
A SW-ban az Erő a spirituális minőség mellett egy kvázi mágiának tekinthető (ha ez a szó nem tetszik, akkor legyen elmebeli képességek, bár ez torzító definíció), és mint ilyennek, meg kell, hogy legyenek a saját szabályszerűségei. Akkor is igaz ez, ha a világ rendjében változások mennek végbe és változtatnak az addigi természetén. A negedés, erőltetett remény szimbólum ehhez a változáshoz nem elég.
Noha sem az OT, sem a PT (a midikroliánok sem kavartak be nálam, érdekes megközelítésnek tartottam, illőnek egy megcsontosodás felé tartó Rend kísérőjelenségéhez, ahol az eredeti szellemibb útról áttértek az anyagibb, technokratább irányba, mely részese a bukáshoz vezető útnak) hatására nem gondoltam azt, hogy az Erőhasználók kiváltságosok lennének. Még akkor sem, ha az eddigi főfilmek a Star Warsban a Skywalkerek története.
Mi értelme annak, ha bárkiből lehet bárki (értsd, Erőhasználó)? Természetesen, ha a buddhizmusból panteizmussá csökkentett Erőt spirituális útként fogjuk fel, akkor helytálló az, hogy mindenki számára nyitott a felfelé vezető út. Viszont, amennyiben itt többről van szó, akkor annál jobban lerágott és közhelyesebb csontot nem lehet elénk dobni, és korunk young adult-irodalma mind-mind erre épül. Ez lenne az újszerű, bátor? A magam részéről kétlem.
Ez a téves gondolat Rey (és az eljövendő történetek szereplőinek) jelentőségét öli meg. Amit Rey útján a képébe hányavetien vágnak egy kurva zseniálisan megírt pillanatban a szülei kapcsán (remélem nem találják ki az ellenkezőjét mégis a következő részben, mert EZ kurva erős karaktermomentum), amikor érzelmileg terhelt, Anakinhoz képest nem bukik el, és ebben a szereplőben bőven van lehetőség az azonosulásra a „legeldugottabb helyen is teremhet babér”-ral, viszont mivel a Hős Útját járja be, így nem veszik el annak egyensúlya sem, hogy ezáltal nem teremtődnek minden bokorban „eddig nem tudtuk, de most kiderül, hogy több van benne” fordulatú karakterek, amik közepes írók kezében üres deus ex machinává válnak.
Ha egy ilyen horderejű változás áll be a világ rendjében, annak okait illő bemutatni, különben értelmét veszti az egész és üres érzelmi giccsé silányul. A fikciónak is megvannak a szabályszerűségei.
– Finn ahhoz képest, hogy egy rohamosztagos, nagyon jól ismeri a birodalmi védelmi rendszert. Egy ilyen személynek az átállásából sokkal többet ki lehetett volna hozni, főleg, ha nem az előző rész elején lépik meg rögtön. Így a kihagyott halálának atomnagy súlya lehetett volna! És nem a Luke kiáll a birodalmi, bocsánat, rendbeli lövöldébe-nek. Mekkora súlya lenne, ha a gyerekek nem a klisés, menő Jedi karakterét tekintenék példának, nem azzal játszanának, hanem az lenne a példa, hogy a rend egyik, volt lényegi embere feláldozza magát (akinek a személytelen kód volt a neve csak), hogy az ellenállás fennmaradjon! Pedig ez mind ott volt a karakterben. Ez a pont rohadtul fájó!
Basszus, ez mekkora újítás lehetett volna! Az egyik lényegi főszereplő meghal. Ezzel már lehet azonosulni. HA megmerték volna lépni ezt Finn kapcsán, hogy ő személye lett volna a gyerekek új példaképe, akkor az az egész rezonált volna arra, amivel a film szereplői végig küzdöttek, hangoztattak, legyen szó Lukeról vagy Kyloról.
Az, hogy egész bukott Jedi Renden kívül az Erő más személyben, más típusban, más formában is alakot ölthet. Ezt lehetett volna kifuttatni Finnben, lásd az előző részbeli helyzetei is sugallták (az erdőbeli jelenet), hogy benne van ez a lehetőség.
Luke maga mondja, hogy az Erő nem a tárgyröptetésről szól, és erre a végén meg szembeköpik ezt azzal a sokak által ajnározott jelenettel? Hogy ez egész nemcsak a Jedikről szól, erre a végén a béna, erőltetett kiállása lesz újra a remény szimbóluma, mert csak úgy mindenki…?
Finn a Star Wars történetének legelpazaroltabb karaktere, az áldozatának és az ebben rejlő üzenetnek (miszerint nem kell Jedi-féle képességekkel rendelkezned, hogy Erő megnyilvánulása légy) az elvetése a nézők legtotálisabb hülyének nézése, ráadásul nem következetes a saját koncepciójának végigvitelében.
Ha a készítők ki merték volna mondatni Luke-al és főleg Yodával, hogy saját bukásukhoz önmaguk Erő-értelmezése is vezetett, az egy jóval érettebb pillanat lehetett volna. Ha már Luke is felismerte, hogy volt egyfajta arrogancia a Jedikben, ami folyton bukáshoz vezet, Yodán keresztül tovább vihették volna azt gondolatot szerintem. Elismerni, hogy ez az út a jövőben is hiba lenne, másképp állni az élethez, a képzéshez, az Erőhöz (mekkora újítás lehetett volna, hogy egy több száz évet élt lény elismeri ezt, aki az univerzum ikonikus figurája!). A „mágia” (itt egy spirituális erő) evolúciója/devolúciója amúgy sem idegen a spekulatív fikciótól.
Így nyerhetne értelmet a film címe, a törlődjön el a múlt: Jedik, Sithek, az Erő ajnározása, a Lázadás, a Birodalom. Szerintem ezen az (egyik) úton lehet bemutatni a világ rendjében beállt változást.
Ehhez azonban Snoke halála után Kylon Rennél kihagytak egy nagy lehetőséget. Itt, ezen a ponton lett volna lehetőség, ebben a részben, hogy Kylo Renből valamilyen harmadik utat csináljanak az Erő értelmezésében, amivel valóban megkísértheti Reyt és a nézőket is (hogy ne az Ellenállásnak szurkoljanak), de ehelyett meghagyták egyelőre ugyanannak a saját belső dühével és frusztrációival küzdő karakternek, aki volt, és a „vezetőcsere” pusztán hatalomátvételben merült ki.
Szóval, a szememben a nyolcadik rész a kihagyott lehetőségek filmje, még úgyis, hogy vannak remek pillanatai. Remélem javítanak a harmadikon ezen.
Ha már Bence linkelte a Zónán, ehhez a beszélgetéshez is remekül passzol, rohadt jó írás, remek meglátással, hogyan helyeződöttek át a műfajon belüli sajátosságok hangsúlyai trilógiáról trilógiára:
https://www.filmtekercs.hu/nagyitas/star-wars-het-hely-egy-galaxisnak-a-star-wars-es-az-uropera
Én egy ilyen rossz kritika után hogy nézzzem meg a filmet?
Úgy, hogy megnézed és eldöntöd magadban, te hogy látod, ha már a spoileres véleményekbe olvastál bele először és nem a bő egy hete írt kritikába.
Amint látod, itt is, akár szerte a neten megosztóak a vélemények (az imádomtól a vegyesen át a gyűlölömig terjed a skála).
Én mind a kettőt elolvastam. A star wars nem sf. ezt a galaktika írta. hanem fantasy.
solymosgyu
Pedig a Star Wars Sci-fi.
Röviden, sci-fi mert űrhajók vannak benne.
Hosszabban, alapvetően technológiai a társadalom amit bemutat. Modern szerkezeteket használnak ugyan, ami akár lehetetlennek is tűnhet, de 100 éve az internet is annak tűnt.
Még rövidebben: sajnos nem nyert, maga az alkotó is úgy hívta, hogy space fantasy.
https://youtu.be/vXepYvTI1Pg
Szóval én is tévében találkoztam az első résszel, s tegnap, napra pontosan 33 évvel később láthattam a tatuini farmer srác történetének lezárását, mégpedig a számomra maximálisan katarzis mentes lezárását.
A film fő történetének mélyen fekvő szála – Luke bukása, avagy nem mindenki alkalmas mesternek, csak mert beleér a korba, és nincsenek már nála idősebb mesterek – a lázadás elhalványulása érdekes, sokféle folytatást kinyitó irány. De ennek bemutatása, a cselekmény, a párbeszédek egy része olyan fájdalmasan kiábrándító volt, hogy a még az egyébként jól sikerült Luke-Rey-Ben vonal sem tudott magával ragadni. A kritikák után nem voltak illúzióim, de itt megint az volt az érzésem, mintha valami középiskolás csapat fanficjét látnám.
lehet azért lesz bukás mert nem fordítja le senki az összzekotő star wars képregényt.
Valószínűleg nem a képregényen múlik majd. Viszont, minden nagyobb scifi sorozatot sikerült az elmúlt tíz évben ostoba húzásokkal megbuktatni, ha nem sikerül soványmalacvágtában visszatalálni a Rouge One hangvételéhez, vagy valami más, normális irány venni, akkor felkészül a Star Wars.
„lehet azért lesz bukás mert nem fordítja le senki az összzekotő star wars képregényt.”
Melyik képregényre gondolsz?