Van egy szokásom, amikor tényirodalmat olvasok – mindig egyből a végére lapozok megnézni a bibliográfiát / irodalomjegyzéket; ez nálam egyből meghatározza, mire számítsak. Kánai András jegyzeteinek terjedelme harminc oldal, és tudományos folyóiratra, tudományos-fantasztikus regényre, ismeretterjesztő könyvre, cikkre és teljesen efemer hírre is hivatkozik – szóval nem elég, hogy alaposan kikutatott, de még erőteljesen hibrid könyv is a Holnap történt.
Hibrid, mert a sci-firől szól, és mégsem. Arról is, tehát irodalomkritikai polcra is tehetnénk, mert műveket mutat be, röviden ugyan, de mikro-irodalomtörténetet épít fel egy-egy témakörre fűzve, és mégsem ezen van a hangsúly. A hangsúly a feltárt irodalmi anyag tematikájának lehetséges valóságán van, tudományos szempontból való megközelítésén. Vagyis futurológiáról beszélünk.
Emiatt aztán végtelenül törékeny a könyv témája. Ami az első leírt sornál futurológia, a fejezet utolsó sorához érve már szürke valósággá válhat. Akkor viszont technológiatörténetként állja meg a helyét? Amilyen félelmetes ez, Kánai olyan magabiztosan tartja kézben ezt az anyagot. Olvasva egyáltalán nem érezhető a törékenysége. Mert, mint mondtam, egy hibrid könyv, nagy szerencséjére.
Öt témát dob be, öt külön fejezetben, ezeket tetszőleges sorrendben is olvashatjuk: 3D nyomtatás, Amerika meggyengülése, félelmetes megavállalat, transzhumanizmus és Mars-utazás. Mindegyiket irodalmi példákkal közelíti, majd ezeket a témákat több altémába szedi szét. Nem túl részletesen, de elég támpontot ad ahhoz, hogy minden bedobott új fogalom, koncepció, elmélet, innováció után tudjunk járni, és elég érdekesen ahhoz, hogy ehhez motivációnk is legyen.
Ez itt egy nagyon kényes egyensúly, ahogy meg van írva, mert pont fölé céloz egy egyszerűbb ismeretterjesztő cikknek, de nem engedi meg magának, hogy annyira felejthető legyen, illetve kevesebbet nyújt, mintha egy-egy témára külön szakkönyvet bontana ki, de épp ezért végig friss és érdekes a szöveg. Ha bárki valaha elveszett volna egy-egy interneten elkapott érdekes cikk után a hivatkozásokban, és belegabalyodva a Wikipedia link-hurkaiba arra gondolt: „bárcsak valaki összeszedné nekem ezt jól, de úgy, hogy én is megértsem”, na, Kánai pontosan ezt csinálja ezzel az öt témával.
Engem az öt témából egyik sem izgatott túlzottan – mielőtt kézbe vettem a könyvet. Féltem, nem tudok ezzel a könyvvel kiegyezni, hogy majd egyes részeket átlapozok. Épp az ellenkezője történt. Hogy nem olvastam ki két óra alatt fénysebességgel az egészet, csak azért van, mert Kánai pont a legérdekesebb dolgokat emeli ki egy-két bekezdésben, én pedig majdnem minden fejezet végén az újdonságok után kezdtem kutatni (mi az a nootropikum?), vagy továbbolvasva a hivatkozásokban megjelölt cikkeket, vagy körülnézve online könyvesboltokban, hogy na, mennyiért mérik a jó sci-fit.
A legjobb, amúgy, ugye tudjuk, hogy Kánai András nem csak a futurológia és a sci-fi szerelmese, de alkotója is, és áh… benne van. Finoman, mintegy desszertként, de ott vannak fiktív jövőbeli szemelvények a fejezetek végén, és ez annyira jópofa, főleg, hogy humort is kapunk.
Mi ez a könyv? Könyvtárosi agyam jelzi, hogy valószínűleg beleőrülnék, ha megfelelő polcra kellene raknom. És mégis, odaraknám mindenhová, ahova kell. Fogod ezt a könyvet, akárhol kinyitod, és olyan ötleteket, koncepciókat találsz, ami – az öt téma ide vagy oda – azonnal elkap, hogy felfeszegesd a valóságon a motorháztetőt, és tudd, mennyi az annyi. Nem érdekel a Mars? Túl messze van? A fejezet azonnal lehoz a földre, és bemutatja Elon Muskot. Ő itt van. És baromi érdekes.
Kánai András egyszer megkérdezte tőlem, hogy „sci-fi vagy fantasy?”, én meg rávágtam, hogy fantasy (persze, hogy rávágtam), mire ő fáradtan ingatta a fejét, hogy ejnyebejnye. Nem vagyok sci-fis, de ezt a könyvet olvasva megértettem, mi is a sci-fi szeretetének a lényege: nem távolabb lép a valódi problémáktól, hogy absztrakt módon reagáljon rá, hanem közelebb, hogy megelőzze azokat, pragmatikusan felkészüljön mind a pozitív, mind a negatív hatásaira. Tudom magamról, hogy neurotikus és konfliktuskerülő vagyok, de ezt a könyvet olvasva megéreztem az információ, a tudás, egyáltalán a felkészültség erejét, hogy legalább azt tudjam, mi zajlik körülöttem, és ezáltal mintha máris kevésbé lennék neurotikus. Nem is tudom. Első lépés a transzhumanizmus felé, hogy felszereljük magunkat egy Kánai-kötettel? Ki tudja.
Ha ez a könyv ott van a kezedben, biztos lehetsz benne, hogy 1. nem fogsz unatkozni, 2. kíváncsibb leszel, mint korábban, 3. elindulsz egy könyvtárba, egy könyvesboltba, vagy egy internetes adatbázisra, de az tuti, hogy nem bírsz megmaradni a seggeden. Azt hiszem, ez a jó könyvek védjegye. El nem tudom képzelni, mennyire kimerítő, hatalmas meló lehet mögötte, de most őszintén remélem, hogy Kánai csinál még egy ilyet, bármilyen öt újabb témában szívesen követném.
Rakjátok a fa alá, tényleg.
Hozzászólások
[fbdbh további írásai]
