Nemrég jelent meg Brandon Hackett, alias Markovics Botond (egyben az SFmag.hu egyik alapító szerkesztője) legújabb sci-fi regénye, a Xeno az Agave kiadó gondozásában. A regényről hamarosan írunk, de előtte faggattuk egy kicsit az írót a Xeno történetéről, az idegen civilizációiról, valamint a terveiről.

SFmag: A Xeno sok helyen tagadhatatlanul erősen merít a mai világunkból. Mennyire volt nehéz összehangolni a cselekményt és az aktuális világhelyzettel kapcsolatos gondolataidat?

Markovics Botond: Leginkább az egyensúly megtalálása okozott nehézséget. Tudtam, hogy milyen, a jelenlegi állapotokkal kapcsolatos gondolatokat szeretnék belefűzni a történetbe, de nem akartam, hogy ez elnyomja a science fictiont. Remélem, sikerült, és többféle olvasata van a regénynek.Brandon_Hackett_-_Xeno_B1

Lehangoló és aggasztó látni azt a fokú gyűlöletet, vagy helyenként az empátia teljes hiányát, ami akár csak az internetről árad, és teljesen mindegy, miről legyen szó, ráadásul mindez sokszor az emberek felé sulykolt fekete-fehér, jó-rossz, barát-ellenség típusú gondolkodásnak is köszönhető.

A Xeno egyes részeiben egyértelműen ebből táplálkozik, de ettől még persze maga a regény science fiction történet értelmes idegen civilizációk közötti kapcsolatról, a megértés nehézségeiről, valamint az ismeretlent mindenáron megérteni akarásról. Valójában érdekes és szokatlan idegen civilizációkról akartam írni, emellett az ismeretlenbe induló űrexpedíciókról, emberekről és más fajú lényekről, akik bármi áron meg akarják érteni az őket körülvevő világot.

Kik a kedvenc lényeid a regényből, és miért? Nehéz volt őket kitalálnod?

Az örök alkotási kényszerben élő firkák (gyanítom, hogy a legtöbb olvasónak is ők lesznek a kedvencei). Ez egy olyan civilizáció, akiknek csak az alkotás számít, és a művészetek határozzák meg a gondolkodásukat, a társadalmukban betöltött helyüket, de még a szaporodásukat is, és nem értik, hogy az embereknél például miért nem. Nem értik, hogyan lehet egy művészetben nem kiemelkedő képességű ember vezető, vagy hogy miért készítünk ilyen csúnya épületeket, és lenézik a legtöbb emberi művészetet az egyszerűsége miatt.

Ami igazán nehézséget jelentett, hogy nem egy, hanem három, illetve a felsőbbrendű migrátorokkal együtt négy idegen civilizációt kellett hihető mélységben felépítenem, úgy, hogy különböző megértési szinteken álljunk velük kapcsolatban. A firkák nyelve tele van számunkra érthetetlen színekkel, így a kommunikációjuknak csak egy lebutított részét értjük. Megérthetőség szempontjából az úgynevezett hidra faj áll hozzánk a legközelebb, akik egy fagyott hold jégrétege alatti óceánvilágban élnek, és a világuk megmentéséért küzdenek, amelyet az egyre forróbb világóceán fenyeget. És ott vannak az úgynevezett ostorosok, akikről évtizedek alatt sem sikerült sokat megtudni, emberi gondolkodás szempontjából látszólag teljesen kiszámíthatatlanul cselekednek, miközben egy ismeretlen vírus miatt lassan elfelejtik a múltjukat, a régi eszközeik használatát. Valahol ők hordozzák a legnagyobb civilizációs tragédiát is. A migrátorokról pedig nem lehet spoilerek nélkül beszélni, de egy biztos: nem szabad rájuk az emberi logika alapján tekinteni.

A Xeno egyik központi problémáját a migrátorok feltűnése okozza, akik lényegében az uralmuk alá vonják az emberi fajt. Szerinted elképzelhető olyan forgatókönyv, amely esetében jogos egy ilyen mértékű beavatkozás egy faj életébe?

A regény is taglalja ezt a kérdést, mert mit is jelent ez esetben a jogos, mint fogalom. Kinek az értelmezése szerint jogos? És egy másfajta fogalomrendszerben létezik-e egyáltalán maga a kifejezés (miért létezne?). Illetve, ha mégis létezik, mit jelent, mert biztos, hogy a jelentéstartalma teljesen más alapokon nyugszik, mint itt, a Földön.

Ha például elviszem a macskámat az állatorvoshoz, még csak el sem tudom neki magyarázni, hogy ez az ő érdekében történik, mert beteg, és tortúrának és erőszaknak fogja venni, hogy nagytestű, rémisztő kutyák közt kell ülnie a váróban, gyógyszert tömnek a szájába, és hőmérőt dugnak a fenekébe.

Ha mi beavatkozunk egy állatfaj életébe, az jogos-e az ő szempontjukból? Azt gondoljuk, a véleményük nem számít, mert primitívebbek nálunk. Rettenetesen naiv és ennél fogva öntelt gondolat, ha azt hisszük, hogy egy magasan fejlett civilizáció nem más, mint egy csodálatos, igazságos, utópisztikus világkép megtestesülése. Nem az. Meg sem fogjuk érteni őket. Persze a Xenóban egy kicsit azért mégis érthetővé akartam tenni mindent, mert szerettem volna válaszokat adni.

Markovics_Hackett_2017_fotó_2Regényeid  – nemcsak a Xeno – sokat foglalkoznak különböző idegen lények és az emberiség együtt élésével. Mi ennek az oka? Miért érdekel téged ez a téma ennyire?

Részben azért érdekel, mert nagyon izgalmas és ijesztő gondolat, hogy kapcsolatba léphetünk egy idegen civilizációval. Másrészt azonban ez a téma egyfajta leképezése a földi kultúrák közötti együttélés, megértés káoszának és a köré épülő félelemnek attól, amit nem értünk, attól, ami más.

A Xeno főszereplője, dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákkal foglalkozó kutatónő többször megkapja a bátyjától, Marktól vagy politikusoktól, hogy túlságosan idealista. Ha nem is úgy és annyira, mint Olga, de valamennyire én is ilyen vagyok, és hiszek abban, hogy nem minden ember lételeme a gyűlölet, és talán a többségé nem az. Ez persze, rengeteg kisebb területen működik, csak szerintem az egész emberiség, mint massza tart mostanában egészen más felé.

Mostani regényedben mintha nagyobb hangsúlyt szerettél volna fektetni a kommunikációra, legyen szó akár fajok közti, akár családon belüli kommunikációról, mint akár a tudományos háttérre és újításokra. Az érdeklődésed fordult inkább ebbe az irányba, vagy minek köszönhető ez a változás?

Amikor a Xeno ötletével elkezdtem foglalkozni, annyit tudtam, hogy idegen civilizációkról szeretnék írni, és szerintem ebben az a legérdekesebb, hogy egymástól eltérő fajok, különféle gondolkodású lények hogyan képesek megérteni és elfogadni egymást. Hogy egyáltalán képesek-e rá? És ehhez adta magát az emberek közötti, a családon belüli kommunikáció, a megértés, elfogadás analógiája is Olga Ballard személyes történetén keresztül.

Szerinted, ha holnap megjelenne egy vagy több új faj a Földön, sikerülne az emberiségnek félretennie az egymás közti problémákat?

Valószínűleg alaposan összecsinálnánk magunkat, és ez biztos, hogy kicsit erősítené az összetartozást. A közös ellenség képe mindig közösségszervező erő, ezt már a rómaiak is kitalálták, sőt, ma is gyakorta használt hatalmi manipuláció. Ettől még a jelenlegi problémák valószínűleg megmaradnak egy ideig, csak talán kevésbé lesznek hangsúlyosak és fontosak.

És ha már új idegen faj jelenik meg: szerinted sikerülne az idegen fajjal békésen szót érteni?

Ez nagyon sok mindentől függ. A Xenóban megteremtettem hozzá a lehetőséget, mert erre szükség volt a történet miatt. Viszont ott vannak például a regénybeli ostorosok, akikkel szinte lehetetlen szót érteni, mert nem tudni, mire hogyan reagálnak, a mi gondolkodásunktól teljesen eltérő logika mentén élnek, nem adnak ki hangokat, hővel kommunikálnak, ráadásul egyszerre többféle kommunikációs csatornán keresztül. Ez pedig kifejezetten ijesztő tud lenni egyes szituációkban. Nem is az a kérdés, hogy sikerül-e békésen szót érteni, hanem, hogy sikerül-e szót érteni egyáltalán. Már maga ez a kifejezés, hogy „szót érteni” is mennyire korlátolt, mert feltételezi, hogy aki kommunikál, szavakat használ.

Egy biztos: ha léteznek más civilizációk, és kapcsolatba kerülünk egymással, az egy nagyon izgalmas időszak lesz.

A Xeno kifejezetten lassabb, “hardabb” könyvnek tűnik, mint mondjuk az Időutazás-duológia két kötete. Tudatosan szerettél volna váltani és kicsit más stílusban írni?thumb_brandon-hackett-az-idoutazas-napja-b1-72dpi

Kényszeresen igyekszem elkerülni, hogy az előző könyvem, vagy könyveim eszközeit alkalmazzam, vagy egy bevált formulát, esetleg cselekmény tempót ismételjek. Nyilván ez teljességében lehetetlen, tudom, hogy nálam is vannak visszafejthető minták.

Valójában Az időutazás-duológia volt az, aminél egy a korábbinál gyorsabb, energikusabb dramaturgiát használtam, viszont ennek ellenére a Xeno messze nem ráérős, csak sokkal töményebb, sűrűbb könyv, legalábbis bennem ilyenként él.

Amikor kitaláltam az alapötletet, és rájöttem, hogy ki kell dolgoznom 3+1 idegen és egymástól is különböző idegen civilizáció valamint az emberiség közötti kapcsolatrendszert, eléggé megijedtem, mert tudtam, hogy a világépítésnek nagyon alaposnak kell lennie, de ugyanakkor a történetet kell szolgálnia. Emiatt nagyon hatékonyan kellett bánnom a világgal kapcsolatos információkkal.

Legközelebb pedig majd megint egy másfajta, valószínűleg inkább Az időutazás napjához hasonló ritmusú regény várható.

Regényedben minden fejezet elején egy hosszabb-rövidebb információs blokk szerepel. Ezeknél az információ-adagolás jellegének megváltoztatása motivált, vagy miért pont most kezdtél ilyesmit írni – hasonlóan László Zoltánhoz és Veres Attilához?

Ez egy nagyon érdekes egybeesés, és ugye nemcsak ez, hanem maga az alapötlet – a Földre kerülő idegen civilizációk témája – is hasonló mindhármunk regényeiben.

Én egyik gyerekkori kedvenc olvasmányom, a Dűne óta szeretem a fejezet előtti blokkokat, és a legelső regénykezdeményeimben rendszeresen alkalmaztam őket, de aztán a megjelent regényeknél valahogy sosem került elő. Valószínűleg azért, mert egyik történet sem igényelte. A Xeno világa viszont jóval komplexebb, és nekem ezek a fejezet előtti részek ezúttal egy eszköznek bizonyultak ahhoz, hogy a cselekményt nem megakasztva tudjam árnyalni, mélyíteni a xenológiai információkat, anélkül, hogy ezer oldalas szöveggé duzzadt volna a könyv.

A mostani regényed kapta talán az eddigiekhez képest a leginkább “sci-fis” borítót, melyet ráadásul egy külföldi művész tervezett. Minek köszönhető a változás?

A borítót Stephan Martiniere francia származású Hugo- és Chesley-díjas sci-fi festő és concept artist készítette, aki egyébként vagy tíz éve az egyik kedvenc SF-illusztrátorom, és rengeteg fantasztikus filmnél dolgozott a Star Warstól a Marvel filmekig, plusz számtalan sci-fi könyvborító alkotója is egyben. Az, hogy az ő festményét sikerült megszerezni a szerencsének köszönhető, mivel ő készítette Kim Stanley Robinson New York 2140 című, az Agavénél magyarul megjelent regényének eredeti borítóját, és mivel az került a magyar kiadásra is, így merült fel a lehetőség, hogy esetleg a Xeno is Martiniere-borítót kaphatna, én pedig azonnal éltem vele. Naná, hogy éltem! És remélem, lesz még szerencsénk egymáshoz.

Hogy érzed: mindent elmondtál a regényben, vagy szívesen visszatérnél még a világához?

A Xeno kerek, lezárt regény, a rejtélyek megfejtésre kerülnek, a konfliktusok lezárulnak, nyugvó pontra jutnak. Azonban ahová végül a történet eljut, egy olyan, megváltozott, új világ első pillanata, amely engem nagyon érdekel, így nem tartom kizártnak, hogy évek múlva visszatérjek a xenók közé. Nagyon sok jegyzetem van egy újabb Xeno-regényhez, de majd az idő fogja eldönteni, hogy valóban tovább fogom-e vinni a történetet.

Mi a helyzet a regényeid esetleges külföldi megjelenésével?

Erről többször volt szó a hétvégi Világok Találkozása rendezvényen; Velkei Zolival az Agavétól elég sokat dolgoztunk rajta az elmúlt két évben. Az időutazás napjának létezik angol fordítása, és 2 éve szerződést kötöttünk az USA-ban az egyik amerikai legjobb irodalmi ügynökséggel. Ez valójában nagyon nagy szó, meg kicsit ijesztő is, amikor mondjuk, New Yorkba telefonáltunk Skype-on. Viszont innen eljutni a kiadásig ettől még ugyanúgy döbbenetesen nehéz. Az amerikai könyvpiac úgy működik, hogy ha nincs ügynököd, nem létezel, de ha van, az csak fél siker, de lehet, hogy csak negyed, és még mindig semmire nem jelent garanciát. Főleg, ha a világ másik végén élsz, mert ez egyben számtalan behozhatatlan hátrányt jelent egy az USA-ban élő, esetleg kapcsolatokkal is rendelkező szerzővel szemben.

Úgyhogy most várunk, hátha szerencsénk lesz, de a realitás azért úgy tűnik, az, hogy a sikernek még így is kicsi az esélye.

brandon-hackett-az-idoutazas-tegnapja_Time_Travel_YesterdayAmikor befejezted az Időutazás-duológiát, arról beszéltél, hogy egy olyan univerzumról írsz, ahol a mienkhez hasonlítva “inverzen” működik a fizika. Ehhez képest ez a regény mintha másról szólna… Mi történt az Inverzummal?

Azt hiszem, ez én regény-nemezisem. Ugyanis már hat éve érlelem ezt az ötletet, rengeteget jegyzeteltem, és legalább négy különböző formában kezdtem el, majd hagytam félbe. Legutóbb azonban már nem azért hagytam félbe, mert nem működött, hanem akkor jött a Xeno ötlete, ami éppen sokkal jobban érdekelt.

Ha belegondolok, ez a regénykezdemény olyan, mint egy kémiai labor, ugyanis a Xeno számos eleme is onnan származik, sőt, maga a Xeno alapja is. Ugyanis még korábban kitaláltam az Inverzumhoz néhány izgalmas idegen civilizációt, de aztán rájöttem, hogy abban a regényben egyáltalán nincsen szükség idegenekre. Csakhogy ezek az idegen fajok közben elkezdtek jobban érdekelni, mint az eredeti történet, így született a Xeno.

Ha jól értelmeztük a blogodon megjelenő információkat, aktuálisan több projekten is dolgozol. Mit várhatunk tőled legközelebb?

Jelenleg egy naprendszeren belül játszódó regényt írok, amelynek a munkacíme Transzhumán háború. Viszont a végleges simán lehet teljesen más is. A cím nagyjából el is árulja szerintem, mi az alaptéma, és kb. mire lehet számítani. Előtte azonban még jövőre várható egy érdekes, új projekt, de erről majd inkább akkor beszélnék, amikor aktuális lesz.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: interjú, irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon