Nagyon, igazán ritkán jönnek el azok a pillanatok, amikor egy pillanatra megállhat az SFmag állandóan nyavalygó recenzense, és virtuálisan kinyithat egy pezsgőt. Hiába a végeláthatatlan sorban hömpölygő, minőséget képviselő külföldi zsánerregény-áradat, azért titkon mindig abban reménykedem, hogy hátha itthon is születnek kiemelkedő regények. Éppen ezért, amikor a csoda megtörténik, érdemes kiélvezni a pillanatot.

Veres_Attila_-_Odakint_sotetebbVeres Attila Odakint sötétebb című, 2017-ben megjelent regénye ezt az érzést váltotta ki belőlem. Talán Moskát Anita kitűnő Horgonyhelye volt az utolsó olyan magyar zsánerregény, ahol azt láttam, hogy az írója magasra helyezte a lécet, eredetit és szórakoztatót alkotott, van mondanivalója, és érti a zsáner szabályait is. Az Odakint sötétebb ráadásul debütálás, ezért még inkább örülni lehet: Moskát Anita után ismét egy ragyogó tehetség tűnt fel itthon.

Az alapvetően (lovecrafti hangulatot sem nélkülöző) horrorregény egy alternatív, jelenbeli Magyarországon játszódik. Mostani valóságunkhoz képest egy változás történik: 1983-ban egy magyarországi erdőben hirtelen több száz csápos lény jelent meg a fákon. Jelenlétük nem evilági, váladékuk, a kristálytej pedig gyógyító hatású. A lényeket nem lehet kivinni a megyehatárról, mert elpusztulnak. A magyar hatóságok tehát védett területeket alakítanak ki, rezervátumszerűséget, “kristálytej-gazdaságokat”. Ide jön dolgozni a főhős Gábor, hogy segítse a telep vezetőjének, Szabolcsnak a munkáját – alapvetően mezőgazdasági kisegítőnek, aki feji és eteti az állatokat. Elődje, Robin öngyilkos lett, és ez a baljós tény, valamint a lények, a cellofoidák kinézete, idegenszerűsége az olvasóban is kiépíti a várakozást: itt valami félelmetes fog történni. A regény színpadán persze megjelennek a többi szereplők: a biztonsági őrök, a hippituristák, akik Magyarországra jönnek a lényeket megnézni.

És egyszercsak beindul a történet. A cselekmény nem a könnyen kiszámítható mederben csorog, és a végére a szó minden értelmében fantasztikus fordulatot vesz. Nem akarok erről többet elárulni, tessék elolvasni a regényt!

Tényleg, hét éve írok ismertetőket az SFmagra, de ilyen lelkes szavakat még sosem írtam magyar regény kapcsán. A könyv ugyanis angolszász mércével mérve is jelentős teljesítmény, a magyar ugaron pedig csodaszámba megy. Nálunk a horror méltatlanul mellőzött terület, pedig irodalmilag rengeteg lehetőséget rejt, de ehhez olyan hozzáértő ember kell, mint Veres Attila. Az eleinte kopogósan, elharapott mondatokban induló próza egyre gazdagabb lesz, kitűnően visszaadja az idegenségtől való viszolygást, a rossz előérzetet, és amikor a mélyben megbúvó történethez érünk, a stílus pontosan annak megfelelően változik, gazdag, élvezetes szöveget hozva létre. A két főszereplő erős karakter, jól elkülönülnek, nekem Szabolcsé még jobban is tetszett. A közöttük lévő dinamika jól ábrázolt. Külön színesíti a szöveget, hogy minden fejezet elején az alternatív Magyarországról kapunk egy-egy szöveget: hol egy nyolcvanas évekbeli párttitkár-dörgedelmet, hol egy Tankcsapda-(ál)dalszöveget, hol egy Alföldi Róbert színházi bemutatójáról írottat. Ezek remek kis képek, rövidek és erősek, megteremtik egy másik Magyarország illúzióját, amely – természetesen – az ölébe hullt természetfeletti eseménnyel sem tud mit kezdeni, csak rosszkedvű torzsalkodásait és kiszámítható reakcióit mutatja.

Veres_AttilaJó ez a történet, elgondolkodtató, még arra is volt az írónak energiája, hogy a Neurotic zenekart is beleszője. Ahogy az is elgondolkodtató, hogy ha Veres Attilának sikerült, másnak miért nem? Miért kell ezerszer lerágott csontokat csócsálnia a hazai írók legnagyobb részének? Miért akarják a sokezredik vámpíros-angyalos-robotos-űrhajós regényt megírni, amikor előttük már sokan és jobban megtették? Miért nem törekednek arra, hogy egyediek legyenek? Itt van egy 1985-ös születésű író, akinek sikerült, akinek “nem a divat mondja meg, hogy ki vagy”.

És még egy utolsó megjegyzés: nem szeretem a magyar helyszíneket a zsánerben, különösen a sci-fiben nem. Túl kisszerű, túl jelentéktelen ország vagyunk ahhoz, hogy a világ sorsát jelentősen befolyásoló űrállomásunk vagy robotunk legyen (ezért is a humor egy adekvát megoldás), a többi alzsánerben meg nehéz arra gondolni, hogy majd pont nálunk nyílik meg a portál, ami a csodálatos fantasy világba vezet, vagy mondjuk egy elnéptelenedő kelet-magyarországi zsákfaluban kezdődik a világvége. Ezt gondoltam eddig. Most azonban látom, hogy csúnya előítélet (és tapasztalat) áldozata lettem, ezt meg lehet oldani jól is, az Odakint sötétebb erre kitűnő példa, és így ez a regény közelebb kerül hozzánk, mint a jól sikerült külföldi társai.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. somogyib szerint:

    Ez mondjuk még akár érdekelne is, ha tudnám, hogy miről szól.

    Hacsak nem olyan egylövetű az egész, mint mondjuk a Hatodik Érzék volt, olyan jó lenne, ha lenne valahol széles e Magyar Neten, ahol végre, végre egy ajánló spoileres. Film, könyv.

    Akár ki is lehetne takarni.

    Sose értettem, ha felkelti az érdeklődésemet a könyv, akkor megveszem annak ellenére is, hogy ellőttek pár poént.
    Ha meg nem érdekel, akkor meg pláne mindegy.

    Bárcsak valaki elmondaná.

  2. Szujó Norbert szerint:

    Nagyjából húsz oldalanként történik valamit teljesen váratlan, vagy legalább meghökkentő. Jó regény.

  3. Attila szerint:

    A cuccból kint van a neten az első fejezet. Eszerint a minőség a másodiktól nagyot ugrik felfelé? Csak mert az az indítás elég jellegtelen középszar volt…

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon