Nemrég bemutatták A hátrahagyottak utolsó részét. Nem lesz több. Eltűnt. Eltávozott.

Különös sorozat volt. Nem foglalkozott történeti és cselekménybeli megoldásokkal. Egyetlen súlyos érzéssel foglalkozott csak: a hiányérzettel.

the-leftovers

Egyetlen fantasztikus elemmel indított, amelyet soha nem kívánt megmagyarázni: a Föld lakosságának 2%-a véletlenszerűen és váratlanul eltűnik. A sorozat a megmaradtak életét követi – nem közvetlenül az esemény után, amikor még talán van remény a magyarázatra, a visszafordításra, hanem évekkel később, amikor már a legtöbben feladták a válaszok keresését, és levonták a következtetést, hogy ez egy egyszeri dolog volt, inkonzekvens és természetellenes, semmiféle logikát nem követő kozmikus tréfa.

Lehetne azt mondani, hogy sci-fi, de a A hátrahagyottak nem foglalkozik (legfeljebb érintőlegesen) a hirtelen eltűnés tudományos oldalával, ha pedig kitér rá, mindig elúszik az igazság, nagyobb kétségek között hagyja a megmaradtakat és a nézőket is. Ezt a premisszát rögtön a sorozat elején el kell fogadnunk, ahogy azt is, hogy Damon Lindelof az egyik sorozatíró (akinek a Lost rajongóinak számtalan felhördülését köszönhetjük).

covers_306495Itt szerencsére adva volt egy alapregény, amelyet egy évadon keresztül szépen lehetett követni, és Tom Perrotta, a könyv írója is beszállt, tehát a Lost-nál koherensebb vízióra számíthattunk, ismét: leginkább egy évadig, amíg a sorozat hűen követi a regényt.

Akármennyire is koherens az első évad, történetről nem igazán tudnék beszélni. Karakterek vannak itt, akik egy részlegesen kiürült világban téblábolnak, maguk sem értik, mit is kellene csinálniuk az életben. A nyilvánvaló gyász-allegóriák mellett talán erősebb a saját létezésünk hiábavalóságáról vagy esetlegességéről való meditáció itt, az a fajta egzisztenciális krízis, amikor lágy zongorazenére bámulunk bele a semmibe hosszú perceken keresztül, mert fogalmunk nincs, mit is keresünk itt.

Természetesen a vallásosság erős téma itt, a bibliai jelek kutatása az esemény utáni minden apróságban, a már-már hihető elméletek felállítása, csak azért, hogy minden értelmét veszítse újra. Lindelof egyébként bevallottan keresztény író, mégis újra és újra elviccelődik ezzel. A legérdekesebb a „The Guilty Remnant” szekta (nem-szekta), amelynek tagjai nem beszélnek, fehér ruhában ácsorognak és cigiznek. Emlékeztetik az embereket, hogy a normális, értelmes élet lehetősége már nem opció. Ők újra és újra megjelennek hol passzívabban, hol aktivista-terrorista akciókkal, maguk sem tudják, hogyan is határozzák meg magukat.

A szereplők szűk köre (rendőrfőnök, szétszakadt család, egy pap, néhány kattant figura) lehetővé teszi egy fókuszált, de gazdag, összetett narratíva kellően érdekes szövését. Ismétlem, nem a rejtélyek feloldása vagy a fantasztikum megfejtése céljából, hanem, hogy lássuk: elég egyetlen megmagyarázhatatlan dolog az életünkben, hogy aztán életünk végéig teljes emberi roncsokká váljunk, akik csak a felszínen tűnnek összeszedettnek.

leftovers_cult

A második évad elkanyarodik Mapleton-ból, a regény fő helyszínéről és egy olyan helyet mutat meg, ahol nem történt eltűnés, ezért a csodák városkájaként látogatják emberek ezrei: ez Miracle (eredeti nevén Jarden, Texas), és a regény kötöttségeit elhagyva itt már megkezdődik a totális őrület, mármint történetvezetési szinten. Alternatív valóságok, álomlogika, csodakeresés… és persze, mégsem. Ezeknek talán csak a reménye, vagy riasztó lehetősége. Végül a képmutatás elleni utolsó kiáltás.

A harmadik évad talán még furcsább is: elsöpör mindent, ami előtte jött. A szereplők Ausztráliába tartanak, talán mert jön az özönvíz, talán mert átjuthatnak oda, ahová az eltűntek is jutottak, talán mert csak a démonaik elől menekülnek és ábrándjaikat kergetik. Sosem tudjuk meg. Az utolsó rész annyira antiklimatikus, hogy mi sem tudunk mást csinálni, mint bámulni magunk elé, főleg az azt megelőző teljesen szürreális epizód után.

leftovers_3

A helyzet az viszont, hogy ez nem a Lost, ez nem a kalandok és a magyarázatok utáni hajsza sorozata, hanem egy lassú, abszurdista dráma arról, hogy mennyire nincs a világunknak látszólagos értelme, az emberi létezésnek célja, vagy akár csak ereje ahhoz, hogy mindent megmagyarázzon. Ezek olyan súlyos témák, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindent szépen és jól csinál, és hogy elejétől a végéig remekmű – nem az.

Mégis, a Six Feet Under óta nem volt ennyire erős jeletekkel és karakterekkel dolgozó sorozat erről a hiányról, erről a halandósági frászról, erről a különös érzésről, hogy majdnem megtudhatunk valamit a világ működéséről, de valójában nem, és csak a fehér marad, minden fehér.

Miről is beszélek még… megyek cigizni.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon