– Gyönyörűek, nem? A csillagok.

A kilencvenes években, az ezredforduló előtt ki sem látszottunk a földönkívüliekből. Az egyik legfelkapottabb sorozat az X-akták volt, Roland Emmerich nem egy, de kapásból két filmmel is elkente macsó hőseivel a csillagközi agresszorok száját, és Tim Burton is kipróbálta magát a műfajban a Támad a Marssal. Semmi meglepő nem volt ebben a trendben; közeledett a harmadik millennium, és az embereket nagyon is foglalkoztatta az ismeretlen, amit ezekben a filmekben a földönkívüliek testesítettek meg. Még pontosabban mindazt a félelmet és kétséget, ami egy új fejezet nyitásával jár. Márpedig az ezredforduló kétségtelenül és visszavonhatatlanul lezárt valamit, ami tagadhatatlanul kihatott az emberek gondolkodására.

– Miért kell titkolózni? A jónép befogadná őket.

– Az ember okos. De nagy tömegben buta és hisztérikus állattá válik. Ezerötszáz éve mindenki szentül hitte, hogy a Föld körül forog a világ. Ötszáz éve még mindenki szentül hitte, hogy a Föld lapos, és öt perce maga még szentül hitte, hogy a Földön csak emberek élnek. Vajon mit fogunk hinni holnap?

Apersonissmart

Ebbe az éppen aktuális párbeszédbe szállt bele a húsz éve mozikban vetített Men in Black – Sötét Zsaruk is, saját hanggal, saját világképpel. A földönkívüliek már a bolygónkon élnek, de, néhány zűrös személyt leszámítva nem agresszorokként vagy hódítókként, hanem menekültekként, akik a Földre egyfajta semleges zónaként tekintenek. A Hatos Ügyosztály feladata megfigyelni őket, gondoskodni a törvénysértőkről és titokban tartani a jelenlétüket az egyszeri emberek előtt.

Míg rengeteg sci-fi előszeretettel hangoztatja, hogy az ember különleges, addig a Men in Black mondanivalója az, hogy ellenkezőleg, jelentéktelen, de ezzel nincs is semmi baj. Ez pedig végig megtalálható a narratívában: a nyitó stáblistában egy szúnyogszitakötő útját követjük végig, ami szépen felkenődik egy autó szélvédőjére. A Föld vonzereje pont abban rejlik, hogy semmi fontossággal nem bír, a film pedig azzal zárul, hogy egész galaxisunk sem több egy idegen játékszerénél. Ez az a jelentéktelenség, amivel az ügynökök nagyon is tisztában vannak.

– Megéri?

– Persze, megéri. Ha elég erős!

Jones Smith

Minden kütyüjük és rátermettségük ellenére az ügynökök ugyanis tökéletes antitézisei korunk szuperhőseinek. Míg a szuperhősök alteregóját az egész világ imádja, addig az ő létezésük titok az egyszeri emberek számára. Hiába mentik meg a világot a hét minden napján, senki nem fogja megköszönni nekik. Míg a szuperhősök legnagyobb problémája, hogy boldoguljanak a kettős élet minden nyűgjével, addig a sötét zsaruk maguk lemondtak minden addigi kapcsolatukról. A szuperhősök nevét épp, hogy nem védték le. Az ügynököknek csak egy betű jut. A szuperhősök tarka ruhákba öltöznek, az ügynökök fekete öltönybe. Az egyik kitűnik a tömegből, a másik elvegyül benne.

De talán ennél is fontosabb, hogy míg a szuperhősök emberfeletti képességek birtokában könnyen legyőzik a piti bűnözőket, itt pont a piti bűnözők emelkednek az emberek fölé, mint amilyenek végső soron a sötét zsaruk is. Az egyszeri ócskás olyan regeneráló képesség birtokában van, hogy azt az X-Men Loganje is megirigyelhetné, a punk Pókembert megszégyenítően ugrik nagyokat és mászik fel a háztetőre, a történet gonosza pedig többembernyi erővel és mérgező fullánkkal bír. Hőseink pedig a fegyverarzenál mellett elhivatottsággal, profizmussal és nem kevés leleményességgel győzik le őket.

Lehet, hogy a valóságban a fent leírt dolgok, például hogy nem tartoznak elszámolással senkinek vagy, hogy megszakítják a kapcsolatukat a külvilággal, nem feltétlenül jók, sőt, számtalan negatív példát lehetne mondani. De a filmek világára tökéletesen működik az alkalmazhatóság, azaz, hogy hőseink nagyon is megfeleltethetőek azoknak az embereknek, akik mindennap áldozatot hoznak és helytállnak úgy, hogy ezért egy fia köszönetet vagy egyéb elismerést sem kapnak.

– Védjék csak az országot a veszélyes idegenektől!

MIB Edgar Roach

Mindezek ellenére sem tartják az összes idegent ellenségüknek, sőt, a legtöbbjükkel kifejezetten jó viszonyt ápolnak. A Hatos Ügyosztály nem egy dolgozója a világűr egy másik szegletéből jött, a kijelölt területét elhagyóval barátian elbeszélgetnek, a Földre érkező idegeneket pedig kinézetüktől függetlenül udvariasan és előzékenyen fogadják. Ebben nyilván benne van az is, hogy a legtöbbjük technológiailag magasan felettünk áll, de ne feledjük, ez nem akadályozta meg az ügynököket megelőző hősöket abban, hogy jól odacsördítsenek az ufóknak.

Van azonban egy jelenet, amit mindenképpen ki kell emelnem, ez pedig a mexikói határnál játszódó. Az űrlényes sci-fi filmeket rengeteg kritika éri, hogy az idegenek sokszor alig leplezett, rasszista sztereotípiák. Hogy a hangyaszerű űrlények megfeleltethetőek a kommunistáknak, hogy a nagydarab, szőrös óriás valójában a nemes vad szerepét tölti be, és példának okáért a Baljós árnyakról is azóta számtalan cikk született ebben a témában.

Mickey

A Men in Blackben már az első jelenetben elhatárolódnak ettől. Az egyik idegen mexikóinak álcázza magát, és ott bukik le, hogy egy árva szót sem tud spanyolul. Az ügynökök pedig csak őt fogják el, a többijüket a határőrök minden rosszallása ellenére átengednék a határon. Mert hogy teljesen veszélytelenek, mert hogy ők is boldogulni vágyó emberek, és mert mind itt élünk egy sárgolyón, amelyen magunk húzzuk meg a határokat.

Érdekes a főgonosz, Edgar neurózisa is. Pontosabban, ő egy földönkívüli óriáscsótány, aki megnyúz és elfogyaszt egy helybéli, Edgar nevű farmert, hogy aztán magára öltse a bőrét, és megpróbáljon elvegyülni. Tiszta szívből megveti a magunkfajta puhányokat, és semmivel sem lehet könnyebben magára haragítani, minthogy bogarakat taposunk el. Valamelyest érthető, hogy az ő szemszögéből mi vagyunk az érzéketlen, agresszív söpredék, noha valójában az ő számára nemhogy nem jelent semmit más intelligens fajok élete, hanem éppen az ő pusztulásukból húz hasznot. Ez az ellentmondás pedig tökéletesen tetten érhető a karakterében: ő az a, magát embernek kiadó óriáscsótány, aki elköt egy rovarirtó-furgont, aminek a tetejére egy hatalmas műbogár-cégért szereltek fel.

– Még találkozunk.

– Nem, nem fogunk.

SeeYou

Ha azt mondom, hogy a Men in Blacket egy képregényből adaptálták mozivászonra, valószínűleg sokaknak újdonsággal szolgálok. Valójában persze a képregény és az alap között alig akad közös pont. Az ügynökök nem az idegeneket, hanem a paranormális jelenségeket kísérik figyelemmel, a világot nem védeni, hanem meghódítani akarják, és nem igazán válogatnak az eszközeikben, így nem csupán a szemtanúk memóriáját törlik, hanem olykor drasztikusabb módszereket alkalmaznak. K és J kapcsolata is merőben más, mint a filmben látható mentor-tanítvány-barát viszony, ugyanis K valójában nem ragaszkodik annyira tanítványához, hogy ne tartsa egy feláldozható gyalognak.

A filmnek mégis sokat használt, amikor a K-t alakító Tommy Lee Jones ragaszkodott hozzá, hogy a forgatókönyv sokkal jobban kövesse az eredeti szellemiségéhez. Ugyanis eredetileg sokkal komolytalanabb lett volna, így a csótányt a végén egy egzisztencialista vitában győzték volna le. Márpedig Jones nemrég égette meg magát a Mindörökké Batmannel, és nem akarta még egyszer ugyanazt a hibát elkövetni.

Men in Black comicsÉrdekes, hogy J szerepére nem Will Smith volt az első választás, hanem előtte Chris O’Donnell, aki Robin után nem akart még egyszer tanítvány lenni, illetve David Schwimmer. Bár a szerep mára teljesen egybeforrt Will Smith nevével, az eredeti karakter egy szőke, kék szemű fehér férfi. Azonban mind a rendező Barry Sonnenfeld, mind a producer Steven Spielberg felesége, Kate Capshaw Smith-t ajánlotta erre a szerepre. Ez pedig egy nagyon jó ötlet volt, tekintve, hogy nagyon kevés filmes páros egészíti ki egymást ennyire jól, mint Smith nagydumás J-je és Jones fanyarú K-ja (akinek fiatal énjét zseniálisan hozza a harmadik részben Josh Brolin). Hihetetlen, mennyire helyén kezelik egymás bogarait a sajátjaikkal, és ez ad egy pluszt nemcsak a filmnek, de az egész sorozatnak.

Mert persze a filmből sorozat lett, hiába zárul le kerek egészként. A mai divattal szemben persze meglehetősen ritkán jöttek a folytatások, és ugyan az első rész színvonalát egyik sem éri el, de ettől még kifejezetten kellemesek. A második rész mindenáron nagyot akart szólni, a harmadik viszont megfogadta az első tanácsát, és mert egy kicsi, személyes film lenni azon a nyáron, amikor a Bosszúállók dübörögtek.

Persze, a Smith-Jones pároson kívül a sikerhez hozzátartozott az, hogy a Men in Black – akárcsak a Szellemirtók – tökéletesen működik komoly filmként. Sőt, egy kifejezetten intelligens film, ami nem nézi hülyének a közönségét. Emellett nagyon céltudatos is. Hiába élünk egy felgyorsult világban, kevés film használja fel olyan hatékonyan a játékidejét, mint az 1997-es Men in Black. Csak annyit időzik egy jeleneten, ami feltétlen szükséges a történethez, világhoz, karakterekhez, majd áll is tovább. De azokban a jelenetekben kapunk is annyit, mint három másikban egy mai kétórás alkotásban. És bár dicsértem a főszereplőket, jól működtek mellettük az olyan karakterek, mint Rip Torn által alakított, a MIB-et vezető Z, Linda Fiorentino halottkéme, Vincent D’Onofrio tahó, óriás űrcsótányáról nem is beszélve.

Edgar MIB

Ahogy működtek a Rick Baker által megalkotott földönkívüliek is. Érdekes, hogy míg például a Csillagok háborúja legtöbb intelligens űrlénye gerincesen alapul – Jabba ide vagy oda –, addig a Sötét Zsaruké ízeltlábúakon, puhatestűeken vagy férgeken, néhány kivételt leszámítva. De ez is csak a már fent említett világnézetet erősíti, ahogy Danny Elfman zenéje is, ami hihetetlenül jól visszaadja a világegyetem titkaira rácsodálkozó, a képességei és lelkiismerete szerint legjobban helytálló embert, ezt pedig jól kiegészíti a Smith által jegyzett betétdal a maga bombasztikusságával.

A Men in Black idén lesz húsz éves, azaz éppen feleannyi idős, mint az első Csillagok háborúja film. Lehet, hogy emiatt kevesebben is emlékeznek meg az ő évfordulójára, ami módfelett sajnálatos. A Men in Blacknek ugyanis ott a helye a szórakoztató sci-fik műfajában a Csillagok háborúja mellett.

 ***

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 2 hozzászólás.

  1. Scal szerint:

    nagyon tetszett ez az alaposság amivel a filmet bemutattad, bevallom nekem ez anno nem nagyon tetszett, mert egész egyszerűen idő kellett hogy utolérjük a nyugatot (sok filmmel voltam így a 90-es évek végéről)

    pl. már a mexikói határos jelenetet se vágtam, bezzeg manapság, amikor már nálunk is kerítés van, meg bevándorlás

    de jah, jó kis gondolatébresztő, és nagyon jók a beválogatott idézetek is

    hogy Will Smith-t idézzem egy másik filmből: Szééép munka

  2. Archnihil szerint:

    Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett az ismertetőm! 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon