A tavalyi könyvfesztivál egyik legkellemesebb meglepetése volt számomra A sci-fi politológiája, hiszen Tóth Csaba tényleg érdekesen és gondolatébresztően boncolgatta sci-fi világok politikai és társadalmi kérdéseit (emiatt pedig még a korrektúra hiányát is elnéztem a könyvnek). Nem mélyelemzést kell elképzelni, elvégre az Athenaeum nem szakkönyv-kiadó, inkább a „népszerű tudomány/ismeretterjesztés” vonalába tartozó leírásokat, amelyek ügyesen rámutatnak olyan összefüggésekre, melyek esetleg elkerülték az „egyszerű” filmnéző-könyvolvasó figyelmét. A szerző bizonyos sci-fi univerzumok (Star Wars, Star Trek, Az éhezők viadala stb.) kapcsán elmélkedik néhány kérdésről, mi pedig nem csupán árnyaljuk az adott világgal kapcsolatos ismereteinket, de kicsit mélyebben meg is ismerjük azokat a politikai gondolatokat, amikre ezek épülnek.

fantasztikus_vilagokÉs úgy tűnik, az elképzelés bevált: az olvasók szerették a kötetet, Tóth Csaba pedig, mint az előszóból kiderül, ráébredt, hogy számos kollégája (politológusok, jogászok, oktatók, újságírók) is szívesen foglalkozna hasonló esszéken belül ilyen kérdésekkel. Megszületett a Fantasztikus világok, amelyben immár tizenöt szerző elmélkedik, én meg bíztam abban, hogy ezúttal is hasonlóan felvillanyozó élményben lesz részem. Kár, hogy ez nem minden esetben történt így.

Több szerzőnél azt éreztem ugyanis, hogy nem találja a fókuszt, mintha nem tudná pontosan, hogy mit is akar elmondani az esszéjében. Míg Tóth Csaba jól belőtte magának a célközönségét – politikai kérdések iránt érdeklődő, az alaptémát legalább nagy vonalakban ismerő, de a felszínesnél mélyebb ismeretekre vágyó popkult-rajongók –, addig a további szerzők többsége mintha nem tudta volna, kinek is írjon. Ennek következtében egyesek valódi elemzésbe bele sem kezdtek: megálltak a tartalomismertetésnél, összefoglaltak egyes rendszereket, témákat, de pont az a plusz „tudás” hiányzott az esszéjükből, ami többet ad egy tisztességesen megírt Wikipédia-szócikknél. Olyan összefüggéseket, olyan gondolatokat láttam volna szívesen, melyekre a könyvet elolvasó vagy a filmet párszor megnéző érdeklődő magától nem bukkan rá; olyan leírásokat, melyek szimpla ajánlónál többet nyújtanak.

Persze figyelemfelkeltő ismertetőként remekül funkcionálnak ezek az írások is (magam is több könyvvel és filmmel gazdagítottam a várólistámat), de én sok esetben ennél jóval többet vártam volna az adott esszétől. Tipikusan ilyen például Szabó Zoltán Ádám és Oroszlány Balázs négykezese: impozáns áttekintést nyújtanak az Egyesült Államok, Japán és a frankofón piac politikai témájú képregényeiből, de nekem nagyon hiányzott, hogy mélyebb elemzésnek vessék alá az ezekben található rendszereket, ne csupán felsorolják őket.

De említhetném Pintér Bence összefoglalóját is Hannu Rajaniemi valóban zseniális trilógiájáról, amely kapcsán nem igazán történik más, mint hogy rendszerezve elmeséli a regényekben olvasottakat, és bemutatja a szingularitás utáni társadalmat. Ez viszont nekünk nem sokat mond – ha magunk is olvastuk a trilógiát, leginkább emlék-frissítésnek tekinthető, esetleg jobban megértjük az olvasottakat, de hiányoznak az olyan kérdésfeltevések (és a rájuk adott szakmai válaszok), amelyekig magunktól nem jutottunk volna el.

Egy fokkal pozitívabb példaként ott van mondjuk Ceglédi Zoltán írása, aminek előzetesen leginkább a címén nevettem (A közelharc evolúciója a Batman-filmekben a társadalmi elvárások tükrében), de Ceglédi sikeresen talált a témában annyi „pluszt”, amitől a kötet egyik legkellemesebb meglepetése lett. Nem túl sokat, de hiába épül az ő esszéje is alapvetően az egyes filmek (bizonyos szempontrendszer szerinti) leírására, az összefogó koncepció mégis rávilágít érdekes meglátásokra, ezáltal a filmkészítés egy eddig kevésbé reflektorfényben lévő aspektusára. Hasonló a megközelítése Muchichka László tanulmányának, jóllehet az szerintem pont akkorra fáradt el, mire elért a lényegi témájához (Amerika kapitány: Polgárháború). Az első felében még egészen váratlan és eredeti megállapításokat is tett (különösen érdekes volt Amerika kapitány szerepének változása a „társadalmi elvárások tükrében”), de sajnos a Polgárháború kapcsán inkább csak az események – rövid kommentárral vegyített – felsorolására szorítkozik, mint összetettebb elemzésére.

Zsótér Indi Dániel gondolatmenete a minimum kérdéses minőségű A beavatott-trilógia kapcsán ehhez képest sokkal meglepőbb volt, már csak azért is, mert – ha a kedvemet nem is hozta meg a filmek megtekintésére vagy a könyvek elolvasására – megmutatta, hogy még egy kevéssé szofisztikáltnak kinéző mű estén is van helye és értelme asszociációk elindításának (jóllehet maga az elemzés mintha valahol félúton elvesztette volna a fókuszt). Földi Bence a Tarkin-doktrína alapján írt a Star Wars és a félelem kapcsolatáról, de azt valahol beszédesnek érzem, hogy bár nagy SW-rajongónak tartom magam, a tanulmány nem igazán tudott megmozgatni. Jók a meglátásai, de magát a kérdéskört nem gondolom túl izgalmasnak, úgyhogy kicsit elment mellettem.

Kisteleki Károly és Sík Endre szerintem inkább az ismeretterjesztés, mint az elemzés oldaláról fogták meg témájukat: előbbi a Trónok harca jogi kérdései kapcsán mesél (jó sok történelmi példát előhozva) a közben előbukkanó fogalmakról (az államformáktól kezdve a vendégjogig), míg utóbbi a Korongvilág zsarnokának, mindenki kedvenc Patríciusának kapcsán ír a zsarnokság természetéről, lehetőségeiről és buktatóiról. Bár koncepciójuk nagyon is tetszik, mintha túl „szárazra”, „előadás-szagúra” sikerültek volna ezek az esszék, úgy éreztem, mintha az olvasóra zúduló információ-mennyiség agyonnyomta volna az amúgy érdekesnek induló témafelvetést.

Lovász Dorottya és Zotter Judit tanulmányával főként szerkezeti problémáim voltak. Lovász Isaac Asimov robotuniverzuma kapcsán a robotjogokról írt, de a túl hosszú, kissé zavaros és meglepő előfeltevésekkel induló bevezető után mintha túl gyorsan szaladt volna át a fő témán. Zotter a vámpírok, vérfarkasok és zombik emancipálódási kérdéseit helyezte a középpontba, de utóbbi kettőnél mintha már csak a vázlatra maradt volna terjedelem, és alig jutottunk túl a felsoroláson. Pedig mind a két téma rengeteg lehetőséget rejtett magában, a szerzők nem is indultak neki rosszul, de, úgy érzem, az esszékre ráfért volna egy alaposabb szerkesztés.

De hogy ne csak kötözködjek, nézzük a legjobbakat. Török Gábor a The Walking Dead témájából valószínűleg kihozott mindent, amit lehet – az egyes közösségekre és vezetőkre fókuszáló írása ha nem is tesz túlságosan meglepő felfedezéseket, de jól érzékeltet bizonyos morális dilemmákat és társadalmi kérdéseket, ráadásul a zombik egyébként is remek lehetőséget adnak politikai szimulációkra, úgyhogy mostantól talán én is jobban fogok koncentrálni ezekre a részletekre.

Az érdekesebb esszék sorát erősíti Hoffman István Battlestar Galactica és Star Wars tematikájú műve is (a kelleténél több történetmeséléssel egybekötve), elvégre szervezeti jogi témákhoz nincs sok közöm, és még ha túl nagy meglepetés nem is ért olvasás közben, azért megadta azt az illúziót, hogy a legalább a minimum-szinten ilyen szemszögből is megismertem az eseményeket. Filippov Gábor az Alien-sorozat világába kalauzol el, egészen érdekfeszítő módon: ügyesen csoportosította a gondolatait bizonyos kulcstémák köré, aminek köszönhetően meglepően sok kérdést körül tudott járni, nem mellesleg pedig azon kevés tanulmány szerzője közé tartozik, akik jelen világunkra is fontos és meghatározó következtetéseket tudtak levonni.

A végére hagytam, pedig a sorban pont az első Tóth Csaba, aki ezúttal a Zsivány Egyest veszi górcső alá, és újfent bemutatja, hogy miért szerettem az önálló könyvét is. Jól érzi, hogy hol van az ismeretterjesztés határa, közben pedig képes újdonságnak ható irányból megvilágítani a Lázadás és a Halálcsillag kapcsolatát, feltenni érdekes kérdéseket a Lázadás működését illetően – ezek olyan gondolatok, amelyek nyilvánvalónak tűnnek, ha Tóth Csaba segítségével olvasunk róluk, de magunktól nem biztos, hogy elgondolkodnánk rajtuk.

Ezt az érzést hiányoltam túl sokszor a Fantasztikus világok olvasása közben. Nem biztos persze, hogy minden szerzőnek volt ilyen célja (azt hiszem, Filippov volt az egyetlen, aki valóban eltalálta ugyanazt a megközelítést, mint Tóth Csaba), én viszont mindenképpen szerettem volna, ha most is annyira elgondolkodtatnak, mint tavaly A sci-fi politológiája közben. Hogy ez csak részben sikerült, az valószínűleg az én elvárásaim következménye, de azt azért én sem tagadom, hogy még ha egyes tanulmányok összességében inkább csalódáskeltőek is voltak, ettől még olvasás közben egy pillanatig sem unatkoztam, sőt. Már csak a legjobbakért is megéri kézbe venni a Fantasztikus világokat, de azt azért nem árt észben tartani, hogy – mint minden antológiában – ebben sem fog mindenkinek minden írás tetszeni.

(megjelent az Athenaeum Kiadó gondozásában 2017-ben, 400 oldalon és 3999 Ft-os áron)

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon