Az Utolsó nyomozó-trilógia szerzője magasra tette a lécet, így aztán alternatív történelmi regényében biztosra megy: amit lehet, megtart a sikeres hozzávalókból.

Foldalatti_LegitarsasagAbraham Lincolnt már beiktatása előtt meggyilkolják, jóval korábban, hogy az észak-déli szembenállás szakításhoz és polgárháborúhoz vezethetett volna. A megriadt képviselők kompromisszumot kötnek, a rabszolgaság pedig legális marad a déli államokban. Napjainkra ez a kompromisszum bonyolult, jogilag is finoman körülbástyázott rendszerré vált, ahol vezető szövetségi pozíciók közelébe sem kerülhet, aki a rabszolgatartás kérdését bolygatná, ahol a finnyás északiak lelkiismeretét megnyugtatva hivatalok ellenőrzik a Munkára Kötelezett Személyekkel való „emberséges” bánásmódot. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy az Egyesült Államok gazdagsága roskadozik a nemzetközi embargók súlya alatt, már csak a Dél-Afrikához hasonló rezsimeket tekintheti a barátjának, és inkább még az ENSZ-ből is kilép, csak hogy „hagyományait” megvédhesse.

Hank Palace Victor szökött rabszolgák után nyomoz egy féllegális kormányszerv megbízásából, amelynek pikantériája, hogy maga is szökött fekete rabszolga. Hatékonyan, profin végzi munkáját; új és új személyiségeket ölt magára, hogy rabszolgafelszabadító csoportokba férkőzzön, ez pedig segíti abban, hogy lelkiismeretét, eredeti személyiségét keményen a felszín alatt tarthassa. Ahogy Palace nyomozó, ő is csak megy előre a rejtély nyomában, mert ha megállna, a világ összedőlne körülötte. Victor új megbízatásával azonban egyre kevesebb dolog stimmel, és ahogy egy Csóka nevű rabszolga utáni hajszából egyre nagyobb összeesküvés képe bontakozik ki, úgy tör a felszínre mind több abból, ami egykor Victor, a Bell farmján robotoló rabszolga-kisfiú volt.

Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a legtöbb altertörténelmi regényhez hasonlóan a Nagy Titok itt is összefügg a divergencia lényegével, jelesül a rabszolgatartás további sorsával, ezért a rutinos olvasó egy idő múlva elég jól meg is tudja tippelni, mi áll az összeesküvés középpontjában. De nem is ez a regény fő erőssége.

benhwinters

Egyrészt Winters továbbra is nagyon alapos szerző. Az alternatív idővonal hihető, precízen kidolgozott, számtalan valós történelmi esemény, ismert figura megtalálja benne a helyét (Jesse Owens pl. inkább a Szovjetunióba emigrált a berlini olimpia után). Másrészt a történet sokrétűen körüljárja a rasszizmus, elnyomás, jogegyenlőtlenség kérdését, nem hallgatja el egy ilyen mocskos rendszer felépüléséhez vezető polgári felelősséget sem, a félrenézés, a „nem az én dolgom”, a „nem veszek déli terméket, tehát én megtettem mindent, amit tehetek” kultúráját. Winters jó író – bár talán többször csúszik át giccsbe, mint a korábbi trilógiájában –, ezért újra és újra, megrázóan szembesíti az olvasót azzal, hogy a mi világunk talán nem is eléggé különbözik a regény Amerikájától, legfeljebb a fokozatok mások.

Olvasás közben többször Richard Morgan A fekete férfije ugrott be, ahol nagyon hasonló az alaphelyzet – egy elnyomott kisebbség tagja az elnyomók oldalán a testvéreire vadászik –, és a kibontott morális kérdések is ugyanazok. De míg ott az üldözöttek genetikailag is különböznek tőlünk, ezért az olvasó távolságot tud tartani tőlük, itt épp olyan emberek vannak a valós és elméleti szögesdrót túlsó oldalán is, mint mi magunk, pusztán csak rossz helyre születtek, ez pedig sűrűbbé teszi a fojtogató atmoszférát.

Nem azt mondom, hogy az irodalomban ezeket a kérdéseket ne ragadták volna meg korábban vagy erősebben, de talán éppen elég, hogy itt egy szórakoztató regény, amelyet úgy teszünk le, hogy utána kicsit talán másképp látjuk a világot. Kell ennél több?

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon