A nyolcvanas évek a zsánerfilmek aranykorát jelentik: induló franchise-ok, eredeti alkotások, kísérletező művek tucatjai bizonyítják ezt. A három évvel ezelőtti, az 1984-es filmeket bemutató sorozatunk után most 1987-es hetet tartunk. Jöjjenek azok az idén 30 éves retromozik, amelyek kiállták az idők próbáját, vagy – ahogy most olvashatjátok – szívesen emlékszünk vissza rájuk.

Spaceballs_DVD_coverHarminc éves lett az Űrgolyhók, amely annak ellenére vált gyerekkorom egyik meghatározó filmélményévé, hogy már akkor is éreztem, hogy annyira nem jó… Ám a kilencvenes évek elején, amikor egyáltalán elérhető lett a Csillagok háborúja paródiája, mindenre kapható voltam, amiben űrhajók, robotok és lézersugarak voltak. Az Űrgolyhók afféle „lengyelpiacos” Star Wars volt a magamfajta kissrácoknak: majdnem ugyanolyan, csak gyengébb.

Már megvolt videokazettán az Star Wars negyedik epizódja – amit akkor mindenki csak Csillagok háborújának hívott -, mert a Magyar Televízió leadta egyik karácsonykor, és a szemfülesek, no meg a videomagnóval rendelkezők fel is vettek VHS-re. Hozzám is így került el, nem is tudom, hányadik másolatként, és természetesen rongyosra néztem. Hallottam a folytatásokról, még olyanokról is, amelyek soha nem léteztek. És hallottam a paródiáról is, amelyben Darth Vader sisakja olyan nagy, hogy nem fér be az ajtón…

Az Űrgolyhók híre gyorsabban terjedt, mint maga a film. Mire a kezembe vettem a másolt kazettát – amelyen valami miatt „Űrgolyók” felirat szerepelt, és én is azt hittem, hogy ez a címe – már mindent tudtam róla, és ugyanolyan izgalommal ültem le elé, mintha igazi Star Wars film lenne. És hát a nyitány… Mindenki emlékszik a végeláthatatlanul hosszú űrhajóra, és a végén a feliratra: „Nem lassítunk senki kedvéért!”

Rengetegszer megnéztem. Nem a sztori miatt, hiszen Mel Brooks-ék nem csináltak mást, csak beledobálták a Star Wars elemeket egy turmix gépbe, megfűszerezték némi Nyolcadik utas a Halállal, Indiana Jones-szal, Rendőrakadémiával, Star Trekkel és Majmok bolygójával, aztán felfűzték az egészet egy poén zsinórra. És nem is a vicces jelenetek nyűgöztek le, hiszen valljuk be, elég hullámzó ezen a téren a film – nemcsak az Űrgolyhók, hanem általában a kései Brooks filmek.

A birodalmiakat parodizáló űrgolyhók miatt néztem meg ezerszer a filmet. Ha csak az ő jeleneteiket vágnánk össze, valami frenetikus anyagot kapnánk kezdve a már említett hosszú űrhajótól, a kávéautomatán és az elképzelhetetlen sebességen át, a kalózvideón és balfasz családon keresztül a „megdzsemmelt” radarig és a titkos zárkombinációig. Lord Helmetet zseniálisan játssza Rick Moranis, akit már a Szellemirtókban és a Drágám, a kölykök összementekben is imádtam, de a személyes kedvencem Sandurz ezredes, aki ízig-vérig talpnyaló, egy szerencsétlen tiszt valami elképesztően humoros, bamba arckifejezés tárházzal.

764dfe1d7733f3f7e120f7eaf2fcada0cd2aa826946d754339ff767aeed8a8abEgyedül talán a Mel Brooks által játszott Skroob elnök úr lóg ki a sorból, bár az az igazság, hogy sosem értettem, miért teszi bele magát folyton a saját filmjeibe, azért annyira nem jó színész. Ugyanezért Joghurtot sem szívlelem különösebben, szerintem Brooks azt is maníroran túljátssza.

És ha már a főhősök: Lone Starr és Vespa hercegnő évődése egy az egyben hozza Han Solo és Leia hercegnőt, ebben nem sikerült újat nyújtania a paródiának, viszont Morzsa zseniálisan végigviszi a kutya allegóriát, amihez John Candy színészi játéka is erősen hozzájárul.

002_spaceballs_blu-ray

A film 1987-ben is vegyes fogadtatásban részesült, és sem gyerekfejjel, sem felnőttként nem tudnám én sem azt mondani, hogy egy hibátlan alkotás. Mert egyáltalán nem az. Helyenként kifejezetten unalmas, erőltetett – például a Joghurttal való találkozáskor -, ám kárpótolja a nézőt Lord Helmet és bandájának fárasztó töketlensége. Ha nem is végig kincs, azért néhol megcsillan, és bőven ellátja a nézőt idézhető poénokkal.

Ha a film akkor nagyobbat szól, talán a Star Wars-hoz hasonlóan már mi is a nyolcadik Űrgolyhó mozit várnánk, ám hiába ígérgeti Mel Brooks a rajongóknak a folytatást, az valahogy nem akar elkészülni. Pedig tavaly még egy plakát is kikerült, ami valószínűleg csupán egy jó poén volt. Vagy nem?

Zárójelben: 2008-ban útjára indult egy animációs sorozat, de az imdb szerint nem sikerült olyan fényesen (mint a nyergek).

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon