A galaxis őrzői 2.

Közzétette: CaptainV 1 hozzászólás

13751556_761e03621585785080e00c1255d84bae_wmNémi kutatás kellett hozzá, de találtam még saját magamon kívül olyanokat, akik szerint lazának ugyan laza volt A galaxis őrzői, de azért az az őrület, ami kialakult körülötte, kissé érthetetlen. A méltató szavak között a legnagyobb pozitívumként rendre előfordult az, hogy „nem vette komolyan saját magát”, amivel én nem igazán vagyok kibékülve, sem azzal, hogy A galaxis őrzői kapcsán mondjuk ezt, meg egyébként sem. Még ha nekem személy szerint nem is tetszett annyira az első rész, van, amivel meg tudom magyarázni a sikerét. Mivel azt a filmet úgy láttuk, hogy előtte az utolsó MCU-s film az Amerika Kapitány 2: A Tél Katonája volt, amit a Thor 2 előzött meg, sőt, az előtt meg a Vasember 3 jött ki, kimondhatjuk, hogy már nagyjából egy éve néztük, ahogy minden hősünk szét lett ütve vagy morális válságba lett taszítva, és már jól esett látni valamit, ami nem ez. A galaxis őrzői eső volt az aszály után, és a sikerében legalább akkora szerepe volt az időzítésnek, mint a minden másnak.

De lássuk, mitől lesz közönségkedvenc a második rész is. Mert ne gondolja senki, hogy nem lesz az. Tehát: szokás felróni az első filmnek, hogy túl sok újdonságot kellett elmagyaráznia egyszerre, és emiatt alakulhatott ki az a káosz, amit sokan éreztünk és nem díjaztunk. Talán meghallották a forgatókönyvírók a kritikát, talán a történetmesélés természetéből adódik, hogy a második részre ez gördülékenyebb, mindenesetre az új részben ennek nyoma sincs. Mindenkit ismerünk régről, akit nem, arról gyorsan és hatékonyan el van mondva, kicsoda, hamar megszületik az alapkonfliktus, és kész, lehet a lényegi dolgokra, az akcióra, a megoldásra, és az aktuális drámára koncentrálni. Letisztultabb a történet, az egész film átláthatóbb és jobb tempójú, mint az első volt, és nem mellesleg jut idő valóban megkedvelni a szereplőket, és nem csak annyit meglátni belőlük, hogy flúgosak és viccesek.

cover-gotg2_fz3h

A csapaton és a tagok kapcsolatán nem változtat sokat a film. Az elején fel-felvillanó konfliktus Rocket és Starlord között behúzott a csőbe, azt hittem, szét fog esni a bagázs, hogy aztán egy sorsfordító csata után újra egymásra találjanak, de nem erről van szó. Végig hangsúlyos és többé-kevésbé hihető is az erős kötelék, ami ezt az öt nagyon különböző személyt összetartja, és ez nem változik meg. Egyénenként azonban lépünk: nem azt mondom, hogy jobban megismerjük őket, vagy hogy csak úgy röpködnek a háttértörténetek, mert nem, inkább úgy fogalmaznék, hogy a már ismert gondjaik mélységét látjuk meg jobban. (Kivéve Groot esetében, mert ő továbbra sem egy kitárulkozó típus. Legújabb információink szerint ő pici.)

Bár az események legközvetlenebbül Starlordot érintik, képes úgy kanyarogni a cselekmény, hogy gyakorlatilag minden szereplőben felszakítson valamilyen apa-gyerek konfliktust, vagy felveti bennük a születés/származás kérdését. Na, azért nem olyan kidolgozottan és fájón, mint a Logan, de számomra meglepő, és végső soron becsülendő, hogy az UV-fények és az ádáz kacagás közbeni seggrúgás mellé bevállalt egy ilyen témát a történet. Akadnak mély, érzelmes pillanatok is, de nyilván egy olyan filmben, ahol poén az, hogy valakinek érzékeny a mellbimbója, ezek a pillanatok nincsenek addig kitartva, hogy zsepire legyen szükség.guardians-of-the-galaxy-2-main-cast1

És ha már szóba kerültek az UV-fények: a látványosság tagadhatatlan, egyes képek miatt még az IMAX 3D is indokolt lehet, ha valaki ebben gondolkodik. A szinkron és fordítás is rendben van, bár a poénok közül sajnos sok besül amiatt, hogy magyarul nem mindig menő az, ami angolul igen – ez nem a fordítók hibája, ez csak simán szívás.

Most egy viszonylag világos, vagy legalábbis nem annyira romos és drámai korszakát éljük az MCU-nak: előttünk a Pókember, ami elképzelhető, hogy egy matiné lesz (de egy jó!!! matiné), a Thor 3 sem tűnik valami szociodrámának az előzetese alapján, mögöttünk pedig egy nagy, de még mindig nem depresszív alkotás, a Dr. Strange. Itt ékelődik be az életünkbe A galaxis őrzői 2, és akkora hater nem tudok lenni, hogy még mindig az időzítésre és a körülményekre fogjam a már most megjósolható sikert. Az elsőhöz hasonlóan ezt is zabálni fogja a közönség, és most még meg is értem. A galaxis őrzői 2 élvezhetőbb, összeszedettebb és koherensebb, igaz, nálam volt hova fokozni az élményt. Akinél az első is abszolút telitalálat volt, az el nem tudom képzelni, milyen eufóriát fog átélni.

Guardians-of-the-Galaxy-Vol.-2-1

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. solymosgyu szerint:

    akkor lenne jó ha vége lenne. Lesz 3. rész. amit nem biztos hogy megvárok.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon