Hogyan csináljunk egy nagyon aktuális regényből közepes filmet? A Kör moziváltozata sajnos ezt „professzionális” módon bemutatja.
Adott egy érdekes és aktuális témákat feszegető regény, amely szerintem a tavalyi év egyik legfontosabb spekulatív fikciós könyve volt. Nem az irodalmi magasságai vagy az újszerűsége miatt, hanem azért, ahogy a szerző, Dave Eggers végigvezeti benne, hogy miként formálja a közösségi média az embert, és miként zsugorodhat össze körülöttünk néhány év alatt a magánszféra. A Kör egy tézisregény, amely mindent ennek a jelenségnek és következményei kibontásának rendel alá.
Kánai András (SFinsider) egy éve írt ismertetőjében figyelmeztetett, hogy a regényt azelőtt érdemes elolvasni, mielőtt Hollywood ezt is tönkreteszi, és sajnos igaza lett. A cselekményt is az ő ismertetőjéből idézem:
Mae Holland csak egy vidékről Kaliforniába felkerült újonc, aki a technológiai világcég, a Kör központjában elkezdi első napját az Ügyféltapasztalati Osztályon. Lenyűgözi mindaz, amit a Kör jelent: a mindent mérhetővé tevő technológiát, az információ szabadságát, a nem szűnő gondolatot, hogy apró, de radikális lépésekkel a világ egyre jobb hellyé tehető. A Kör most olyan dobásra készül, amivel átírja mindazt, amit magánéletről és szabadságról tanultunk, és ebben Mae-nak is nagy szerepet szán.
A titok hazugság, a megosztás törődés, a félrevonulás lopás, üzeni a regény, és ugyan ezek a gondolatok valamennyire megjelennek a filmváltozatban is, azonban sajnos pont a lényeg veszik el, az a könyvlapokon precíz jelenetekkel bemutatott folyamat, ahogy Mae a Kör hatása alá kerül, és ahogy a technológiai szupercég egyre tovább merészkedik a nagyszabású terveivel, miközben mi önként és lelkesen adjuk fel a privát szféránkat a kapott, fantasztikus szolgáltatásokért, élményekért és kényelemért cserébe. A regény egyik nagy erénye, ahogy a Kör, mint cég, valamint a közösségtől való függés működését Mae-en keresztül elegáns, okos jelenetekkel vezeti végig, és ugyan a film számos jelenetet egy az egyben átvett, de ezek egyáltalán nem kapcsolódnak össze, emiatt nem is sikerül a történet a lényegét megragadni.
Mae Holland karakterét kivégezték, és erről nem Emma Watson tehet. A filmben Mae változásából, és abból, ahogy a Kör beszippantja, csak villanásokat kapunk, a gond az, hogy ezekből nem igazán áll össze a Kör működése, főleg nem az a fajta mentalitás, ahol megsértődik a kolléga, ha nem mész el az általa meghirdetett eseményre, amikor pedig a profilod alapján annak téged is érdekelnie kellene, ahol cégen belüli posztolás és aktivitás alapú népszerűséget mérnek, aminek fenntartásáért komoly lájkoló/megosztó tevékenységet, és eseményeken való részvételt kell napi szinten felmutatni. A film már Mae első hetének bemutatásakor elbukik, képtelen árnyaltan átadni, hogy hogy miként működik az ügyfélkapcsolati osztály, és hogyan pörög bele a munkába Mae-t, miközben ráömlik a megannyi program, meghívás, a közösségi jelenlét folyamatos nyomása. A film mindössze csak jelzi, hogy Mae nagyon dolgozik, vagy szórakozik, vagy közösségi életet él a cégen belül, de így meg pont elveszik a lényeg.
John Boyega szerintem életében nem keresett még ilyen könnyen pénzt. Három rövid jelenet és pár vágókép, amelyben a tömegben ült vagy telefont nyomkodott. Mintha ott se lett volna.
Ellenben a prezentációs jelenetek, amikor a vállalat feje, Amon Bailey az újabb tervekről beszél a Kör alkalmazottainak, mint egyfajta közeljövőbeli Steve Jobs, Hanks rutinjának hála kifejezetten jól működnek, és hatásosak is. Ezek valóban a film csúcspontjai.
Csak ez így önmagában kevés, amikor például Mae mentora, egykori iskolatársa Annie, a film utolsó harmadára minden előzmény nélkül korábbi személyisége neurotikus ellentettjére változik bármi magyarázat, átmenet nélkül, ahogy pedig, ahogy a két cégvezető, Bailey (Tom Hanks) és Stenton (Patton Oswalt) a film vége felé egyetlen pillanat alatt változik csúnyán néző, gonosz cégvezető karikatúrává, számomra a nézők hülyének nézése, és a regény teljes félreértelmezése. Mintha a készítők maguk is megijedtek volna a történettől, és a végére fejvesztett és előkészítetlen menekülésbe és magyarázkodásba kezdtek volna.
(De legalább a Mae barátját, Mercert alakító Ellan Coltrane-t, a Sráckor 12 évet átölelő, zseniális filmjének főszereplőjét jó volt látni újra, és a lehetőségekhez képest az ő szerepét legalább nem rontották el, és fel nem ismertem volna Bill Paxtont sem Mae SM-ben szenvedő édesapja szerepében – ez volt az utolsó filmszerepe, idén februári halála előtt.)
Nem tudom, hogy aki nem olvasta a regényt, mennyire fog jól szórakozni, szerintem leginkább unatkozni fog ezen a vázlatszerű, lélek nélküli adaptáción, amelyben ugyan a lényeg elvileg valahol ott van, csak felszínesen és rosszul tálalva, és egy érthetetlen módon megváltoztatott befejezéssel. És ezért nagyon nagy kár. Persze, lehet, hogy aki nem ismeri a regényt, ennyivel is elégedett lesz, de ha valakit egy kicsit is komolyabban érdekel a téma, és szeretne esetleg elgondolkodni rajta, azoknak ismét ajánlom az Európa kiadónál megjelent Dave Eggers-regényt, mert az tényleg nagyon jól mutatja be a potenciális és reális forgatókönyvet egy olyan lehetséges és riasztó jövő felé vezető útról, amelyen mosolyogva és lelkesen masírozunk majd végig. A többség legalábbis biztosan.
Hozzászólások
[hackett további írásai]
