Körkérdés rovatunkban időnként egy-egy aktuális vagy érdekes témát járunk körül néhányan a szerkesztőségből.
Sok új izgalmas SF-film várható 2017-ben, folytatások, franchise-ok, új, önálló címek, Marvel- és DC-képregényfilm dömping egyaránt. Nézzük, a szerkesztőség mit vár a 2017-es sci-fi/fantasy moziszezontól.
Majmok bolygója: Háború: habár visszatekintve a 2010-es éveket valószínűleg a nosztalgia-hullámmal fogják jellemezni, az új Majmok bolygója sorozat eddigi két része a Mad Max: A harag útjával karöltve azon filmek közé tartozik, amik nem csak visszaadták az eredeti filmek szellemiségét, de leporolták, modernizálták, az új idők elvárásaihoz igazították őket. Éppen ezért kifejezetten várom a harmadik Majmok bolygója filmet. Kíváncsi vagyok, miként alakul Cézár története, ahogy kifejezetten érdekel az újonnan behozott régi elemek, mint amilyen néma kislányként viszont látott Nova lesz. Ha a harmadik film képes lesz tartani az előző részek színvonalát – és ujjaim keresztben, mert a filmtörténetben erre sajnos kevés példa van -, akkor az évtized egyik legerősebb sci-fi sorozataként tekinthetünk majd vissza rá.
Logan: minden jónak vége szakad egyszer, és bár talán egyetlen szuperhős-sorozatot sem kedvelek annyira, mint az X-ment, tudni kell azt is, mikor hagyjuk abba. Márpedig úgy tűnik, erre a legtöbb franchise képtelen, csak elindulni, folytatódni, majd Kvák Kapitányként földet érni tud. Természetesen a jövőben is bőséggel ki leszünk szolgálva mutáns szuperhősök terén, ám az eddigi filmeket Hugh Jackman tartotta össze, aki most, úgy tűnik, nyugdíjba vonul.
Az eddigiek alapján pedig minden adott egy ütős hattyúdalhoz. Kiöregedett főszereplő, még kiöregedettebb mentor, földhöz ragadt, a kevesebb-több elvén alapuló történet, a hős nyomdokaiba lépő ifjú kliséjének emberibb és ezért eredetibb változata, valamint egy jelenet, amiben Logan egy X-men képregényt tart, ami, ha jól keverik a lapokat, tökéletes kommentje lehet a 2000-ben elindult szuperhős áradatnak.
Wonder Woman: bevallom, a három film közül ettől tartok a legjobban, és nem azért, mert divat a DC-filmeket ekézni. Hanem azért, mert ennek a filmnek minden erőlködés és minden elfogultság nélkül kell szerethetőnek lennie. Most először láthatjuk vásznon azt a képregényes ikont, akit általában Superman és Batman mellett emlegetnek. Patty Jenkins rendezi, aki egyszer már a második Thort is majdnem megkapta. Nem azt várom el, hogy megújítsa a zsánert. Azt várom el, hogy őszintén tudjam szeretni, ahogy szeretem a Rocketeert vagy az első Amerika Kapitány filmet. Ne csak része legyen egy nagy halmaznak, hanem valami, amit önállóan is tudunk értékelni. Lehet, hogy a fentiek alapján nem úgy tűnik, hogy sok bizalmat szavazok ennek az alkotásnak, és így sokakban joggal merül fel a kérdés, hogy akkor miért is írom ide. Nos, azért, mert most látjuk először Dianát a saját filmjében, ezért sokkal kíváncsibb vagyok rá, mint más, befutott nevekre.
Lehet, hogy ezzel népharagot szítok, és örök magányra és elszigeteltségre kárhoztatom magam, de én kifejezetten nem várom A Galaxis őrzői 2-t. Ezt fontosnak tartottam elmondani, sőt, tovább megyek: jelenleg a szuperhősösdi izgat legkevésbé, noha idén jön majd pár ígéretes darab, de úgy érzem, ez már sok, én meg fáradt vagyok. 
Viszont van kettő film, ami nem képregényes berkeken belülről érkezik, és eléggé rájuk vagyok gyulladva: a The Dark Tower (A setét torony) és a King Arthur: Legend of the Sword. Előbbihez tartozik egy vallomás: sajnos még nem olvastam a könyvet, de a premierig kezelni fogom ezt a kínzó lemaradást – már csak azért is, mert ha mindenki elfordul tőlem, amiért nem várom a A Galaxis őrzőit, szükségem lesz új barátokra, és hátha a The Dark Tower-fanok kedvesek… Meg azért is, mert olyan jelenségnek tűnik, amit vétek lenne megkerülni, és még azt is pletykálják, hogy ha ez a film most igazán jól sikerül, további részekre is számíthatunk, ami azt jelenti, hogy sok-sok évig fog tartani körülötte a párbeszéd. A King Arthurról nem gondolnám, hogy bármilyen fordulatot hozna majd az életünkbe, egyszerűen csak borzasztóan ütős lett a trailere, és megtetszett az ötlet, hogy Guy Ritchie stílusában lássak viszont egy középkori mondát. Néha ennyi is tökéletesen megfelel.
Nem tudom, miért érezték úgy Hollywoodban, hogy ezt a filmet meg kell csinálni (viccelek, nyilván tudom, miért bólintottak rá), ennek ellenére kár tagadnom, hogy ijedten, kétségekkel eltelve, de izgatottan várom a Blade Runner 2-t. Denis Villeneuve rendezőként számomra eddig bizonyított, és igazából 1997, pontosabban az akkor megjelent, döbbenetesen atmoszférikus Blade Runner számítógépes játék óta vágyom rá, hogy visszatérhessek a sosem létezett jövő neonfényes-sötét világába.
Bár idén nagyon szurkolok a „radar alatti” filmeknek is, különösen azoknak, amiktől egy-egy rendező visszatérését várom (például a Hold folytatásának, a Mute-nak, ami hiába Netflixre készült film, azért sokat javíthat Duncan Jones a Warcrafttal kissé félrecsúszott karrierjén; vagy épp a The Shape of Waternek, ami a Bíborhegy- és Tűzgyűrű-fiaskó után remélhetőleg újfent a számomra szimpatikusabb irányba terelheti Guillermo del Torót), és azért nagyon izgulok, hogy Taika Waititi milyen Thor-filmet fog rendezni (ugye mindenki látta a fenomenális Hunt for the Wilderpeople és What We Do in the Shadows duót?), de ha egyet kell kiemelnem, én bizony az Annihilationt várom a legjobban.
Pedig, becsületemre legyen mondva, elég nagy blöffnek tartom Jeff VanderMeer Expedíció című regényét, de talán pont ezért ideális film-alapanyag lehet. Ha sikeresen eltalálják a hangulatot, képesek értelmes történetet és karaktereket felépíteni, akkor itt valami nagyon izgalmas és eredeti is születhet. No persze az Ex Machina után Alex Garlandtól bármilyen sci-fit szívesen megnéznék, különösen ha Natalie Portman játszik benne…
Egyrészt, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lett a sokat késő Genocide Organ. Az akciódús regény egyszerre idézte Victor Klemperer klasszikus művét a Harmadik Birodalom nyelvéről, és jósolta meg hátborzongató módon a nyelv hatalmát a kortárs geopolitkára. Hogy ez hogy jön át egy akcióanimében? Majd meglátjuk.
A másik meg persze és természetesen az élőszereplős Ghost in the Shell. A rajzfilm még akkor ejtett rabul, amikor úgy kellett nézni az egycédés változatot, hogyha távol álltál a monitortól és hunyorogtál, akkor pont elmosódtak a pixelek. A világgal valahol az Innocence és a második kötet táján maradtam el. Ez a távolság pont elég lesz ahhoz, hogy ne bosszankodva kelljen néznem az amerikai változatot.
Alapvetően várom a Star Wars VIII. The Last Jedit, annak ellenére, hogy Az ébredő erő után csak fenntartásaim maradtak, erre még rátesz Rian Johnson rendező személye, aki mély sebeket ejtett rajtam a Looper című időutazós „teszek a logikára” katyvaszával, de ettől még reménykedem, főleg, mivel a Zsivány Egyes visszaadta a reményt, hogy lehet a 21. században is jó Star Wars-filmet csinálni.
De, amit igazán várok, az egyértelműen a Blade Runner: 2049. Egyrészt, mert az 1982-es eredetit az egyik legjobb SF-mozinak tartom, annak ellenére is, hogy lassú, nyomasztó, néha elmegy művészfilm irányba. Vagy pont ezért. Másrészt azért várom, mert Denis Villeneuve rendezi, márpedig ő napjaink legizgalmasabb sci-fi rendezője, aki ráadásul közben elvállalta a Dűne megfilmesítését is. Semmit nem tudni még a történetről, de Harrison Ford és Ryan Gosling elég jó párosnak tűnik, a teaser előzetes pedig teljesen máshogy ugyan, de megidézte azt a furcsa, nyomott hangulatot, ami részben naggyá tette a Blade Runnert is.
Úgy tűnik, az idei év is a franchise-ok és a feldolgozások jegyében telik, mind az új Blade Runnert, mind a fehérre mosott Ghost in the Shellt várom (bár a sztori a második trailer alapján jobban beleás Major lelkébe, mint a kultanime, hűen hozza az eredeti ikonikus jeleneteit), de kíváncsi vagyok arra is, hogy Neil Gaiman How to Talk to Girls at Parties című novellájából miféle filmet kanyarítottak – bár nincsenek vérmes reményeim, hogy idehaza is bemutatják majd. Határeset – mivel a film inkább egy fiktív diktatúra felé viszi el a történetet Románia helyett – A fehér király, amelyiknek már a trailere is nagyon erős hangulatot ígér; annak idején nagyon megfogott a könyv, így ha a film legalább fele annyira jól teljesít, már érdemes lesz megnézni.
És Ti mely filmeket várjátok a legjobban?
Hozzászólások
[cikkbot további írásai]
