Minden leszokott dohányos életében eljön a pillanat (sokszor pont a leszokás előtt), amikor felszorozza az elszívott szálak árát az eltelt évekkel, a cigi árával, és megdöbben az összegen. Az a (leendő) képregényrajongó, aki rákap a Eaglemoss DC-s képregénygyűjteményére, fordítva éli meg ezt az érzést.

Mert január 4-étől itthon is kapható az a sorozat, ami hatvan keményfedelű kötetben nyújt átfogó képet a legjobb szuperhősképregény-kiadó legismertebb hőseiből. És két hét után itt a második kötet. Rá két héttel a harmadik. Az ár nyilvános. Most kell felszorozni.

eaglemoss_hush_coverA végösszeggel szemben ott van az, hogy sikerült a legjobb kapudrogot kiválasztaniuk: az első két kötet ugyanis azt a történetet, a Husht tartalmazza (Jeph Loebtől és Jim Lee-től), ami a kétezres évek elején eleve instant klasszikusnak szántak, és hogy-hogy nem, az is lett belőle. Akkora klasszikus, hogy még magyarul is kiadták, de erről majd később.

Azt ugyanis nagyjából mindenki tudja, hogy kicsoda a Denevérember, kik kapcsolt részei és kik ádáz ellenfelei. Közel nyolcvanéves múlt, magyar nyelvű képregények, filmek, rajzfilmek után ez nem is olyan meglepő, sőt, éppen ezért nehéz hozzáfogni az ezerszálú történetfolyamhoz. Jó belépőt nyújtanak a korábbi, gondosan kiválasztott magyar nyelvű kötetek, nem érdemes elfeledkezni a Kingpin kiadó jelenleg is futó sorozatáról, de ha egy még mindig friss, látványos ki-kicsodát akarunk kézbe venni (vagy elajándékozni), akkor a Hush az ideális választás, pláne a mostani bevezető áron (990 HUF-ért kapható az első keményfedelű, kb. 160 oldalas kötet).

Az eredetileg egy éven át, tizenkét füzetben megjelent történet ugyan nem bajlódik az eredettörténetekkel, rögtön az események sűrűjébe csöppenünk, viszont annyi idő (és nem sokkal több) mindenképpen jut a felbukkanó szövetségeseknek és ellenfeleknek, hogy egy átfogó képet kapjunk a Batman-panteonról. Ám a régi jó ellenfelek mintha megváltoztak volna, mintha valaki irányítaná őket, valaki, aki nagyon sokat tud a Denevéremberről…

Jó kérdés, hogy mit csináljon az, akinek már megvan a korábbi változat. Egyrészt az igényes, keménykötésű kiadvány még akkor is jól mutat a polcon, ha a sorozat nem fut végig, és a könyvgerincekből összeálló kép sohasem lesz teljes. Másrészt viszont a kiadvány, minden igényessége ellenére nem tökéletes. A narráció zavaróan apró betűket használ, és bizony a fordítás sem áll mindig a helyzet magaslatán – de én elfogult vagyok (a Képes kiadó első kötetének egy részét én fordítottam). Szerencsére nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy a beharangozók szövegei sugallták, de néha úgy tűnik, mintha a fordítás soronként, fordítástámogató program segítségével történt volna, zavaró a bandatagok vidëkiesch akcentusa, és sokszor kikandikál az angol nyelv a szöveg mögül. Remélhetőleg ezek csak az első kötet gyerekbetegségei, amin könnyű túltenni magunkat.

És hogy maga a sorozat megéri-e? Sok kötet megjelent már magyarul, és a több mint két éven át havi nagyjából 6000 forintnyi fix kiadást érdemes megfontolni. Az egységes sorozat önmagában is bíztató, ahogy az is, hogy így sok olyan klasszikus történet, hős is esélyt kap a magyar kiadásra, amikre máskülönben sohasem kerülne sor. Érdemes megemlíteni az extra történeteket is, ami pl. az első számban Batman első színrelépése, vagy ami az első előfizetői csomagban az Action Comics első száma lesz. Ezek a képregények nem feltétlenül önmagukban élvezetesek, viszont olyan képregénytörténeti mérföldkövek, amelyeket az Eaglemoss nélkül sohasem olvashatnánk nyomtatásban magyarul. Előbb-utóbb döntenünk kell: bevállaljuk ezt a nem olcsó függőséget, vagy előrelátó módon megállunk az elején.

Merthogy  az első két kötet kötelező vétel, ahhoz kétség sem férhet.

DC-sorozat1

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon