Michael Crichton máig a kalandos, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt élvezetes techno-thriller és intelligens kalandregény legnagyobb mestere. Szinte minden könyvét megfilmesítették: olyan világsikerek szerzője, mint az Androméda-törzs, a Jurassic Park, vagy a Vészhelyzet. Halálával sokoldalú szerzőt veszített el az SF-közösség, népszerűsége viszont máig tart, remek példa erre az idei sorozat, a Westworld sikere is. Tiszteletére tematikus hetet tartunk itt az SFmag-on.

Ezúttal a Kossuth kiadó által nemrég új borítóval ismét megjelentetett Jurrassic Parkról és Az elveszett világról olvashattok.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Jules Verne óta egyedül Michael Crichtonnak sikerült igazán visszahoznia a földre a tudományos felfedezések (az író esetleges tévedései / didakticizmusai ellenére is) hiteles izgalmait; minden regénye a tudomány abszolút, akadémiai szeretetét és a lehetséges-lehetetlen határvonalának csodálatát foglalja magában. Ez a fajta elismertség ritkán adatik meg egy ilyen kaliberű bestseller-szerzőnek, és éppen ezért érzékeny téma, hogy Crichton hol van igazán elemében, és hol fordul át olykor Dan Brown-szintű homlokráncításba – egy biztos: Michael Crichton utánozhatatlan, megismételhetetlen, egyszeri jelenség volt.

Az ő könyvei egyengették a gyermekkoromban éledező, utat kereső érdeklődésemet egészen az egyetemig, és ez még megrázóbbá tette, hogy a huszonegyedik születésnapomon kellett megtudnom: az író nincs többé. Eltűnt az esély, hogy valaha eljussak híres-hírhedt előadásainak egyikére, vagy hogy életműve a polcomon egy sornál több lehessen. Keserű gondolat, de ennek az életműnek a színvonala egyébként a kilencvenes évek közepétől már erősen hullámzott, és a kétezres évekre már igencsak átesett egy olyan tartományba, ahol már mindegy volt, lesz-e új Crichton-regény. Csakhogy nem volt ez mindig így.

jurassic-park

Azt mondanám, hogy Crichton igazán a Jurassic Park idején volt elemében. Ennek pontosabb behatárolásaként a kezdőpontot a nyolcvanas évek közepére datálhatjuk, amikor az író azzal a gondolattal játszott, hogy vajon mi történne, ha dinoszauruszokat klóznoznánk; ebből az ötletből csak második nekifutásra lett az, amit ma az ő védjegy-regényének tekintünk. A figyelmeztető tanmesében a tudományetikai kérdések éppen olyan súlyosak, mint a feszültségterhes jelenetek: tökéletes egyensúly esszé és irodalom között.

Jurassic Park (nálunk: Őslénypark) alapvető kérdésköre nem igazán olyan egyszerű, mint azt gondolnánk, mert tulajdonképpen nem kizárólag, vagy csak részben szól az őslények és az ember kapcsolatáról. A regény nagy hányadában a thriller teljesen formuláris eszközeivel épít fel egy esemény-történetet, miszerint egy rendkívül kellemetlen és felelőtlen alak, John Hammond elég pénzt szerzett, hogy dinoszauruszokat hozzon létre. A dinoszauruszok létrehozásának költségeit úgy térítené meg, hogy rezervátumot / állatkertet / szórakoztatóparkot létesít egy Costa Rica közelében fekvő szigeten.

Crichton magyarázata egyszerű: a dinoszauruszok DNS-ét borostyánba száradt szúnyogokból vonják ki, az összegenetikázás során fellépő hézagokat pedig békák DNS-ével töltik ki. Egy nagyon egyszerű, naiv, de hatásos és első blikkre hiteles folyamat, amelyet Crichton az ő nagyon cseles módszerével úgy tud eladni, mintha tényleges tudomány lenne. Ez a részek igazságának módszere, miszerint az író tényleg annyira beleásta magát a genetikába, evolúcióelméletbe, paleontológiába, hogy mind a leíró, mind a párbeszédes részek tele vannak tökéletesen lekövethető (és tudományos közlésekre lehivatkozható!) elméletekkel, eredményekkel és tényekkel.

az-elveszett-vilagAz olvasó amellett, hogy kedvenc fotelének karfáját feltépi az izgalmaktól, nagyon sokat fog megtanulni különböző tudományágakról, mivel a szereplők nagy része ezeket képviselő tudós. Az hagyján, hogy van paleobotanikus, őslényszakértő, tapasztalt vadász, genetikus, matematikus és programozó – a filmmel ellentétben Gennaro, az ügyvéd nem hal meg, sőt jogi „tudásával” menti meg a szereplőket az egyik jelenetben. Bámulatos precizitású regény, amely abba az illúzióba ringatja az olvasót, hogy a könyv oldalain megelevenedő események a valóságban is megtörténhetnek, és észre sem vesszük, hogy tíz hiteles tényadat után jön egy nagyon alaposan kifejtett csalás is, amely lehetővé teszi a cselekmény hihetetlenebb aspektusait.

A rajongók (és még inkább: Spielberg) nyomására készült folytatás már értelemszerűen nem lehetett egy újabb hullámvasút a kihalt állatok rezervátumában, mivel ezt a témát az első regény páratlan totalitással meríti ki. Nem lehetett figyelmeztetés sem, hogy a tudomány elszabadulhat. A rajongók viszont minden bizonnyal ezt várták el: még több dinoszauruszt, még többet a parkból. Crichton választhatott. Megírja ugyanazt a regényt más szereplőkkel, vagy teszi azt, amihez a legjobban ért: felhasználja a dinoszauruszok kontextusát, hogy rámutasson a tudományos világ kismillió furcsaságára és problémáira.

Utóbbit választotta. Ennek eredményeképp a The Lost World (nálunk: Szörnyek szigete) életművének legsűrűbb, legdinamikusabb kiselőadás-gyűjteménye, amelyben már alig lelhető fel hagyományos cselekmény, szereplői csaponganak akadémiai és vadvilági helyszínek között, a regény felénél lesérülő és morfiumos delíriumban filozofáló Ian Malcolm pedig minden alkalmat megragad, hogy több oldalas tanulmányokat szavaljon evolúcióról, káoszelméletről és más tudományágakról. Helyenként mintha ismeretterjesztő könyvet olvasnánk. Mindezzel együtt a regény mégis működik, mert ezek az ismeretek mozgatják a történet eseményeit, és fordítva: az események kibontakozása vet fel tudományos problémákat.

Crichtonnak itt rengeteg mondanivalója van nemcsak a fent említett tudományokról (és vicces módon alig-alig a paleontológiáról és a dinoszauruszok ökoszisztémájáról), hanem talál időt arra is, hogy kritizálja az amerikai felsőoktatást (megjegyzem, ez lefordítható bármilyen felsőoktatás kritikájára), képes etikai dialógusokat feldobni a vállalati kémkedésről, és bizony megcsillogtatja az-olvasónak-úgyis-kínai számítógépes ismereteit is.

A regények formátumából adódóan Ian Malcolm tekinthető a definitív főszereplőnek, és ezt Crichton nem csak azzal jelzi, hogy az ő idézeteit használja fel a fejezetválasztó oldalakon. Képes volt utólag meghamisítani az első regény befejezését (retcon), hogy Ian Malcolm szerepelhessen a nem tervezett második regényben is, mivel Crichton bevallása szerint a saját nézeteit ez a szereplő képviseli. (Őt egyébként Ivar EkelandHeinz-Otto Peigen és James Gleick matematikusokról mintázta, utóbbinak Káoszcímű könyve magyarul is megjelent, ajánlott olvasmány.)

Michael Crichton regényeinek típushibái közé tartozik, hogy egy ilyen jellegű szereplőt úgy iktat be a cselekménybe, hogy az a karakter magabiztos, laza és bármikor képes a saját igaza mellett érvelni, míg körülötte a szkeptikusok és „rossz elméleteket” képviselők rendre arrogánsak, indulatosak és sértődékenyek. A legrosszabb Leslie L. Lawrence-pillanatokat idéző okoskodásokat általában úgy kerüli ki, hogy amikor Malcolm beszél, a többiek bölcsen hallgatnak, vagy jókat kérdeznek.

Ezek a crichtoni fogások teljesen naiv és jó szándékú ismeretterjesztésként épülnek be a regényekbe, ha belegondolunk, ez tényleg szinte csak Verne könyveire volt jellemző. A regények mögötti kutatásra szánt idő bámulatos (Crichtonnak nem egy regénye teljes bibliográfiával zárul!), míg a cselekmény óraműpontossággal taszítja egyre nagyobb galibába a szereplőit – egyszerű, olvasmányos, tanulságos regények. Ha valamit elhiszünk, eltanuljuk az írótól, ha valamit nem, késztetést érzünk, hogy utánanézzünk.

Ilyen formán Crichton könyvei talán a legideálisabb ifjúsági kalandregények, amelyek immár generációkat fordítottak a tudományos érdeklődés felé, miközben szédületes iramban szórakoztattak. Ez egy olyan teljesítmény, amelyre az egyébként legkiválóbb írók is ritkán képesek. Minden kétséget kizáróan a Jurassic Park az életmű legnagyszerűbb darabja, amely nem csak önmagában ért el páratlan sikert, de (mint tudjuk) a moziba járók egyik kedvenc tematikájaként máig nagy hatású mérföldkő a szórakoztató fantasztikum útján.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: Uncategorized

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon