Amikor az Agave Kiadó néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy hát sajnos nem nagyon maradt érdemi Philip K. Dick-kötet, amit ki lehetne adni, és már amúgy sem pörög annyira, hogy továbbra is évente jöjjenek a kötetek, hát akkor nekem elment a levegőm, meg kipattant a szemgolyóm a fejemből, meg vörössé változott a világ (és zihálva Sharon Stone mellett ébredtem). Hát mi ez már? Vadul kattintgattam a Wikipedián, hogy hát mennyi-mennyi minden van még, a francba is. Az első regénye! Zelaznyval közösen írt regénye! Az Exegézise! Tízezer novellája!

emlékmásDe hát be kellett látnom, hogy még Dick legnépszerűbb könyvei is kellően rétegirodalomnak számítanak, különben is, manapság még a nem rétegirodalmi, népszerű könyvek is csak akkor pörögnek, ha van belőlük film. Ezen a gondolatmeneten viszont úgy tűnik, volt még egy kis potenciál a Dick-életműben: a megfilmesített novellák, amelynek hátán sikerült behozni szerencsére még egy adag novellát.

Hat ismert (az egyik az Agave 100-ból) és hat eddig magyarul nem olvasható történet. 375 oldal, ami azért korrekt, valljuk be. Még ha csak a hat megfilmesítettet nézzük is, egész jó üzlet. Az esztétikát ez nem rontja, nincs a könyv vadul telematricázva a különféle filmek logóival, még csak az Emlékmás plakátja sem szerepel eredeti borító helyett (sem az eredetié, sem a total remake-é). Szóval na, lecsillapodhatunk. Új Dick-kötet, Agave-minőség, korrekt mennyiség.

Nagyon meglepő dolgok viszont itt sincsenek: Dick jól ismert témáit variálja tucatnyi novellában: valóság-kétkedés, imposztor-sejtés, szimulákrum, pszichózis, ember- és istendefiníció, hidegháború, és mindez teljesen hétköznapi emberek olyan hétköznapi problémái köré csavarva, mint munka, házastársi elhidegülés, vagy éppen kispolgári unalom. Ismerős témák, ismerős stílus, de ez nem az ismétlés kritikája, hanem a kényelmes hazatérés dicsérete. Jó újra Dicket olvasni, mert senki nem tud így írni. Ilyen egyszerű nyelven, ilyen komplikált problémákról.

Végigpörgetve a megfilmesített részleget (Emlékmás, Különvélemény, Sorsügynökség, Második változat) azonnal leesik, mennyire elszállnak a filmek az alapanyagtól valami teljesen másba, de úgy, hogy azt a minimumot megőrizve is micsoda elképesztő alkotásokká váltak. A novellák maguk mindig jóval kicsinyesebbek, paranoiásabbak, sokkal közelibbek egy átlagember hétköznapjaihoz, és ez igazán riasztó: Dick nem bombasztikus fantasztikummal riogat, hanem belső kétkedéssel, szűk bizalmatlansággal, félelmetes távlatok sejtésével.

Nem nagyon akarok részletekbe menően írni a novellákról, mert a varázsukat legtöbbször már az megadja, ahogy feldobnak egy döbbenetes problémát, majdhogynem azonnal, és szinte mindig meglepő végkifejlethez vezetnek (vagy olyasmihez, amitől mindig is tartottunk, de reméltük, hogy nem történik meg). És mindvégig hiteles párbeszédek, hiteles karakterek adják meg azt az alapozást, amivel Dick eléri bennünk a nyugtalanító gondolatot, hogy ezek velünk is megtörténhetnek – vagy már meg is történtek.

Erős válogatás, aminek olvasása után a tükörbe nézve sem lehetünk biztosak abban, hogy saját magunkat látjuk egyáltalán.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon