Bound

Közzétette: charon_ Szólj hozzá elsőként!

Néztem a Bound trailerét, és nem igazán értettem, mit látok: egy fiatal lány gyönyörű higanymozgással balettozik egy absztrakt térben, ahol a padlót és a falakat hullámzó téglatestek alkotják. El sem tudtam képzelni, miről szól majd a videojáték. Ehhez képest az első percek még jobban zavarba ejtettek: egy terhes nő lépdel egy teljesen hétköznapi tengerparton, elmereng, leül a homokba. Hamarosan előkerül egy gyerekrajzokkal teli füzet, a felidézett emlékek pedig szürreális valósággá olvadnak.

A független, kis stúdió által fejlesztett játékokban, mint amilyen a lengyel Plastic friss megjelenése, a Bound, mindig ott rejlik a kísérletezés lehetősége. Hogy egyszerű eszközökkel, lecsupaszítva meséljen el valami olyasmit, amit egy nagy stúdió gigaköltségvetéssel nem vállalhatna be. A siker kulcsa az egyedi látásmód és a kreativitás – a Bound pedig mindkettőben bővelkedik.

Bound2Első pillantásra a platformjátékok struktúráját követi, egyik furcsa alakú elemről kell eljutni a másikra, és ebben nem is tud igazán újat mutatni. Különösebb kihívásokat vagy rejtvényeket sem tartogat, egyszer sem kellett komolyan küzdenem a továbbjutásért. Akadnak ugyan ellenségek, háromszögekből, papírrepülőkből, síkidomokból álló rajok, tekergő gyöngysorok, amelyekkel a „harc” igen egyszerű: elég nyomva tartani néhány gombot, hogy a lány táncra perdüljön, és ezzel elűzze őket. A játék ereje nem az ügyességünk próbatétele, hanem a szürreális látványvilág és a traumatikus múlt feltárása.

Kezdettől fogva ott lebeg a kérdés, mi történhetett a lánnyal, hogy ebbe a fantáziába menekült, miféle szörnyűséget próbál feldolgozni a tánc erejével. Mert az világos, hogy a Vasarely vagy Escher rémálmaiban kísértő, hullámzó téglatestekből összeálló és széthulló, néha feje tetejére álló vagy önmagába forduló szürreális tér nem lehet más, mint egy érzelmi válságon túlesett lány utolsó menedéke. Szimbólummá válik, ahogy a rajta kívül felbukkanó arc nélküli, félelmetes alakok is: egy anya, aki tehetetlennek tűnik, és képtelen megvédeni a „királyságot”; egy szörny, aki időről időre támadást indít ellenük; és egy „védelmező”, aki ugyan segíthetne, mégis inkább a bizarr tornyokon heverészik egész nap. Ebben a kiszolgáltatott, vizuálisan is rideg és lecsupaszított térben marad egyedül a lány. És legjobb ellenszerként, a feldolgozás folyamatához a táncot választja terápiául – így pedig a legegyszerűbbnek tűnő, síkidomokból álló raj vagy tekergő gyöngysor is a legádázabb ellenféllé válik, hiszen mutasson bárki komolyabb ellenséget egy gyerek lelki sérülésénél.

Bound1A videojátékban minden egyes balettmozdulat gyönyörűen megkomponált, a lány még a falnak se dőlhet, meg se állhat anélkül, hogy ne táncosként létezzen. A művészet nyelvén beszél a fájdalmáról. A koreográfiát mégsem kell „előcsalni” belőle, elég lenyomni egyetlen gombot, és ő máris gyönyörű mozdulatsorokba kezd. Egyrészt elképesztett a kecsessége, és néha megálltam, hagytam táncolni, másrészt örültem volna, ha néhány gomb lenyomásán kívül jobban tudom befolyásolni a koreográfiát, és ezzel részese lehetnék az alkotásnak.

A két-háromórás játékidő épp megfelelő, még nem lehet megunni a túlságosan hasonló, akár fel is cserélhető pályákat, viszont húz előre a remekül adagolt a feszültség, hogy milyen trauma rejtőzik a háttérben. És bár az emléktöredékekből összeálló történet végkifejlete sejthető, a befejezés így is igazi katarzis. Bátran ajánlom a Boundot bárkinek, aki kísérletező játékot keres, és felkészült a szimbolikus utazásra egy fiatal balerina emlékeiben.

Bound3

Trailer:

További információk:

– Megjelent 2016-ban, Playstation 4 játékplatformra

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: videójáték

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon