Nicole Kornher-Stace második regényének világa kietlen és kegyetlen hely: az egykori civilizáció romjain nyomorban tengődő emberek között szellemek járnak, amelyek sem beszélni, és sokszor még alakot ölteni sem tudnak. A vadászatukra és tanulmányozásukra kiképzett archivisták fiatal nők, akik véres küzdelem után váltják egymást a poszton, hogy így szolgálják Catchkeep istennőt és papját, aki egyben tanítója, nevelője és rabszolgatartója a csak harcot, kíméletlenséget és nélkülözést ismerő lányoknak.

archivistWasp már három éve archivista, és a legutolsó küzdelemben majdnem alulmarad. Sebesülten is muszáj azonban dolgoznia tovább, mert a legkisebb gyengeségre is lecsapnak a helyére áhítozó gyereklányok. Az egyik elfogott szellem azonban más, mint a többi: emberi alakban jár, beszélni képes, és úgy hat a körülötte lévő világra, akár egy eleven ember. A szellem ajánlatot tesz Waspnak: keressen meg neki egy másik szellemet, és cserébe olyan tárgyat kap, amellyel Wasp talán végre meg tud szökni Catchkeep szolgálatából.

A rendkívül nyomasztó grimdark regényben Wasp alászáll az alvilágba, hogy megkeresse a szellem egykori társát, és közben egyre több mindent tud meg a két egykor élt harcosról és a letűnt világról. Nagyon szűkösen méri azonban a szerző a tudást: minden információt megkapunk, ami a három főbb szereplő (és rajtuk kívül nincsenek sokan mások) viszonyának és motivációinak megértéséhez szükséges, de a világ mindvégig vázlatos marad – mintha jó erősen fogó fekete tollal skiccelte volna fel az írónő. Maguk a szereplők sem tudnak ennél sokkal többet: jelentősége van annak, hogy a társát kereső szellem maga is csak néhány emlékbe kapaszkodik, és még abban sem biztos, pontosan hogyan is lelte halálát a másik, de még a tulajdon nevét sem tudja megmondani.  Ugyanígy Wasp személyiségét is teljesen átírták az archivista-létre készülés évei, és amikor az alvilágba leereszkedéshez a valódi nevét kellene megadnia, ráébred, hogy maga sem tudja, kicsoda is volt valaha.

Itt a harcosok azért harcolnak, mert erre utasították őket, a hősiesség, bajtársiasság ismeretlen, és csak nehezen megtanulható fogalmak, az előre elrendeltetett sorsnak pedig nehéz hátat fordítani. Az elveszett szellem, Foster mégis megpróbálkozik vele, és később Wasp is megtalálja magában az erőt, hogy felborítsa az addigi rendszert, és változtasson.

A regényben kapott győzelem elég soványka, de a könyv sivár világában még az is eredménynek számít. A szereplők a sebeiket viszik tovább magukkal, teljesen soha nem tudnak szabadulni a múltjuktól, de talán esélyük lehet valamiféle jövőre.

Az Archivist Wasp nem csak a túlvilági környezet, a komor és véres események és a minél halványabbra vett reménysugarak miatt embert próbáló olvasmány, hanem mert kellemetlen kérdésekkel szembesíti hőseit a saját helyükkel és értékükkel kapcsolatban. Wasp úgy nő fel, hogy különleges, kiválasztott, aki más kiválasztottakat kibelezve jut el az archivista rettegett és megbecsült pozíciójáig – csak hogy rádöbbenjen, a kivételesség egyúttal magányt és megvetést is jelent, a szent munka pedig értéktelen, haszontalan pótcselekvés.

A túlvilágon tett utazás pedig egyúttal utazás a saját (és a szellem) emlékeinek és személyiségének mélyére is, ahol le kell bontania a falakat, és meg kell találni a sebhelyek alatt önmagát. Ha valaki nem bánja, hogy a világnak csak egy kis szeletét fogja megismerni, és szereti a nyomasztó történeteket, nevezzen be erre a grimdark kamaradrámára, nem fogja megbánni.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon