Az AMC csatorna 2015 novemberében új, posztapokaliptikus-harcművészetes sorozatot indított, amely a klasszikus kínai történeten, a Journey to the Westen alapszik (Vu Cseng-en: Nyugati utazás). A készítők Alfred Gough és Miles Millar, többek közt a Smallville alkotópárosa, és az Into the Badlands újdonsága abban rejlik, hogy mind a szereplők, mind a környezet tekintetében ügyesen keveri az ázsiai és a nyugati elemeket, helyenként elképesztően megkoreografált harcjelenetei pedig legalább olyan látványosak, mint amilyen véresek.ITB1

Évszázadok teltek el egy világégéssel járó, véres háború óta, az újjáformálódó emberi társadalom középkori szintre süllyedt vissza, ami nemcsak a visszamaradott technikát jelenti, hanem a kemény harcok árán megszerzett személyes kiváltságokat is. Az alsóbb rétegek mindennapi megélhetése önmagában is küzdelem, a kiváltságosoknak pedig az a céljuk, hogy minél tovább az ő kezükben maradjon a hatalom. Az irányítás hét báró kezében összpontosul, az emberek hozzájuk fordulhatnak védelemért és támogatásért. A védelmet a bárók különleges katonai egységei, fejvadászai (Clippers) biztosítják, és közéjük bekerülni nagy kiváltság, de sokaknak mégis kényszerből kell csatlakozniuk. Az urak ugyan felosztották egymás között a vidéket és békét teremtettek, de a „kényszerű fegyverszünet” kifejezés sokkal jobban illik a helyzetre, és a nyugalom hamarosan véget ér, ugyanis az Özvegy (Widow) elszánta magát, hogy megtámadja a leghatalmasabb bárót, Quinnt.

A másik eseményszál egy fejvadászról és egy különleges képességű fiúról szól, akik kényszerszövetséget kötnek, hogy megmentsék egymást és a szeretteiket. A fejvadász, Sunny a legkiválóbb harcosok közé tartozik, ő Quinn katonáinak a parancsnoka, de két világ határán őrlődik: egyik a hivatása, a másik pedig a szerelem, ami tilos egy hozzá hasonló katonának. Mindezt M.K. zavarja meg, aki első látásra egy átlagos tinédzsernek tűnik, de ha vérezni kezd, előbújik belőle vadállati énje, szupergyors és erős gyilkológéppé változik. Sunny menti meg a fiút, de az Özvegy, aki tud M. K. képességéről, keresi őt és a saját oldalára akarja állítani a Quinn elleni harcban. Sunny kitanítja a fiút, aki cserébe vállalja, hogy Sunnyt és a párját elvezeti a legendás városba, Azrába, ahol talán egy jobb világ várja őket.

ITB2

Politikai szál: pipa, válságba került főszereplő: pipa, egy kis misztikum: pipa, merész harcok: pipa. A megszokott klisék ugyan, de a történetben mégis van valami olyan egyedi íz, ami leköti a nézőt. Az első évadra talán a kedvcsináló a legjobb szó. Bemutatják a szereplőket, bemutatják a motivációkat és a kapcsolatokat – akik szeretik ezt a fajta felvezetést, azok nem hiszem, hogy unalmasnak vagy épp érdektelennek fogják találni. A hat rész tempója egyenletes, ritkán ül le a cselekmény, az Into the Badlands nem akar a nézőre erőltetni semmilyen filozófiát, és nem akar ítéletet mondani sem.  A világ politikai helyzetét alaposan megismerjük, bár itt-ott jobban el lehetett volna mélyedni a társadalmi kérdésekben, például többet mesélni a múltról, arról, hogy miért lettek ennyire élesek a társadalmi különbségek, és az M.K.-t övező rejtélyekre is szánhattak volna kicsivel többet.

Két dolgot mindenképpen ki kell emelnem: a látványos harcjeleneteket és a fantasztikus fényképezést. A harcjelenetek koreográfiája szemkápráztató. Igaz, néha itt is sorban állnak a felek a pofonokért, de cserébe valódi, művészein koreografált jeleneteket kapunk. A keleties hatások is főleg itt érvényesülnek, elsősorban Quinn és az Özvegy katonáit látjuk akció közben, de még ebből is látszik, hogy igyekeztek mindenkinek saját stílust kitalálni, és a katonák kosztümjei is keleties minták alapján kerültek kialakításra.

A fényképezés kiváló, gyönyörű felvételeket láthatunk a tájról, a megváltozott vidékről, de a városi felvételek sajnos csak egy-egy utcarészletre vagy az épületbelsőkre korlátozódnak, pedig jó lett volna egészben is látni egy-egy települést. A keleties vonások itt kevésbé dominánsak, talán egy-két palota külsején illetve néhány belső térnél lehet felfigyelni rájuk, de itt sem viszik túlzásba. A történet valahol az amerikai délen játszódik, bár erre inkább csak célozgatnak, részletesebben nem esik szó róla.

ITB3

A karakterek működnek, mindenki önmagában és a többiekkel együtt is érdekes, vagy legalábbis eleget mutatnak meg magukból ahhoz, hogy felkeltsék a nézők kíváncsiságát. Bár az első évad csak bemutatta a szereplőket, bizonyos esetekben egy legyintéssel el lehetne intézni, hogy milyen „tipikus” mindenki. A karakterek ugyanis elsősorban az archetípusokat ábrázolnak: harcos, kegyetlen hadvezér, bosszúálló, szerelmes nő stb., de valahogy mégis az az érzése a nézőnek, hogy semmi sem fekete-fehér velük kapcsolatban, és sokkal több rejlik bennük, mint amit most megmutattak, és remélem, hogy a második évadban ezekre a mélységekre, titkokra is koncentrálnak majd. A színészekre semmi panasz nem lehet, nagyon jó szereplőgárdát válogattak össze, de akiket mindenképp kiemelnék, az Daniel Wu (Sunny), Marton Csokas (Quinn), Emily Beecham (Özvegy), mert ők vitték el a hátukon az első évadot. Sunny részről-részre válik egyre emberibbé, ahogy a harcos és a családi életre vágyó énje között őrlődik. Ha Quinn és az Özvegy, a két főgonosz, megjelenik a színen, rájuk mindenképp oda kell figyelni, igazi élmény volt, ahogy a kegyetlenségük fokozatait megmutatták.

Szerencsére az AMC bízik a sorozatban, így lesz második évad, ami ezúttal már 10 epizódot jelent. Az első évad után itt már mindenképp ki kell bontaniuk a karakterek személyiségét, muszáj fejlődniük, és remélhetőleg sokkal többet megtudunk a Badlands mitológiájáról is. Kicsoda valójában M.K.? Vajon Azra létezik-e és valóban a szép, új világot jelenti-e, mint ahogy a legendákban is él? A politikai vonalon az Özvegy végigviszi-e a lázadását, vagy neki is szembe kell néznie pár meglepetéssel? Ha többek között ezekre a kérdésekre sikerül választ adni, illetve kapunk egy izgalmakban is bővelkedő cselekményt, akkor aztán nagyon vagány második évadnak nézünk elébe.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon