Nem tudom, milyen lehet úgy megnézni a Warcraft filmet, hogy valaki semmit sem tud a történet világáról, ahogy zat sem sejtem, milyen lehet veterán WoW-osként látni, és azon bosszankodni, hogy ne már, igazán fordulhatnának még egy kicsit balra, mert ott a kedvenc szobrom. Én csak a Warcraft III-al játszottam, de azzal rengeteget. Erős érzelmi kapocs fűz ahhoz a játékhoz, életem egyik legsötétebb szakaszát szerintem részint azért vészeltem át viszonylag ép ésszel, mert amikor épp minden elviselhetetlen volt, nehezebbnél nehezebb pályákat játszottam este tíztől reggel kilencig, vagy amíg el nem tudtam végre aludni. A World of Warcraft viszont alighanem akkor is kimaradt volna, ha történetesen az indulásakor rendelkezem internet előfizetéssel: egyértelmű volt, hogy páratlanul durván rászoknék, és úgy voltam vele, azért nem kéne teljesen elveszni ebből a valóságból.

csoportkép farkassal

Honfoglalók

A film előzetesei alapján meg voltam róla győződve, hogy ez lesz minden idők legrosszabb filmje, de én ennek ellenére fülig érő vigyorral nézem majd végig. Szerencsére ebben csak félig lett igazam, mert teljesen nézhető film kerekedett belőle (és tényleg vigyorogva néztem végig), és valahogy azt is sikerült megoldaniuk, hogy közben ne próbáljam pályákra és küldetésekre lefordítani a történetet (bár a „mentsük meg az elrabolt falusiakat” résznél nagyjából össze tudnám írni, mi mindent kell teljesíteni a sikerhez). Persze nem kellett volna, hogy ennyire meglepjen a dolog, a Warcraft sikerének egyik titka mindig is az volt, hogy fordulatos tragédiákat írnak, bár könnyen megtörténhetett volna az is, hogy mindezt nem sikerül lefordítani filmes keretekre (például nincs annyi eszük, hogy rendes forgatókönyvírót engednek a történet közelébe). A műfaji váltásból csak annyi látszik, hogy kicsit mintha máshol lennének a menetrendszerű dramaturgiai kötelezőségek, és szerencsére az is egyértelmű, hogy nem betépett lemúrok írták hozzá a forgatókönyvet (a 2010-12 körüli fantasztikus filmek többségére legalábbis nem találok más magyarázatot) – bár ehhez állítólag az is kellett, hogy a Blizzardon kívül a rendező, Duncan Jones is őszintén elégedetlen legyen az alá tolt kliséhalommal, és ragaszkodjon némi átkalapáláshoz.

Blackhand nem egy összetett jellem, de marha nagyot üt.

Blackhand nem egy összetett jellem, de marha nagyot üt

A látvány pazar, bár számomra még mindig nem mozognak meggyőzően a rajzolt lények, a motion capture-ös szereplőket is beleértve. Nekem túl simák a gesztusaik, nem rángatnak annyira, mint a valódi emberek vagy állatok – szóval már csak azért sem tudok egyetérteni azzal a közkeletű megfigyeléssel, hogy a mocap orkok lejátszották az embereket, mert sokszor nem tudtam teljesen valódinak látni őket. Igazából nem zavart az sem, hogy viszonylag kevér Oscar-gyanús alakítást hozott a film, már csak azért sem, mert miféle színészi brillírozást várunk el ott, ahol a szereplők árnyalására nem volt sem idő, sem igény – és lássuk be, az alaptörténetetet, az alapvilágot akkor is toposzokból és klisékből ollózták össze, mielőtt leöntötték egy vödör melodrámával, ha mindezt kellően kreatívan csinálták. Ez a világ harsány, és az árnyalgatásra használható színskála az első Warcraft játék előtti időket idézi, nesze, itt a fekete, a fehér, a piros ork, a zöld mágia, az ember-kék, az elf/mágus-lila,  oszd be.

Ez most komoly?

Ez most komoly?

A film alaptörténete is ennek megfelelően egyszerű: jönnek az orkok, és felprédálják a békés emberi királyságot, és ez nem jó. A film alaptörténete természetesen a legkevésbé sem egyszerű, mert ebben a világban olyan nincsen, hogy egy egyszerű alaphelyzetet ne tennének rá a szívfacsaróra: az orkok azért jönnek, mert az anyaviláguk elpusztult, és azért prédálják fel a békés emberi királyságot, hogy a többi orkot is át tudják hozni, mielőtt a vörös kősivatagnak végleg vége. Az már később derül ki, hogy ez az egész világpusztulás hogyan is volt (van és lesz), és itt még elő sem kerül, hogy az őrületbe átcsapó egyéni hatalomvágyon kívül tulajdonképp mi áll a háttérben. Nyakig ér az árulás és az ármány, de annyira, hogy olykor az áruló maga sem tudja, hogy az. Vannak nemzetmentő, önfeláldozó hősök, elveszett gyermekek, felszabadított rabszolgák, és egy multifunkciós, hiperaktív problémamegoldónk, aki csak azért nem halálosan idegesítő, mert ezek többnyire láthatóan az ő küldetései, és most végre el lehet vinni az aktuális szinthatárig.

Garona ruhát kap és azonnal fel is szabadítják, pedig láthatóan nem házimanó.

Garona ruhát kap és felszabadítják (pedig nem házimanó)

Örültem, hogy egy csomó bevett vizuális jelzést és történetelemet nem úgy használtak, ahogy szoktak, például, ha valakit figyelmeztetnek egy könyvtárban, hogy ne nyúljon semmihez, majd leemeli az emberforma, füstölgő, fekete nyálka mutatta könyvet, abból általában irdatlan nagy ráfutás lesz, de ennek a történetnek nem nagyon találom olyan olvasatát, ahol jó lett volna, ha hőseink nem kezdenek el gyanakodni és összefogni. Ha már játékra és játékvilágra épül a film, természetesen a nosztalgikus kikacsintások sem hiányozhatnak. Én már a ronda halembertől is elérzékenyültem; na jó, én már az filmben elhangzó első tulajdonnévtől is elérzékenyültem. Amikor aztán Khadgar birkává változtatta az őrt, és még a varázslat időtartamát is megadta, hangosan felszipogtam.

 Nem tudom, hogy jó-e ez a film, nekem az is elég volt, hogy nem rossz, és hogy nagyon visszahozta azokat a pillanatokat (órákat, éveket), amikor teljesen más drámák nyomában loholtam át ugyanennek a nagy történetnek más vidékein. Nem tudom, hogy érdemes-e megnézni, ha valaki soha nem játszott a kapcsolódó játékipari megatermékekkel, és azt sem tudom, hogy ha valaki mindent tud a világról, akkor nem nyomasztó-e, ha valamin a dramaturgia kedvéért akár egy hangyányit is változtattak. Csak azt tudom, hogy én nagyon szerettem, és várom a folytatást (mert ezzel a lezárással kell lennie folytatásnak).

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon